Magyar Horgász, 1970 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1970. október / 10. szám

MEGHALT KOLOSSZUS JÓZSEF Mély megrendüléssel fogadtuk a gyászhírt: 67 éves korában elhunyt Kolosszus József horgásztársunk. Az egész magyar horgásztársadalom tudja, hogy a horgá­szat fejlesztésének kiemelkedő harcosa volt, munkás életének javarészét Szövetségünk, sportunk szervezésére, erősítésére ál­dozta. Munkás volt, kommunista, aki szenvedéllyel tudott küzdeni a közösség érdekeiért, a helyes álláspont győzelméért. Szenvedélyes horgász is volt kora gyermekkora óta. S nyug­díjas évei során is, ameddig egészségi állapota engedte, a vizen, a horgászatban talált igazi pihenést, megnyugvást. Évtizedekig szolgálta a horgászat ügyét. 1952 előtt a Csepel Művek sporthorgász szakosztályának volt ügyvezető elnöke. 1952-ben a MOHOSZ élére kinevezett kormánybiztosként tevé­kenykedett, 1953-tól 1961 decemberéig pedig, mint a MOHOSZ elnöke vezette Szövetségünk ügyeit. Két évig, nyugalombavonu­­lásáig a Horgászcikk Készítő Vállalat igazgatója volt. A magyar horgásztársadalom feljegyzi és számontartja Ko­losseus József érdemeit, hiszen odaadó munkássága jelentős eredményekkel gazdagította horgászati kultúránkat, segítette a horgásztársadalom szervezeti erősödését, tekintélyének gyarapo­dását. Gyászoljuk őt és megőrizzük emlékét. Az árvízkárok enyhítésére Az intéző bizottságok és az egyesületek az alábbi összegeket fizették szeptember 12-ig az árvízkárosultak megsegítésére. Zaláta és Vidéke HE 300,— Ft Pécsi HE 2000,—Ft Tanácsi Dolgozók Pécs HE 200,— Ft Székesfehérvári Intéző Bizottság 2000,—Ft Celldömölki HE 1500,— Ft Pécsi Bányász HE 700,—Ft Szentgotthárdi HE 500,— Ft Vasvári Petőfi HE 200,—Ft Győri Textil HE 1000,— Ft Tiszalöki HE 300,—Ft Orosházi Kinizsi HE 1000,— Ft Lajta-Hansági HE 400,—Ft Gönyüi HE 200,— Ft Siófoki HE 3000,—Ft „Hunyadi János” Székesfehérvár HE 1000,— Ft Ikervári HE 100,—Ft Dusnoki HE 1000,— Ft Bajai HE 2000,—Ft Sellye és Vidéke HE 330,— Ft Fóti HE 1000,—Ft Békásszentandrási Dolgozók HE 500,— Ft Ganz HE 1500,—Ft Ajkai Timföld HE 300,— Ft Sárbogárdi HE 500,—Ft Naszályi HE 1000,— Ft Komlói Bányász 500,—Ft Ceglédi HE 650,— Ft Gázművek HE 1000,—Ft Hercegszántói HE 500,— Ft Ormánysági HE 700,—Ft Mezőtúri Vasutas HE 500,— Ft Budapesti Petőfi HE 1000,—Ft Dráva—Muramenti Intéző Bizottság 2000,— Ft Csillaghegyi Len HE 500,—Ft Isaszegi HE 300,— Ft Soroksári Intéző Bizottság 10 000,—Ft Balatonfüredi Hajógyári HE 1000,— Ft Diósdi Csapágy HE 300,—Ft Paksi HE 1000,— Ft Huteka HE 500,—Ft Szigetvári HE 690,— Ft Visontai Hőerőmű HE 3000,—Ft Mohácsi Dolgozók HE 2000,— Ft Oroszlányi Bányász HE 5000,—Ft Északmagyarországi HE 4000,— Ft Székesfehérvári Intéző Bizottság 2000,—Ft Körösvidéki Intéző Bizottság 5000,— Ft Pápa és Vidéke HE 2000,—Ft Decsi HE 300,— Ft Rábavidéki Intéző Bizottság 5000,—Ft Balatonalmádi HE 3000,— Ft Balatonaligai HE 400,—Ft Csepel Autógyári HE 500,— Ft Középdunai Intéző Bizottság 5000,—Ft Szigligeti HE Siklós és Vidéke HE 500,— Ft 1000,— Ft Zalaszentgróti HE 500,—Ft Videoton HE 500,— Ft Csepeli HE 5000,—Ft Győr Gyárvárosi HE 1000,— Ft Magyar Pamut HE 1080,—Ft Letenyei Sport HE 1000,— Ft Nagyigmándi HE 900,—Ft 247

Next