Magyar Horgász, 1991 (45. évfolyam, 1-12. szám)

1991. október / 10. szám

VERSENYRŐL VERSENYRE • VERSENYRŐL VERSENYRE • VERSENYRŐL VERSENYRE • VERSENYRŐL VERSENYRE • Országos egyéni horgászbajnokság Immár huszonnyolcadik alkalommal került megrendezésre az Országos Egyé­ni Horgászbajnokság, ezúttal a Békés megyei Szeghalom térségében. tajdonsága e bajnokság-soroza­tnak, hogy ezúttal ezt is intézőbizottsági ren­dezésben, tehát középszinten, ám ko­rántsem középszerűen, bonyolították le. A rendező és a házigazda: a MOHOSZ Békés Megyei Intéző Bizottsága. Az 1991. augusztus 9—11. között sorra kerülő bajnokságon az országos hor­gász csapatbajnokságokon elért ered­ményei alapján 28 felnőtt, 7 nő­ és 18 ifjúsági horgász vett részt, összesen tehát ötvenhárman. Szokás szerint a bajnokság egyik leg­izgalmasabb eseménye, az egyes for­dulókra való sorsolás augusztus 9-én es­te folyt le, s ennek alapján ki-ki ke­reste a három részversenybeli szom­szédjait, hiszen meghatározóak lehetnek. Képzeljük csak el, hogyha a VB csa­patunk első három emberét valamelyik — vagy uram bocsá' két — fordulóban egymás mellé sorsolná rossz szerencsé­jük! Augusztus 10-én szép nyári idő fo­gadta a bajnokság első fordulóinak résztvevőit a Körösök vidékén. Maga a békési tájnak eme része igen kedvelt horgászterület, vizei nalban változato­sak és viszonylag még manapság is bő­velkednek. Igen ám, de a bajnokságot megelőzően előbb forró aszály, majd an­nak ellentéte, özönvízszerű esőzések so­rozata szélsőségeskedett, úgyhogy Bé­kés megye jelentős része belvízsújtotta területnek számított. El lehet ezek után képzelni, mennyire bezavarosodtak a csatornák és a folyók. Az első fordulót a Sebes-Körös vész­tői híd feletti szakaszán bonyolítottak le. Érdekes, hogy e forduló során ér­ték el a versenyzők messze a legjobb eredményeket — akadtak 10-11 kg-ot meghaladó keszegzsákmányok is! A részverseny legeredményesebbjei Lantos János, Devecseri Józsefné, illetve Va­lentin Béla voltak. A második fordulóra a nap délután­ján a Berettyó Szeghalom város alatti szakaszán került sor. Ennek során már nagyon érződött a folyócska bezavaro­­sodásának negatív hatása — alig-alig akadtak kilón felüli zsákmányok, pedig az 53 élversenyző minden furfangra fel volt készülve. E forduló legjobbja Jó­nás György, ismételten Devecseri Jó­zsefné, illetve Pápai István voltak. Kez­dett kialakulni az egyes kategóriákban a „dobogósjelöltek” sora. A harmadik forduló helye: a Sebes- Körös vésztői híd alatti szakasza időpontja: augusztus 11., vasárnap dél­­előttje. Ennek során Erdei Attila, De­vecseri Józsefné harmadszor is, illetve Lőrincz Zoltán a fordulógyőztesek. A Sebes-Körös ismét jó halas víznek bi­zonyult, mert akadtak 5-9 kilón felüli zsákmányok is­­, igaz, a halfogások zöme ezeknél jóval szerényebb volt. Az Országos Egyéni Horgászbajnokság végeredménye: A felnőtt férfiak kategóriájában 1. Lantos János (Csongrád Megyei SE) 16 helyezési számmal, 2. Erdei Attila (Csongrád) 20, 3. Timár Gábor (Győr-Moson-Sopron) 22, 4. Jónás György (Nógrád) 26, 5. Magyar György (Győr- Moson-Sopron) 27, 6. Katus Gyula (Bács-Kiskun) 28, 7. Kiss Ernő (Veszp­rém 28, 8. Imre Gábor (Tolna) 30, 9. Nagy Benedek (Jász-Nagykun-Szolnok) 31, 10. Takács József (Nógrád) 37 he­lyezéssel. A nőversenyzők közül 1. Devecseri Józsefné, Kimer Noémi (Pest), 2. dr. Csóti Sándorné (Bács-Kiskun) 9, 3. Gál Lajosné (Jász-Nagykun-Szolnok) 12 he­lyezési számmal. Ifjúság bajn­ok Martin Gábor (Bács- Kiskun) 6, 2. Valentin Béla (Budapest) 10, 3. Csóti Sándor (Bács-Kiskun) 19 helyezési számmal. A bajnokság eredményeinek és lefo­lyásának értékelése: A felnőtt férfi bajnok, Lantos János feliratkozott a kétszeres bajnokok nem túl széles sorába. Erdei Attila máso­­dikságával bizonyította, hogy évek óta valóban Csongrád megye csapata a leg­­eredményesebb az országban, a bronz­érmes, Timár Gábor hozta eddigi ki­tűnő formáját — őrá talán az évek óta legkiegyensúlyozottabb élversenyző titulusa illene. Érdekes, egyben Szűcs István szövetségi kapitány és Gáspár János edző kitűnő érzékét bizonyítja, hogy az említett három dobogós képez­te VB- csapatunk magját. Jónás György visszatérni látszik a nagymenők sorá­ba, verseny stílusa régi nagy énjét tük­rözte. A győri Magyar György „új ember" a legjobbak között. Egy újabb VB-s, Katus Gyula ezúttal „csak” ha­todik lett —, de hát nem lehet az em­ber mindig bajnok...! És egy sor ke­vésbé ismert név — már persze csak a kívülállóknak újak: Kiss Ernő, Imre Gábor, Nagy Benedek és Takács Jó­zsef. Gratulálunk nekik, sok sikert kí­vánva kíváncsian várjuk részükről a folytatást. Devecseri Józsefné (Rimer Noémi) el­sőségével — ötszörös bajnoknő. Dr. Csóti Sándorné az utóbbi években egyre eredményesebb versenyzésével hívta fel magára (és tegyük hozzá családjára) a figyelmet — lehet, hogy az ezüst után jövőre aranyéremmel tér haza? Gál La­josn­é tartja kitűnő formáját. Az ifjúsági bajnok, Martin Gábor, hosszú évek eredményes versenyzésére tette fel a koronát. Valentin Béla fel­felé ívelő pályafutásnak nézhet elébe, mert kitűnő hátterű az indíttatása. Már megemlékeztünk a Csóti-családról. Az édesanya ezüstérmes a nőversenyzők között, fia, Sándor pedig egy szép bronzéremmel gazdagíthatta a családi vitrint. Csak így tovább . . . ! És végezetül néhány gondolatot a bajnokság lebonyolításáról a Békés megyeiek az év elején nagy elánnal vágtak neki a komoly szervező és le­bonyolítási feladatot jelentő rendezvény előkészítésének. Aztán menet közben némi elbizonytalanodás után végül is némi szakbizottsági személyes támo­gatásai egy kitűnően megszervezett és lebonyolítot­t egyéni bajnokságot tud­hatnak maguk mögött. Kedves békési spor­ttársak gratulálunk! A bajnokságot egyébként az „Aranycsapat” Kft. támo­gatta. Köszönet érte. Makói siker Firenzében Nemzetközi tekintélye van annak a horgász-világbajnokságnak, amelyen a részvevő országok a legjobb egyesületi csapatukat indítják. Tavaly hazánkat Angliában a Makói Horgász Egyesület képviselte és 16. lett. Ez idén Firenzé­ben került sorra az Egyesületek XI. Horgász-világbajnoksága, amelyen ismét a makóiak érdemelték ki a részvétel jogát. Pénzük persze sokal kevesebb volt, mint a tudásuk, de a HOKÉV ismét elvállalta a főszponzorálást, ezenkívül Csongrád megyei és makói intézmények, vállalatok, vállalkozók is a zsebükbe nyúltak, hogy a csapat kijuthasson. A makóiak élelmesek voltak, megtudták, hogy a „nagy” VB előtt az olaszok Szegeden edzenek. Felkeresték őket és kaptak is sok készséges, szíves jótaná­csot, sőt Barbetta, a neves olasz ver­senyző még a helyszínen, az Amo fo­lyó partján is segítette őket az edzés napján. Útközben pedig Sam úrtól, egy horgászcikkgyárostól még versenyboto­kat is kaptak kölcsön. Firenzében a versenyt az Amo fo­lyón bonyolították le, két fordulóban. A makóiak az első napon a 8. helyet foglalták el, de ezen a második napon még javítani tudtak. Végül is az elő­kelőnek számító 7. helyet szerezték meg. Magyar csapat ezen a világbajnokságon ilyen jó eredményt még soha nem ért el. Egyéniben Ambrus Tibor a 14., Bar­na Szilárd a 20., Erdei Attila a 32., Lukács István az 51. helyen végzett. A világbajnokságon 23 ország csapatai voltak jelen. A magyar csapat tagjai: Oravetz István csapatvezető, Forgó László edző, Ambrus Tibor, Barna Szi­lárd, Erdei Attila és Lukács István versenyzők. A világbajnokságot egyéb­ként a Svédországból indított egyesület nyerte. O. I. Intézőbizottsági halfogóbajnokság A Tolna Megyei SB Bátán bonyolítot­ta le folyó évi ifjúsági és felnőtt csa­patbajnokságát. Eredmények: az ifi I. oszt.-ban 14 résztvevő csapat közül 1. Paksi Atom HE, 2. Szekszárdi HE, 3. Nyergesvölgye HE, míg a II. osztály 12 résztvevője kö­zül 1. Tamási HE, 2. Faddi HE, 3. Si­­montornyai HE. A megyei csapatbajnokságon, június 22-én az I. osztályban 13, míg másnap a II. osztály küzdelmeiben 14 HE csa­pata vett részt. Eredmények: I. osz­tályú bajnok a Nyergesvölgye HE, 2. Szekszárdi HE, 3. Paksi Atom HE, míg a II. osztályban 1. Tamási HE, 2. Si­­montornyai HE, 3. Bonyhád Városi HE, Dr. Hunyady Attila 25

Next