Magyar Idők, 2016. március (2. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-19 / 66. szám
www.magyaridok.hu CZAKÓ GÁBOR Embertársaink nem statisztikai adatok, miként Gazdaságkor tévtana, a liberalizmus diktálja Az igazság és a szabadság ikerfogalma szülte meg Európát A Kádár-kori, úgynevezett liberálkommunizmus hatalombitorlásának harmadik évtizedében fölhagyott a nyílt kereszténységüldözéssel. Nem ismerte el, hogy vesztett, de kénytelen volt tűrni. Aljas indokkal - liberális ötlet alapján - magánügyet csinált az emberiség legnagyobb közügyéből. Eléggé gyakori, hogy amúgy általam is tisztelt közírók igazolják megnyilvánulásaikkal, hogy mennyire sikerült az átverés. Egyikük korábban így írt a Magyar Időkben: „...a keresztény vallás - amennyiben még egyáltalán jelen van Európában - individuális jellegű, azaz a hit az egyedüli templomba járáson kívül nem igazán ír elő kötelezettségeket a mindennapokban, tehát a keresztény európai ember szabadon él, saját maga alakítja ki szokásait, embertársaihoz, intézményekhez stb. való viszonyát, csak az alapvető erkölcsi bűnöket illik elkerülnie. A keresztény hit tehát valóban magánügy, s nem életforma.” Igen, valóban így van sokfelé, ahol a kereszténység szórvány, ahol az ember konzumidióta, barbi lett, ahol nincs templom. Márpedig a „templom” szent hely. Körülötte az ember nem tömegben él, hanem közösségben: énekkarral, cserkészettel vagy akár egyházközségi újevezéssel, disznótorral. S nem feledi, hogy az imádság így kezdődik: Mi Atyánk. S tudja, hogy az egy Isten Atya, Fiú, és Szentlélek, aki maga a közösség! „Ezzel szemben az iszlám nem individuális, hanem közösségi vallás. Nem magánügy, hanem közös életforma. A Korán és a szunna által előírtak mindenki számára kötelező erejű, a mindennapokat érintő szokásokat fogalmaznak meg, ettől eltérni nem lehet. Az az egyéni szabadság, ami a kereszténységben (és a zsidó vallásban is) megvan, elképzelhetetlen a muszlim mindennapokban. Kérdés, melyiknek van nagyobb ereje: a kollektíven, rendszeresen gyakorolt, megélt iszlámnak, vagy az individuális, a vallást magánügyként kezelő kereszténységnek?” A kereszténységet a liberális és baloldali forradalmak üldözték, irtották, végül magánügygyé nyilvánították. Ők, és nem a keresztények! Persze vannak hitehagyók, vasárnapi hívek és vannak kitartóak, akik igyekeznek közösségben gyakorolni és megélni hitüket. Reggel és este, evés előtt és után, munkájuk megkezdése előtt vagy keresztény jelképek láttán imádkoznak, fohászkodnak mindenkiért (!) Lakóhelyükön keresztény közösségeket szerveznek, segítik rászoruló felebarátaikat, családjukkal együtt igyekeznek megtartani balos és liberális kormányok által - a kapitalizmus érdekében (!) - betiltott ünnepeket, körmeneteket, népszokásokat. Közösségeik - többek közt - olyan ősrégi drámajátékokat őriztek meg, mint például a betlehemezés. Ki tartja észben, hogy már az Árpád-korban száznál több munkatilalmas ünnepet ültek meg eleink, később pedig körülbelül az év egyharmadát szentelték Istennek? Hogy a szabadkőmíves Kalapos József tiltotta be őket az ország szabadságjogaival együtt? Csak halálos ágyán vonta vissza törvénytelen rendeleteit, mert tudta, hogy a Végelszámolást el nem kerülheti. Ki vette észre, amit Barsi Balázs ferences, korunk egyik nagy lélekmestere így rögzített breviáriumában: „...A világ minden látszat ellenére öntudatlanul is az életszentséget várja az egyháztól.” Még azok is, „akik szidják, bírálják, gúnyolják az egyházat.” Kimondja, hogy „az istendicséret tartja fönn a mindenséget”, így igaz. Az istendicséret zeng az Aranymiatyánkban, a Júlia szép leány balladájában és ezernyi mesénkben, énekünkben, szőttesünkben, útszéli keresztünkön, melyek semmivel sem hitványabbak az iszlám misztika műveinél. Tudjuk, hogy a liberalizmus kígyója - látszólag - nyerésre áll Isten és ember ellen, de közismert, hogy Barsi atya lelkigyakorlataira úgy kell előjegyezkedni, mint egy nehezebb műtétre a sztársebésznél, Böjte Csaba szentmiséin, Pál Feri atya vagy Bíró László hittanján a néptől kidudorodik a terem, vagy éppen a Millenáris csarnok oldala. Ma is hatalmas olvasótábora van néhai Bodrog Miklós, Cseri Kálmán és más lelkészek könyveinek. Olaszországban saját szememmel láttam püspöki szentmisét két tucat ember előtt, és másnap egy kétutcás falucska fekete papjának gyóntatására messze földről egybegyűlt fiatalok tömegét, akik türelmesen vártak sorukra, mert az atya hosszú lelki beszélgetéseket folytatott mindenkivel. Sajnos igazuk a bírálóknak van az úgynevezett európai kereszténység mai szociológiai állapotát illetően, ám hitünk esélyei mégsem roszszabbak, mint kétezer éve, amikor Szent Péter tizenegyedmagával nekifogott a világ megtérítésének. Az egyház és a kereszténység ugyanis nem szociológiai jelenség. Talán európai embertársaink is fölébrednek, s rádöbbennek: ők sem statisztikai adatok, mert lényük több a húsuknál, anyagi érdekeiknél - miként Gazdaságkor pillanatnyilag hatályos tévtana, a liberalizmus diktálja! Érdemes meghallgatni az evangélikus Hamvas Bélát is, aki szerint a kereszténység a normális életet és annak helyreállítását tanítja. Ezért külső útja nincs, csak belső; a személy megnyílik a létezés egésze előtt. Ez minden hagyomány alapállása; kívüle minden életrend abszurd. Ezért a válságból való egyetlen kiút, az újjászületés, a metanoia lehetősége. Ezáltal az eredeti létet az édenkertinél mélyebben alapozza meg, s megteremtheti az emberiség egységét, az egyházat. Ennélfogva a keresztény a megváltást elfogadja, az emberiség ősi, normális alapállását elfoglalja, s ezáltal a létrontás erőit nem rejti el, hanem átvilágítja és fölszámolja, nem mondja magát ártatlannak. Beszéde egyértelmű, lénye átlátszó. (Az idézetek zömmel a Patmoszból és a Scientia Sacrából valók.) Barsi Balázs ferences megállapítása: „az istendicséret tartja fönn a mindenséget,” benne él a nyelvben, a köszönésekben, a fájdalmas vagy éppen vágyakozó sóhajokban. Egyelőre közhelynek látszanak, de a bajban átlelkesülnek: „a zuhanó repülőgépen nincsenek ateisták”. Döntő szellemi különbségek sokaságát találhatjuk a kereszténység és az iszlám között. Ezek közül kiemelkedik az ellenségszeretet jézusi parancsa, ami semmilyen vallásban nem található. S amit gyakorolt Szent István, amikor Konrád császár hadát a legendás szkíta taktikával kiéheztette, majd Bécsig szorította, ahol nem fölkoncolta, hanem megetette. Ugyanezt tette I. András is a vértesi körülzárás után a német sereggel. Ez a viselkedés szorosan öszszefügg a másik páratlan keresztény vonással: semmilyen más vallás nem ismeri a szabadság fogalmát. Tudjuk, mivel fenyegeti az iszlám a hitehagyókat... A Megváltó tanításában az igazság szintén a központban ragyog: kilencvenháromszor szerepel az Újszövetségben. Mégpedig kiemelt helyeken, mint a Hegyi beszéd vagy éppen Já-A Kádár-kori, úgynevezett liberálkommunizmus hatalombitorlásának harmadik évtizedében fölhagyott a nyílt kereszténységüldözéssel. Nem ismerte el, hogy vesztett. Aljas indokkal - liberális ötlet alapján - magánügyet csinált az emberiség legnagyobb közügyéből nos 8. fejezete, ahol összekapcsolja a két fogalmat: „az igazság szabaddá tesz titeket”. Ilyet nem tett soha sem vallásalapító, sem filozófus, sem népvezér. Csak az tehette, aki maga volt az igazság, s aki szabadságát a keresztre nyűgözve sem veszítette el. Az igazság és a szabadság ikerfogalma szülte Európát, ugyanakkor e léteszmék pusztán szociológiaivá süllyesztése, ha úgy tetszik, vulgarizálása rombolta le, midőn az igazságot jogi, szociológiai üggyé alázta, az embert kiverte a templomból, közösségeiből, és fogyasztói hülyévé nevelte, a szabadságot pedig szabadossággá silányította. Innentől világos megmenekülésünk útja is. SPEIDL BIANKA Súlyos eurómilliárdokba kerülnek a bevándorlók A menekültstátusra nem jogosultak kiutasításának költségei akár a 600 millió eurót is elérhetik, az ellátás és a képzés pedig 42 milliárd euróval terhelheti a német költségvetést. Ankara szerint ezért az EU érdeke a török vízummentesség biztosítása. Tavaly októberben 400 ezerre becsülték azon migránsok számát, akiknek nem voltak megfelelő irataik, s így Nyugat-Európába érkezésüket követően nem bizonyultak jogosultnak a menekültstátusra. Ez a szám 2016 első negyedévében elérte a félmilliót, tehát minden második migráns kiutasításra vár. Svédország jelenleg nyolcvanezer, Finnország pedig az érkezettek kétharmadát, mintegy húszezer embert kíván visszatoloncolni. A németek által javasolt és az európai vezetők legutóbbi csúcstalálkozóján nagy lelkesedéssel fogadott migránscsereprogram számos okból vitatható: egyrészt a visszatoloncolásra ítélt migránsok egyharmadának holléte ismeretlen. Tavaly Németországban a regisztrált migránsok 13 százaléka soha nem jelent meg a számára kijelölt szálláson. A visszatoloncolás eddig csupán a kiutasítottak tíz százaléka esetében volt sikeres, jóllehet a hazatéréshez és az újrakezdéshez komoly segítségben részesülnek. A közel-keleti és közép-ázsiai migránsok ingyen repülőjegyet kapnak a német államtól, másoknak vonatjegyet vagy a boszniai és albániai hazatérőknek - 250 eurós benzintámogatást biztosítanak. Az útiköltségek fedezésén túl úgynevezett utazási segély is jár, ami a 12 év felettiek esetében 200, a fiatalabbak után fejenként 100 euró. Az újrakezdési támogatás minden felnőtt és gyermek számára 500 euró. Ezekre a juttatásokra gyakorlatilag minden érkező jogosult, így egy hat-hét fős család esetén az összes támogatás eléri a három-négyezer eurót. Az összegeket figyelembe véve nem meglepő, hogy számos visszaélést regisztráltak, amelynek során egész családok - elsősorban a Balkánról - csupán a hazatérési segélyért tették meg az utat Németországba és vissza. A német kormány egyelőre 10,1 millió eurót különített el erre a célra, de becslések szerint az összkiadások ennek tíz-, sőt ötvenszeresét is kitehetik. Mindez azonban eltörpül a mellett a 21 milliárd euró mellett, amelyet az eddig Németországba érkezett összes migráns lakhatási és szociális ellátására kellene fordítaniuk. A képzési és integrációs költségek ezt az összeget a duplájára emelnék. A kiadások fényében még ellentmondásosabb a tény, hogy az Európába történő legális beutazás, a vízumigénylés Szíriában és a környező országokban mind ez idáig lehetetlen volt. A német cégek és vállalatok semmilyen szerepet nem vállaltak a háborús zónákban rekedt, azaz menekültstátusra jogosult egykori munkavállalóik biztonságos kijuttatásában. Mindeközben a törökök megpróbálják maximálisan kihasználni kulcspozíciójukat. Jól példázza ezt a Hürriyet török napilap angol nyelven is olvasható internetes kiadásában megjelent cikk, amelynek szerzője költői, ám cinikus kérdések sorozatát teszi fel az olvasóknak. Az első ezek közül így hangzik: ki gondolta volna akár egy évvel ezelőtt, hogy éppen a hatalmas, szókimondó és Törökország uniós csatlakozását nyíltan ellenző Angela Merkel lesz az, aki újrakezdi a csatlakozással kapcsolatos kérdések tárgyalását? Az újságíró szerint a német kancellár meggyőződése minden bizonnyal nem változott meg, csupán felismerte, hogy a migránsválság kezelése lehetetlen a törökök közreműködése nélkül. A szerző kifejti, hogy a törökökkel szemben támasztott 72 feltétel teljesítése nyilvánvalóan lehetetlen, de emiatt felesleges lenne aggódni, hiszen a németek számára az összes közül csupán az Égei-tenger ellenőrzésének van jelentősége. S ha ebben nézetellentétek támadnak az unión belül, Merkel bizonyára meggyőzi majd akadékoskodó kollégáit, hogy előnyösebb a törököknek vízummentességet biztosítani, mint a migránsok özönével megbirkózni. Az unión kívüli országokkal kötött visszafogadási megállapodások keretében ezen államok jelentős szubvenciót igényelhetnek az EU-tól, amelyre tavaly 3,5 milliárd eurót különítettek el a Menekültügyi, Migrációs és Reintegrációs Alapból. A visszailleszkedésre, a lakhatási, oktatási és szociális támogatás biztosítására a kibocsátó és visszafogadó országok kormányzati szerveinek átutalt összegek azonban ritkán jutnak el a kedvezményezettekhez. A gazdasági migránsokat kibocsátó országokat ez egyenesen érdekeltté teszi a kivándorlás ösztönzésében. Az elképzelés tehát ebben az esetben sem jó másra, mint az Európai Unió zsarolására. VÉLEMÉNY .