Magyar Idők, 2016. november (2. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-22 / 274. szám
Ismét elsőfokú ítéletet hoznak a tábornokperben * e.owai Huszonötmilliárdnál jár a babakötvény-állomány * w.oldai Január óta kétszázötven utazási iroda húzta le a rolót * e.owai TOVÁBB FORR A VÍZ Gyárfás Tamás elnöknek és a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) teljes vezetőségének távozását kérik azok az úszók, akik a múlt héten különkülön emeltek szót a sportág irányításában szerintük meglévő problémák miatt. Hosszú Katinka és „lázadó” társai egyeztettek a kialakult helyzetről, és tegnap reggel közzétették a változásokat sürgető közös nyilatkozatukat. Követeléseik között az első egy új vezetőség felállítása, amely hajlandó a szervezet teljes körű megújítására. A MÚSZ elnöksége szerint az érintett versenyzők tévúton járnak, követeléseik megalapozatlanok. Cseh László mindenesetre úgy döntött, nem vesz részt a MÚSZ által létrehozott vizsgálóbizottság munkájában. * 19. oldal M IDŐJÁRÁS FoRRás: OMSZ ^ ^ 13'C 3C C3~ SZERDA : CSÜTÖRTÖK : PÉNTEK & 1 • 3'1' C3^ 11 M ÁRFOLYAMOK ForRás: MNB EURO : SVÁJCI FRANK 309,18 287,98 magyar idők konzervatív közéleti napilap www.magyaridok.hu • 2016. november 22., kedd • II. évfolyam 274. szám • 180 Ft KIKAPCSOLÁSI MORATÓRIUM Önkéntes kikapcsolási moratóriumot vállal a nemzeti közműszolgáltatási rendszerben működő Főgáz és az év végén beolvadó ENKSZ Észak-dél Regionális Földgázszolgáltató december 17. és január 9. között. Ezt azért teszik, hogy ebben az időszakban a fogyasztók ne maradjanak szolgáltatás nélkül. Ez azokat is érinti, akiknek hatvan napon túli számlatartozásuk van, viszont nem vonatkozik azokra, akiket már lekapcsoltak a rendszerről. A Főgáz társaságai biztosítják a teljes hazai lakosság földgázszolgáltatását október 1-je óta. (MTI) HUNGARISTA ELLEN INDULT ELJÁRÁS Két ügyben is büntetőeljárás indult a rendőrgyilkossággal gyanúsított hungarista Györkös István idősebb fia ellen. Ifjabb Györkös Istvánt lőszerrel való visszaéléssel és közösség tagja elleni erőszak előkészületével gyanúsította meg a Nemzeti Nyomozó Iroda. Az utóbbi alapja a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) tavaly őszi toborzóvideója, valamint a honlapjukon szereplő ezzel kapcsolatos mondatok lehetnek. Tegnap az Országgyűlésben Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a militáns szélsőséges csoportok és a parlamenti pártok közötti kapcsolatok kivizsgálását sürgette. Hangsúlyozta, egy demokratikus parlamentben nem engedhető meg, hogy bárki szélsőségesekkel tartson kapcsolatot. * 2. oldal Összehangolt visegrádi fellépés a migráció ügyében Válságkezelő központot hoznak létre a V4-ek Magyar Idők A visegrádi országcsoport (V4) - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - közös válságkezelő központot állít fel a migrációs probléma megoldására - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter tegnap Varsóban azon a közös sajtóértekezleten, amelyet a visegrádi csoport belügyi tárcavezetőinek egyeztetése után tartottak. Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter elmondta: a V4-ek arra törekednek, az Európai Unió fogadja el azt a közös álláspontjukat, hogy az Európai Bizottság által javasolt menekültátirányítás rendszere nem bizonyult hatékonynak. Rámutatott, hogy a 160 ezer migráns tagállamok közötti elosztását előirányzó kvóta részeként eddig csak mintegy hatezer embert irányítottak át a menekülttáborokból, ugyanakkor „a rendszer vonzza a migránsokat, ezért növeli, nem pedig megoldja a válságot”. Blaszczak példaértékűnek nevezte a magyar szerepvállalást a külső uniós határ védelmében. Magyarország ezzel eleget tesz a szerződésekben vállalt kötelezettségének, ennek ellenére egyes uniós tagállamok igazságtalanul megrótták miatta - mondta a lengyel miniszter. Mariusz Blaszczak szerint a válságkezelő központ a visegrádi tagországoknak azt a tevékenységét koordinálja majd, amely a menekülteknek a konfliktusövezetekben való támogatására irányul, elősegíti a nemzeti szinten bevált gyakorlatok megosztását és összehangolja az erre fordítandó költségvetési források felhasználását. Pintér Sándor a V4-ek álláspontjáról elmondta: „nem új dolgot akarunk, hanem azt, hogy az eredetileg kialakított szerződéseket és jogszabályokat az EU tagállamai betartsák”. - Sok uniós politikus összekeverte az illegális migrációt és a menekültügyet - állapította meg a belügyminiszter, rámutatva: Magyarországra az elmúlt évben 104 országból érkeztek migránsok illegálisan, ennyi országban pedig nem dúl háború, nem áll fenn katasztrófahelyzet. A négy belügyminiszter arra törekszik, hogy az unió lássa be, a mostani rendszer nem hatékony Fotó mű Franciaország: terrortámadást hiúsítottak meg Kottász Zoltán Újabb terrortámadást hiúsítottak meg Franciaországban, miután hét embert őrizetbe vett a rendőrség - jelentette be tegnap Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter. A hatóságok a keletfranciaországi Strasbourgban és a déli Marseille-ben tartóztatták le a francia, marokkói és afgán állampolgárságú gyanúsítottakat. „Az elfogásokkal régóta tervezett terrortámadást sikerült elhárítanunk” - mondta a belügyminiszter. A vasárnapra virradóra történt rendőrségi razziákat egy nyolc hónapig tartó nyomozás előzte meg, amelynek során a hatóságok - az AFP hírügynökség szerint - „hiteles” információkat kaptak a készülő merényletekről. Strasbourgban pénteken nyílik meg Franciaország leghíresebb karácsonyi vására, ahova minden évben nagyjából kétmillióan látogatnak el, ám egyelőre kérdéses, hogy a terroristák ezt a rendezvényt vették volna célba. Bernard Cazeneuve szerint a terrorfenyegetettség szintje sosem volt ennyire magas. Mint mondta, a most őrizetbe vett, 29 és 37 év közötti gyanúsítottak kapcsolatban állnak azokkal a terroristákkal, akik a Franciaországban nyáron megrendezett labdarúgó Európa-bajnokság előtt akartak támadásokat végrehajtani, s akiket a rendőrség szintén razziák során fogott el. A most letartóztatottak közül mindössze egyet, egy marokkói állampolgárt ismert korábbról a hírszerzés. A belügyminiszter elmondta: az év eleje óta összesen 418 embert vettek őrizetbe terrorhálózatokhoz fűződő kapcsolataik miatt. Franciaországban rendkívüli állapot van érvényben a tavaly Párizsban elkövetett merényletsorozat óta, amelyben 130 ártatlan ember vesztette életét. A rendkívüli állapot bevezetése feljogosítja a rendőrséget arra, hogy kiterjedt megfigyelést végezzen. Gazdasági beruházásokról állapodott meg a magyar és a szerb kormány „Sikertörténet lesz Közép-Európa” Tóth Péter (Vajdaság) A következő évek nagy sikertörténete Közép-Európa, a visegrádi országcsoport lesz, itt vannak és lesznek az igazi nagy gazdasági lehetőségek, amelyekhez Szerbia is kapcsolódhat - közölte tegnap Orbán Viktor miniszterelnök, miután szerb kollégájával, Alekszandar Vucsiccsal folytatott tárgyalásokat. Három év alatt harmadszor tartottak közös szerb-magyar kormányülést, ezúttal a dél-szerbiai Nis városában. A gazdasági kapcsolatok további bővítéséről, közös infrastrukturális beruházásokról, a migráció és a terrorizmus elleni harc területén kifejtett további együttműködésről is egyeztetések folytak. A két ország közötti kapcsolatok még soha nem voltak ilyen jók, de azok további erősítésével még gyümölcsözőbb lehet az együttműködés - jelentette ki Alekszandar Vucsics. A szerb kormányfő fontosnak ítélte, hogy a magyar befektetők a jövőben ne csak a Vajdaságban, hanem Szerbia más területein is beruházzanak. Orbán Viktor szerint aligha találni olyan időszakot a két nép történetében, amikor olyan kiegyensúlyozottak, erősek és barátiak voltak a kapcsolataik, mint most. Közölte, Szerbiában korábban soha nem tapasztalt gazdasági távlatok tárulnak fel, Magyarországon pedig már létezik egy komoly tőkefelhalmozás, a jövőben a magyar befektetők a Belgrádtól délre fekvő országrészben is beruházásokat terveznek. Folytatás a 8. oldalon Orbán és Vucsics az épülő Prosek-Bancarevo sztrádánál Fotó: MTI