Magyar Honvéd, 1990. március-július (1. évfolyam, 1-21. szám)
1990-05-14 / 10. szám
Nemzet és hadsereg Kálmán bácsi Deutsch Tamás, az átmeneti tisztséget éveinek csekély számával kiérdemlő „rangjegyző” emelt hangon, tagolva olvassa az eskü szövegét. A képviselők kissé színtelenül, összemosódva zúgják utána. Az elharapott szavak megilletődöttségről, félszegségről tanúskodnak. • De mintha a monoton zsongásba egy másfajta hang is hasítana! Öreges és gyenge a hang. Pártoktól függetlenül Az ideiglenes államfő a Szabad Demokraták Szövetségének tagja. Tölgyessy Pétert, az SZDSZ parlamenti frakciójának vezetőjét e tény kapcsán a fegyveres erők főparancsnokának „pártsemlegességéről” kérdeztük. Göncz Árpád ugyan a szabad demokraták jelöltje volt, de ő nem az SZDSZ, hanem az egész nemzet elnöke lett! Mi továbbra is úgy gondoljuk, hogy a pártok közvetlen befolyása nem érvényesülhet sem az államfői, sem a főparancsnoki tevékenységben. Ily módon a Honvédelmi Minisztérium, a honvédség parancsnoksága sem lehet kitéve pártpolitikai irányításnak, mégis túlszárnyalja a többit. Határozottan, a véghangsúlyoknál megemelve, a háttérből kicsattanva. Katonák szoktak így esküdni. Kéri Kálmán, a 89 esztendős képviselő hangja ez. A doni frontot, majd a recski internálótábort megjárt öreg katona nem képes megtagadni önmagát. Katona maradt, s parancs teljesítésére esküszik. Egy-két éve még szóba sem állt vele a hatalom, az idén tavasszal már nyugállományú vezérőrnaggyá nevezték ki, a választások előtt pedig képviselővé jelölték. - Ha még használhatok, ám legyen - adta akkor a beleegyezését a dupla évek terhét cipelő Kálmán bácsi. Méltatlan meghurcoltatásáért mindig elégtételt remélt, de ilyenre nem számíthatott. Az alakuló országgyűlés korelnökeként néhány órán át a Magyar Köztársaság elnökének jogait birtokolta. Csalf a Ház a régi. Túl a pakoláson E sorok írásakor Kárpáti Ferenc már egy ügyvivő kormány tagjaként viszi a honvédelmi tárca ügyeit. Az új kabinet megalakításáig tartó átmeneti időszakról elmondta: - Rendszereztük, egybegyűjtöttük a legkülönbözőbb okmányokat, iratokat, hogy a miniszteri és az államtitkári posztra kerülő utódaink munkáját, tájékozódását megkönnyítsük. Az átadás előkészítésével tehát lényegében végeztünk. - A legfontosabb kérdéseket tekintve befejeztem a munkámat. Újabb intézkedésre csak a legszükségesebb esetekben kerül sor. Az élet azét sem áll meg. Utódom hivatalba lépéséig ugyanis lesz még néhány katonadiplomáciai programunk... 6 Az új honvédelmi bizottság Fdnök: Dr. Balogh György (FKgP) Alelnök: Király Béla; Mécs Imre (SZDSZ); Dr. Raffay Ernő (MDF) Titkár: Perjés Gábor (MDF) Tagjai: Annus József (MSZP); Balogh János (SZDSZ); Bejczy Sándor (FKgP); Borz Miklós (FKgP); Ficzere Mátyás (SZDSZ); Dr. Gaál Antal (MDF); Horváth Lajos (MDF); Dr. Inotay Ferenc János (KDNP); Katona Tamás (MDF); Kéri Kálmán (MDF); Nagy András (SZDSZ); Dr. Páris András (SZDSZ); Póda Jenő (MDF); Szabó Miklós (SZDSZ); Szarvas Béla (MDF); Dr.Szendrei László (MDF); Szili Sándor (MSZP); Tóth István (MDF); WVachsler Tamás (Fidesz). Orbán Viktor, az aknavetős Az ülésteremben talán az első meddő, igazi tét nélküli vita folyik, sokan belefáradva, vagy beleúnva a kijáratok felé indulnak. Az egyik folyosószegletben képviselők kicsiny csoportja beszélget. Hajuk kissé hosszabb az itt megszokottnál, zakójukról messzire virít a narancssárga Fidesz-jelvény. A közöttük lépkedő, frissen borotvált, öltönyös úrban nem könnyű felismerni Orbán Viktort. - Képviselő úr, kérem... - lépek hozzá. - Nekem szólt? - lepődik meg egy pillanatra. Aztán elneveti magát. - Nehéz megszokni a titulust. Ha nincs ellenére, tegeződjünk! - A Fidesz részt kíván-e vállalni a honvédelmi politika befolyásolásából? - Természetesen. Elsősorban képviselőink szavazataival, de a Honvédelmi Bizottságban is vannak tagjaink. Például Wachsler Tamás, de említhetem Király Bélát is, aki a Fidesznek tiszteletbeli tagja, a Honvédelmi Bizottságnak pedig alelnöke. Javasolni fogjuk, hogy a szovjet csapatok kivonásának kérdését vegyék ki a Honvédelmi Bizottság jogköréből, s külön bizottságot hozzanak létre, amely kizárólag ezzel foglalkozik. A másik kardinális kérdésnek a sorkatonai szolgálati idő hat hónapra való csökkentését tartjuk. A tartalékos szolgálatra való behívás feltételeit pedig szűkíteni kell és pontosabban meghatározni. - Félesztendő sorkatonai szolgálat? - Igen. Ha kizárólag kiképzésre használják, elég ennyi idő. - A Fidesz-képviselők 22-24 éves fiatalemberek. Ők voltak már katonák? - Van közöttünk, akit egészségi okok miatt felmentettek. A mi törvényjavaslatunk szerint egyébként senkit sem menthetnének fel a szolgálat alól, csakis egészségügyi kizáró okok miatt. - Te letöltötted a másfél évet? - Igen, már két esztendeje. Aknavetős voltam Zalaegerszegen. Hársasi István és M. Tóth György Fotó: Tóth László