Magyar Hivatalnokok Lapja, 1874 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1874-11-08 / 45. szám
355nisztériumnál is. Itt az idén választatott el először a központi igazgatás költsége az államvasutak üzletvezetésétől. A megtakarítás az elsőnél 1.216,000 írt a másodiknál 542,000 fitnt. Az igazságügynél is jelentékeny a megtakarítás, ez azonban nem mondható a kultuszminisztériumról, s a honvédelmiről, mely utóbbban a csapatok költségei növekedvén, a lehető takarítást ellensúlyozzák. A rendkívüli költségvetésnél a közlekedési minisztérium 7. 557.000 megtakarítást mutat, a honvédelmi 210.000 forintnyit. Csak a pénzügyminiszter nincs azon helyzetben, hogy a rendkívüli budgetben megtakarításról szólhatna. Sőt inkább itt 3,436,409 frt emelkedés van, amit egyrészt a vasúti kamatbiztosítéknak 14 millióról 14 millióra emelkedése, másrészt a földadó-kataszterre új tételkép fölvett 2,500,000 frt okoz. Fedezetet szolgáltat az államjószágok eladása 1.200.000 frt erejéig, melynek azonban speciális rendeltetése (a 153 milliós kölcsön törlesztése) van. Áttér ezután a bevételekre. A jövedelmi adó 633 ezerrel van többre előirányozva, a dohány jövedék 600 ezer írttal több , az államerdőségeknél kevesebb a bevétel, de a kiadás is; a sónál egyenlő, de a bevétel kevesebb, csak a szállítási költség apad- Az államjavaknál a gazdasági épületeknél a javítások mellőzése s eladása kevesbíztetik. A rendkívüli bevétel 1.507.000 írttal kisebb, mert most értékpapíreladás nem lesz. Az egész budgetet következőkben öszszegezi: 1875. Összes kiadás lesz 250.302,896 frt, a tavalyinál kevesebb 2.054,331 írttal ; a bevétel 212.816,918 frt, a tavalyinál kevesebb 1.910,000 írttal. Az összes hiány 24.490,940 frt ami a tavalyi hiánynál 5.693,349 írttal kevesebb. Ezután tért át adójavaslatainak átalános indokolása. A házban a hangulat rendkívül nyomott. Sem helyeslés, sem ellenzés szavai nem hangzanak. Részünkről csak azt fájlalhatjuk, hogy a beígért fizetés-javításra, vagy ha úgy tetszik drágasági pótlékra nem találunk egyetlen fedezeti pontot sem, pedig az ország szerencétlen pénzügyi helyzetével szemben a póthitel megszavazását a tisztviselők anyagi helyzetének javítására elegendőnek nem tartjuk. Vagy gyökeres javítás vagy a bekövetkező végromlás . . . de egyiknek jönnike 11. szultán vadászata a legdúsabban ütött ki, annyi rabszolgát fogdosott össze, hogy már nem került a nyakukra vasperec, lábaikra pedig lánc. Csakhogy ez által előállt ismét a másik szélsőség — nevezetesen a rabszolgák árának csökkenése, a lovak és fegyverek értékének pedig emelkedése. — Szomorú dolog, de való, hogy az emberi jogok a földkerekségen sehol lábbal jobban nem tiportatnak, mint itt. Itt látjuk a teremtés urának lealacsonyitását, midőn egy lónak értéke, tiz, tizenöt fekete bőrű embernek árával fölér. Nachtigal egyik szolgája tőréért kapott cserébe egy fiatal szerecsen leányt. Képzelhetjük mily nagy volt a szerencsétlenek száma. A szultán a keleten szokásos ajándékokat, mind rabszolgákban adta; rendesen csak fejszámra olvasták őket. Egyik ennyi, másik annyi fejet kapott. Nachtigálnak tizenhármat küldött a szultán, ki azonban az ajándékot el nem fogadta. A szerencsétlenek közül igen sokan tehetős és boldog családapák voltak; otthon tekintélyes számú földek és csordák tulajdonosai; míg eljött a végzetes nap, s elszakittattak családjaiktól, gyermekeiktől, jószágaiktól. Legerősebben sújtotta a sors az öregeket, kik a munkára már némileg képtelenek lévén, otthon a korukat megillető tiszteletben részesültek s most egyszerre, mint a legcsekélyebb haszonnal kecsegtető áruczikkek, a legdurvább bánásmódnak voltak kitéve. Igen sokan közülök, inkább halálra vetették magukat. A magyar tisztviselők országos egyesülete A vagyontalan vagy vagyonos osztály csak egyedül a társulás útján fokozhatja oda erejét, hogy nemcsak a szükség , de a kényelem igényeit, amennyire lehetséges, kielégítse, úgy szellemi, mint anyagi tekintetben magunknak kel gyenge erőnkhöz képest, magunkon segíteni. Ily elhagyatott helyzetünkben mindenki átláthatja, hogy önérdekeink előmozdítására valamit tennünk kell, ha a végmegsemmisülést elkerülni akarjuk. Elszigetelten álló egyesek ereje, legyen az magában bármily óriási és tekintélyes, egy nagyobb czél elérésére elégtelen, a közösen érzett szükség felébreszti bennünk is az üdvös társulási eszmét. S így keletkeznek rendre a különféle humánus és jótékony czélú egyesületek, a szellemi és anyagi érdekek ápolására. így ébredt új életre a kedvezőtlen viszonyok nyomása alatt az emberi nemnek már-már véghanyatlásnak indultával az önfentartás és a létezésérti küzdés üdvös iránya is. Hazánkban készséggel hozza meg minden jó hazafi és polgár a jótékonyszerű czélokra és intézményekre áldozatfilléreit, mert csak egyesülve, s összesített erővel működhet mindenki e magasztos és a közjólét előmozdítására, s a szervezett egylet által hasznos működését, csendben bár és szerény körben foltathatja, és ha ragyogóan fényes sikerét nem is leszünk képesek felmutatni, de némi önérzettel mondhatjuk, hogy gyenge erőnkhöz képest lendíthetünk mégis valamit, nyomasztó anyagi helyzetünk és zilált állapotunk érdekében. Aztán a nemes törekvéstől az Isten áldása sem maradhat el. Nem szándékom ezeket bővebb előadásban érinteni, egyet azonban mégsem hallgathatok el ; értem azon örvendetes előretörekvést és haladást, melyet a „magyar tisztviselők országos egysülete“ maga elébe tűzött, t. i. azon nemes és jótékony czélt, a magyarhoni hivatalnokok és tisztviselők legszükségesebb és legégetőbb életkérdését, az önön existentiájuk és családjuk jövőjének biztosítását, ami által alkalom nyílik és lehetővé teend, a sorstól ránk mért, nem önhibánk által előidézett csapások , szerencsétlenségek és veszélyek némilegi elhárítása és enyhítése. Mindenikünknek szabad akaratától függ tehát, évi megtakarított egy forinttal magunkat és szeretetteinket, az anyagi és erkölcsi végsülyedéstől megmenteni; amennyiben ezen testület csak is akkor és azon esetre érheti el nemes hivatását, ha a hazai összes tisztviselők körülre csoportosulnak, ha egy test s egy lélek leend hazánk tisztikara. Ezen egyletnek czéljai kivihetők, mert semmi kivihetlent, semmi jogtalant nem kíván. Kívánja a tisztviselői kar rendszeresítését, követeli az anyagi helyzet már elkerülhetlen javítását, hogysem családfői büszkeségüket levetve, rabló uj gazdájuknak szolgáljanak. A fiatalabbakra és erősebbekre kedvezőbb sors várakozott, mert a szultán kiválogatta őket, és hadseregébe osztotta, csakhogy ezeknek száma alig ütötte meg a zsákmány negyedrészét. A nagy többség, a legembertelenebb bánásmódban részesült, miért is nem lehet csodálni, hogy legfőbb gondjukat, a szökés megkísérlése képezte. Ily szökések azonban, csak nagy ritkán sikerültek és a rabságban visszamaradókra nézve rosz hatással voltak, mert minden egyes sikerült szökés, csak fokozta a rabló gazdák szigorát és állatias dühét. Iszonyú volt tekinteni a szökésen kapottak büntetését; az ily szerencsétleneket oszlophoz kötötték, vesszőkkel s kötelekkel félhalálra verték, ha pedig magukhoz tértek, újból megkezdődött a kínzás; meg nem ölték őket, tiltotta ezt a szívtelen birtokosok haszonlesése. Eközben a szerencsétlenek sorsa mindinkább nehezebbé vált, a rablás elannyira jól fizetett, hogy több volt a rabszolga, mint a barom és eleség , aminek nagyon természetes következése lett, hogy az eleségadagokat a legkisebb részletekre osztották fel, azonkívül pedig, hetenként két napon át koplaltatták; a rosz élelmezést, egészségtelen esős időjárást nyomban követte a járvány, és százával hullottak el a szerencsétlenek, irigyeltetve túlélő társaiktól. ..... .. (Vége köv.)