Magyar Holnap, 1992 (46. évfolyam, 10-11. szám)

1992-10-01 / 10-11. szám

Független politikai lap a magyar jövő szolgálatában XLVI ÉVFOLYAM OKTÓBER-NOVEMBERI SZÁM 1992 OKTÓBER-NOVEMBER ÁRA 20 FORINT ISMÉT ÜTÖTT AZ ÓRA A FELELŐSSÉG ELŐL NEM LEHET KITÉRNI A SZABADSÁGPÁRT TÖRTÉNELMI HARCA NAPJAINKBAN ÚJ IDŐK­­ ÚJ DALAI ISMÉT ÜTÖTT AZ ÓRA... A nemzet újra végszükségben van. Elérkezett ismét a cselekvés órája. A dicsőséges 1956-os forradalom és szabadságharc 36. évfordulóján ismét helyünk­re vár bennünket a történelem. Magyarországon ma sem­mivel sem jobb a helyzet, mint 1956 október 22-én volt. S bár a megszálló szovjet hadsereg elhagyta az országot az ország függősége semmivel sem vigasztalóbb, mint akkor volt. A géppisztoly terrorját felváltotta a csehkönyv terrorja. Ma is­mét beleavatkoznak az ország sorsának intézésébe azok, akik a 22 milliárdos adósság függvényére tették a magyar népet. Mondjuk ki tehát legalább mi itt, hogy magyarország ma sem független ország. Amikor a magyar nép 1956 október 23-án elindult lerázni láncait számolt a legrosszabbal is. De a hely­zet elviselhetetlenné, tűrhetetlenné vált, cselekedni kellett. A XX. század legnagyobb hősi eposzában történelme legmaga­sabb csúcsára emelkedett a szabadságharcos magyar nép: vérrel és vassal tanította zsarnokát. A forradalom és szabad­ságharc első fázisában győzedelmeskedett. Katonailag is megverte a világ legnagyobb, legyőzhetetlennek tartott had­seregét. Ezt a világraszóló csodát kell napjainkban megismé­telnünk újra, mint utolsó lehetőséget: a MAGYAR NÉP PUSZTA MEGMARADÁSA ÉRDEKÉBEN! S amikor ezt itt kinyilvánítjuk tisztába vagyunk azzal, hogy sokkal hátrá­nyosabb helyzetből indulunk, mint 1956 október 23-án. Ak­kor egy vérig sértett meghalni is kész, egységes nemzet szállt szembe a zsarnokkal. Ma egy széttaposott, kilúgozott öntu­datú néppel kell számolnunk, amely zombi módra tengeti életét. Ámbár tisztában vagyunk azzal, hogy ez nem a magyar nép bűne, hanem halálos ellenségeinké, akik ilyenné tették, nyomorították a féktelen terror, majd a gulyáskommunizmus vvtizedei alatt. ÁLDOZAT TEHÁT A MAGYAR NÉP, amely halálossá válható betegségében gyógyításra szorul, hogy meg tudjon felelni annak az óriási feladatnak, amely reá vár. A magyar népnek első­sorban magy­ar öntudatában kell mege­rősödnie, hogy felismerje, felismerhesse halálos ellenségeit, akik elpusztítására szövetkeztek. Következő lépésként le kell ráznia magáról az élősdieket, amelyek vérét szívják, har­madikként el kell indulni a felemelkedés útján. S miután a jelenlegi formációk nem alkalmasak ennek a heroikus küz­delemnek a levezetésére, drasztikus változásokat kell eszkö­zölnie. Meg kell szabadulni a frontszervezetek, mint a POFOSZ, az'56-OS SZÖVETSÉG, az '56-OS VILÁGSZÖ­VETSÉG és a MVSZ 1951-1956 vezetőitől. Le kell váltani őket, mert teljességgel alkalmatlannak bizonyultak '56 óriási erköl­csi örökségének megvédésére, betöltésére. Ezek a szegényle­gények romos laktanyákban, székházakban, apró kis hará­csokban gondolkodnak. Ahelyett, hogy a magyar nép egészé­nek­ (az ország) megmentésére törekedtek volna, egymásra acsarognak, egymást járatják le, amellyel természetesen ön­magukat is. 15-16 '56-os indíttatású szervezet acsarog ma egy­más ellen. Megrendelni sem lehetett volna jobban ezt a si­lányságot. Ezért játszhat velük, mint macska az egérrel a pak­­tumos hatalom, amely mellényzsebében tartja őket. De meg kell tisztulniuk a kereszténybázisú pártoknak is, ebben a küz­delemben, mert csak így lehetnek méltók nevük viselésére és a következő választások megnyerésére. A Szabadságharc­ (Nemzetőr) Világszövetség, amely három és fél évtizeden keresztül egyedül állt a vártán a magyar nép védelmében, most megújítja felhívását: TOBORZÓRA HÍV MINDEN MAGYAR ELKÖTELEZETTSÉGŰ TISZTESSÉGES MA­GYART, hogy pártállásra való tekintet nélkül egységbe forr­va valóra válthassuk az 1956-os forradalom és szabadságharc MINDEN KÖVETELÉSÉT! Hóka Ernő 3SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSggg=g5Sgg=a=ygg=g=g=SR«=g=g=g=a=g=S^^ MIVÉGRE VAGYUNK A FÖLDÖN? írta: Sulyok Dezső Az alábbi írás 1947. március 15-én jelent meg a Szabadságpárt HOLNAP című napilapjának, mint a lap első számának vezércikke. Pártunk: a Magyar Szabadság Párt, melynek ez a most útjára bocsátott újság a hivatalos lapja, hosszú hónapok óta védtelenül kiszolgáltatva állt a leghevesebb politikai támadások pergőtüzében. A pártról, mint olyanról, a párt vezetőiről és képviselőiről minden rosszat és gyalázót meg lehetett írni és el lehetett mon­dani; a legké­telenebb hamis vádakat és rágalmazó hazugságokat is és nekünk mindent némán kellett tűrnünk, mert nem volt fórum, ahol a méltatlan és alap­talan támadások ellen védekezhettünk volna. Parlamenti felszólalásunkról jobb esetben két sor jelent meg a lapok­ban többnyire így: „beszéltek még...”, rosszabb esetben — és ez volt a gyakoribb — olyan tudósítás, mely elferdítve, értelméből kifordítva, hamis beállításban közölte azt, amit elmondtunk. Most, kizárásunk után egy évvel jutunk először abba a helyzetbe, hogy szemtől szembe kerülhetünk az ország, sőt a nagyvilág nyilvánosságával és hitvallást tehetünk arról, amit min­denkinek nyíltan meg kell mondani, aki a politika kapuján zörget és a nép bizalmába bebocsájtást kér: mi végre vagyunk a világon, mi adja meg létjogo­sultságunkat, mit akarunk és amit akarunk, azt hogyan akarjuk megvalósítani. Mint politikai tényezőnek, bölcsőnk a Kisgazdapárt­­körében ringott, mindnyájan, kik ma pártunk nem­zetgyűlési képviselői vagyunk, az 1945-ös választásnál ennek a pártnak a lajstromján nyertünk képviselői megbízatást. Nem is voltunk egészen jelentéktelen figurák ebben a pártban, van közöttünk olyan, aki a párt folytatás a 2. oldalon

Next