Magyar Honvéd, 1992. július-december (3. évfolyam, 27-53. szám)
1992-08-14 / 33-34. szám
20 NEMZEKÖZI KATONAPOLITIKA Boszniai játszma - osztozkodással Déli szomszédságunkból érkező hadijelentések fényében a balkáni helyzet úgy fest, hogy a vezető nyugati hatalmak - bizonyos reményeket fűzve az Amerikából importált Milan Panics szerbmontenegrói kormányfő száz naposra ígért békeerőfeszítéseihez - még mindig az óvatos kivárás álláspontjára helyezkednek. A Biztonsági Tanács által a közelmúltban elrendelt embargó hatékonyságában bízva, változatlanul a politikai-diplomáciai akciókat, a büntető jellegű gazdasági intézkedéseket részesítik előnyben, miközben az egykori Jugoszlávia legforróbb pontján, Bosznia-Hercegovinában egyelőre halvány jelét sem észlelni a gyilkos testvérháború gyors befejeződésének. Időnként innen is, onnan is el-elhangzanak harcias felhívások a nagyobb arányú külföldi katonai beavatkozás haladéktalan előkészítésére, ezeknek azonban igazából nincs szélesebb körű támogatást élvező visszhangja. Legutóbb például Fahd szaúd-arábiai király - szívén viselve a boszniai muzulmánok sanyarú sorsát - a kuvaiti példára hivatkozva, az Egyesült Államok mielőbbi intervencióját sürgette, kilátásba helyezve, országa kész lenne a legmesszebbmenőkig viselni a javasolt hadműveletek anyagi-pénzügyi terheit. A washingtoni adminisztráció - amint ez várható volt - kitért a kérés teljesítése elől, mondván, ebben a térségben nem forognak kockán olyan létfontosságú nyugati érdekek, amelyeknek védelmében úgy kellene fellépni, miként azt a szövetségesek az Öböl-háborúban tették. Ebben a kérdésben egyébként a nyugat-európai kormányok szintén megosztottak. A NATO és a Nyugat-európai Unió (WEU) tagállamai röviddel ezelőtt mindössze arra vállalkoztak, hogy egy jelképesnél alig többnek tekinthető tengeri blokád létesítése céljából elküldték hadihajóikat az Adriára (lásd a térképvázlatot). A „jelképes” jelző használata már csak azért is helyénvaló, mivel az ide vezényelt úszó egységek - tisztes távolban a Bari és a Kotori-öbölben állomásozó jugoszláv (szerb) gyorsnaszádoktól - csupán a megfigyelésre kaptak felhatalmazást, tehát nincs joguk egyetlen, a közeli kikötőkbe tartó teherhajó átkutatására sem. Ennek - ha történetesen erre módjuk nyílna - amúgy sem lenne túl sok értelme. A szerb hadigépezetet tápláló stratégiai utánpótlás (kőolaj, benzin, pótalkatrészek stb.) ugyanis legnagyobb részt nem a tengeren, hanem vasúton, közúton és a Dunán érkezik a csonka Jugoszláviába, így hát az „ágyúnaszáddiplomáciának” igencsak korlátozott szerepe van és lehet, ideértve az állandó ostrom alatt álló Szarajevóba irányuló segélyszállítmányok eljuttatásának fegyveres biztosítását is (esetleg ellátási folyosó nyitásával). Az egyesített nyugati flotta jelenléte különben a legcsekélyebb mértékben sem befolyásolja a Bosznia-Hercegovina-i, mind drámaibban alakuló fejleményeket. Most már bizonyos, a belháború legnagyobb vesztese az összlakosság 44 százalékát kitevő muzulmán közösség lesz, amely gyakorlatilag földönfutóvá, hazátlanná vált. Annál fogva, hogy elűzetése folytán tömeges menekülésre kényszerült, várhatóan gyökeresen átrendeződhet a szerbek és a horvátok osztozkodásának tárgyát képező köztársaság etnikai összetétele. Az itteni népességnek összességében 36 százalékát alkotó szerbek - és tulajdonképpen ez a szándék motiválta eddigi hadműveleteik legfőbb célját, az általuk ellenőrzött körzetek lehető legnagyobb kiszélesítését - egyáltalán nem titkolják, hogy Bosznia-Hercegovina területének 65 százalékára tartanak igényt (a többi a muszlimok kisemmizésével a horvátoknak jutna). Ezt a mesterséges feldarabolási műveletet - úgy tűnik - már semmiféle külső nemzetközi erő sem akadályozhatja meg. Erre - a jelek szerint - a boszniai „igazhitűekkel” szolidáris, de a tétován, erőtlenül reagáló iszlám világ sem képes többé. Ezek után csak az a kérdés marad nyitva, miként rajzolódik át a volt Jugoszlávia politikai térképe, ha egyszer, valamikor elhallgatnak majd a fegyverek? Máris felröppent a „Szerb Egyesült Államok” életre hívásának ötlete, ami így puszta elnevezésében is szokatlan, sőt meghökkentő. Ám valahol a mélyben ott rejtőzik mögötte a „nagyszerb” eszme, egy olyan államalakulat elképzelt jövőképe, amely a hallgatólagosan elismert belső földrajzi határok eltörlésével magában egyesítené az „uralkodó nemzet” valamennyi, magát szerbnek valló polgárát. És éppen itt van a legnagyobb dilemma: vajon ez lenne-e az ára annak, hogy egy idő után valamiféle viszonylagos nyugalmi állapotot teremtsenek ebben az állandóan nagyobb robbanással fenyegető régióban? Őszintén szólva, ezt kötve hisszük. Ismerve a Balkán viharos történelmét, a távolabbi és a közelebbi múlt nem egyszer tragédiákba torkolló eseményeit, nemigen képzelhető el, hogy a hamu alatt izzó parázs - lett légyen szó bármilyen béketervről - véglegesen kihúnyjon... S. L.