Magyar Holnap, 1987 (41. évfolyam, 10-11. szám)

1987-10-01 / 10-11. szám

1987. OKTÓBER-NOVEMBER MAGYAR HOLNAP FŐTITKÁR ÚR! A­z alábbi nyílt levelet a S­zabad M­agyar P­arla­­ment tagjainak összessége nevében írjuk Önnek egy olyan történelmi helyzetben, amely e levél megírására késztet bennünket. Mint a világ minden polgára, mi is érdeklő­déssel figyeljük az Ön tevékenységét, amelyet az úgynevezett „nyíltság” (glasznoszty) nevében folytat saját hatáskörében hatalomba kerülésé­nek kezdete óta. Mi, akik serdülőkorunk óta kényszerítve va­gyunk arra, hogy számon tartsuk a világban vég­bemenő változásokat, tisztában vagyunk azzal, hogy Önnek sincs könnyű dolga reformtörekvé­seinek keresztül­vitelében. Ön egy olyan világ­hatalom hatalmi gépezetében került föl a leg­felsőbb polcra, amely az elmúlt hetven év alatt nem igen tűrte el, hogy bárki is változtasson ha­talmi struktúráján. Sztálin óta voltak ugyan ilyen kísérletek, amelyek azonban soha nem jutottak túl a kísérletezés stádiumán, hanem ilyen vagy olyan okok miatt elakadtak már az elején. És ennél a stádiumnál tart Ön is most a jelen pilla­natban. Főtitkár Úr, Ön a mi generációnk tagja, azé a generációé, akiknek serdülőkorú élményei közé tartoznak a II. Világháború véres borzalmai a maguk teljes valóságában. Mint orosz ifjú láthatta saját hazájában a sztálinizmus végnapjainak őr­jöngéseit is, amelyekről, ha máshonnan nem is, de Hruscsov akkori pártfőtitkár a XX. Kongresszu­son elmondott beszédéből tudomást szerezhetett, amelyben leleplezte elődje minden képzeletet felülmúló tömeggyilkosságait. Dme mint huszon­éves fiatalembernek, biztosan voltak értesülései a mi — a magyar szabadságharcosok az egész világ csodálatát kiváltó — küzdelmünkről is 1956. ok­tóber-novemberében, amelyet hazánk szabadsá­gának maradéktalan visszaállításáért folytattunk az óriási túlerőben levő szovjet hadsereggel szem­­ben. Ön, ha valóban olyan ember, mint amilyen­nek mondja és mutatja most magát, biztosan egyetértett velünk magyar szabadságharcosokkal — akkor. És erre a feltételezett ifjonti együtt­érzésre alapozzuk most ezen levelünk mondani­valóját. Jól tudjuk azt, Főtitkár Úr, hogy minden látszat ellenére sincs korlátlan hatalma Sztálin óta a min­denkori főtitkárnak, és azzal is tisztában vagyunk, hogy a dolgok logikájából következően, más egy egyszerű ifjú, mint a hatalom csúcsán lévő párt­főtitkár helyzete. Ön is, mint minden elődje Sztá­lin óta, a hatalom foglya, aki nem léphet túl bi­zonyos korlátokon hatalmi helyzete elvesztésé­nek kockázata nélkül. Azonban Ön ellentétben elődjei (Hruscsov, Brezsnyev és Csernyenkó) színvonalával szemben teljesen megfelelni látszik egy modern államférfiú színvonalának, aki töké­letesen tisztában kell legyen azzal, hogy a Szov­jetunió nemcsak mint gazdasági formáció, hanem mint világhatalom is politikai válságban van, a­­mely ha a régi utat követi, napról napra romlik a teljes összeomlás irányában, így tudnia kell, hogy a Szovjetunió mint világhatalom menthetetlen. De azzal is tisztában kell lennie, hogy Orosz­ország viszont megmenthető, természetesen csak a Szovjetunió feláldozása árán. És itt lehet az Ön történelmi szerepe! É­s, ha Ön már most elég hata­lommal rendelkezik ellenségei ellenében, és va­lóban az a szándéka, hogy Oroszországot meg­mentse a jövendő számára, akkor túl kell mennie eddigi reformjain, amelyeknek gyakorlati értéke alig több a retorikánál, és első valóban törté­nelmi lépésként el kell érnie, hogy a megszálló szovjet hadsereg — az Egyesült Nemzetek köz­gyűlésének 13 többségi határozata értelmében — haladéktalanul hagyja el Magyarország te­rületét! Önnek, mint orosz hazafinak meg kell értenie minket magyar hazafiakat, akik életünket arra áldozzák immáron több, mint négy évtizede, hogy NYÍLT LEVÉL GORBACSOV FŐTITKÁRHOZ a rendelkezésünkre álló szerény eszközökkel küzdjünk szülőhazánk Magyarország szabadsá­gának és függetlenségének maradéktalan vissza­állításáért. 1956. novembere első napjaiban az akkor tör­vényes magyar kormány, az egész, egységes ma­gyar nép nevében fölajánlotta tárgyaló partneré­nek a szovjet felső vezetésnek, hogy a szabad, független és semleges Magyarország baráti vi­szonyt kíván folytatni minden országgal, úgy a Szovjetunióval is. Ezt az ígéretet, mint az 1956- os szabadságharcos magyar nép választott tör­vényes képviselői, most megújítjuk mi is. Amint azt Önnek is tudnia kell Főtitkár Úr, a mai 15 milliós magyar nép a Kárpát-medencében végveszélyben van. Nemcsak a jelenlegi ország­határokon belül élő 10 milliós magyarság, ame­lyet abortusszal irtanak mai népgyilkos urai, hanem az az ötmillió magyar is, akik kettős zsar­nokság alatt népirtást szenvednek el, különösen Romániában és Csehszlovákiában, szülőföld­jükön, amelyen őseik több mint ezer éven keresz­tül éltek, mint Magyarország polgárai. Arra kérjük tehát Önt, Főtitkár Úr, hogy fon­tolja meg ezen (nyílt) levelünkben írottakat és hajtsa végre a szovjet hadsereg kivonását Magyarországról. Ennek a jó hírnek bejelenté­sére a legalkalmasabb dátum az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 31. év­fordulója ez év OKTÓBER 23-a lenne. A Szabad Magyar Parlament Végrehajtó Bizottsága nevében — Hóka Ernő — (elnök) Rácz Sándor Amerikában... Tisztaszivű, igaz magyar ember járt közöttünk itt Amerikában. Rácz Sándor az 1956-os hős napok idején a Nagybudapesti Központi Mun­kástanács választott elnöke. Azt szokták mon­dani, hogy ő a magyar Walesa. Pedig éppen for­dítva van, (ami egyáltalán nem mindegy) mert Lech Walesa a lengyel Rácz Sándor. Ugyanis Rácz Sándor mintegy húsz évvel előbb vált világ­hírűvé Walesa, ami természetesen semmit nem von le lengyel testvérünk Lech Walesa értékéből. Egyformán óriások ők mind a ketten nemzetük szolgálatában, sőt az egész emberiség jobb jövő­jének szolgálatában is. Itt járt közöttünk egy magyar szent, akik közül nem túl sok jön közénk Magyarországról. Eddig ugyanis jobbára olyanok jöttek, akik (még a job­bak is) itt-ott leereszkedtek az emigrációs ma­gyarsághoz, ha egyáltalán leereszkedtek. Haza­térve viszont (ugyancsak szinte mindannyian) je­lentéseket írtak rólunk, mint javíthatatlan nácik­ról, irredentákról, antiszemitákról, stb., akik fö­lött már régen eljárt az idő, s akik magyarul se tud­nak, sem írni, sem beszélni. Ők viszont igen, telt is belőle budai villákra, balatoni nyaralókra, világ­utazásokra (Vladivosztoktól , Vancouverig és Izraeltől Szíriáig), ugyanakkor az emigráció leg­­különbjeinek 75-80 éves szüleit nem engedték Nyugatra, sőt haláluk esetén még temetésükre sem gyermekeiket. Szóval ilyen helyzet uralkodott itt az emigrá­cióban Rácz Sándor megérkezéséig. Illetve első nyilvános szereplésének első percéig, amikor Rácz Sándor első mondataival megköszönte a magyar emigrációnak mérhetetlen fáradozásait társai, a némaságra kárhoztatott magyar nép ne­vében. Tévedés ne essék, nem várunk dicséretet senkitől. Amit tettünk, akik tettünk, azt lelkiis­meretünk szavára tettük, nem várva köszönetét érte senkitől. De rúgást sem! És ezért esett olyan jól Rácz Sándor őszinte szeretete, és abból fakadó mondanivalója. Rácz Sándor semmit nem válto­zott 1956 óta, amikor a történelem őt oly magasra dobta. Becsülettel leülte az ártatlanul rámért bör­tön­éveket, és azóta is fizikai munkával keresi meg a mindennapit és tartja el családját. Akárcsak mi itt az emigrációban. Közülünk való jött el tehát közénk végre . A MAGYAR NÉP! Illyés Gyu­la híres történelmi drámájában a FÁKLYA­­LÁNG-ban, annak is utolsó jelenetében leírja, hogy amikor Józsa (egykori közhuszárja) ment el Kossuth Lajoshoz TURIN-ba gyalog, akkor Kossuth így kiáltott föl: „E­rre vártam eddig. Vég­re eljött Magyarország!” Pedig Kossuthot is, (akárcsak minket) előzőleg sokan keresték föl otthonról. Igen, Rácz Sándor A MAI MAGYARORSZÁG, mint ahogy ők és mi vol­tunk 1956-ban is a magyar nép, amely csak arra volt jó, hogy minden jött-ment kapcabetyár belé­­törölhesse sáros csizmáját. Akárcsak most, Rácz Sándor is, és a Szabad Magyar Parlament ma emigrációban élő tagjait is 1956-ban választotta meg a magyar nép. Ezért nem emigrációs testület a SZABAD MAGYAR PARLAMENT, hanem ÖSSZMAGYAR NEMZETI KÉPVISELET, amely a mai magyar népnek is LEGMAGA­SABB POLITIKAI ÉS ÉRDEKKÉPVISELE­TI FÓRUMA, és aki ezt a képviseletet akadá­lyozza nemzetmentő munkájában, az az egész magyar népnek az ÁRULÓJA, amelyért egyszer a felszabadult Magyarországon fizetni kell. Rácz Sándor és akiknek üzenetét — a néma­ságra kárhoztatott magyar nép üzenetét — hozta, megerősített bennünket hitünkben, hogy nem ve­szett el minden, hogy minden látszat ellenére is van remény, a hamu alatt izzik a parázs és lesz még egyszer szabad, független Magyarország! Rácz Sándort is mint a többieket is, akik itt jártak előtte, megpróbálták kisajátítani maguknak törpe, pitiáner csoportocskák, de Rácz Sándort (mint ahogy a némaságra kárhoztatott magyar népet sem) nem lehet kisajátítani, mert a Rácz Sándorok a mieink — közülünk valók, akik egyek voltunk 1956-ban, és egyek vagyunk ma is; a Szabad Magyar Parlament 1956-ban VÁLASZ­TOTT TAGJAI! Köszönjük erősítésedet testvérünk Rácz Sán­dor! Köszönjük, hogy a magyar nép üzenetét el­hoztad hozzánk. Áldjon meg érte a Magyarok Istene! Csodaszarvas Csodafiúszarvas Lángoszlopunk, Te élő isteni jel Most mutass utat. Mint hajdanán A meotiszi ég alatt. Ingoványon járunk Megint, Utat nem lelünk Sehová. Ha nem jössz Elveszünk! Oh­ hogy kísért Az álmod. Büszke ragyogásod. Ahogy suhantál Tova... S utat nem ért A képzelet. Hordozd előttünk A Napot, Agáncsod Ága-boga Tartsa magasba', S az égi úton így zuhanj Tova... Csodafiúszarvas. — Élő isteni jel. Oh, vezess, vezess A jövőnkbe el! Hóka Mihály 3. oldal

Next