Magyar Horgász, 2004 (58. évfolyam, 1-12. szám)

2004. március / 3. szám

- És folyamatosan meg is maradt szenvedélyének a hor­gászás? Valahogyan a Duna vo­nalát követte egy kicsit a pálya­futása: Ráckeve, Csepel, Vác, Bács megye... - Ezt így még nem is gondol­tam végig. Ráckevén voltam főkapitány-helyettes, Csepelen kapitány és a mai napig is a Cse­peli Horgász Egyesületnek vagyok tagja. Ötven éve van egyébként engedélyem. Újpesten voltam először tag, aztán jó ideig a Tár­nokvölgyében, akkoriban gyakran megfordultam az ottani nagyon szép kis tavon, amikor Érden dol­goztam. Váci kapitány is voltam, ám tudnia kell, hogy én sehol másutt nem horgászom, kizáró­lag a Balatonon. Egy kivétellel, amikor Ráckevén voltam, a Rác­kevei Dunán is horgásztam, de a Balaton számomra a legfonto­sabb. Balatoni horgász vagyok, sőt balatoni nádi horgász. - Újpesti-dunai kötődéssel hogyan lett balatoni? - Nagyon egyszerű. Nagyon régóta működik a MOHOSZ ti­hanyi tanyája, csak oda járok. Tündéri emberek a Hortobágyiék, szeretek oda jár­ni. Egyszer voltam Szepezden is, de az nem nyerte meg annyira a tetszésemet. Tihanyban nem a vonat fütyül, hanem a rigó. Oda szeretek járni. A tavalyi, 2003. esztendő volt a harmincötödik év, hogy oda járok. Ott meggyö­keresedtem, beleszerettem a nádasba, a Sajkodi-öbölbe, és egyáltalán, már amennyire egy amatőrről ez elmondható, telje­sen nádi horgásszá váltam. Még a régi dióverőkkel, tároló­orsók­kal, ahogy kell, ahogy egy nádi horgásznak illik. Hatvanas-het­venes zsinór, feltolós úszó, egy gömbólom. Csak ide járok. Rác­kevét is szerettem, tényleg egy gyöngyszem, a híd alatt sokat horgásztam. Csodálatos, de mégsem vonz. A nád vonz. A Sajkodi-öböl különben is gyö­nyörű hely. A törzsokos részt nem szeretem. Nem járok oda, ahonnan kiveszett a nád. HANCSOVSZKI JÁNOS FELVÉTELE - Mennyi ideje jut a horgá­szatra? - Nagyon kevés. Nyáron né­hány hét, főleg júniusban és slussz. Ha elmegyek, mindig egy nagy autóval indulok, mert annyi vackot viszünk magunkkal. Egy vagy kétnapos horgászatért be nem pakolok ennyi mindent. Ta­valy elmaradt, mert elindultunk, kipakoltunk, az ember azzal kez­di, hogy rendbe rakja a helyét, el­kezdtem szórni, tehát kezdtem a beetetést, éppen akkor hívtak vissza. És kész, vége volt a horgá­szatnak úgy, hogy el sem kez­dődött, jó, keszegeztem vagy há­rom napot a pontyozás előtt. - A balatoni horgászok tele vannak panasszal, hogy kevés a hal, nem lehet fogni... - Nagyon kevés. Két éve volt egy meglepő délelőttöm: fél kilenctől úgy kettőig fogtam vagy 75 halat, keszeg és keszeg per­sze, de vagy húsz szabvány ká­rásszal. Na és két ponty volt köz­tük. Nem is emlékszem, hogy ennyire megleptek volna valaha a halak. - Nagy a különbség aközött, amikor kezdett a Balatonon, és a mostani idők horgászatai között? - Ég és föld. A legnagyobb az, hogy kipusztult a nád nagy része. Pusztul a nád, s ez borzalmas. Ma már csak romok vannak. Ott, ahol valamikor a nádban hor­gásztam, ma nyílt víz van. Cso­mósodik a nád, törik, borzasztó rossz az érzésem. Hiszen akkor, amikor kimentem a kikötőbe, ré­gen be volt dőlve a nád, eső után nem lehetett kimenni anélkül, hogy az ember csupa víz ne lett volna. Nagyon szeretem a nádat. Most már az utóbbi tíz évben a nádban is viszonylag könnyű sze­reléssel horgászom. Sok match­­botom van, különbözők, 3­ 90-től 4.50-ig, a tizenhatostól a húszasig vannak zsinórral szerelve. Persze sok önsúlyos úszóm is van, ha ki akarok dobni. Úgy helyezem el ugyanis a csónakot, hogy tudok kifelé is, befelé is horgászni. Szó­rok kívül is, szórok belül is. És úgy forog az ember, ahogy éppen kell. Szeretem a spiccbotokat is, a kétméterestől egészen a nyolc hetvenesig vannak spiccbotjaim, 12-es, 14-es zsinórral, így fogom a keszegeimet, a pontyokat pedig a nád előtt csípem meg match­­botokkal. Mindig egyetlen bottal horgászom. Van egy nagyon jó 120 grammos matchem, egy amerikai bot, benn a nádban ez­zel horgászom. Ami szakítja, vi­gye el. - Mesélje el egy emékezetes horgászélményét! - Végülis minden élmény az. Minden fogás szép. Egy tenyérnyi keszegnek ugyanúgy tudok örül­ni, mint egy négykilós pontynak. Persze az az igazi óriási élmény, amikor egy matchbottal megcsí­pek egy termetesebbet, pláne egy tőpontyot, amikor elkezd küzde­­ ni, a nádba akar rohanni, s on­ nan kell kivarázsolni. Nagy él­mény, amikor dolgozik a match az ember kezében. - Ragadozóra horgászik? - Nem, vagy legalábbis na­gyon ritkán, süllőre sem. Kivéve, ha már nagyon szemtelenek a balinok, s ott fröcskölnek a csó­nakom előtt, majdnem beugra­nak mellém, akkor igen, megdo­bálom egyszer-kétszer. - Tehát a halban is a békéset szereti! Egyébként fiát is sikerült megnyernie a horgászatnak? - Igen, beoltottam. Nagyokat tudunk együtt hallgatni kinn a nádnál, s ez nagyon jó. Ő is nádi horgász, természetesen. Tele van ő is match-botokkal, imádja őket, főleg a háromrészeseket. - Külföldön is horgászik? - Horgásztam Tunéziában. Valami gyönyörűséges halakat fogtam, de ne kérdezze, mik vol­tak, nem tudom. Spiccbotot kap­tam kölcsön, azzal horgásztam, olyan húszas forma zsinór volt rajta, kenyérrózsával. Itthon is kultiválom a kenyérrózsát, gyak­ran horgászom vele, a náci békédé - Ha már a Balatonnál tar­tunk, mi a főkapitány vélemé­nye az orvhorgászatról, hogyan lehetne minél eredményesebben tenni ellene? - Először is mélyen elítélem. Mert a vízterületet gondozni kell és nem kirabolni. Másodszor egy hathatós halőri hálózatot kellene felállítani, nagyon hathatósat és főleg a víz felől. Mert azzal, hogy egy segédmotorkerékpárral kör­­bemotoroz egy halőr...! Van olyan nyár, hogy egyszer sem ta­lálkozom halőrrel. A kor követel­ményeinek és az adott helyzet­nek megfelelően kellene létszá­mában is erősíteni a halőrzést. Van egy merész, majdhogynem a valóságtól is elrugaszkodott ötle­tem. Én ugyanis halászat-ellenes vagyok, mert a balatoni halászok nagyon sokszor nem tartják be azt, amit be kellene tartaniok. Mennyivel egyszerűbb lenne a helyzet és az orvhorgászat elleni küzdelem, ha az egész halász­csapatot, amely az általános véle­mény szerint nem hajt hasznot - sőt! - átállítanák a halőrzésre. A munkahely megvan, a szerelés adott, tessék halőrzéssel foglal­kozni. És be kellene vonni az ön­­kormányzatokat is, adják össze a pénzt. Szelektáló halászokra, bu­­sát-angolnát szelektáló halászat­ra persze szükség van, ezt meg kellene tartani, de nem a sül­lőket, nem a pontyokat, s nem az alaphalállományt, a keszeget kiszedni. Sokkal nagyobb lenne a haszon is, ami a horgászatból be­jönne, hiszen a horgász oda sze­ret menni, ahol fog. Ez az alapja a turizmusnak is. Az előbb Tuné­ziáról beszéltünk, borzasztóan egyszerűen oldják meg. Egy per­cen belül botot tudok bérelni. Ha akarok, hajót tudok bérelni, sze­mélyzettel vagy a nélkül. Ott tényleg ráálltak a turizmusra, eb­ben komoly pénz van. A Balato­non hol tudok bérelni? A Bala­tonnál még területi jegyet is gyakran gond szerezni. Miért? Nagyon sok horgász jön-megy az országban, el kellene őket látni. - Mit jelent az Ön számára a horgászat? - Erre egy szóval tudok vála­szolni: a békét. Van, amikor csak kiülök. Be sem dobok, beetetek talán, ott pihen a botom is, aztán nézem a kacsát, hallgatom a ná­dat, s ilyenkor igazán jól érzem magam. SZ.F. Magyar Horgász 61

Next