Magyar Horgász, 1992 (46. évfolyam, 1-12. szám)

1992. március / 3. szám

TÉS 1991. (Alcsi-sziget) 22,40; 7. Jedlovszky Lajos (Tisza-tó) 20,50; 8. Szabó Géza (Csepel) 19,70; 9. Pesti János (Ajka) 19,25; 10. Vörös István (?) 19,20 kg. Csuka Nincsen túl sok csukánk (20 db), de biztató, hogy a győztes nem nagyon marad el az abszolút rekordtól és az álomhatártól sem. Utána viszont nagy szakadás következik, így az átlagsúly — az első tíznél — csak 12,1 kg lett, tavalyelőtthöz képest fél kilóval csök­kent. Csak a Paksi Atomerőmű vízé­ből fogtak kettőt, egyébként egy-egy példánnyal szerepel a Homoküzemi ív­es tó, a Malomvölgyi IV-es tó, az Adá­­csi-víztározó, a Markazi-víztározó, a Nagyleveli-víztározó, a mártélyi Holt- Tisza, a szombathelyi Horgásztó és a szamosújlaki Holt-Szamos. A legna­gyobb példányt a Dunából fogták és a felsorolásban ez az egyetlen igazi élő víz. Levonhatjuk a következtetést, hogy a csuka a kisebb, dús növényzetű vi­zeket kedveli. Téli csukánk nincs, el­lenben — előítéleteinknek­­megfelelően — az ősz vezet öt példánnyal, nyáron is fogtak hármat, tavasszal pedig ket­tőt. Van néhány hajnali példány, de a csukák zöme napközben esett zsákmá­nyul. A csalik sorában még mindig vezet az élő kishal, négy esetben. De már megjelenik a műcsali: körforgó villantóval fogtak kettőt, támolygó ka­nállal egyet. Három növényevő volt, a legérdekesebb csaki az avas tepertő. 1. Cserhalmi László 18,25 kg Duna 2. Vámos Zoltán 14,40 kg Szombathely 3. Lakner János 12,50 kg Holt-Szamos 4. Zsebő Ferenc (Homoküzemi IV-es tó) 12,30; 5. Kónya Gábor ifi (Malomvölgyi IV-es tó) 11,72; 6. Török József (Paks) 11,70; 7. Kovács Endre (Adácsi-víztá­rozó) 11,10; 8. Szabó Kálmán (Markazi­­víztározó) 10,20; 8. Varga Ferenc (Nagy­­teveli-víztározó) 10,20; 9. Pach József (Paks) 9,55; 10. Elek Mihályné (Holt- Tisza) 9,40. Süllő A süllő abszolút rekordja alaposan megugrott tavalyelőtt, az elmúlt eszten­dőben ezt megközelíteni sem sikerült. Tavaly az átlagsúly 9,65 kg volt és 24 db igazolólapot kaptunk, ugyanannyit, mint tavalyelőtt. Az élő vizek barátai­nak nyilván örömet okozunk, amikor megállapítjuk, hogy a süllők háromne­gyede „igazi” vízből került elő. Négy a Dunából, három a Velencei-tóból, egy a Balatonból és egy a Körösből. Ezen­kívül szerepel még az Oroszlányi Hő­erőmű (a győztes), a Deseda és az At­­kai-holtág. A másik véglet felé mutat viszont, hogy a süllők felét műcsalival fogták. Hármat twisterrel, egyet Rapa­­lával, egyet Mepps-sel, egyet pedig kö­zelebbről meg nem határozott fehér műcsalival. A sokak által menőnek tar­tott halszelet csak egyszer szerepel, a snecl kétszer, meg nem határozott ba­bahal egyszer, és a közönséges giliszta kétszer. Hiába mondjuk, hogy a nyár nem igazi süllőzős idő, mégis ebben az évszakban fogtak hetet. A többi ősszel és télen jött. Az órát nyolc esetben ismerjük, ezek közül kettő éj­szakai, három hajnali, egy délelőtti, kettő reggeli. 1. Csernyik Attila 10,95 kg Oroszlányi Hőerőmű 2. Balogh Gyula 10,40 kg Velencei-tó 3. Bokor Károly 10,26 kg Duna 4. Amann József (Duna) 10,15; 5. Szin­javszky Bogdán (Balaton) 9,58; 6. Mar­ton Tamás ifi (Duna) 9,50; 7. Fülöp József (Deseda) 9,10; 7. Balogh Gyula (Velencei-tó) 9,10; 7. Tóth László (Du­na) 9,10; 8. Siti Kálmán (Kettős-Kö­rös) 9,05; 9. Gémesi István (Ajka) 8,80; 10. Kosár János (Velencei-tó) 8,77 kg. ---------------Balin---------------­ Balin „rovatunk” hőse Szőlősi József, aki megdöntötte az abszolút rekordot, sőt elérte az álomhatárt. Egyébként er­ről a halról hat darab igazolólapot kap­tunk, ugyanannyit, mint tavalyelőtt. Az átlagsúly 6,7 kg. Természetéhez híven túlnyomórészt élő vizekből került elő ez a hal, négyszer a Dunából, egyszer a Velencei-tóból, viszont a Lázbérci­­víztározó adta a legnagyobbat. A csali az esetek felében kishal volt, egyszer villantó, egyszer Rapala, egyszer pedig basinálom. Nyáron jött három, ősszel kettő, a hatodikat nem tudjuk. Három pontos időpontot ismerünk, ebből egy délelőtt, kettő este. 1. Szőlősi József ifi 10,54 kg Lázbérci-víztározó 2. Bokor Károly 7,10 kg Duna 3. Szlanczik János 6,85 kg Duna 4. ifj. Józsa László (Duna) 5,75; 5. Pa­­csai Sándor (Duna) 5,50; 6. Prinzhausen Attila (Velencei-tó) 4,50 kg. ------------Pisztráng-------------­ Szomorú szívvel búcsúztatjuk a Viszló­­patakot, ráadásul — sajnos — már az alkai­tógazdák se tudják megfizetni és telepíteni a nagytestű pisztrángokat. Ta­valy egyetlen pisztrángról kaptunk iga­zolólapot, 1,92 kg-os volt és Lőrincz László fogta a Pinkából. Mária Máriáról tavaly másfélszer annyi iga­zolólapot kaptunk, mint tavalyelőtt, vagyis összesen hármat, kettőt a Du­nából, egyet a Tiszából fogtak, mind­hármat ősszel, kettőt sajttal, egyet bél­gilisztával. 1. Virág István 3,75 kg 2. Erdélyi Sándor 3,10 kg Duna 2. Oláh István 3,10 kg Duna -------------Angolna-------------­ A szójátéknál maradva tavaly kéthar­mad-annyi igazolólapot kaptunk, mint tavalyelőtt, vagyis összesen négyet. Ezek viszont szépek. Három jött kishalra, egy biogilisztára. Kettő éjszaka, egy hajnal­ban, egy pedig este kapott. 1. Hibó István 3,65 kg Váckisújfalu 2. Szász József 3,18 kg Cseke-tó 3. Lázár Gábor 2,15 kg Alsónémedi-tó 4. Csepeli Sándor 1,64 kg Pécsi-tó -------------Kecsege-------------­ Kecsegéről a tavalyelőttivel azonos számú igazolólap jött: kettő darab. Igazságtalanság, hogy ennek a halfaj­nak az igazi lelőhelyén, a Felső-Tiszán és az igazi csalival, tiszavirággal csak a kisebbiket fogták. 1. Szűcs Attila 3,10 kg Duna 2. Rádi László 2,45 kg Felső-Tisza ---------------Egyéb--------------­ Rekordlistánknak változatlanul nem csupán színező érdekessége, de kimon­dottan értéke az „apró” másfél kilót meghaladó súlyú halak gyűjteménye. Nem is gondolnánk, milyen sokan van­nak, akik leheletfinom szerelékkel, ki­mondottan ezekre pályáznak, tehát szen­zációs hír számukra, ha ebben a kate­góriában megdől egy-egy abszolút re­kord. Tavaly 30 db ilyen igazolólapot kaptunk. Ezek közül kettő abszolút re­kordot döntött, egy pedig teljesen új halfaj volt a Rekordlistán. Az alábbiak­ban mindegyik halfajból a legszebbet soroljuk fel, de mindenki oklevelet kap, aki ezen a listán szerepel. Dévér: Horváth Ferenc 4,80 kg (Rába) Ezüstkárász: Makádi Béla 3,12 kg Afrikai harcsa: Dr. Szentpéteri József 2,95 Paduc: Csóri Gyula 2,86 Jászkeszeg: Kaczmarski Zoltán 2,83 Domolykó Köteles Péter ifi 2,80 Kárász: Szigeti József 2,65 Compó: Hoffer Ákos ifi 2,60 Menyhal: Gál János 1,70 (Vácszentlászló) kg (Hajdúnánás) kg (Marcal) kg (Szombathely) kg (Duna) kg (Szőkei-tó) kg (Mód-tó) kg (Tisza) Ifjúsági és gyermek­horgászok legszebb halai Furcsa Tamás ifj. Pávay Miklós ifj. Kekk Gyula 16 é Marosi Krisztián 13 é Kónya Gábor 13 é Scholl Mihály 15 é Marton Tamás Fazekas Ferenc Szőlősi József 18 é Köteles Péter 13 é Hoffer Ákos ifj. Meyer István ifj. Meyer István Benes István ponty 17,80 ponty 16,20 harcsa 26,20 harcsa 19,80 csuka 11,72 csuka 9,00 süllő 9,50 süllő 7,82 balin 10,54 domolykó 2,80 compó 2,60 dévér 2,20 kárász 2,35 e.kárász 1,60 Csúcslista Az 1991-ben fogott és bejelentett legszebb halakról (Zárójelben az ab­szolút rekord) A százalék azt fejezi ki, hogy a tavalyi rekord mennyivel nagyobb vagy kisebb az abszolút rekordnál, amit száz százaléknak vettünk. Ha csak versenyen kívül is, de meg kell említenünk, hogy tavaly Magyar­­országon a busa állítólagos világrekord­ja háromszor dőlt meg. A csúcsot Sző­lősi József — akkor még — ifihorgász állította be, aki a Lázbérci-víztározóból 57 kilós pettyes busát fogott. Ha az igazolólapon szerepelt a dm, akkor az oklevlet postán küldjük el. Aki első-második-harmadik helyezést ért el, de március végéig az oklevelet nem kapja meg, az Írjon szerkesztőségünk­nek. Ponty Harcsa AMUR Csuka Süllő BÁLIN Mária Pisztráng Dévér Angolna Afrikai harcsa PADUC Jászkeszeg Domolykó ARANYKARÁSZ Ezüstkárász Compó Menyhal Kősüllő Feketesügér Bagolykeszeg Sügér Karikakeszeg Bodorka 25,20 (27,45) kg 91,8% 94,00 (95,80) kg 98,1% 30,10 (29,90) kg 100,6% 14.40 (19,60) kg 73,4% 10.40 (14,50) kg 71,7% 10,54 ( 9,60) kg 109,8% 3,75 ( 6,65) kg 56,4% 1,92 ( 6,14) kg 31,3% 4.80 ( 5,46) kg 87,9% 3.65 ( 4,15) kg 87,9% 2,86 ( 1,80) kf 158,9% 2,83 ( 3,10) kg 91,3% 2.80 ( 6,26) kg 44,7% 2.65 ( 2,11) kg 125,6% 3.12 ( 2,65) kg 95,5% 2,60 ( 3,45) kg 75,4% 1,70 ( 2,45) kg 69,4% - ( 3,15) kg -- ( 2,10) kg — - ( 1,90) kg — - ( 1,87) kg -- ( 1,85) kg — - ( 1,61) kg - 5

Next