Magyar Horgász, 2005 (59. évfolyam, 1-12. szám)
2005. december / 12. szám
46 A halak élettere a víz, sokszor igen szertelen tud lenni. Hol túl magas, hol pedig alacsony a szintje, attól függően, hogy utánpótlását hogyan alakítja az időjárás. Az utóbbiról pedig tudjuk, hogy még a kutya vacsorájánál is bizonytalanabb. Ilyen körülmények között a halaknak ugyancsak ébernek kell lenniük, ha például áradáskor kimerészkednek a biztos mederből az árterületekre, mert ha apadáskor elvétik a visszatérés útját vagy lekésik annak idejét, akkor nagy bajba kerülhetnek. Kellő tapasztalat hiányában az apró ivadékhalak a legveszélyeztetebbek. A nagy halak ugyanis már ismerik a veszélyt, hiszen éppen azért tudnak nagyra nőni. De még ők sem lehetnek biztonságban, ha a vízszint-sülylyedés hirtelen következik be. Ezek a megállapítások persze elsősorban az élővizekre vonatkoznak, mert a tavak esetében ilyen veszély nem fenyegeti a halakat. De van olyan vízfolyás, amelynek vízszint-ingadozása elérheti a 10 métert is. Nemcsak a nagy folyóinknál, hanem a mellékfolyóknál, sőt még a patakoknál is előfordulhat ilyen helyzet. Az árterületekre, vagy az árvizek által elöntött (a védőgátakat is átlépő) védett területekre kikerülő halak apadáskor mindig a mélyebb területekre igyekeznek vissza. Csakhogy nem minden mélyedésnek (holtágnak, kubiknak, ároknak, mesterséges csatornának stb.) van közvetlen kapcsolata az élő vízfolyásokkal. .Amelyiknek nincs, annál a víz apadásakor egy bizonyos vízszintnél beáll a csapdahelyzet, és a halak bent rekednek a mélyedésekben Láttam már olyan mélyedést, amely nem volt nagyobb néhány négyzetméternél, és árvíz után több volt benne a hal, mint a víz. Az apró ivadékpontyok ezrei (tízezrei?) voltak bezsúfolódva. De még valamennyi élt! A társammal egy kishalfogó hálót húzva a vízben, több ezer apró pontyot mentettünk itt át a biztonságos mederbe. A halmentés egyébként horgászkötelesség is. Különösen a csukák hajlamosak arra, hogy bentrekedjenek a holtterekben. Ennek az lehet az oka, hogy amíg kellő mennyiségű táplálékhalat találnak a környezetükben, addig eszük ágában sincs otthagyni a finom falatokat. Ha pedig már elfogy a készlet, egymást zabálják fel. A süllők már óvatosabbak. De azért elég gyakran ezek is, de még a legóvatosabb balinok is bentrekedhetnek egyegy mélyebb árokban, holtágban. A békés halakra, köztük a pontyokra, jászokra, dévérekre, de főleg a bodorkákra és egyéb keszegfélékre ugyanaz a veszély leselkedik. A paducok ritkán esnek csapdába, mert a vízfolyást kedvelik, és ahol még van vízáramlás, ott van remény is a menekülésre. A márna és a kecsege a mély vizű medret kedveli, és ritkábban vállalkozik arra, hogy az árterületekre kimerészkedjen. Ezek a halak legfeljebb a meder szélénél kószálnak úgy, mint a nagy harcsák. Régebben történt, hogy a vállalatunknál új munkahelyre kerültem. Új irodákat béreltünk a bővülő tervező részlegünknek a megszűnt homoktéglagyár területén, amely a Duna mellett helyezkedett el. A gyár homokbányája a telep végében volt, olyan mélyen, hogy feltört benne a talajvíz. Az így keletkezett tóban halmozgás nem volt észlelhető, annak ellenére, hogy a nagy dunai árvizek elérték a tó peremét és be is öntöttek oda. Az egyik ebédszünetben kimentem a bányató partjára, és lenéztem a magasból a vízre. Hosszú, sötét foltok jelentek meg. Másnap távcsővel néztem a vizet a déli napsütésben. A nagy sötét foltok 2-3 kilós domolykók voltak! Éppen cserebogárrajzás időszaka volt, így az estéimet a tó partján horgászva töltöttem. Micsoda élmény volt a nagy testű domikat kiemelgetni a tóból! Az egyik nagy dunai árvíz utáni hirtelen kiváló csapdahelyzeteket produkált a Szentendrei-sziget mélyedéseiben. Az egyik ilyen helyen, amely régebben meder lehetett, egymást érték a rablások. Eszembe jutott, hogy odafelé menet az egyik kis gödörben apró keszegek úszkáltak. Visszamentem és kézzel /!/ kiemeltem egypár apró bodorkát a tócsából.