Magyar Horgász, 2014 (68. évfolyam, 1-12. szám)
2014. május / 5. szám
gisz. Éppen kérdezném, hol érdemes csalihalat begyűjteni, mire Endre előkapja kispecáját, s a ponton part felőli széléről némi etetéssel egyremásra aprítja a küszöbet. Betársulok magam is, akad sneci bőven. Indulhatunk süllőzni. Október 14. Cserkésző utamon a Debrinapartos mentén hajózok. Fürkészem tavalyi pontytanyámat. Nyomát se lelem. Bizonyára a tavaszi nagy árvíz kuszálhatta össze. Sebaj, ha szükségét látom, majd megkeresem a pontyokat másutt. Lejjebb nem ereszkedek, közel az államhatár, de ha már itt vagyok, bevetek két fenekezőt. Endre tanácsára küszfilével. Kapis nincs, elakadás annál több. Feljebb hajózok. A Debrina-sarkantyút tapogatom. Csak retúrsüllők nyalogatják a lotyogós filét, előre érdeklődés sincs. Felfelé veszem az irányt. Úgy gondolom, a böki szakadt part alatti „görbe-kő” elejéről eséllyel pergethetek. Rám esteledik, mire a kövezés elején horgonyállást foglalhatok. Egyszerre rám kiált valaki: - Ember, a dobóhelyemre macskáztál! Sajnálom, a sötétben nem láttam, hogy pont erre a helyre dobál valaki. Odébbállnék, de már mindegy. Kelletlenül dobok párat, aztán elsomfordálok. Másnap a Debrinán két méretes süllővel kezdek, majd egy jobbnak tűnő marad le. Számos elrontott kapásom aprócska süllők, netán kősüllők incselkedésére enged következtetni. Az erősödő szélben alig-alig érzem a tapogatás akcióját, a rengeteg uszadék pedig áradást jelez. Este Robinék látogatnak meg. Tájékoztatnak, hogy szombaton érkeznek a Cívis-Korgisztanyára, ahová a vasárnap esti bográcspartira várnak. Szerdán egész napos eső miatt „szobafogság”. Csütörtökön jelentősebb áradást tapasztalok. A megerősödő szélben csak letett bottal lehet horgászni. Egyetlen kapisom nyomán jó misteles süllőnek örvendhetek. Pénteken szélvihar marasztal. Szombaton ház körüli elfoglaltságom miatt csak délután ballagok a kikötőbe. Csalikannámra tűzve egy cetlin üzenet. Kiderül, Miki barátom Érsekcsanádról induló motorcsónak-túrájáról fordultában szívesen találkozott volna velem, ám térerő híján telefonon nem ért el, így terve meghiúsult. Pech. Kannámban a rémült csalihalak közé helyezett üveg sör úszkál, Miklós egészségére ürítettem. Délután a Debrinán két szép csukát és két jobb süllőt fogok küsszel mártogatva. A vasárnap megint a csukák és a süllők eredményes horgászatával zárul. Érdekes a csukák KISSZÓTÁR: Burvány: Folyóvízen a vízfolyás valamely megtörése által a limányban, azaz a visszafelé áramlásban felbuzduló víz. Csököshágli: A csököt, azaz farönköt, elakadt ágas-bogast fogó hágli, azaz mederdomborulat Langó: Valamely akadályon megtörő folyóvízáramlat lecsendesült szakasza. Gurgyó: A folyó medertörése által kivájt, kiterjedt, lassan forgó mély örvénytölcsér, bunyevác eredetű al-dunai kifejezés egyre gyakoribb előfordulása, vajon az árvíz sodorhatta őket innen-onnan a nem éppen életterüket jelentő folyamba? A balinállomány viszont az árvizes napokat követően csappant meg - legalábbis a déli végeken. A Robin-csapat érkezésével egyre népesebben kergetjük a halakat, mostantól nem csak a süllők, meg a csukák, de a dunai sudárpontyok, márnák sem lehetnek nyugton. Magam mindenesetre egyelőre maradok a rablóhalazásnál, s azt hiszem, a napokban érkező Szabó Pista barátom is a tüskéshátúak horgászata mellett tör lándzsát. A halfogó népségből később sem lesz hiány. Hamarosan Szidonyajancsiék érkeznek, nem akármilyen csapattal. Délvidéki halak, jobb ha egy ideig fogyókúráztok! Október huszonegyedikén Szabó István barátommal wobblerezésre indulok. Pistának sokszor bevált a Gabriella-szigetoldal, ott teszem partra, magam a spiccet dobálom. Látványosan fent bandáznak a snecik, mégis a mélyretörő Rapala SR-9 S wobbleremet tolja meg egyetlen süllőm. Alig kilós. Pista viszont a mérsékelten mélyrefutó SSR-7 SD-jére akaszt egy kiló harmincasat. Október 22. Pistával a horvát határra hajózunk horgászni. A kőgát mögé fordulva vesszük észre - csónakos a „pályán”! - Pétert, régi horgászcimborámat. Langó vizű horgonyállásáról a kőspicc felé húzó vizet vallatja. Gondolom, elférünk, nem zavarjuk egymást, a mi beállásunkból, a kőgát-oldalból ugyanis a spicc előtti akadó elé horgászunk. Mégis, sértődött beszólás, aztán felmacskázik és elhúz. Sajnálom... Tapogatva akadókba bonyolódunk, mártogatva pedig semmi. Pista küszcsalival letett botra vált. Magam is letett bottal süllőzök, pontyozásra szánt fenekező készségem horgára viszont konzervkukoricát tűzök, majd áztatott kukoricával pár maréknyi etetést szórok. Egyszerre eléggé élettelenül görbül a süllőző nyél spicce, mintha uszadék akadt volna a zsinórra, kisvártatva azonban megelevenedik. Azonnal felveszem a nyelet, s mivel a kapis egyértelmű, behúzok. Megvan! Kissé erőltetve igyekszem az akadó fölé emelni. Társam óva int, bottörés lesz a vége, mondja. Az erőszakos fárasztást végül siker koronázza: jókora fogas csodaszép kontúrja körvonalazódik elő az opálos vízből. Csak a sokadik próbálkozásra tudom megslukkoltatni, ekkor merít alá István. Győztünk, de rizikós volt. Fotózzuk, mérem, 3,10 kg-os. Boldogan bilincselem. Aztán se pontykapis, se több süllő. Este Robinéknál szomszédolunk, s megtudjuk, jobb dévérkeszegeket, köztük kapitális példányokat is fogtak. Dusánnak három szép márnája akadt, de ponttyal még nem találkoztak. Korábban Beregi Pista barátom felajánlotta számunkra közeli pontyozóhelyét. Társam élve eme gesztussal, csütörtökön mindjárt partra is tétette magát a megjelölt helyen, magam pedig alászálltam az előző napi zűrös horgászhelyre. Üresnek tűnik a térség, ám az oldalsó kőrézsű mellett egy csónakjában gubbasztó horgász barátságos hangon a nevemen üdvözöl, a Dékány Pisti, Mohács legjobb pecásainak egyike. - Betársulhatok? - kérdezem. - Hogyan kérdezhetsz ilyet, örülök, hogy szót válthatunk - mondja. Azért tőle tisztes távolságban, de boldogan vetek horgonyt. Miután három kiló körüli „egyensüllőt”, több kősüllőt, meg két jobb csukát termeltem ki egy víz alatti fa árnyékából, látom, a horgászt ültő helyéből állítja fel valami bikaerős hal. Behemót ponty! - szörnyülködik a horgász. Miközben folyik a küzdelem, kérdezem, hányas a zsineged? - Nem zsinór ez cimbora, hanem kötél, harmincas fonott..! Aztán egy puskalövésszerű durranással szakítás, elvágta „kötelét” a kősarokból ágaskodó falabirintus vándorkagyló sokasága. Bánatosan távozik. Hamarosan én is indulok, mert szűnőben a kapások, meg furdal a kíváncsiság, vajon a társam mit foghatott? Mint kiderül, derekasan termelt, igaz, csak dévérkeszegeket, de a nagyjából. Felnézem tekintélyes varsaszákját, akad abban másfeles, kétkilós darabokból több is. Ez igen, csettintek, jól kiszórakozhattad magad. Ő meg az én zsákmányomat süvegeli olyannyira, hogy a másnapi keszegezésről lemondva inkább velem tart a rablóhalas pályára. Az október huszonötödikei péntek ismét a horvát határon talál bennünket. Pista a kőgátról horgászik, mártogat. Mindjárt akaszt is valamit, a bot hajtásából ítélve erős hal lehet. Ügyes fárasztással közel hármas fogast gaffol. Gratulálok, s fotózom. Magam egy opálosan elősejlő fa mellé horgonyozva jól elszórakozok pufi kősüllőkkel, termetes sügérekkel, egy-egy jobb süllővel, csukával. Társamnak nincs több kapása a kőgáton, bekéredzkedik a csónakba. Visszaállva a nyerő helyre, immár ketten vallatjuk a mélységet. Jönnek is a kisebb-nagyobb ragadozók, eléggé vegyesen, úgyhogy kvótáink még a sötétedés előtt betelnek. Elégedetten nézzük fel súlyainkat, bilincseinket, s irány a kikötő. Este halfeldolgozás, sült hal vacsora. A kvaterkázást rövidre fogjuk, mert Pista a reggeli hazaindulásra készül. Talán megint a vadászat...? Én még maradok, amíg a körülmények engedik. (Befejezés a következő számban) KÉP ÉS SZÖVEG: HUNYADY AniLA