Magyar Horgász, 2002 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2002. szeptember / 9. szám
i s egy etetésen fogunk horgászni, és az úszóinkat csak néhány centiméter fogja elválasztani egymástól. Ez a módszer nálunk már többször bevált, és szerintem több előnye van, mint hátránya. Összeakadni szinte soha nem szoktunk, ha pedig valamelyikünk megakaszt egy pontyot, a másik kiveszi a botját a fárasztás idejére, és ha kell, segít a merítésben. Nicolas a mai napon nem fog horgászni, hiszen valakinek fotózni is kell. Gerard tizenegy méteres pontyozó rakós botjára egy 22,5-ös zsinórból és egy 1 grammos úszóból valamint egy'8-as horogból álló szerelék került. Akárcsak az övé, az én szerelékem is élőké nélküli volt, tehát a 10-es horog a 20-as főzsinórra került a 0,75 grammos úszó alá. Mindkettőnk úszója vastag antennás volt, ami azért kellett, mert az igen bőségesen megrakott horog súlya alatt egy érzékenyebb vékony antenna azonnal eltűnne a víz alatt. Etetőanyagot egyáltalán nem hoztunk magunkkal, mivel az előzetes tapasztalatok azt mutatták, hogy használata teljesen felesleges, így csak két különböző kisméretű granulátum és csonti került a csalitartó tálcára a csúzlizáshoz, ezenkívül a horogra tűzéshez csemegekukorica és baguette (francia kenyér). Mielőtt még elvégeztem volna a fenékmérést, Gerard elmondta, hogy tizenegy méter távolságban van előttünk egy kis domb, ahhoz igazítsam a mélységet, mivel ennek a jobb oldali szélén fogunk horgászni. Kimértem a mélységet és ráhúztam még egy tizenöt centit, majd miután ő is elkészült, megkezdtük a folyamatos csúzlilövéssel kísért horgászatot. Közben elmeséltettem vele újra az itt lefolytatott horgászatait. Az első napon átélt beszakítások után, a második alkalommal már 20-as zsinórral felfegyverkezve érkezett, és szereléke nem is hagyta cserben, hiszen 6 és 12 kiló közötti pontyokat vett ki a rakós bottal, ami természetesen nem kis fizikai teljesítmény, annál is inkább mivel a nem éppen pillekönnyű pontyozó rákost teljes hosszabban kellett hagyni mind a fárasztás, mind a merítés alkalmával. Gerard minden egyes kifogott pontyot lemért és lefényképezett barátaival, majd visszaengedte őket a vízbe. A további horgászatok folyamán kifogott egy tizennégy kilós, majd egy tizenhét kilós pontyot is, ami, ezt már ő is érezte, a maximum volt, hiszen ennél nagyobb súlyt a rakós botos felszerelés valószínűleg nem bírna ki. Én is szinte már csodának fogtam föl ez utóbbi pontyot, hiszen volt már részem egyszer ilyen rakós botos nagypontyozásban, ahol hétkilós volt a legnagyobb halam, és emlékezvén a fizikai erőfeszítésére nem tudtam elképzelni egy ennél „csak” 10 kilóval nagyobb hal kifogását. Gerard teljesítményének egyébként elég hamar híre ment a környéken, ezért több rakás botos horgász is szerencsét próbált a tavon, de a folyamatos beszakítások hatására hamar letettek a nagy pontyok kifogásának reményéről. Gerard szerint a közös horgászatunkat megelőző napokban roszszabbodott a helyzet, újra több szakítása volt, holott semmit nem változtatott a szereléken, mellyel az óriásokat fogta, a legutóbbi horgászata nyolc kapásból és nyolc szakításból állt. Elmondta még, hogy pontosan emiatt tart egy kicsit az aznapi horgászatunktól, s hogy ezért is tett föl most egy még erősebb szereléket. Mikor megkérdeztem tőle, hogy mi lehet az oka az utolsó napi eseményeknek, azt válaszolta, hogy a magyarázat talán az lehet, hogy amikor ezeket a halakat fogta, még legyengültek lehettek az ívási időszak közelsége miatt, mára viszont már visszanyerhették maximális erejüket. Beszélgetésünk közben megindult az aktivitás a horgaink közelében, ezt abból észlelhettük hogy az úszók - bár kapást még nem jeleztek - többször megrándultak tudatva velünk, hogy a belőtt granulátumok idevonzottak egy-két bajuszost, akik ide-oda keringvén időnként beleúsznak a zsinórba. Az első igazi kapást nekem sikerült kiérdemelni, amit egy lendületes bevágással nyugtáztam. A hal egyből megindult, mégpedig nem kis elánnal, úgyhogy küzdenünk kellett egy kis ideig, mire fel tudtam hozni a felszín közelébe, és bár éreztem, hogy nem a nagyobbak közül való, arra nem gondoltam, hogy első zsákmányom egy kecsege lesz. Pedig így lett. Amikor Gerard meglátta a halat, azt mondta, hogy nyugodtan szedjek le a rakás hosszából, mert nem lesz szükség a bot teljes hosszára a merítésnél. Attól függetlenül, hogy nem őt vártam, a közel négykilós kecsege nem kis örömet okozott nekem, és Gerard is vigyorogva mondta: „Ez volt a bemelegítés, hogy felkészültebb legyél a pontyokra”. A fotózás után visszaengedtük az uszonyost kedvelt közegébe, majd folytattuk a folyamatos csúzlizással egybekötött horgászatot. Az úszóink továbbra is izgágák voltak, minek következtében számos műkapásunk volt, melyekre természetesen többször bevágtunk, 12