Magyar Holnap, 1976. március-december (1. évfolyam, 1-10. szám)

1976 / 7. szám

1976 Szeptember hó. MAGYAR HOLNAP KÉT ÉJSZAKA NAPPAL NÉLKÜL Az alábbiakban Dr. Sulyok Dezső: “Két éjszaka nappal nélkül” című monumentális­­ munkájából hozunk egy kis részletet “A három ’ törpe országa “ című fejezetből. A jelen számban­­ folytatjuk a Szakasits Árpádra vonatkozó részt. Dr. Sulyok Dezső ezen munkája magyarul­­ eddig még nem jelent meg, csak németül a m­­ svájci Zürichben 1948-ban, ahol óriási sikert aratott. Ezúton hozzuk Olvas­óink tudomására,­­ hogy az emigrációban élő magyarság remélt­ó támogatásával a “Két éjszaka nappal nélkül” * című munkát az Október 23 Mozgalom Kiadó­­ Vállalata még ebben az évben kiadja. A közel 1­700 oldalas könyv leszedve, nyomásra kész­­ állapotban van, csak a nyomás, a papír és a kö­­t­­és költségeinek teljes biztosítása hátráltatja a­­ könyv megjelentetését. A Kiadó Vállalat kéri­­ Kedves Olvasóinkat, hogy előjegyzéseikkel segít­sék a Kiadó Vállalatot a kiadás tetemes össze­gének előteremtésében. Lapunk más helyén ismertetjük az előjegy­zés feltételeit. A könyv elárusítói ára a tetemes kiadási költségek miatt darabonként 20 dollár lesz. 6. folytatás, V. fejezet. A három törpe országa. ...Szakasitsnak is van egy veje, Schiffer Pál és csak természetes, hogy minden arra való te­hetség nélkül ebből is nyomban nemzetgyűlési képviselő lett. Az új magyar demokráciában a népvezérek “nép“ néven első­sorban saját csa­ládjuk tagjait értik és azokat helyezik el a leg­jobb állásokban. És ebben, ha másban nem is Szakasits valóban az első. Felesége a Vörös Ke­reszt elnöknője lett. Jó, hogy nem a megtévedt és ezért börtönbe került nők legfőbb pat­­ronája. Fia kövertségi tanácsos. Testvére mi­niszteri osztályfőnök. Veje képviselő. És az egész család úszik a jólétben. Kell az osztályharchoz, ennél jobb csattanó? Kizsákmányoló kapitalisták ide gyertek el tanulni! Talán csak másik elvtársa, a szintén szociál­demokrata Rónai Sándor kereskedelmi minisz­ter van közvetlenül sarkában, aki 23 éves fiá­ból rendőralezredest kreált. Olyan állás ez, amit közönséges halandó úgy a negyvenötödik életéve felé szokott elérni. Amikor 1946 év elején bekövetkezett köztár­sasági elnökválasztás hullámverése során beke­rült a köztudatba, hogy miniszterelnöknek je­lölnek, egy este a Pénzintézeti Központban levő lakószobámban megszólalt a telefon és egy ma­gát megnevezni nem akaró nő arra kért, enged­jem meg, hogy ezekben a napokban felhívhas­son és néhány tanácsot és felvilágosítást közöl­hessen velem. Kérdezősködésemre mégis annyit elárult, hogy Szakasits közvetlen környezetéhez tartozik, annak egyik titkárnője és azért óhajt nekem tanácsokkal szolgálni, mert nagyon sze­retné, ha én lennék a kormány elnöke. Ettől kezdve gyakran felhívott és én számtalanszor meggyőződhettem arról, hogy az információk, melyeket tőle kaptam, mindig megfeleltek a va­lóságnak. 1946 március 12.-e előtt, amikor 20 társam­mal együtt a két “munkáspárt”­ kívánságára ki­zártak a Kisgazdapártból, a legmagasabbra csaptak fel a politikai szenvedélyek lángjai. A munkásokat kivezényelték a gyárakból a Hősök Terére, ott túlfűtött szenvedéllyel telített gyűlé­seket tartottak ellenünk és egyik képviselőtársam lakására behatolt a felbőszült tömeg és a lakást pozdorjává zúzta széjjel. Ezeken az estéken is hű­ségesen megszólalt a telefonom és a hölgy min­dig előre megmondta, mi készül másnapra elle­nünk. Március 11. -én este így szólt: “Sajnos rossz hírt kell Önnel közölnöm. Holnap Önt és 20 tár­sát kizárják a saját pártjából. Az Ön neve áll a kizárandók listája élén és ez Szakasits személyes kívánsága volt.** Engem részben meglepetésként ért ez a köz­lés, mert soha nem tudtam az ellenem folyó harc részleteiről és magam is készültem Tildy pártjá­nak elhagyására, saját pártom mindeddig sem­mivel sem árulta el, hogy egy hónappal minisz­terelnökké dezignálásom után ki akar zárni. Nem is hittem el. Másnap reggel, még ágyban voltam, mikor úgyszólván a hajnali órákban egy küldönccel küldött levelet kaptam, mely a párt­ból való kizárásomat tartalmazta. Csak úgy mellékesen, érdemes megemlíteni, hogyan nyilatkoztak erről a pártok vezetői, mi­kor szóvá tettem előttük ennek az intézkedésnek tarthatatlanságát. Nagy Ferenc miniszterelnök elhárította magáról a felelősséget, mondván, hogy a döntés Tildy kívánságára történt, aki nem tudja megbocsájtani, hogy egy hírlapi cik­kemben bíráló hangot ütöttem meg vele szem­ben. “Tildy semmit sem hagy megtorlatlanul, amiben személye sérelmét látja**, mondotta ek­kor Nagy Ferenc. Néhány hét múlva szóba ke­rült ugyanez a tárgy Tildynél, aki ezt mondta: “A Te kizárásod egyedül Nagy Ferenc műve. Annyira féltékeny Rád, hogy nem volt addig nyugta, amíg­ a pártban voltál.“ Szakasits, akit kizáratásom után meglátogattam, ezzel foga­dott: “Érthetetlenül állunk a Kisgazdapárt dön­tése előtt. Mi azt követeltük, hogy a reakciósokat zárja ki soraiból és erre kizárnak Téged, legjobb demokratájukat. “Rákosi hasonló okból tett lá­togatásomkor csak ennyit mondott: “Ez a Kis­gazdapárt belügye, ebbe mi nem szóltunk és nem szólunk bele.** Holott a nagygyűlésen éppen ő követelte, hogy a Kisgazdapárt “vesse ki sorai­ból a reakciósokat.** Szakasits kritikai érzékének jellemzésére szol­gál, hogy amikor az amerikai kormány Kovács Béla magyar képviselő letartóztatása miatt jegy­zéket küldött Szviridovnak a magyarországi Szel orosz tábornok-elnökének. Szakasits nyilvános népgyűlésen jelentette ki: ő gondoskodott róla, hogy az angol kormány ne csatlakozzék az ame­rikai akcióhoz s neki mint munkáspárti főtitkár­nak ez módjában is áll, mert Angliának szintén munkáspárti kormánya van. Ehhez hasonló os­toba és fennhéjázó kijelentést magyar miniszter eddig csak egy ízben tett. Ez Kemény Gábor bá­ró, a gyengeelméjű nyilas külügyminiszter volt. Ez megfenyegette Amerikát, hogy ha ki nem vonja csapatait Európából, ő gondoskodik csú­fos ki­verésükről. Természetes, hogy Attlee kormánya nem i­­gazodott Szakasits “utasításához** és az angol munkáskormány tiltakozó jegyzéke szépen befu­tott az amerikai jegyzék után. A demokrácia iránt a legkisebb érzéke sincs. A Kisgazdapárt többségét “szerencsétlen és osto­­ba“ politikai aritmetikának mondotta.Szakasits a leninista proletárdiktatúra híve, amellyel nem egyeztethető össze a polgárok többségének kény­szertől mentesen kinyilvánított szabad akarata. Azon emlékezetes alkalommal, mikor kizára­tásom után felkerestem, nem állott meg az imént már idézett mondatnál, ezúttal hosszabb beszélgetésbe bocsájtkozott velem. Noha to­vábbra sem vonta kétségbe azt, amit bevezető­ben mondott, hogy jó demokrata vagyok, ké­sőbbi beszélgetésünk során mégis számos kifo­gást sorolt fel az utóbbi időben tanúsított maga­tartásom ellen. Ezeken akkor már nem volt mit csodálkoznom, hiszen titkárnője közölte, hogy kizáratásom épen Szakasits kívánságára, vagy arra is történt. Ezt természetesen nem árultam el neki. (A következő számban folytatjuk.) 9. oldal­ a­s CSÁRDA HUNGÁRIÁN RESTAURANT [ " 1477 Second Ave., (77 utcasarok) ) tulajdonos ELISABETHa volt TTK-TAK ÉTTEREM • | konyha főnöke [ Nyitva naponta 5-Ufl 11-ig Szomb.12-UjJ 11-ig Vas. 12-tól 10-ig [ v NAPONTA VÁLTOZÓ ÉTEL KÜLÖNLEGESSÉGEK | Töltött csirke, foghagymás naturszelet, resztett borjúmáj stb.s I ASZTALFOGLALÁS: 472-2892_ NEW TOK 6 KÖRNYÉKE LEGNAGYOBB HÁGTÁK HENTESÁRÚ ÜZLETE YORKVILLE JPACSING HOUSECo­­ 1S60 SECOND JiVE. Ili h­u unk) KW TOK W. (211) 1»-51­l EaUtaui faOMfid, dMkay IdaripJáiUl válj* a jó falatéiul szerető vásárlókteSaseeet ▼ ▼▼▼▼▼ ww VIGADÓ MAGYAR VENDÉGLŐ ÉS MULATÓ 1609 Second Ave., New York (83 és 84. utcák között) ‘ _ (212) 744-9780 Anna asuvoy, a Vigadó tulajdonon se­­mélyesen kénül a legkitűnőbb­­magyar és erdélyi éteteket. Hétfő kivételével mindennap mér­i éra har-­­minckor kasdife a vacsora felcsolgilását. 4 SPECIALITÁS! Erdélyi fatányéros VACSORA ALATT IS UTAJI MAGYAR ZENE. REGGEL 4 ÓRÁIG. Nagy József prímás, A cimbalomnál: Szórádi Karcsi. Hét végére ajánlatos asztalt foglalni. 7212/650-9323 r Elizákon/ kiszolgálással is a legfinomabb hazai recept szerint kászott cukrász­dráival várja önt a HUNGÁRIÁN QUALITY PASTRY SHOP TORTÁK. KLGI.OJ OK. LEVELES TÚRÓS. ALMÁS, LEKVÁROS DANISH. MIGNONOK. DESSZERTEK. Édes és sós teasoter£nyek. RENDELÉSEKET VÁLLALUNK MINDEN ALKALOMRA 841 Madison Ave., (70.utca sarok) - 535 - 0158 314 East 78 Street (1.és 2.Ave.közt) — 1­968-0052 HIRDESSEN LAPUNKBAN

Next