Magyar Idők, 2015. december (1. évfolyam, 78-102. szám)
2015-12-03 / 80. szám
FISCHER IVÁN CLINTONNÁL PANASZKODOTT A magyar kormányt bírálta Fischer Iván karmester egy Hillary Clintonnak címzett levélben 2011-ben. A volt amerikai külügyminiszter 2011-2013 közötti levelezései egy bírósági ítéletnek köszönhetően most láttak napvilágot, ezek közül került elő a magyar karmester írása is. - Az Orbán-kormány éppen lebontja a demokráciát Magyarországon, és az emberi jogokat, valamint a szólásszabadságot is figyelmen kívül hagyó zord rendszert épít - fogalmazott Fischer. A művész két nappal Hillary Clinton budapesti látogatását megelőzően a Clinton család bizalmas tanácsadóján, Vernon Jordan ügyvéden keresztül juttatta el levelét az akkori külügyminiszternek. A 12. oldal AMERIKAI VADÁSZGÉPEK JÖNNEK MAGYARORSZÁGRA Tavasszal F-15-ös amerikai vadászgépek érkeznek Magyarországra - közölte tegnap Eric Wollmecke, az amerikai légierő európai parancsnokságának vezérőrnagya a pápai katonai légi bázison, ahol Coleen Bell amerikai nagykövet, Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikai helyettes államtitkára és Orosz Zoltán, a Magyar Honvédség vezérkari főnökének helyettese társaságában tekintették meg a hazánkban gyakorlatozó A-10-es csatarepülőgépek bemutatóját. Siklósi Péter lapunknak adott interjújában többek között elmondta azt is: hamarosan jordán katonákat képezhetnek ki a pokolgépek hatástalanítására a magyar tűzszerészek Szentendrén. 2. oldal FEGYVERES TÁMADÁS AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN Sajtóértesülések alapján legkevesebb húsz embert meglőttek egy fegyveres támadás során a Kalifornia állambeli San Bernardinóban. A helyi rendőrkapitányság szóvivője nem tudta megerősíteni a halálos áldozatok pontos számát, lapzártánk előtt még „aktív” volt a támadás helyszíne. Szemtanúk szerint három lövöldöző is lehetett, akik felfegyverkezve, golyóálló mellényben érkeztek a merénylet helyszínére. Egy San Bernardinó-i riporter szerint a támadás egy fogyatékosoknak fenntartott központ közelében történt, amit a helyi rendőrség rögtön lezárt. (MI) M IDŐJÁRÁS 8”0 PÉNTEK SZOMBAT : VASÁRNAP :9 7,5, 7 £SZAM ÁRFOLYAMOK Forrás: Reuters EURÓ . SVÁJCI FRANK -310,06 285,84 as 1 5 2 6 0 magyar idők www.magyaridok.hu • 2015. december 3., csütörtök • I. évfolyam 80. (260.) szám • 180 Ft konzervatív közéleti napilap Több intézmény veheti át Egyezkedniük kell a bankjukkal Világcsúcs és két arany a Sportkórház részlegeit »4.oldal az autóhiteleseknek » 3.oldal az úszó-Eb első napján » 26.oldal Az unió menekültek újabb százezreit fogadná be? Orbán Viktor: Titkos alkut köthettek Szalai Laura Hiába született a múlt heti EU-török csúcson egy olyan egyezség, amelynek pontjai „elviselhetők”, egy titkos háttérmegállapodás értelmében elképzelhető, hogy az Európai Unió 400-500 ezer szír menekültet fogadna be Törökországból - jelentette ki Orbán Viktor a Magyar Diaszpóra Tanács ülésén. A kormányfő hangsúlyozta: csak mi, magyarok dönthetünk arról, hogy a saját országunkban kikkel kívánunk együtt élni. Ezért el kell utasítanunk minden olyan brüsszeli törekvést, amely egy közös európai uniós migránspolitika jegyében elvenné ezt a jogot tőlünk. Orbán Viktor titkos paktumra vonatkozó felvetését Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke badarságnak nevezte. Eközben Manfred Weber, az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője tiltakozólevelet írt a parlament elnökének amiatt, hogy az uniós baloldal egy méltánytalan hivatali elhallgatásra alapozva kezdeményezte a Magyarország-ellenes vitát a 7. cikkelyre hivatkozva. A Financial Times tegnap arról számolt be, hogy felfüggeszthetik Görögország tagságát az Európai Unión belüli szabad mozgást biztosító schengeni övezetben, amennyiben a legközelebbi, december közepén sorra kerülő EU-csúcsig nem rendezik a menekültválság okozta kaotikus állapotokat az országban. A macedón-görög határon könnygázt és riasztólövést is bevetettek a rendőrök a migránsok viszszatartására, akik napok óta lázadoznak, amiért nem engedik őket tovább. Tegnap Szlovákia keresetet nyújtott be az Európai Bírósághoz azon európai uniós döntés ellen, amelynek értelmében 120 ezer menedékkérőt osztanának szét az uniós tagországok között. * 3. és 8. oldal A macedón-görög határon könnygázzal és riasztólövéssel tartották vissza a migránsokat Fotó: Reuters ORBÁN VIKTOR AZ ELSŐ HELYEN A magyar miniszterelnök végzett az első helyen a Politico brüsszeli hírportál rangsorában, amely azokat a személyeket gyűjtötte össze, akik „formálják, felrázzák és felkavarják” Európát. A tekintélyes lap minden uniós tagállamból kiválasztott egy személyiséget, akire véleményük szerint érdemes a jövőben is odafigyelni. „Orbán Viktorról nem lehet nem tudomást venni. Akár szeretjük, akár gyűlöljük és a legtöbben így vagy úgy viszonyulnak hozzá figyelmet érdemel. A közönynek nincs helye” - indokolja választását a Politico. Lenkovics Barnabás még nem döntött, maradna-e Négy új alkotmánybíró jöhet Kulcsár Anna Jövő tavasszal akár négy alkotmánybírót is választhat egyszerre az Országgyűlés, egy bírói hely ugyanis jelenleg üres, jövő áprilisig pedig lejár további három szakember mandátuma. Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság (AB) elnöke a Magyar Időknek adott interjúban ennek kapcsán azt mondta, még nem döntött arról, hogy ismét vállalná-e az elnöki mandátumot, ezzel együtt azt hangsúlyozta: jelenleg nagyon hiányzik a testületből egy jogtörténész, előnyös lehetne egy munkajogász megválasztása, továbbá egy környezetvédelmi jogi szakemberre is szükség volna. Lenkovics Barnabás az utóbbi idők több fontos döntését ismertetve kitért a devizakölcsönök ügyére, valamint arra is, hogy az elmúlt évek pénzügyi, gazdasági, szociális fejleményei gyors, hatékony megoldások alkotmányos kereteinek kialakítását követelték meg. Szavai szerint ebben nincsenek követendő külföldi példák, ezért is nehéz a dolguk, és a sajátos magyar körülmények között nekik maguknak kell meghatározniuk az alkotmányos identitásukat. * 5. oldal Hazánkban találkozhattak a párizsi merénylők Magyarországon találkozhatott Salah Abdeslam, a párizsi terrorcselekmények egyik feltételezett fő szervezője azzal a Szíriából hamis iratokkal érkező két férfival, akik később öngyilkos merénylőkként felrobbantották magukat a támadássorozatban. Legalábbis ezt állítja a belga RTL televízió. Vincze Viktor Attila A párizsi terrortámadások egyik feltételezett fő szervezője, Salah Abdeslam szeptemberben Magyarországon járhatott egy Belgiumban bérelt autóval - közölte kedden este a belga RTL televízió. Értesülésük szerint Abdeslam nálunk vehetett fel két terroristát, akik az illegális migránsok között megbújva érkeztek az országba Szíriából. Abdeslamot és két társát szeptember 9-én állítólag regisztrálták is az osztrák hatóságok, bár az utóbbiak személyazonosságát nem lehetett pontosan megállapítani. A nyomozati forrásokra hivatkozó belgiumi sajtó úgy tudja, hogy Abdeslam egy belga rendszámú bérelt autóval az év folyamán többször is járt Európában. Augusztus 4-én Görögországban ellenőrizték a járművét, amellyel az olaszországi Bariba induló hajóra szállt fel. Ekkor sem volt egyedül. Folytatás a 2. oldalon Csatát vesztett a dohánylobbi Brüsszelben Magyar Idők Nem emelt érdemi kifogást az Európai Bizottság a dohányipari vállalkozások egészségügyi adójáról szóló új magyar javaslattal szemben - tudta meg brüsszeli forrásból a Magyar Idők. A kormány ezzel gyakorlatilag újabb csatát nyerhet a dohányzással szembeni küzdelemben, amely érzékenyen érinti majd a dohánycégeket. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter még október végén jelentette be, hogy a kormány új javaslatot dolgozott ki a nyáron az Európai Bizottság által felfüggesztett dohányipari különadó helyett. Ezt megelőzően a bizottság júniusban - a multinacionális dohánycégek nyomására indított eljárásban - azt kifogásolta, hogy a tavaly év végén elfogadott, a dohányipart sújtó egészségügyi hozzájárulásról szóló törvény meredeken emelkedő adókulcsokat alkalmaz, és ez tiltott állami támogatást jelent azon cégeknek, amelyek kisebb kulccsal adóznak. Folytatás a 11. oldalon