Magyar Honvéd, 1991. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-04-05 / 14. szám
10 _L_ Nemzet és hadsereg Kié a „közös” uszoda? Csáki vizes szalmája Kellemetlen dolgokról senki nem beszél szívesen. Kiváltképpen az érintett nem, így történhetett, hogy a következő históriában a legjobb szándék ellenére sem találtatott illetékes. A hosszú egymásra mutogatásban végül „alant és illetéktelenül” szólalt meg valaki, a ZMKA közigazgatási főtisztje. A történetben kárvallott intézmény jogász századosa látott, hallott és szólt. Nincstelenségünkben is tudunk nagyvonalúak lenni, kiváltképpen a közös buksza rovására. Lám, a Magyar Honvédség igazi új módjára, egyetlen tollvonással képes lemondani tizenegy millióról! A summa nem túl nagy, bár ha a szűkös költségvetést, a csapatok filléreskedő agóniáját nézzük, nem is csekély. És ha „odalenn” gatyaügyekből is kártérítési tortúrát kell csinálni, az ablakon kidobott 11 millió több, mint nagyvonalúság. A történet úgy kezdődött, hogy az akkoriban még forradalmi rendőrezred uszodaépítésbe fogott. Uszoda kellett volna a szomszédos katonai akadémiának is, ám a költségvetés itt is, ott is hibádzott. A honvédség társult tehát a rendőrséggel. A Fenntartási és Elhelyezési Főigazgatóság annak fejében vállalta az együttműködést, hogy a katonai akadémia ötödrészben használhatja a majdani rendőruszodát. Szerződés is készült annak rendjemódja szerint. Pontos határidőkkel, hivatalos pecsétekkel, olvashatatlan aláírásokkal. - Akárki csinálta ezt a szerződést, kontármunka volt - mondja dr. Oláh József százados, a ZMKA közigazgatási főtisztje. - Ha akadt jogász, aki nevét adta hozzá, szégyellheti magát! A jogász tiszt szerint annyi a szarvashiba a megállapodásban, hogy már szakmai önérzetét sérti. Az 1987. március 31-én keltezett „okmány” lényege, hogy a rendőrezred vállalja az uszoda határidőre való befejezését -mellesleg a kivitelező honvédségi cég volt -, a FEFI pedig átutalja a költségek egyötödét, amely végül 11 001 452 forintra kerekedett. Vállalja továbbá, hogy évente állja az üzemeltetési költségek 24 százalékát, aminek fejében a ZMKA heti két teljes napon itt oktathatja úszásra hallgatóit. Ez szintén 24 százaléka a teljes üzemidőnek. Tisztázatlan viszont, hogy tulajdonképpen mit is vásárolt 11 millióért a honvédség - sorolja kifogásait Oláh százados. - Nem egyértelmű, hogy résztulajdont, használati jogot vagy valamiféle bérletet szerzett-e? Utalás sincs arra, hogy mennyi időre szól a szerződés, mint ahogy arra sem, mi lesz a beinvesztált milliók sorsa, ha valamelyik fél felrúgja e szerződést. Leginkább talán egy határozatlan időre adott, kamat nélküli kölcsönnek tekinthető ez az összeg, amelynek visszafizetésére elfelejtettek intézkedni. Vagy inkább a honvédség nagyvonalú hozzájárulásának a BM- költségvetéshez. Kiss Mihály rendőrezredes, ezredparancsnok óvakodik az ilyen minősítésektől, mivel erre nem érzi felkészültnek magát. Szerinte talán a korlátlan ideig szóló használati jog fedi leginkább a valóságot. Az olcsó prókátorkodásnak már nincs is nagy értelme, hiszen a honvédség illetékesei ugyanazok, akik annak idején összetákolták a megálllapodást -, rövid úton véget vetettek a közös lubickolásnak. AZ Az 1990. november 29-én küldött távmondat utasította az akadémiát a szerződés felbontására, és mivel az építkezésbe invesztált pénzről említés sem történt, az mégis egyfajta fegyvertársi segélynek, költségvetési hozzájárulásnak tekinthető. - Minket váratlanul ért ez a lépés. Fábián ezredes úr december 12-én kelt levelében - december 31 -i hatállyal - felbontotta a szerződést - mondta a rendőrezred parancsnoka. Azzal indokolta, hogy az „egyébként reálisan megállapított üzemeltetési hányad” megfizetése nem áll módjukban. A beruházásba adott pénz visszafizetését nem igényelte, kérte viszont, hogy a közeli HM-lakótelep hivatásos katonái részére biztosítsák az uszoda használatát. Magyarán: az uszodára nincs pénz! - Én semmilyen indokot nem ismerek, de feltételezem, hogy az évi hozzájárulást sokallta a FEFI - vélte Oláh százados is. - Nem is ezzel van probléma, hanem a beinvesztált 11 millióval. Legalább alkudozni próbált volna a honvédség! Ha mondjuk „leúszhatnánk”, az éves költségeket tekintve legalább öt esztendeig használhatnánk még! A százados természetesen az illetékeseknél is szóvá tette, hogy a honvédelmi költségvetés nem Csáki szalmája, az uszoda elhagyásával nem szabad a pénzt is úszni hagyni. Az illetékes reagált is, amúgy jó hivatalnok módjára: „Állampolgári jogon firtatni lehet az eljárást, de jelentősége nincs. Tudjuk, hogy ez annak idején két költségvetési szerv között...” A rendőrök csodálkoznak, hiszen a szerződést nem ők rúgták fel, ám a „leúszást” aligha vállalnák. A kiesett summára ugyanis szükségük van, a katonák helyére máris új kuncsaftokat kellett keresniük. Találtak is. - Mi úgy véljük, hogy elhamarkodott lépés volt, hogy az akadémia nem talál ennél kedvezőbb lehetőséget az úszásoktatásra - mondta a rendőr ezredes. - Mi a honvédség szerzett jogát továbbra is fenntartják, s ha úgy gondolják, a megállapodásban rögzített feltételekkel akár holnap visszajöhetnek. Ha viszont az építkezésbe invesztált pénzt akarják visszakapni, valószínűleg perelniük kell. A rendőrök birtokon belül vannak, az uszoda kétségtelenül az övék. Ha a jogi hiányosságokat kihasználva ők rúgták volna fel a szerződést, talán rosszhiszeműnek, ám - feltehetően - akkor is jogszerűnek mondhatnánk őket. De a rendőrezred igyekszik korrekt lenni, a megfizetett, és eldobott lehetőséget biztosítja a hivatásos katonai igazolvánnyal rendelkező úszni vágyók javára. A 33 méteres, feszített víztükröt ugyanolyan méltányos feltételekkel vehetik igénybe a katonák, mint a BM-dolgozók. De attól sem zárkóznak el, hogy a korlátlan időre szóló joggal valamely más, pénzesebb katonai szervezet éljen. A rendőrök tehát nem rosszhiszeműek. De attól a szalma még Csákié marad... Hársasi István Fotó: Tóth László