Magyar Holnap, 1986 (40. évfolyam, 10-12. szám)
1986-10-01 / 10-12. szám
1986 OKTÓBER-DECEMBER MAGYAR HOLNAP HARMINC ÉV NEMZETSZOLGÁLAT Ismét nevezetes évfordulóhoz érkeztünk mi, magyar szabadságharcosok, dicső forradalmunk és szabadságharcunk 30 éves évfordulójához. Harminc év emberöltőnyi idő még azzal a gyászos 11 évvel, amely népünknek a magyar népnek osztályrészül jutott 1945 és 1956 között — mindenképpen emberöltőnyi idő. Hisz kálváriánk, a magyar nép kálváriája attól a perctől vette kezdetét, amikor a szovjet horda első darajgitáros katonája hazánk földjére lépett. Úgy emlékezünk erre, mintha csak tegnap történt volna — ma is halljuk anyáink és lányaink sikolyát, amikor a sötét éjszakákban oltalmat kerestek az emberbőrbe bújt fenevadak ellen. Láttuk kegyetlenkedéseiket, láttuk rablásaikat, láttuk az agyonlőtt édesapákat és férjeket, akik szeretteik oltalmára siettek. Igen — sokszor gyermekkorban lévő ártatlan lányaiknak. Így jött el számunkra, az egész magyar nép számára a „szabadság" és így jöttek el a horda mögé bújva a moszkovita komisszárok lerombolni egy több mint ezer éves ország minden — morális és anyagi — értékét. Idegen érdekű söpredék — a kommunista internacionálé nevében — gyilkolta a magyar nép legjobbjait 11 éven keresztül. Megteltek a börtönök és az internáló táborok, szinte naponta akasztottak magyar hazafiakat a Markó és a gyűjtő fogházak udvarain, a Margit körúti katonai börtönben és ki tudja még hány helyen... A kopasz törpe gnóm „országosának” érveit a vesztőhelyeken kivégzett hazafiak jelölték a némaságra kárhoztatott magyar nép szemében. A terror, a szenvedés és a megalázottság, elviselhetetlenné vált. A szenvedés a börtönök mélyén, a gúzsbakötött parasztság és a megalázott, kiszipolyozott munkásság lelkében érlelte a szabadság iránti olthatatlan vágyat. 1956. október 23-án végre ütött az óra. A magyar ifjúság hívó szavára egyemberként állt föl — egyenesedett ki — a magyar nép és soha nem látott egységben elindult lerázni rabságának láncait. Szinte órák alatt omlott össze a gyűlölt moszkovita rendszer, maga alá temetve epigonjait. Megjelent a NÉP, akinek nevében eddig hazudtak, csaltak és gyilkoltak a szovjet bérenc kommunisták Magyarországon. A hős napok kronológiáját nem kívánjuk ezen írásunkban megismételni. A győztes forradalom véres szabadságharccá vált, mert a szovjet horda ismét vért csordított a magyar nép oly régen várt szabadság italába. A hősi helytállás megannyi epizódját csodálhatta meg a világ, de végülis csatát vesztettünk a szovjet túlerő és a Nyugat közömbössége miatt. Soha nem látott méreteket öltött a szovjet bosszú. Janicsárjai — a munkavezetők — segédletével felszámolta a nemzeti ellenállás minden lehetőségét. Negyedmillió magyar nyugati és déli irányba menekült az országból, tízezrekre ment azoknak a száma, akik a szovjet horda kezeibe kerültek. Közülük kire bitó, kire golyó, kire hosszú börtön, vagy agyonkínzás, vagy szibériai kényszermunka várt. A szovjet horda tűzzel-vassal és vérrel teremtett újabb gyarmati sorsot népünk számára, új szovjet cselédek nevei mögé bújva. A magyar nép mindig tudta, és tudja ma is, hogy hosszú történelmünk során soha nem voltak még olyan mélyre süllyedt árulói, mint Kádár (Csermanek) János, Münnich, Marosán és bandájuk — akik vállalták a magyar nép irtását politika pozíciókért. 30 év múlt el dicső forradalmunk és szabadságharcunk megharcolása óta. otthon Magyarországon a gyilkos rendszert még ma is annak a Kádár (Csermanek) Jánosnak a neve jelzi, akit a fiumei katona laktanya árkában szedett össze az anyja szerelemre kiéhezett katonáktól. Bár a gebines társadalom kialakulása bizonyos változásokkal járt, mi úgy érezzük mégis, hogy az az ár, amit népünk fizetett és fizet ezért ma is — túl nagy, mert ez a társadalom pillanatnyi jólétéért felfalta saját magzatát és rohamlépésben halad a nemzethalál — a sír — felé. Ami maradandó történt és történik ma is népünk megmaradásáért, azt az otthon szenvedő, elnyomott népünk és az emigráció legjobbjai verejtékezve építik. Nyomon kell követnünk az emigráció 30 évét. Az idő kirostálta eddig a konkolyt, a nemes szemek közül. De azok számára, akik csak szemlélői az emigrációs politikai életnek, meg kell mondjuk, meg kell nevezzük azokat a szervezeteket, amelyeknek munkássága jelenti a jövő történészei számára az 1956-1986 évek közötti időszakot. A Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség, a Magyar Október 23 Mozgalom, és a Magyar Szabadságharcosok Parlamentje, amely Szabad Magyar Parlamentté bővült kijelentik mindenek előtt azt, amelyre a jövő történészei támaszkodhatnak. Ezek a szervezetek nem korrumpálódtak, nem lettek semmilyen titkos szervezet ügynökei. Ezeknek a szervezeteknek tagjai és vezetői mindig nyílt sisakkal harcoltak a magyar emigráns politika első soraiban, nem a magyar népből, hanem a magyar népért éltek, szerzetesekként, saját anyagi forrásaikra támaszkodva szolgálták az egész magyar nép életérdekeit. Csak föl kell lapozni az egykori FÁKLYALÁNG folyóirat számait, egyéb alkalmi kiadványaikat és az utolsó 10 évben pedig a MAGYAR HOLNAP és az ETHNIC REVIEW példányszámait és mindenki meggyőződhet arról, hogy a fent nevezett szervezetek tagjai és vezetői nem ismernek TABU témát. Nyíltan és fenntartás nélkül zászlaikra írták a SZENT MAGYAR IGAZSÁGOKAT, a magyar nép fájdalmait , azokat a szent magyar igazságokat, amelyekért minden hazájához hű magyarnak élnie kellene. Hajtsuk meg tehát az elismerés zászlaját a föntnevezett egyesületek előtt, és főleg azon szabadságharcos vezetői előtt, akik egyéni érdekeik ellenére 30 éven át — főleg itt New Yorkban, a világ fővárosában — állnak a vártan, mert ők a mai magyar élet ÉLŐ MAGYAR SZENTJEI, akiknek neveivel jelzik ezt a hosszú 30 évet, amely dicsőséges forradalmunk és szabadságharcunk óta eltelt. Pártoljuk őket és segítsük nemzetszolgáló munkájukat, mert jelenleg ez a legtöbb, amit népünk — a sokat szenvedett magyar nép — szebb jövőjéért tehetünk. Isten óvja a magyar népet, és találkozzunk jövőre FELSZABADULT HAZÁNK hős fővárosában BUDAPESTEN, amely 1956 óta nemcsak városnév többé, hanem az EMBERI SZABADSÁGESZME ÖRÖK SZIMBÓLUMA. Hóka Ernő ISTVÁN A KIRÁLY... FEL-NÉ-GYEL-NI!, FEL-NÉ-GYEL-NI...! — ütölti a tömeg, az idegen tömeg, amikor István számára a Weczellinek legyőzték Koppányt. Most, hogy filmen, nagy vásznon is láttuk az István a Király című rock-operát, félelmetesnek félelmetesnek találtuk ezt a jelenetet. Mintha csak a FESZÍTSD MEG ŐT! traumája elevenedett volna meg magyar vonatkozásban. Különben is több, más vonatkozásban is példa lehetett a magyar rock-opera írója és zeneszerzője, valamint rendezője előtt a Jézus Krisztus Szupersztár című világsikert, és sok kontroverziót aratott musical. István bizony ilyen súlyos áron lehetett csak király, hogy kiírtatta a kagáni szék elnyerésére jogos árpádivadékot Koppányi. Koppány ugyanis nagybátyja volt Istvánnak (Vajknak) és a magyar trónöröklési rendben (a senioritás elve) ő következett volna Géza halála után a megüresedett kagáni szék birtoklására. S amint tudjuk a történelemből is, nem így lett. Először az Árpád-Ház történetében gyilkosság árán került valaki az élre. Itt most nem azon akarunk vitatkozni, hogy valóban igaz lett volna, bekövetkezett volna-e Koppány jóslása, hogy: „Dózsa lesz a királyunk, és Rákóczi világot hódít...” (ha ő lesz a kagán) vagy tényleg eltűntünk volna a történelemből mi magyarok is, (mint a hunok és az avarok), ha nem István útját követjük, aki népe jövőjének érdekében irtatta idegenekkel a magyart, aki azért vette nyakába a „szent igát”, hogy bár, ha egy rész el is vész, az egész, a magyar jövő megmarad. Azonban azt mégis le kell szögeznünk, hogy itt ezen a ponton buktunk el először, mint nép. Bár később behegyedt ez az irtózatos seb, regenerálódott a magyar nép, de sok magyar vérnek kellett elhullania, míg Lászlóalatt újra révbe érhetett a magyarság. A rockoperáról készült film sok hibája ellenére is lenyűgöző, világszínvonalú film. A film szaggatottsága, ha lehet, még emeli a drámai hatást. Annak ellenére, hogy lényegében vonalas film, sok esetben messzebb megy alényeg kimondásában, mint bármely eddigi Magyarországon készült film. A film legnagyobb jelentősége abban van, hogy mondanivalója nemcsak István korára, hanem napjainkra is érvényes. „Nincs más út csak az Isten útja...” éneklik István hívei. És ebben benne van Kádár (Csermanek) János fátuma is, mert az ő számára „...sincs más út, csak Moszkva útja...”. És éppen ezért olyan lenyűgözően félelmetes, olyan döbbenetesen nagyszerű, amikor Koppány népe felrohan a Királydombra. — Miként 1956. októbernovemberének dicső szabadságharcosai, a „pesti srácok", az igaz magyarok rohantak neki az iszonyatos túlerőben lévő ellenségnek. Mert nekünk: „...nem kell olyan Isten, aki nem tud magyarul..." és „...aki megöli egyszülött fiát...”. .,Nem kell, nem kell, nem kell...!” IMÁDSÁG Hozzád szólok Uram, — Magyarok Istene! Tudom, nem érsz rá, hisz teremtesz ma is nap, mint nap új világokat. Arra kérlek mégis, szakíts időt népednek, Uram. Tekints le ránk onnan a magasból, vagy lenn a mélyből, mert fent, vagy lent az egyremegy Neked; s ne hagyd elveszni, óh, el ne hagyd, veszendő gyermeked... Lásd Uram Magad, most megint orvgyilkosok vadásznak reánk, t ölik népedet már anyja méhiben. S kit nem tudott megölni Se Habsburg se tatár, kiírtja azt most e nagy magzathalál, ...ha nem könyörülsz népeden, Uram. Most Szent Fiaddal kérünk Téged: „Múljék el tőlünk e keserű pohár” .. .ha Te is úgy akarod, Uram, hisz’fenékig ittuk, óh, annyiszor már...! Ezer évig tanították nekünk más nép fertelmes, hazug történetét, s közben a miénket a dicsőt, a drágát üldözték Uram, — akár a népet, amely azzal élt. De itt vagyunk mégis, annyi kín után, s ki nem hajtott fejet soha más, idegen istenek előtt, most leborul lábaidhoz, Uram s kérve kér, hogy mentsd meg népedet! Add, hogy magyar lehessen újra minden magyar, s egy szabad hazában élj Te is velünk, mint hajdanán, midőn Árpád apánk a hont szerzé nekünk. Vigyázz reánk Uram, s ne engedj ismét tévutakra minket, — hogy ne bánthassa többé senki a magyart!. Áldj meg minket újra — Magyarok Istene, s maradj közöttünk mostmár mindörökre... Fohász Mi mindent Odaadtunk már Mit ember adhat, Mit akarsz még Uram? Az életünket? Hisz az is ott maradt A pesti utcán, Mikor átgázolt Rajtunk a had. Mert nem élet az, Mi elkísért ide. Kín az Uram, És szenvedés. Lelkünk sebes És gyógyír Nincs reá. Egy volna csak, Ha szárba szökne Az elvetett mag, H a vér, a hősök vére, Ha új életre kelne, És kiáltaná A világ egére: Szabadságot, SZABDSÁGOT MAGYARORSZÁGNAK! N.Y. 1986 nov. 4. Hóka Mihály 3 oldal A MAGYAR HOLNAP KIADÓHIVATALA LAPTERJESZTŐKET KERES A SZABAD VILÁG MINDEN MAGYAR LAKTA GÓCÁBAN SZOKÁSOS ÜZLETI részesedés mellett, várjuk a tobbn JELENTKEZÉSEKET -TUTITI