Magyar Horgász, 2004 (58. évfolyam, 1-12. szám)

2004. október / 10. szám

LIBICKOZMAf­a i i *j h ttamm ** * 4 ■ A horgászat és a természet szerelmesei számára ez év májusától vált nyitottá a libickozmai 3,5 hektáros Felső- és a 4 hek­táros Alsó-tó. A gyönyörű környezetben lévő vizekhez érve nem is gondolnánk, hogy mesterséges tavak partján állunk. A látvány varázsát fokozzák a tavakban meghagyott bokros, fás madárszigetek, ahol védelmet, fészkelő és költési helyet találhatnak a védett madarak. Megjelent itt már a szürke gém, a fehér kócsag, megpihent átrepülőben a hattyú, és köl­tött már a tavakon a tőkés réce, szárcsa, a vízityúk is. A tavak mederkotrással jöttek létre, a 3,5 hektáros tó átlagmélysége 120 cm, a 4 hektáros tóé 180 cm. Mindkét tó akadó­mentes, elakadástól nem kell tartani. Fo­lyamatos vízutánpótlásukat a mederben szunnyadó forrásokból, valamint duzzasz­tással, a Koroknai patakból kapják. A ta­vakat egyik oldalról árnyat adó sűrű erdő övezi, a másik parton a Malom-árok illet­ve a Koroknai patak csörgedezik, kivéve az 5 kilósnál nagyobb pontyot, amely nem vihető el. A szerencsés hor­gász a helyszínen zsákmányával lefotóz­­tathatja magát, majd a halat vissza kell engednie a tóba, hadd nőjön tovább, hadd nyújthasson örömöt, horgászkalan­dot másoknak is. A napijegyéért a hor­gász természetesen egy kisebb testű pél­dány kifogásával próbálkozhat. A tavak­ban fürödni tilos! HALFAUNA A tavak halfaunája telepített egyedekből tevődik össze. Békés és ragadozó halból egyaránt az Országos Horgászrendben meghatározott, kifogható méretűek ke­rültek telepítésre. Fogható: ponty, amur, süllő, csuka, szürke harcsa, keszegfélék­ből ezüstkárász, dévér, bodorka, compó. A ragadozó halállomány - süllő, csuka, harcsa - szépen leívott a tavakban, amit a sok ivadék bizonyít. A nemes halállo­mány java része ponty, a horgász a kilós­tól kezdve, akár 5-6 kilós példánnyal is találkozhat. KURIÓZUM A tavak halfaunáját méretes kői pontyok színesítik. A szerencsés horgásznak azon­ban meg kell válnia ettől a gyönyörű zsák­mánytól, melynek visszaengedése után egy napijegyet kap ajándékba. NAPIJEGY - FOGHATÓ HALAK: A napijegyek ára - a tavak adottságai, a telepített halak mérete és mennyisége miatt - különböző a két tóra. Nyitási kedvezménnyel a Felső-tóra 2000 Ft., az Alsó-tóra pedig 3000 Ft. A napijegyért elvihető 2 db nemes hal és 3 kiló méret­­korlátozással nem védett hal. Napijegy váltható Libickozmán, a Fő út 65. szám alatt, illetve a helyszínen, a balőrnél. Budapestről az M7-es autópályán Balaton­­boglár-Kaposvár irányába haladva az öreglaki elágazásnál Marcali felé kell le­térni, majd Somogyfajszon-Pusztaková­­csin keresztül juthatunk Ubickozmára. Itt a falu végén, a templom után 100 méter­re, jobbra kanyarodva, szilárd földúton autózva tárul elénk a szinte mesebeli kép. A tavak üzemeltetője szeretettel fo­gadja a pihenni, kikapcsolódni, horgászni, a természetet csodálni vágyó vendéghor­gászokat és családtagjaikat. Reméli, hogy a táj szépsége, a halfogás öröme, az itt töl­tött szabad idő igazi feltöltődést, kellemes kikapcsolódást nyújt számukra. Információs telefon: Horváth Gábor, 06 30 328-3961. A több napra érkezők a faluban egyszerűbb szálláshelyet, vagy a tavaktól 3 kilométerre, erdei környezetben talál­ható Háromházi Fogadó és Vadászházban minden igényt kielégítő (uszoda, szauna, étterem, vadas­park) apartmant bérel­hetnek.(X) par •­h mát * MEGKÖZELÍTÉS: Magyar Horgász HORGÁSZREND - HORGÁ­SZATI LEHETŐSÉGEK: A tavakon napkeltétől napnyugtáig enge­délyezett a horgászat. A tavak gyalogo­san vagy kerékpárral körbejárhatók. Szépen gondozott füves part, környezet­be illő padok, asztalok, szalonnasütő és bográcsoló helyek várják az ide érkező vándorhorgászokat és családtagjaikat A gépkocsikat az autóparkolóban kell elhe­lyezni. A gépkocsival érkező mozgáskor­látozott horgász számára engedélyezett a kiválasztott horgászhelyig való eljutás. A gépkocsit a halőr a parkolóba viszi, majd a horgászat befejezésekor készség­gel érte megy. A tavakon minden sportszerű hor­gászmódszer alkalmazható. A kifogott halat visszaengedni, cserélni nem szabad.

Next