Magyar Idők, 2015. október (1. évfolyam, 27-52. szám)

2015-10-19 / 42. szám

MEG­RITKÍTJÁK A TEJELŐÁLLOMÁNYT Augusztusig 7,6 százalékkal több tehén és kilencven százalékkal több üsző került vágóhídra hazánkban, mint egy évvel korábban. Ennek hátterében az áll, hogy a gazdálko­dók a tejpiaci válság következmé­­nyeként megritkítják a tejelőállo­mányt. A jelenség nem csak itthon érezhető, uniós szinten is így rea­gáltak a válságra a gazdálkodók. Az Európai Unió marhahústermelése összességében 3,4 százalékkal bő­vült az év első felében az egy évvel korábbihoz képest. A legnagyobb növekedést épp hazánkban mérte az unió statisztikai hivatala. * 13. oldal A VERSENYSZFÉRA HÚZTA A NÖVEKEDÉST Kedvező tendenciát mutatott a ha­zai munkaerőpiac az első fél évben - derül ki a statisztikai hivatal ösz­­szefoglalójából. A foglalkoztatottak számának 102,4 ezres növekményé­ből 70,4 ezret az elsődleges mun­kaerőpiac adott. Az alkalmazásban állók létszáma a járműgyártásban (7,9 százalék), illetve a gumi-, mű­anyag és nem fém ásványi termékek gyártásában (6,9 százalék) jelentő­sen nőtt, de a textil-, a ruházati, va­lamint a bőr és bőrtermék gyártá­sa, továbbá a fafeldolgozás, a papír­termékek gyártása és a nyomdai te­vékenységek ágazatokban csökkent. Az elemzők a foglalkoztatás továb­bi bővülésével számolnak. * 12. oldal HAMAROSAN ELŐÁLL UNIÓS KÖVETELÉSEIVEL CAMERON A következő hetekben részletesen ismerteti David Cameron brit mi­niszterelnök azokat a kérdéseket, amelyekben újra szeretné tárgyal­ni hazájának viszonyát az Európai Unióval. A kormányfő a brit igénye­ket egy levélben összegzi, amelyet Donald Tusknak, az Európai Ta­nács elnökének és valamennyi uni­ós vezetőnek is eljuttat majd. Ca­meron 2017 végéig szeretne nép­szavazást rendezni Nagy-Britan­­nia EU-tagságáról, előtte a Brüsz­­szellel folytatott tárgyalásokon el akarja érni többek között azt, hogy az unió vezetői mondjanak le a mé­lyebb európai integráció megvaló­sításáról. * 8. oldal ­ IDŐJÁRÁS­I ÁRFOLYAMOK Forrás: Reuters EURÓ -309,69 al SVÁJCI FRANK­­ 285,53 al 1 5 2 2 2 MA 110 80C 9 771217 550015 magyar idők www.magyaridok.hu • 2015. október 19., hétfő • I. évfolyam 42. (222.) szám • 180 Ft konzervatív közéleti napilap. Hét százalék alatt maradhat A felújításra váró lakásokért is Norvégiát kaptuk ellenfélnek a kínai gazdaság bővülése * «.owai egyre többet kell fizetni * «.owai az Eb-pótselejtezőben * «.owai Háromszáznyolcvan munkahelyet teremt a fejlesztés Újabb óriásberuházást jelent ma be az Audi Magyar Idők Tovább fejleszti győri gyárát az Audi, a beruházás értéke meghaladja a har­­mincmilliárd forintot - tudta meg a Magyar Idők. A korszerűsítés eredmé­nyeként a benzines és a dízeles mo­toroknál is lehetőség lesz arra, hogy az eddigieknél is takarékosabb, kör­nyezetkímélőbb modellek kerüljenek le a gyártósorokról. A fejlesztés ered­ményeként 380 új munkahely jön lét­re, a részleteket ma ismertetik a felek. Információnk szerint a Volkswa­gen konszern igazgatóságának elnö­ke levelet írt Szijjártó Péter külgaz­dasági és külügyminiszternek a vál­lalat előtt álló kihívások miatt. A tár­cavezető válaszában arról biztosítot­ta Matthias Müllert, hogy a magyar kormány nagyra becsüli az Audi ma­gyarországi tevékenységét és beruhá­zásait, valamint biztos benne, hogy a Volkswagen túljut a nehézségeken. A most kezdődő és 2018-ig tartó győri fejlesztést a magyar kormány is tá­mogatja, az elnyert összeg hatmilli­­árd forint. Az Audi Hungária Motor Kft. a minap közölte: a Volkswagen-cso­port körül kialakult helyzet ellenére a termelési terv szerint folyik a mun­ka a győri gyárban, amely továbbra is a konszern központi motorszállítója. Idén az első fél évben 1 067 525 mo­tort gyártottak Győrben, ez 1289-cel több, mint tavaly ugyanebben az idő­szakban. Az összesen 817 000 négy- és öthengeres benzines és dízelmotor mellett 228 000 hathengeres és több mint 22 000 nyolc-és tízhengeres mo­tort állítottak elő, amelyeket a Volks­wagen konszern több mint harminc telephelyére szállítottak. * 11. oldal Takarékosabb és környezetbarát motorok készülnek majd a gyárban Fotó: Ónodi-Szűcs Zoltán teljes offenzívát hirdetett Haiman Éva Tervei szerint teljes offenzívát indít az egészségügyben az ágazat kijelölt államtitkára. Az önmagát elsősorban megoldó embernek tartó Ónodi-Szűcs Zoltán a Magyar Időknek adott inter­júban azt mondta: már készen áll az a koncepció, amelynek mentén haladni fognak. Ennek részeként nemcsak je­lenlegi struktúrához, de az érdekeltsé­gi viszonyokhoz is hozzányúlnak, hogy a mainál hatékonyabban működjön az egészségügy. A jövőben minden olyan tevékenységet, amely nem tartozik köz­vetlenül a konkrét betegellátáshoz - le­gyen szó informatikáról, anyaggazdál­kodásról vagy pénzügyről -, leválasz­tanak a kórházakról, önálló működte­tő szervezeteket hozva létre. Emellett a napjainkban csak a szakrendelőkben elérhető tevékenységekkel bővítik a há­ziorvosi praxisok szolgáltatási palettá­ját. Kórházat nem zárnak be, viszont arra törekedni fognak, hogy mindegyik megtalálja a megfelelő funkciót. A lé­nyeg az ellátórendszer minden pont­ján ugyanaz: az orvosnak semmi más dolga ne legyen, mint törődni a beteg­gel - fogalmazott a szerdán hivatalba lépő államtitkár. * 5. oldal Elkerülik a bevándorlók Magyarországot Baranyai-Judi-Losonczi-Vigh Már csak a hivatalos határátkelőkön lehet Magyarországra jönni Horvátországból, miután péntek éjfélkor teljesen lezárta a zöldhatárt a magyar kormány. Tudó­sítónk zákányi riportjában számolt be az utolsó migránscsapat megérkezésé­ről. A rendőrség adatai szerint a határ­zár hatására szombaton csak 870 me­nekült érkezett az országba, szemben az előző napokban regisztrált 4-6 ezres tö­megekkel. Azoknak az önkormányza­toknak, amelyek pluszkiadásokra kény­szerültek a migránshullám miatt, lehe­tőségük van, hogy a vis maior és egyéb alapokból kérjék kiadásaik kompenzálá­sát. Az állam mellett a Civil Összefogás Fórum önkéntesei is a határ menti tele­pülések segítségére sietnek. A civilek a hét végén Hegyeshalom határát tisztí­tották meg, ahol az illegális bevándor­lók által eldobált 60 köbméternyi hulla­dék közt számtalan igazolványt, útleve­let, katonaigazolványt találtak, hason­lóan ahhoz, mint amiről a szerb határ mentén élők számoltak be. Miután pénteken éjfélkor lezárult a magyar-horvát zöldhatár, Horvátország megkezdte a bevándorlók szlovén ha­tárra szállítását, Szlovénia pedig jelez­te, nem tudnak korlátlan számú mig­­ránst fogadni. A Szlovénia felé indított bevándorlók egy csoportja a magyar ha­tár közvetlen közelében jelent meg, így Magyarország kénytelen volt ideiglene­sen visszaállítani a határellenőrzést a szlovén-magyar határon. Kovács Zol­tán kormányszóvivő tegnap a magyar intézkedések eredményességét hangsú­lyozta. Angela Merkel német kancellár vasárnap Isztambulban a török kormány segítségét kérte a menekültáradat meg­állításához. Az egyik német rendőrszak­szervezet vezetője szerint veszélybe ke­rült a közrend az országban, ezért kerí­tést kell építeni a határra. Berlini hely­színi riportunkból kiderül, hogy a be­vándorlók másképp képzelték el Német­országot. * 2., 3., 8. és 9. oldal Milliárdos adóbevételt hozott az ekáer Jakubász Tamás Október közepéig mintegy kilencmil­lió fuvar részleleteiről adtak számot az adóhivatalnak a hazai és a külföldi fu­varozók a közúti áruforgalom ellenőr­zését ellátó elektronikus rendszer, az ekáer segítségével - tudta meg a Ma­gyar Idők. Nyomon követhető minden hazánkba érkező, innen távozó vagy az országon áthaladó szállítmány, és kiszűrhető valamennyi olyan jogsér­tő rakomány, amellyel a kétes körök visszaélést, adócsalást próbálnak el­követni - mondta lapunknak a Nem­zeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szó­vivője. Suller Attila jelezte, nagyjá­ból 13 ezer olyan vizsgálatot is elvé­geztek, amelyekben a NAV korábbi tapasztalatait, megállapításait és az ekáer adatait vették alapul. Ezekben - az adóügyi kötelezettségek vissza­menőleges vizsgálatára is lehetőséget adó - eljárásokban 1,1 milliárd forint le nem rótt közteherre derített fényt a szervezet. Az ellenőrző rendszer egyébként olyannyira eredményes a feketén ér­tékesített termékek visszaszorításá­ban, hogy egyes gazdasági területen átmenetileg kisebb áruhiány lépett fel. * 11. oldal

Next