Magyar Horgász, 2004 (58. évfolyam, 1-12. szám)
2004. november / 11. szám
mmmmmm Alig van szebb időszak a ragadozóhalas horgászatra, mint a csendes őszi portyázások ideje. Amikor színesedni kezdenek a vízparti erdők, s a párák, később ködök alatt erőteljesen hűlni kezdenek a vizek, akkor már igazán jól kapnak a ragadozóhalak. Sportos módszerünk a pergetés, de akár a kishalas, halszeletes egyéb halfogási praktikák is ekkor eredményesek igazán. ■ Ősszel mindig jó hangulatban indulok a komolyabb portyákra, így van ez most is. Bízom a nagyon jó mozgású Mann’s plasztik csalikban, de terveim szerint ma egyéb dolgokat is bevetek majd. Ennek érdekében első a csalihalfogás. Mire előbukkan a nap, összefogok vagy tíz jó snecit. Tudom, többre aligha lesz szükségem, ma már ritka a rengeteg kapás. Nem is azért sietős a csalifogás, mert lekésem a reggeli halra éhező süllőket, hanem pergetni szeretnék, amíg hűvösebb az idő. Már otthon kigondoltam, néhány vonzó halszeletet jóval a felhasználás előtt becsepegtetek a süllős Ultrabite-tal, így lesz ideje a sűrű állagú anyagnak arra, hogy rendesen a csali húsának rostjai közé ivódjon. Emiatt nyilvánvalóan sokkal hosszabbá válik az az idő is, amíg a szer a vízben kiázva étvágyserkentő hatását kifejtheti. Cselekszem is, a halszeletek húsos oldalait kenem meg vele, majd a nem éppen virágillat miatt jól elcsomagolom a kishal-filéket. Bár érezhető a felfelé kapaszkodó nap ereje, azért jólesik kiszállni a csónakból, hűvös az őszi reggel, hát még a menetszél. Megropogtatom tagjaimat, irány a hosszú zátony, persze közben a pergető bottal. Pontosan egy éve tapasztaltam, hogy a balin is szereti a lágy anyagú, kisebb, közepesebb méretű Mann’s gumikat. Talán mert csendesen, lágyan fognak vizet, azért is eredményes velük cserkészni, hisz’ köztudott: a ragadozó én gyorsan lelép, ha meghallja a vízbe csobbanó műcsalit. A hagyományos formát, a sárga színt veszem elő. Persze, hogy süllőre is gondolok egyúttal, nem haragudnék, ha megviccelne egy tüskéshátú. A minap is fogtam itt egyet. Bevetem az összes trükköt, szinte játszadozom a gumival. A fenékről fellibbentem, visszahullajtom, megugrasztom, majd simán vezetem, van minden, csak még hal nincsen. Az egyre kékülő ég alatt, a fehéren csillogó homokon bóklászva azonban így is jól érzem magam. Most még semmi rablásnyom, azaz ...na végre! A zátony legvégén jól láthatóan szétszaladnak a kishalak. Sietve, de óvatosan igyekszem dobótávolságba érkezni. Suhan a dobás nyomán a gumi, majd viszonylag 46