Magyar Horgász, 1987 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1987. február / 2. szám
Decemberi rekordlistánkból: Olasz László (BM DHE) egyszerre 302 500 gramm, nem tévedés, három mázsányi amúrról küldött be igazolólapot. Tizenhét darab 10 kilón felüli példányt fogott. Busafejű, zömök, sűrű ember, verekedéshez ellenfélnek nem javasolnám. 35 éves, rádiószerelő, nős, Gabi lánya 8, Laci fia 6 éves. A Ráckevei Duna 15-ös folyamkilométerénél, Szigetbecsén, háromgenerációs horgászéletet élnek, háromszobás házuk van a parton, őrbódéval felszerelt stégjük a vizen. Szinte kizárólag ott horgászik ötéves kora óta, ennek következtében pontycentrikus és „egyoldalú képzettsége van”. Egyébként a Belügyi Dolgozók HB ifjúsági felelőse. Az egyesületbe még az alapításkor, az édesapja lépett be, mint munkásőr. Hogyan lett egy pontycentrikus horgászból amúrkirály? Mondhatnám véletlenül, de ez nem lenne igaz. Korábban ugyanis csak akkor amúroztunk, amikor hallottuk, hogy „megy”, leginkább szezon közepe táján. Azután én arra gondoltam, hogy ha tényleg van, akkor oda is lehet csalni. A tavalyi volt az első ilyen szezon. Éjszaka amúrra horgásztam, esetleg közben jött egy-egy ponty, nappal pontyra horgásztam és közben jöttek a keszegek. És mikor alszik? Most. Télen. ■ Hogyan lehet az amurt odacsalni? Etetéssel, sok-sok etetéssel. Elkezdtem már kora tavasszal. Akkor még búzát főztem és a forró levébe kukoricadarát raktam, ez ugyanis összegyúrható. A gombócokat dobáltam a vízbe. Szezonban azután jön a kukorica, a tiszta, száraz, natúr kukorica. Ezt már egyenletesen terítem szét a fenéken és ha megy az amúr, akkor lucernalisztből készített granulátumot — ezek olyan félujjnyi hurkák — szórok rá. Mikor, mennyit és hová? Péntek este és szombat este etetek, minél később, amikor a keszegek már elülnek. Hétközben aztán a papa inkább csak olyan fenntartó etetést végez, ugyanezekkel az anyagokkal. A kukoricából négyöt kilót szórok be egyszerre, a granulátumból pedig egy—másfél kilónyit. Amikor már van, akkor erre még ráfaragok öt-hat cső tejes kukoricát. A bója elé etetek, mondjuk hat méter hosszúságban és három méter szélességben. Ezen a szobányi területen az amúrok a kb 30 centis iszapot eltüntették, a medret pedig úgy ledöngölték, hogy a karót nem tudom beleszúrni. Egyébként a bóját tavasszal mintegy 30 méternyire, majd 50, később 60, főszezonban 70 méternyire teszem a stégtől, ősszel megint befelé jövök. A helyváltoztatás azért is kell, mert az amúrok úgy látszik a szükségüket is helyben végzik el, a kitakarított rész tele van a kukorica kikakált héjával. Maga a víz 3—3,5 m mély. Nem árt ez a rengeteg etetés? A Ráckevei Dunában annyi a keszeg, hogy a túletetés elképzelhetetlen. Az amúr pedig nem eszik, hanem zabál. Szeretném, ha egyszer látná, amikor már stégközelbe húzok egy olyan igazit. Amint rázza a fejét, a száján és a kopoltyúin is ömlik a kukorica kifelé. Érdekes, amikor felbontjuk a gyomrát. A péntek éjszakai amúr még tele van zölddel. A szombat éjszakainak a gyomrában már kizárólag kukorica van. Vasárnap éjjel is. Ha egy hétvégén nincs amúr, de vasárnap éjjel fogok egyet, az is tele van zölddel, mert csak véletlenül keveredett oda. No, akkor menjünk szépen sorba. Szerelés? Jó bot és Platil zsinór, szezon elején és végén 30-as, nyáron 35-ös, mert akkor a nagyobbak jönnek. Erősebb nem. Régebben három horgot kötöttem, nem is fogtam, legfeljebb akasztottam. Harc közben ugyanis az amúrba óhatatlanul még egy horog beleakad kívülről, kifli alakban meggörbíti és amikor az teljes erővel kiegyenesedik, már szakít is. Ezért a középső horgot elhagytam. A zsinór végére 5,5 dkg-os saját öntésű, rézfülű ólmot kötök, föléje 50—60 cm-re az alsó horgot, onnan 80 cm-re a felsőt. Az élőké mindössze 13 cm-es. Így ki tudom hozni a jelentkezőket. Azt már mondtam, hogy a bója elé dobok, az etetett részt sötétben is eltalálom. A kiürült sprésflakont 30-as zsinórral és egy kis kővel horgonyzom le, hogy ha akarja, magával vihesse a megakasztott hal. A flakonra fényvisszaverő fóliát ragasztottam, de a kétoldali szomszédokéra is, hogy be tudjam lőni magam. ■ Most jön a keresztkérdés: csali? Kora tavasszal, késő ősszel esetleg pufóka, de máskor mindig feltétlenül száraz, átfúrt kukorica. Küllőből csináltam egy háromélű kis árat, azzal lyukasztom ki, vagy másfeles fúróval. Szerintem fontos, hogy a lyuk a csíra felőli részen, a kukorica leghegyén legyen úgy, hogy mögötte már maximum 1-2 mm álljon ki a kukoricából. Így tudja a hal alegkényelmesebben felhörpölni. Mert az amúr vagy a ponty az így felkínált kukoricát nem lökdösi, ízlelgeti, mint a főtt vagy ízesített csalit, hanem beszippantja a fenéken fekvő többi kukoricaszemmel együtt. Mint egy porszívó. És már mozdul is a kapásjelző! Legfeljebb még annyi a fontos, hogy a kukorica sárga legyen, mint az egyes japán Cormoran horog, amit használok. És egy babona, friss dobás , friss fogás. Én legalább negyedóránként, de van úgy, hogy ötpercenként újra dobok. Hosszabb idő alatt esetleg besülylyed, a többi szemek alá keveredik, stb., ne kockáztassunk. És amihez az erő kell: a fárasztás. Csodálkozni fog, nem erő kell hozzá. Inkább ész. Nappal az amúr olyan, mint a rakéta, őrjöng, másfél órát dolgozik. Éjszaka bamba. (Zárójelben a kapásjelzőről: ez egy kis pálcika, vagy egy darab függönysín, amit leteszünk a stégre és ferdén nekitámasztjuk a zsinórnak. A belógás minimális. Ha húz a hal, a pálcika leesik, ha belazít, ami a gyakoribb, akkor a pálcika viszi magával a stégig a zsinórt. Persze akkor már régen kézben van a bot és bumm. Mondom, éjszaka nem vadul. Ha az ember hajszálfinoman húzza, akkor zsinóregyenesen jön, a stég előtt megáll és fel lehet emelni. Még mindig finoman. Kidugja a fejét és bambán néz. Ez a kritikus pillanat. Én szeretem, ha van aki segít, mert ha a stégtől kicsit távolabb jön fel, nehéz utánanyúlni. Ezért Kertész Zoli barátommal összedolgozunk. Ha az egyik akaszt, a másik már fut is oda. A szák pedig nagy, 90 cm-es szájú, 120 cm-es, kerek öblű, hosszúnyelű. Abban a bámészkodó pillanatban a legnagyobbat is a stégre lehet emelni. Csak ott jön rá, hogy átverték, de ott aztán csinál olyan negyedórás cirkuszt, hogy széthajigál bennünket. De mégis jobb, ha ott adja ki az erejét. Világítás? Jaj, az nagyon fontos! Mi kivezettük a villanyt a stégre, és a bódé falán mindig ott lóg egy zseblámpa, amibe belevezettük a 12 V-os áramot. Ez világítja meg a kapásjelzőket. Van azonban egy speciális, erős fényű, sárga lámpa is, lábkapcsolóval. Ez segíti a fárasztást. Csak a sárga jó, mert tapasztaltuk, hogy a fehér fénytől megvadul az amúr és akkor már ■ AZ AMURKIRÁLY 3