Magyar Honvéd, 1992. július-december (3. évfolyam, 27-53. szám)
1992-09-11 / 37. szám
22 ROVAT A nyolcvanegy éves, de rendületlenül dolgozó Krajecsovich Loránd érti a szakmáját, ki is szolgált vele minden politikai rendszert. Ez, a mostani is igényt tart rá, bár a néhány órás, szerény javadalmazási elfoglaltságra neki van nagyobb szüksége, s nem az államnak. Neki, a Bolyai Akadémiát végzett hadmérnöknek, a Magyar Királyi Honvédségben és a Magyar Néphadseregben fél évszázadot leszolgáló tisztnek. Neki, a nyomortól fenyegetett kisnyugdíjasnak. Munka után pontban délben jelentkezik az éthordójáért. Megnézi a ráragasztott címkét, néha az olcsó főzelékbe is beleszimatol, aztán a laktanyakapu felé veszi az útját. Viszi az ebédet a feleségének. Nem volt nagy szerencséje az élettel, a pénzzel. Horthy idején a nősüléshez szükséges kauciót nem tudta előteremteni, Farkas Mihály seregében egy vacak civil öltönyre nem futotta - 1956 októberében ha akart volna, sem tudott volna átöltözni! -, Czinege Lajosnál pedig a méltányosabb, megélhetést biztosító nyugdíjért kényszerült kilincselni. A demokrácia pedig elvette, amit Czinege kegyelméből, az úgynevezett szocializmus gondoskodásából kapott. Egy idén áprilisban kézbe kapott, zord határozat tudatta, hogy előző naptól, 1992. április 1-jétől megfosztják a 612 forint kivételes nyugellátástól. Indoklásul felhozták, hogy a Minisztertanács Kivételes Ellátások Bizottsága annak idején elsősorban pártpolitikai indokok és munkásmozgalmi érdemek alapján engedélyezett kivételes ellátást. Márpedig Krajcsovics bácsinak ez a bizottság adott 612 forintot, s a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság szerint nem bizonyítható, hogy kizárólag szociális méltányossságból. A mai 10 579 forint, s az akkori 2697 forint nem bizonyíték. Nézzünk hát más bizonyítékok után, a múltban talál, aki keres. Krajcsovich Lóránt hadnagy 1930-ban kiváló eredménnyel lett a hadmérnöki kar tagja, s első beosztását az Aréna út 51-ben, a mára sportteleppé satnyult kaszárnyában vette át. Rá tíz évre nősülni akart, de az 50000 pengőnyi kauciót a két család együtt sem tudta előteremteni. A Főméltóságú Úr külön kegyelméből tarthatták meg mégis az esküvőt. A világháború frontjait ő is megjárta. Ott volt a Felvidék és Észak-Erdély viszacsatolásánál,a Délvidék elfoglalásából valahogy kimaradt, de helyette megismerhette a doni poklot. Egy hadosztály, akkori szóhasználat szerint, vonatparancsnoka volt. - Az írók és történészek hol megszépítik, hol eltúlozzák a 2. Magyar Hadsereg tragédiájának okait - jegyzi meg. - Számomra is a Donnál kezdődött, s a Dunántúli Bajócon ért véget a „rugalmas elszakadás”. Amire különösen büszke vagyok, hogy a hadosztály-vonat állományából senki nem hiányzott, minden emberemet hazahoztam. És talán még arra, hogy katona létére nem viselt fegyvert. Ha fel kellett kapcsolni a pisztolytáskát, üres volt. A bajnóci útkanyarban sem tanúsíthatott ellenállást, mikor a helyi uradalom intézőjével zab után indultak, s orosz géppuskák tüzébe futottak. A kocsi felborult, az intéző nyaklövést kapott, a fegyvertelen tisztre pedig rárontottak, s kegyetlenül összeverték a „felszabadító” katonák. Egy dzsip platója, egy pince, végül a híres-hírhedt temesvári láger volt hadifogság-előszobája. Előszoba, mert Temesváron hadsereggé kezdték szervezni őket, sőt az 1. hadosztály katonájaként riadóztatták is, hogy mennek a németekre. Negyvenedmagával, harmincöt nap múltán egy szibériai rámpán, a gyengébb társak oszlásnak indult teteme mellett derült ki, hogy végleg lemaradtak a nagy felszabadításról. Ólom és kőbánya, erdőirtás, majd egy posztógyár voltak a „tanulmányút” - ekként emlegeti a fogságot - nevezetesebb állomásai. A hadmérnök úrra rámosolygott a szerencse. Mivel értett a vontatókhoz, ráültették egy Sztalinec traktorra, s mehetett sztyeppét törni. A túlélést köszönheti ennek, hiszen mégiscsak könnyebb szántani, mint puszta kézzel ólmot bányászni. Meg aztán a vetésre szánt krumliból néha el lehetett csenni néhány szemet. Majdnem négy évig, 1947. július 27-ig tartott a „tanulmányút”. Debrecenben egy szigorú bizottság várta az 1. hadosztály „eltérített” katonáit, hogy keresztkérdések tüzében tisztázzák háborús múltjukat. Aki ott nyilas, vagy háborús bűnös hírbe került, egy oldalajtón el is vezették - emlékszik a bácsi. Ő bűnt nem követett el, rosszakarója sem akadt, kapott öt forint gyorssegélyt, s egy vonatjegyet. Mehetett Isten hírével haza, Nagykátára. Kopaszon, rongyosan, harmincöt kilósan, de szabadon. És egy igen erős elhatározással: elég volt a hadseregből! Képzett és igazolt szaktisztekre azonban a néphadseregnek is nagy szüksége volt. Szabályos behívót kapott egy baráti beszélgetésre: vagy újra felveszi az egyenruhát, vagy internálják. Egy év múlva százados, majd őrnagy lett, végül 1968- ban alezredesként, 2697 forinttal került nyugállományba. Párttitkár nem volt, mint A PÁRTÁLLAM ADTA, A DEMOKRÁCIA ELVETTE Kivételes eset