Magyar Hivatalnokok Lapja, 1874 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1874-10-18 / 42. szám

kokban részeltessenek annyival inkább, minthogy etekintetben már horvát testvéreink által is megelőztettünk. Mely alkalommal el nem mulaszthatjuk felemlíteni, miszerint nem ismeretlen előttünk, hogy az állam érdeke a legnagyobb takarékosságot igényli, de tudjuk azt is, hogy ott, ahol az állam tisztviselői nyomorral küzdenek, ott jó, gyors és pontos administratióra számítani alig lehet. Ezek után fogadja kegyesen Nagyméltóságod a magas ministertanácshoz intézett kérvényünk valamint elöl hivatkozott emlékiratunknak egy példányát kijelentvén egyúttal, hogy egy hason kérvénynyel a ministerelnök úr ő excellentiájához is járulni fogunk, valamint egy ily kérvényt a magas képviselőház elé is terjesztettünk.“ A pénzügyminister úrnak válasza erre így hangzik: „Nem merek erre nézve előre határozottan nyilatkozni, miután e tárgynak elintézése a miniszertanács határozatától függ; tudom én, hogy különösen a kisebb tisztviselőknek helyzete nehéz , de legyenek megnyugodva, hogy a miniszertanács azt, miután az ügy nagyon komoly és fontos, érdemleges tárgyalás alá fogja venni.“ Ez után a pénzügyminiszer úr a küldöttség tagjaival szívélyes szóváltásba ereszkedő, ez utóbbiak a pénzügyminiszer úr jóindulatából a tisztviselők nyomasztó helyzetének javítására nézve reményt merítve távoztak. A t. képviselőházhoz és a nm. m. kir. kormányhoz benyújtott kérvény szövege a következő: A magyar állami tisztviselők részint állandó bizottságuk, részint egyletünk által már több ízben esedeztek a legmagasabb trón, a nagyméltóságu m. k. miniszertanács és a magas törvényhozó testület előtt helyzetük javításáért. TÁRCZA. XIV. Laajos mint a Habsburgház és Magyarország megmentője, Gyurits Antal tanártól. (Folytatás.) A Porta részéről Mehemet Bosztandzsi hasi hozta magával a megerősített szerződést az ajándékokkal együtt, a császár részéről a hatvanéves és tapasztalt angol gróf Lesle küldetett Konstantinápolyba az aláírt szerződéssel és ajándékokkal. Szőnynél, a két birodalomnak határán, találkoztak a küldöttek, honnan mindegyik kellő kísérettel utazott az ő küldetése helyére. 1665. év június 8. fogadta kihallgatáson Lipót császár a Porta követét, gróf Lesle pedig October havában nyert búcsukihallgatást a szultánnál, miután a katholika vallás szabad gyakorlatát némi kereskedelmi előnyökkel együtt kieszközölte. IV. Kevéssel gróf Lesle elutazása előtt érkezett Konstantinápolyi, a franczia követ M. de la Haye-Vantelet, hol gőgösen és megvetéssel fogadta őt a nagyvezír, ki még csak arra sem méltatta, hogy fölkeljen előtte a régi szokáshoz képest, mely minden fejedelem követe irányában fenállott. Egyebek mellett gúnyosan veté szemére Vantelet urnak a segélyt, melyet Francziaország Kandiának és a császárnak küldött. A követ nem válaszolt azon reményben, hogy a vezir megváltoztatja modorát, ami nem történt meg, s a fogadtatás oly hidegen ért véget, amint kezdődött. M. de Vantelet második kihallgatást kért azon kikötéssel, hogy szokott tisztelettel fogadtassék, mivel azonban a nagyvezér ép oly megvetőleg bánt vele, mint első ízben, erélyesen kijelenté neki a követ, hogy miután nem adatik meg neki a tisztelet, mely a kereszténység legnagyobb fejedelmének képviselőjét megilleti, neki parancsa van visszaadni a szerződéseket és visszatérni Francziaországba. A nagyvezir, ingerelve ezen büszke beszéd által, sértő kifejezéseket használt. M. de Vantelet, megsokalván a dolgot, a vezir lábaihoz csapta a szerződéseket, fölkelt és kiment; de feltartóztatták őt a kihallgatási terem ajtajánál s a nagyvezirnek egy lakosztályába zárták, ki a muftival és kapudán pasával tanácskozván ez ügyben, a szultánt tudósította. A nagyur vadászaton volt busz mértföldnyire Konstantinápolytól, úgy hogy felelete csak negyed napra érkezett meg. Ez idő alatt a kapudán pasa alkudozott a franczia követtel, s nagy bajjal abban egyeztek meg, hogy uj kihallgatást fog nyerni a szokott szertartással, s hogy a két előbbi kihallgatás mint nem történt fog tekintetni. Meg is történt az 1666. évi januárban a nagyvezír, hogy ne legyen kénytelen fölkelni, külön terembe vezettető Vantelet urat, a hová ő maga is kiment. Kezét nyitotta a követnek s nyájasan beszélt vele, megkínálta kávéval, szorbettel, s huszonnégy kaftán mint tisztelet-ajándék szolgáltatott ki az ő kíséretének. A következő hónapban a szultán által is kegyesen fogadtatott M. de Vantelet még sem tudott annyira menni, hogy a szerződések megújítását kieszközölje, s a szabad közlekedést Indiával a Vörös tengeren át a franczia hajók számára biztosítsa. Küprüli Ahmed makacsul ellenzette kérelmét, s a rá következő márczius hóban Kandiába távozott. M. de Vantelet ekkor Drinápolyba ment, hol a kajmakámmal tartott értekezletet minden eredmény nélkül, minthogy ez a nagyvezír fölhatalmazása nélkül végezni semmit sem merészelt. 1668. keservesen panaszkodott a Porta azon támogatás miatt melyben Francziaország a Kandiában ostromolt velenczeieket ré- 3.30 Bár ebbeli alázatos kérelmeik tényleges eredményre nem vezettek, mindamellett vigaszt és enyhülést merítettek Szlávy József akkori m. k. ministerelnök ur ő excellentiájának a magyarországi tisztviselők állandó bizottsága elnökéhez 1873. évi julius 4-éni 1682. sz. a. intézett válaszából, mely a tisztviselők fizetésének fölemelését közel kilátásba helyezé, továbbá a közös ügyek tárgyalására kiküldött magyar országos bizottság 1873. évi május 8-kán tartott ülésében tett abbeli nyilatkozatából, hogy az állami tisztviselők fizetései a mai viszonyokhoz képest 1875. évre szabályoztatni fognak. A tisztviselők ezen kijelentések folytán hazafi is türelemmel viselték tovább sanyarú sorsukat, s várták azon időpontot, mely rájuk nézve a jobblét derűjével fog beköszönteni. Minthogy pedig az 1875. év küszöbén áll : az első magyar általános tisztviselő egylet igazgató választmánya emberi és állampolgári kötelességének tartja a magas törvényhozás és a nagyméltóságu m. k. ministertanács kegyes figyelmét a feltisztelt volt m. k. ministerelnök ur ő excellentiájának emlitett fontos nyilatkozatára alázattal fölhívni, s a magyar állami tisztviselők fizetéseinek jogegyenlőség szempontjából a közösügyi ministériumi tisztviselők fizetéseinek arányában leendő javításáért ismételve esedezni, kijelentve, miszerint ezen választmányt a tisztviselőkkel naponként történő érintkezései arról győzték meg, hogy a tisztviselőkben a reájuk nehezült nyomor következtében az erkölcsi önérzet mindinkább bomladozni kezd, s a nagyobb rész kétségbeesése különösen a fővárosban oly vérfagylaló eseteket szült, s anynyira fokozódik, hogy a tisztviselők nyomorának enyhitése ma már oly társadalmi kérdésnek tekinthető, melynek méltányos és sürgős megoldása legelső sorban az államnak áll érdekében. Legmélyebb tisztelettel maradván. Budapest, 1874 október. A magyar képviselőház és a nagyméltógű m. k. minister tanács legalázatosabb szolgái . Az I. magyar általános tisztviselői egylet igazgató választmánya.