Magyar Holnap, 1987 (41. évfolyam, 10-11. szám)
1987-10-01 / 10-11. szám
1987. OKTÓBER-NOVEMBER MAGYAR HOLNAP FŐTITKÁR ÚR! Az alábbi nyílt levelet a Szabad Magyar Parlament tagjainak összessége nevében írjuk Önnek egy olyan történelmi helyzetben, amely e levél megírására késztet bennünket. Mint a világ minden polgára, mi is érdeklődéssel figyeljük az Ön tevékenységét, amelyet az úgynevezett „nyíltság” (glasznoszty) nevében folytat saját hatáskörében hatalomba kerülésének kezdete óta. Mi, akik serdülőkorunk óta kényszerítve vagyunk arra, hogy számon tartsuk a világban végbemenő változásokat, tisztában vagyunk azzal, hogy Önnek sincs könnyű dolga reformtörekvéseinek keresztülvitelében. Ön egy olyan világhatalom hatalmi gépezetében került föl a legfelsőbb polcra, amely az elmúlt hetven év alatt nem igen tűrte el, hogy bárki is változtasson hatalmi struktúráján. Sztálin óta voltak ugyan ilyen kísérletek, amelyek azonban soha nem jutottak túl a kísérletezés stádiumán, hanem ilyen vagy olyan okok miatt elakadtak már az elején. És ennél a stádiumnál tart Ön is most a jelen pillanatban. Főtitkár Úr, Ön a mi generációnk tagja, azé a generációé, akiknek serdülőkorú élményei közé tartoznak a II. Világháború véres borzalmai a maguk teljes valóságában. Mint orosz ifjú láthatta saját hazájában a sztálinizmus végnapjainak őrjöngéseit is, amelyekről, ha máshonnan nem is, de Hruscsov akkori pártfőtitkár a XX. Kongresszuson elmondott beszédéből tudomást szerezhetett, amelyben leleplezte elődje minden képzeletet felülmúló tömeggyilkosságait. Dme mint huszonéves fiatalembernek, biztosan voltak értesülései a mi — a magyar szabadságharcosok az egész világ csodálatát kiváltó — küzdelmünkről is 1956. október-novemberében, amelyet hazánk szabadságának maradéktalan visszaállításáért folytattunk az óriási túlerőben levő szovjet hadsereggel szemben. Ön, ha valóban olyan ember, mint amilyennek mondja és mutatja most magát, biztosan egyetértett velünk magyar szabadságharcosokkal — akkor. És erre a feltételezett ifjonti együttérzésre alapozzuk most ezen levelünk mondanivalóját. Jól tudjuk azt, Főtitkár Úr, hogy minden látszat ellenére sincs korlátlan hatalma Sztálin óta a mindenkori főtitkárnak, és azzal is tisztában vagyunk, hogy a dolgok logikájából következően, más egy egyszerű ifjú, mint a hatalom csúcsán lévő pártfőtitkár helyzete. Ön is, mint minden elődje Sztálin óta, a hatalom foglya, aki nem léphet túl bizonyos korlátokon hatalmi helyzete elvesztésének kockázata nélkül. Azonban Ön ellentétben elődjei (Hruscsov, Brezsnyev és Csernyenkó) színvonalával szemben teljesen megfelelni látszik egy modern államférfiú színvonalának, aki tökéletesen tisztában kell legyen azzal, hogy a Szovjetunió nemcsak mint gazdasági formáció, hanem mint világhatalom is politikai válságban van, amely ha a régi utat követi, napról napra romlik a teljes összeomlás irányában, így tudnia kell, hogy a Szovjetunió mint világhatalom menthetetlen. De azzal is tisztában kell lennie, hogy Oroszország viszont megmenthető, természetesen csak a Szovjetunió feláldozása árán. És itt lehet az Ön történelmi szerepe! És, ha Ön már most elég hatalommal rendelkezik ellenségei ellenében, és valóban az a szándéka, hogy Oroszországot megmentse a jövendő számára, akkor túl kell mennie eddigi reformjain, amelyeknek gyakorlati értéke alig több a retorikánál, és első valóban történelmi lépésként el kell érnie, hogy a megszálló szovjet hadsereg — az Egyesült Nemzetek közgyűlésének 13 többségi határozata értelmében — haladéktalanul hagyja el Magyarország területét! Önnek, mint orosz hazafinak meg kell értenie minket magyar hazafiakat, akik életünket arra áldozzák immáron több, mint négy évtizede, hogy NYÍLT LEVÉL GORBACSOV FŐTITKÁRHOZ a rendelkezésünkre álló szerény eszközökkel küzdjünk szülőhazánk Magyarország szabadságának és függetlenségének maradéktalan visszaállításáért. 1956. novembere első napjaiban az akkor törvényes magyar kormány, az egész, egységes magyar nép nevében fölajánlotta tárgyaló partnerének a szovjet felső vezetésnek, hogy a szabad, független és semleges Magyarország baráti viszonyt kíván folytatni minden országgal, úgy a Szovjetunióval is. Ezt az ígéretet, mint az 1956- os szabadságharcos magyar nép választott törvényes képviselői, most megújítjuk mi is. Amint azt Önnek is tudnia kell Főtitkár Úr, a mai 15 milliós magyar nép a Kárpát-medencében végveszélyben van. Nemcsak a jelenlegi országhatárokon belül élő 10 milliós magyarság, amelyet abortusszal irtanak mai népgyilkos urai, hanem az az ötmillió magyar is, akik kettős zsarnokság alatt népirtást szenvednek el, különösen Romániában és Csehszlovákiában, szülőföldjükön, amelyen őseik több mint ezer éven keresztül éltek, mint Magyarország polgárai. Arra kérjük tehát Önt, Főtitkár Úr, hogy fontolja meg ezen (nyílt) levelünkben írottakat és hajtsa végre a szovjet hadsereg kivonását Magyarországról. Ennek a jó hírnek bejelentésére a legalkalmasabb dátum az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 31. évfordulója ez év OKTÓBER 23-a lenne. A Szabad Magyar Parlament Végrehajtó Bizottsága nevében — Hóka Ernő — (elnök) Rácz Sándor Amerikában... Tisztaszivű, igaz magyar ember járt közöttünk itt Amerikában. Rácz Sándor az 1956-os hős napok idején a Nagybudapesti Központi Munkástanács választott elnöke. Azt szokták mondani, hogy ő a magyar Walesa. Pedig éppen fordítva van, (ami egyáltalán nem mindegy) mert Lech Walesa a lengyel Rácz Sándor. Ugyanis Rácz Sándor mintegy húsz évvel előbb vált világhírűvé Walesa, ami természetesen semmit nem von le lengyel testvérünk Lech Walesa értékéből. Egyformán óriások ők mind a ketten nemzetük szolgálatában, sőt az egész emberiség jobb jövőjének szolgálatában is. Itt járt közöttünk egy magyar szent, akik közül nem túl sok jön közénk Magyarországról. Eddig ugyanis jobbára olyanok jöttek, akik (még a jobbak is) itt-ott leereszkedtek az emigrációs magyarsághoz, ha egyáltalán leereszkedtek. Hazatérve viszont (ugyancsak szinte mindannyian) jelentéseket írtak rólunk, mint javíthatatlan nácikról, irredentákról, antiszemitákról, stb., akik fölött már régen eljárt az idő, s akik magyarul se tudnak, sem írni, sem beszélni. Ők viszont igen, telt is belőle budai villákra, balatoni nyaralókra, világutazásokra (Vladivosztoktól , Vancouverig és Izraeltől Szíriáig), ugyanakkor az emigráció legkülönbjeinek 75-80 éves szüleit nem engedték Nyugatra, sőt haláluk esetén még temetésükre sem gyermekeiket. Szóval ilyen helyzet uralkodott itt az emigrációban Rácz Sándor megérkezéséig. Illetve első nyilvános szereplésének első percéig, amikor Rácz Sándor első mondataival megköszönte a magyar emigrációnak mérhetetlen fáradozásait társai, a némaságra kárhoztatott magyar nép nevében. Tévedés ne essék, nem várunk dicséretet senkitől. Amit tettünk, akik tettünk, azt lelkiismeretünk szavára tettük, nem várva köszönetét érte senkitől. De rúgást sem! És ezért esett olyan jól Rácz Sándor őszinte szeretete, és abból fakadó mondanivalója. Rácz Sándor semmit nem változott 1956 óta, amikor a történelem őt oly magasra dobta. Becsülettel leülte az ártatlanul rámért börtönéveket, és azóta is fizikai munkával keresi meg a mindennapit és tartja el családját. Akárcsak mi itt az emigrációban. Közülünk való jött el tehát közénk végre . A MAGYAR NÉP! Illyés Gyula híres történelmi drámájában a FÁKLYALÁNG-ban, annak is utolsó jelenetében leírja, hogy amikor Józsa (egykori közhuszárja) ment el Kossuth Lajoshoz TURIN-ba gyalog, akkor Kossuth így kiáltott föl: „Erre vártam eddig. Végre eljött Magyarország!” Pedig Kossuthot is, (akárcsak minket) előzőleg sokan keresték föl otthonról. Igen, Rácz Sándor A MAI MAGYARORSZÁG, mint ahogy ők és mi voltunk 1956-ban is a magyar nép, amely csak arra volt jó, hogy minden jött-ment kapcabetyár belétörölhesse sáros csizmáját. Akárcsak most, Rácz Sándor is, és a Szabad Magyar Parlament ma emigrációban élő tagjait is 1956-ban választotta meg a magyar nép. Ezért nem emigrációs testület a SZABAD MAGYAR PARLAMENT, hanem ÖSSZMAGYAR NEMZETI KÉPVISELET, amely a mai magyar népnek is LEGMAGASABB POLITIKAI ÉS ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUMA, és aki ezt a képviseletet akadályozza nemzetmentő munkájában, az az egész magyar népnek az ÁRULÓJA, amelyért egyszer a felszabadult Magyarországon fizetni kell. Rácz Sándor és akiknek üzenetét — a némaságra kárhoztatott magyar nép üzenetét — hozta, megerősített bennünket hitünkben, hogy nem veszett el minden, hogy minden látszat ellenére is van remény, a hamu alatt izzik a parázs és lesz még egyszer szabad, független Magyarország! Rácz Sándort is mint a többieket is, akik itt jártak előtte, megpróbálták kisajátítani maguknak törpe, pitiáner csoportocskák, de Rácz Sándort (mint ahogy a némaságra kárhoztatott magyar népet sem) nem lehet kisajátítani, mert a Rácz Sándorok a mieink — közülünk valók, akik egyek voltunk 1956-ban, és egyek vagyunk ma is; a Szabad Magyar Parlament 1956-ban VÁLASZTOTT TAGJAI! Köszönjük erősítésedet testvérünk Rácz Sándor! Köszönjük, hogy a magyar nép üzenetét elhoztad hozzánk. Áldjon meg érte a Magyarok Istene! Csodaszarvas Csodafiúszarvas Lángoszlopunk, Te élő isteni jel Most mutass utat. Mint hajdanán A meotiszi ég alatt. Ingoványon járunk Megint, Utat nem lelünk Sehová. Ha nem jössz Elveszünk! Oh hogy kísért Az álmod. Büszke ragyogásod. Ahogy suhantál Tova... S utat nem ért A képzelet. Hordozd előttünk A Napot, Agáncsod Ága-boga Tartsa magasba', S az égi úton így zuhanj Tova... Csodafiúszarvas. — Élő isteni jel. Oh, vezess, vezess A jövőnkbe el! Hóka Mihály 3. oldal