Magyar Hivatalnokok Lapja, 1873 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1873-09-21 / 38. szám

298 a) Földadóra. Ha a telekkataster elkészül, a telekjövedelem megyék szerint csoportosítandó, s a megye jövedelemnek 30%-a adóquantumképpen minden egyes megyére külön felosztandó. Ezen az egyes megyékre eső adóquantum községek, ugyan azon folyó tételek és összegek szerint előírandó, és­pedig a központban az egyenes adóosztályban, megyében a bevételi osztályban — a minden egyes község számára vezetendő B tabellában. Ezen B tabella 5 ro­vatból áll: előírási, apadási, kiigazítási, lerovási és hátraléki rovat­ból. Teszem X­ megye földadója 6.000.000 van 1000 községe, minden községre esik —■ általánosságban — 6000 frt. Az adózók sorba ho­zatnak, adóösszegük előiratik, még pedig folyó tételek, egyének és összegek szerint a megyében és ugyanazon tételek és összegek sze­rint a központi adóosztályban. Ha a községi elöljáró beszedte az összeget, ezen összeg a B tabellának lerovási rovatába iratik, ha adó­elengedés, kiigazítás vagy hátralék forogna fenn, ez ugyan e czért a nyitva álló rovatokba vezettetnék. Világos, hogy az előírt és lerótt összegnek össze kell egyezni, mert különben hátralék, kiigazí­tás vagy apadás forogna fen. b) Fogyasztási adóra. A fogyasztási adó előírása és lerovása három módon történhetik. Vagy úgy, hogy pénzügyőrségre bizatik, vagy a községekre átalány kivettetik, vagy az átalány bérbe adatik. Mi a második esetet legczélszerűbbnek tartjuk. Az átalány megha­tározására az eddigi átlagos jövedelem szolgálhatna sinórmértékül, mely összeget azután vagy azon községi tagokra lehetne kivetni, kik bizonyos fogyasztási czikk termelésével vagy eladásával foglalkoz­nak, pld. kik bort mérnek, húst vágnak, pálinkát, sört főznek, czuk­­rot gyártanak, vagy pedig a községi tagokra, mi­által egyszersmind a fogyasztási adók ellenőrzésével és bevételezésével összekötött pénz­ügyőrségi alkalmatlanságokat, megvesztegetéseket és költségeket el­hárítani lehetne. Természetes, hogy a 3000 személyt felülhaladó pénz­ügyőrség, fogyasztási adóbeli teendőjének megszűntével pusztán ku­ga­­dohány és vámügyekre szorítva, tetemesen apasztható. A beszedés, zitás, lerovás, hátralék úgy mint a földadónál, különösen e czélra vezetett fogyasztási lajstromban a központban és megyében volna vezetendő. c) illeték-egyenértékek. Miután az illeték-egyenértékek hosz­­szabb időre és állandóan megállapittatnak, központi és megyei elő­írásuk és lerovásuk szinte oly módon vezethető s behajtható, mint az egyenes és fogyasztási adó. 2) Könyvelés változó összegekre. Miután a változó összegek az illetékes közegeknél (dohány, vám, lottó, pénzügyi felügyelő, járás­bíróság stb.) h­atnak elő, mind a megyei, mind a központi előírás könyvelése csakis ezek előírásainak alapján történhetik. Ez okból ezen illetékes közegek — mint jelenleg az adóhivatalok — havonként küldenék be számadásaikat az előírt összegekről, még­pedig a megyei bevételi osztálynak tételek, nap, tárgy és összeg szerint, a központi 6. számosztálynak csak tételek és összegek szerint, követ­kező módon: a) Jövedelmi adó. Mi a jövedelmi adót oly nagyon fontosnak, de jelenlegi kezelését oly silánynak tartjuk, úgy helyes kipuhatolás, mint igazságos megadóztatás szempontjából, hogy a jövedelmi adó­ügy kezelésére egy különös e czélra kerületenkint felállítandó pénz­ügyi felügyelőre s kerületi és községi jövedelmi adó bizottságra bízni már más lapok hasábjain is kívántuk. Ugyanis semmi sem változik oly gyorsan és sűrűen, mint a jövedelmi adó alá eső adóforrások. Ezek folytonos nyilvántartásra szorulnak, a­mi czélszerűen és termé­szetesen csak helyütt a kerület és községben érhető el. Léteznek most is jövedelmi adóbizottságok, de azok olyanok, hogy mindegy akár léteznek akár nem. Az adóhivatal pénztárnoka összeül két­­három, történetesen kéznél lévő emberrel, minden alapos összeköt­tetés nélkül a községgel, légből és önkénye szerint alapítja meg a hivatal adóterületéhez tartozó adózókra a jövedelmi quantumot. Ezen eljárás egyiránt ellenkezik az adózók és államkincstár érdekével. Hol az mindent önkénye szerint végezhet sine nobis de nobis, ott sem az adózó érdeke, sem az igazság elve nem lesz megóva. A­mi pedig az államkincstár érdekét illeti — nem akarunk némely részlelkű tisztviselő manipulációjára utalni, ezek kivételek — de nagy kárt szenved az államkincstár különösen azáltal, hogy mindazon jövedel­mek, melyek a kereskedelem, ipar, közkereseti s bankári üzletből erednek, nagyban a fiscus körein kívül maradnak. Innét azon nevet­séges anomália, hogy jóllehet a tőke urai nagyobb jövedelem felett rendelkeznek, mint a földbirtokos, kis­kereskedő, kis­iparos osztá­lyok együtt véve, államadójuk, mindenféle állítólagos nemzetgazdá­­szati eleveknél fogva, csupa kíméletből oly törpe és semmit mondó, hogy koldusoknak gondolná az ember pénzkirályainkat. A jövedelmi adó azért oly kicsi, mert először a tőke jövedelmeit nem lehet — mint jelenleg czéloztatik — állandó katasterek útján, nem a pénz­­ü­gyigazgatósági kerületből, nem is az adóhivatalból megadóztatni. Másodszor azért, mert ugyanazon összegek után különböző kulcs alkalmaztatik, képzelt és szokássá vált nemzetgazdászati fikttók kö­vetkeztében. Teszem a földbirtokos évi tiszta jövedelme 6000 frt, fizet 30% , 1800 frt; a házbirtokos 6000 frt után 24—20—16%-ot · 1440—1200 — 990 frt; iparos tiszta jövedelme 6000 frt, fizet 5%-ot · 300 frt; kamatélvező 6000 frt után 10%-ot · 600 frt; keres­kedő 6000 frt évi tiszta jövedelme után 5%-ot — 300 frt. Harmad-­ r­a i­ o z v. A Modocok harcza. A G—L német eredeti közleménye után.................... A kitűzött büntetés végrehajtása természetesen már más kér­dés volt. Itt nem arról volt szó, hogy „akarom,“ hanem arról „le­het“- e. Gillem tábornok fönnti sürgönyei igen hatásosak ugyan, de a legújabb események ismételve azt bizonyították, hogy egy ravasz és vitéz ellenfél ékes szavakkal még le nem győzhető, és Jack kapitány megmutatta, hogy kis ujjában több vezéri tehetség van, mint az ösz­­szes­et ostromló urakban, kik eddigelé még mindig véres fővel hát­ráltak meg a sziklavártól. Csak a szegény katonákért kár, kik hívat­lan vezetők által biztos romlásba űzettek. Az april 14—26-iki csaták leírása a mondottakat igazolni fogja. Azon nap estéjén, melyen Canby tábornok és Dr. Thomas le­­ölettek (Meacham csak súlyosan megsebesült, de ismét felüdült,) egy lovas modoc csapat Mason ezredes előőrseit támadta meg, de vissza­vezetett. A vadak mintegy másfél mértföldnyire eső táborukba űzettek. E tábor, mint eléggé biztosan tudva volt, a Lavabett egy barlangjában üttetett fel, és tulajdonságairól sok mesés dolgot lehe­tett hallani. A tábort magát, vagy az ellent, az első szakaszban e szikla tömkelegről mondottak után látni sem lehetett. Ott voltak kétségkívül az asszonyok és gyermekek is, nemkülönben az élelmi és lőszerek; a barlang volt tehát a főpont, mely ellen a legközelebbi támadást intézni kellett. De miként? ez volt a nagy kérdés, mely azon uraknak, kik előre megesküdtek, hogy Canby gyilkosai közül egyet sem hagynak menekülni, igen sok fejtörésébe került. A vár mely előttük állt, nem oly természetű volt, hogy azt a modern hadi tudomány szabályai szerint ostromolhassák meg; a daczos vulcani mű helyrajzi fekvéséről pedig egyiküknek sem volt tiszta fogalma. Szerencsére a veszélynek homályos sejtelme visszatartóztatta a bosznr szomjas vezetőket attól, nehogy az átkos barlangot homlokegyenest megrohanják, mert ez esetben alig maradt volna közülük csak egy is, ki a pusztulás hírét megvihette volna. Bármily hihetetlennek látszik is, még sincs sok mondva azzal, a­mit egy tiszt, ki az eddigi csatákat végig harczolta, állít, nevezetesen, hogy öt­ezernyi gyalogsága lét­számának felényi vesztességével nem képes az indusokat e szikla tömkelegből kimozdítani. Elhatároztatott tehát a Lavabettet a lehe­tőségig megközelíteni, és az első támadást Jack hírhedt barlangjára, — melynek fekvését meglehetősen ismerték — ágyúzással intézni. Minek folytán Thomas kapitány vezérlete alatt egy mozsár üteg sze­reltetett fel, és az ágyúzás ápril 15. megkezdettén, több napig foly­tattatok. A lövések hatását ugyan megfigyelni nem lehetett, az azon­ban észrevehető volt, hogy a szikla repedésekbe nyomult robbanó lövegek végre oly kényelmetlen helyzetbe hozhatták az ostromlotta­­kat, hogy ezek végre kényteleníttettek állásukat feladni, és a Lavabett tekervényei közé mélyebben benyomulni. Következtetni lehetett azt azon nagy tüzekből, melyek 17-ének estéjén a barlang körül észlel­hetők voltak, miért is rászánták magukat előnyomulni, és legrosszabb esetben a barlangot rohammal bevenni. Nem sokára el is érték azt, és bebizonyult az ellen tovavonulása. Öt személyből álló indul­ító­csapat ugyan visszamaradt, és az előnyomuló csapatra búvhelyeikről erős tüzelést kezdtek, de csakhamar elnémíttattak. Bevonulva a barlangba azt találták, hogy annak belseje a hírek által terjesztett mesés díszítések helyett nem egyébb, mint egy hosz­­szú hasadék, mely északtól délre másfél mértföldnyi hosszúságban nyúlik el, melynek mentében számos kút alakú mélyedés van, egészen arra teremtve, hogy egy kis csapatnak nagyobb sereg általi meg­­támadtatása esetére bevehetően védhelyül szolgáljon. A bombák a szakadozott és kivájt szirtek között iszonyú pusztítást vittek véghez; szikla­darabok hevertek egymáson zord rendetlenségben; a mélység

Next