Magyar Horgász, 2005 (59. évfolyam, 1-12. szám)

2005. december / 12. szám

46 A halak élettere a víz, sokszor igen szertelen tud lenni. Hol túl magas, hol pedig alacsony a szintje, attól függően, hogy utánpótlását hogyan alakítja az időjárás. Az utóbbiról pedig tudjuk, hogy még a kutya vacsorájánál is bizonytalanabb. I­lyen körülmények között a halaknak ugyancsak ébernek kell lenniük, ha például ára­dáskor kimerészkednek a biztos mederből az árterületekre, mert ha apadáskor elvétik a visszaté­rés útját vagy lekésik annak ide­jét, akkor nagy bajba kerülhet­nek. Kellő tapasztalat hiányában az apró ivadékhalak a legveszé­­lyeztetebbek. A nagy halak ugyanis már ismerik a veszélyt, hiszen éppen azért tudnak nagy­ra nőni. De még ők sem lehetnek biztonságban, ha a vízszint-süly­­lyedés hirtelen következik be. Ezek a megállapítások persze elsősorban az élővizekre vonat­koznak, mert a tavak esetében ilyen veszély nem fenyegeti a ha­lakat. De van olyan vízfolyás, amelynek vízszint-ingadozása el­érheti a 10 métert is. Nemcsak a nagy folyóinknál, hanem a mel­lékfolyóknál, sőt még a patakok­nál is előfordulhat ilyen helyzet. Az árterületekre, vagy az árvizek által elöntött (a védőgátakat is átlépő) védett területekre kike­rülő halak apadáskor mindig a mélyebb területekre igyekeznek vissza. Csakhogy nem minden mélyedésnek (holtágnak, kubik­­nak, ároknak, mesterséges csa­tornának stb.) van közvetlen kapcsolata az élő vízfolyásokkal. .Amelyiknek nincs, annál a víz apadásakor egy bizonyos víz­szintnél beáll a csapdahelyzet, és a halak bent rekednek a mélye­désekben Láttam már olyan mélyedést, amely nem volt nagyobb néhány négyzetméternél, és árvíz után több volt benne a hal, mint a víz. Az apró ivadékpontyok ezrei (tí­zezrei?) voltak bezsúfolódva. De még valamennyi élt! A társam­mal egy kishalfogó hálót húzva a vízben, több ezer apró pontyot mentettünk itt át a biztonságos mederbe. A halmentés egyébként horgászkötelesség is. Különösen a csukák hajlamo­sak arra, hogy­ bentrekedjenek a holtterekben. Ennek az lehet az oka, hogy amíg kellő mennyiségű táplálékhalat találnak a környeze­tükben, addig eszük ágában sincs otthagy­ni a finom falatokat. Ha pe­dig már elfogy a készlet, egymást zabálják fel. A süllők már óvato­sabbak. De azért elég gyakran ezek is, de még a legóvatosabb balinok is bentrekedhetnek egy­­egy mélyebb árokban, holtágban. A békés halakra, köztük a pontyokra, jászokra, dévérekre, de főleg a bodorkákra és egyéb keszegfélékre ugyanaz a veszély leselkedik. A paducok ritkán es­nek csapdába, mert a vízfolyást kedvelik, és ahol még van víz­áramlás, ott van remény is a me­nekülésre. A márna és a kecsege a mély vizű medret kedveli, és ritkábban vállalkozik arra, hogy az árterületekre kimerészkedjen. Ezek a halak legfeljebb a meder szélénél kószálnak úgy, mint a nagy harcsák. Régebben történt, hogy a vál­lalatunknál új munkahelyre ke­rültem. Új irodákat béreltünk a bővülő tervező részlegünknek a megszűnt homoktéglagyár terü­letén, amely a Duna mellett he­lyezkedett el. A gyár homokbá­nyája a telep végében volt, olyan mélyen, hogy feltört benne a ta­lajvíz. Az így keletkezett tóban halmozgás nem volt észlelhető, annak ellenére, hogy a nagy du­nai árvizek elérték a tó peremét és be is öntöttek oda. Az egyik ebédszünetben kimentem a bá­nyató partjára, és lenéztem a magasból a vízre. Hosszú, sötét foltok jelentek meg. Másnap távcsővel néztem a vizet a déli napsütésben. A nagy sötét foltok 2-3 kilós domolykók voltak! Ép­pen cserebogárrajzás időszaka volt, így az estéimet a tó partján horgászva töltöttem. Micsoda él­mény volt a nagy testű domikat kiemelgetni a tóból! Az egyik nagy­ dunai árvíz utáni hirtelen kiváló csapdahelyzeteket produ­kált a Szentendrei-sziget mélye­déseiben. Az egyik ilyen helyen, amely régebben meder lehetett, egymást érték a rablások. Eszembe jutott, hogy odafelé me­net az egyik kis gödörben apró keszegek úszkáltak. Visszamen­tem és kézzel /!/ kiemeltem egypár apró bodorkát a tócsából.

Next