Magyar Horgász, 2003 (57. évfolyam, 1-12. szám)
2003. augusztus / 8. szám
Magyar Horgász Nyár. Horgászni ilyenkor is muszáj! Ha a rekkenő hőségek közepette ki tudunk fogni egy kis változékony nyári időszakot, amikor reggel és este még elviselhető a hőmérséklet, lehet, hogy a halak is díjazzák majd igyekezetünket. Nekünk legalábbis díjazták a Szendi-tavon tök süket vagyok, másrészt talán Norbi épp aludt, harmadrészt pont előttünk nem volt hal, negyedrészt egyáltalán nem volt forgás a tavon. Nekem ez a „negyedrészt” tűnik a legvalószínűbbnek. Van ilyen. De nem is baj. Ettől horgászat a horgászat. Unalmas is lenne, ha mindig húszkilós amurok ugrálnának és megállás nélkül rabolnának a süllők, így legalább van értéke a halfogásnak. Amikor megbecsüli az ember azt a kevéske kapást, amikor kitart, mert érzi, hogy lehet még keresnivalója, amikor nem adja föl. Barátomra nézek: - Menjük innen Norbi! -Oké! SÜLLŐ VIGASZ A kudarc csak annak veszi el a kedvét, aki hagyja magát. Szem előtt tartva ezt az elméletet, délután négyig hagytuk magunkat, és átaludtuk a napot. Miután a helyiek által oly gyakran horgászott nád előtti résszel süllőzésileg befürödtünk éjjel, a mai estét és egyben bizalmunkat a szokásos keményebb résznek, a sóderesnek szenteljük. Hiába esküszik itt mindenki arra, hogy a nád szélénél kell keresni a süllőt, mi még egyetlen süllőt sem fogtunk a nád szélénél. Pedig lekoppintottuk a technikát is, mi több, láttuk is ahogy fognak a part előtt! Mégsem! Valószínűleg az időzítéssel és velünk lehet a baj. Hiába no, a helyismeret és a vízismeret mindennél többet ér. Igaz, mi meg ott horgászunk szeretett rablónkra, ahol általában más nem, így remekül kiegészítjük egymást a helybéliekkel. Négy múlt. A karózás után gyorsan akad néhány küsz és kis vörös, amikkel már lehet valamit kezdeni. A spiccbotokkal mégsem állunk le, hiszen a tenyeres forma karikák és bodorkák kellemes meglepetést nyújtanak csalihalazás közben, amíg odébb nem állnak. Ez a jel, hogy bevethetjük a másik rablózókat is, melyekre az időközben a napozás jelét mutató küszöbből vágunk szeleteket. Fél hat. Lassan bekészítjük a pergető szerkókat is. Éppen elkészülök a támolygó felcsatolásával, mikor a kapásjelző karika - követve a horgász-nagykönyvek utasításait - szépen lassan emelkedésnek indul. Valami oknál fogva itt a fenekezés sikeresebb, mint az úszózás, és mindkettőt veri a tapogatás, most mégis a statikusság mellett döntöttünk. Próbaképpen. Mi már csak ilyen próbálgatások vagyunk. Persze nem a végletekig, de ha esélye és értelme van a fenekezésnek, miért ne használnánk ki. A karika már szinte a botig emelkedik. A nyél lassan a kézben, így egyúttal további zsinórt kap a rabló, hogy bizonyítson, mennyire ügyesen tud tovaúszni a csalival. Húzza is tovább felfelé a jelzőt, de mielőtt tényleg koppintaná, felveszem a kontaktust és behúzok alaposan. Azonnal rúg néhányat ellenkezésül az érezhetően nem gigantikus jószág, de fejrázásából, agilitásából már megjósolható, hogy méret felett lesz... ha lesz... Nem félek attól, hogy elveszíteném, de nem jó előre leinni a medve bőrét. Bár igaz, az Első bevetésre készülődve, még a nád előtti pályán Süllőfalatok ínyenceknek - Reformkonyha a csónakban Norbi itt már sejtett valamit az éjszaka némaságából Nehéz letenni a spiccet, ha az ember legalább ott folyamatosan láthat kapásokat Süllő, már a fáradság jeleit mutatva Egyetlen süllőm, de ez legalább meglett... ninii