Magyar Idők, 2017. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-14 / 38. szám
2 BELFÖLD Falus Ferenc a Momentum aktivistája A jeges vödrös videójáról elhíresült Falus Ferenc korábbi országos tiszti főorvos, aki 2014-ben az MSZP, a DK, és Együtt-PM közös főpolgármester-jelöltje volt, ugyancsak támogatja a Momentum Mozgalom népszavazási kezdeményezését, s egymaga százötven aláírást gyűjtött össze az elmúlt három hétben - írta a HVG. Falus Ferenc ri mosz beszállt a Kétfarkú Kutya párt által készített, a Magyar Időkre hasonlító lap osztogatási akciójába is. A kiadványtól lapunk elhatárolódik. Emlékezetes, Falus magát korábban egy lóhoz hasonlította, mert az „nagyon strapabíró, nagyon kedves, nagyon unalmas, tulajdonképpen nem okos állat”. A volt tisztifőorvos a jeges vödrös videó után lépett vissza a főpolgármester-jelöltségtől, a baloldali pártok helyette indították el Bokros Lajost. (MI) Kiengedték a börtönből Budaházyt Kiszabadult az előzetes letartóztatásból, és házi őrizetbe került Budaházy György, akit nem jogerősen 13 év fegyházbüntetésre ítéltek 2016 augusztusában államellenes terrorcselekmény miatt. A vád szerint az általa vezetett szervezet, a Magyarok Nyilai a felelős a 2000-es években több MSZP- és SZDSZ-iroda, illetve több képviselő otthona ellen elkövetett Molotov-koktélos támadásokért. Hat társa közül az egyik 12 évet, négyen 10 évet, egy másik pedig 9 évet kapott. Budaházy az elsőfokú ítélet után került előzetes letartóztatásba, a Venyige utcai börtönbe. Az Origó információi szerint a tegnap estét már érdi lakásában töltötte. (MI) A kerületvezetők szerint eddigi munkájával bizonyított a főpolgármester Tarlós István újrázhatna Amennyiben Tarlós István 2019- ben újrázna a főpolgármesteri címért, a Fidesz-KDNP kerületi polgármestereinek jelentős részére biztosan számíthatna. Igaz, még csak félidő van, erre több önkormányzati vezető is felhívta a figyelmet. Lapunknak először Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere fejtette ki, hogy támogatná Tarlós Istvánt egy újabb fővárosi ciklusa esetén. Baranyai Gábor Tizenöt év tapasztalata alapján egyértelműen állítom, hogy olyan főpolgármesterre van szüksége a városnak, aki vezetett kerületet, így ismeri a város összetételének sajátosságait és megtapasztalta a szociálliberális városvezetés során az ellenzéki szerepet is, mely kellően acélozta az embert - nyilatkozta lapunknak Tarlós István (képünkön középen) esetleges újrázása kapcsán Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere. Óbuda-Békásmegyer első embere, Bús Balázs támogatja Tarlós Istvánt, ha indulni kíván. Borbély Lénárd szerint Tarlós István kiváló és lelkiismeretes vezetője Budapestnek. A XXI. kerületi polgármester szerint ahogyan eddig is, úgy a jövőben is számíthat Tarlós István Csepelre és a csepeliekre. - Bárhogyan is dönt, mi azt tiszteletben fogjuk tartani és támogatni fogjuk - tette hozzá. - A Fradi a kedvenc csapata, több mint 6 évtizede lelkes szurkolója, szereti Ferencvárost - válaszolt lapunk kérdésére Bácskai János. A IX. kerület önkormányzatának vezetője szerint Tarlós István 1990 óta hiteles és tapasztalt városvezető, nehéz meglepetést okozni neki, ami a döntéshozatalában komoly előny. - Korrekt partner, szókimondó, szavatartó politikus - összegzett a polgármester. Vattamány Zsolt, a VII. kerület polgármestere hangsúlyozta: az elmúlt évek során Erzsébetváros önkormányzata és a főváros jól működő kapcsolatot alakított ki egymással, és ugyanezt mondhatja el polgármesterként is a közös munkáról. -Amennyiben Tarlós István indul a következő választáson, természetesen támogatott őt abban is -szögezte le. Budafok-Tétény önkormányzatának vezetője, Karsay Ferenc egy idézettel reagált: „A hídon majd akkor megyünk át, ha odaértünk!” Hozzátette: a ciklus közepén járva korai lenne még ebben a kérdésben véleményt nyilvánítani, annál is inkább, mert a fővárosi fideszes polgármesterek az ilyen horderejű, kiemelt jelentőségű kérdésekben mindig a szükséges egyeztetések lefolytatása után fejtik ki egységes álláspontjukat. Hasonlóan vélekedett a II. kerület polgármestere, Láng Zsolt is. Szerinte több mint két és fél évvel az önkormányzati választások előtt nem időszerű a kérdés. - Rengeteg munkánk van a fővárosban, talán az elmúlt hetekben kirobbant OLAF- jelentés fényében nem kell magyarázni, mit hagytak itt a szocialisták és a liberálisok - mondta a polgármester, aki biztos abban is, hogy jelenleg a főpolgármestert az elvégzendő feladatok és nem a személyes jövője foglalkoztatja. - Nagyon támogatnám, ha Tarlós István 2019-ben is elindulna - nyilatkozta a Magyar Időknek adott interjúban szombaton Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester. A Fidesz budapesti elnöke szerint a főpolgármester „kiválóan vezeti Budapestet, és rendbe rakta a Demszky-Hagyó-Horváth-korszak nyomorának ügyeit, kiirtotta a szocialisták és a liberálisok korrupciós hagyatékát”. A jobboldali politikusok többsége támogatná Budapest jelenlegi első emberét, ha 2019-ben is indulna Fotó: Kurucz Árpád Demszky Gábor úgy látja, egyoldalú az OLAF-jelentés Baranyai Gábor Reális vállalkozás az OLAF-jelentésről tényszerűen beszélni, még akkor is, ha 2010 után szürreális, igazság utáni világ kezdődött a 4-es metró beruházása kapcsán - mondta Demszky Gábor (képünkön) tegnap a Budai Liberális Klubban rendezett beszélgetésen. A volt szabad demokrata főpolgármestert elkísérte ügyvédje, Magyar György is. Demszky Gábor megdicsérte a jelenlegi városvezetést és kormányzatot, hogy az eredeti tervek alapján épültek meg az állomások. Az OLAF-jelentés vádjával kapcsolatban, miszerint nem volt fővállalkozója a beruházásnak, a volt főpolgármester azt mondta: az EU csak így adott pénzt, ha külön, 12 fő szerződésre oszlik a beruházás. Idézte Wolfgang Rothot, az Európai Beruházási Bank (EIB) egyik vezetőjét, aki azt mondta, hogy fővállalkozóval már csak Afrikában épül metró. Demszky Gábor szerint az OLAF öt munkatársa a jelentés elkészítésekor egy 2010. őszi, Orbán Viktor szájíze szerint készült ÁSZ-jelentésre alapozott, ezért a jelentés is egyoldalú, megalapozatlan. Demszky közölte: őt az OLAF munkatársai nem hallgatták meg. Azt állította, hogy megjegyzéseket fűzött ugyan a jelentéshez, de azokat nem vették figyelembe. A volt főpolgármester felajánlotta a kormánynak a segítségét, de hozzátette: kizárt, hogy igénybe venné azok segítségét, akik értenek ehhez az ügyhöz. Magyar György a rendezvényen úgy vélte: a jelentésből sem büntetőjogi, sem politikai, és erkölcsi felelőssége sem állapítható meg Demszky Gábornak. Az ügyvéd szerint büntetőjogi eljárásra az OLAF-jelentés alkalmatlan. Tarlós István korábban azt mondta: amikor Demszky Gábor a politikai felelősség elől menekül, „az nevetséges és már-már szánalmas”. Egy főpolgármester a vezetése időtartamára egyszerűen nem mondhatja azt, hogy nincs politikai felelőssége - szögezte le a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. A főpolgármester szerint az várható, hogy Demszky Gábor „valószínűleg összehív valami régi liberális csapatot, oda meghívja majd a maradék baráti médiát és ott az egész történetről elő fog adni valami szürreális változatot, amit megpróbálnak propagálni”. Ennek semmi értelme nem lesz, mert az OLAF-jelentés tartalma nem fog változni - mondta Tarlós István. Demszky Gábor egy hete még azt nyilatkozta, elmegy a metrót övező korrupciós botrányt vizsgáló parlamenti bizottság ülésére, mert „nincs takargatnivalója”. Később azonban Magyar György már azt nyilatkozta, Demszky Gábor „nem kíván biodíszletként szerepelni a vizsgálatban”. Az Európai Unióval takarózott az egykori SZDSZ-elnök Fotó: Mirkó István 2017. február 14., kedd Nincs több kifizetés a 4-es metró ügyében Tarlós István felszólította tegnap a BKV vezetését, hogy készítsen kimutatást arról, mekkora az az összeg, amit még nem utaltak ki a metróberuházás kapcsán. Ahogy megkapja a dokumentumot, azonnal intézkedik, hogy egy fillér se mehessen a gyanús szerződéseket kötött cégekhez. Mint ismert, a Miniszterelnökség szabálytalansági eljárást indított a 4-es metró beruházása ügyében és felfüggesztett minden, a projekttel kapcsolatos kifizetést. Baranyai Ha a magyar kormány felfüggeszti az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) metróberuházásáról szóló jelentése miatt a mintegy húszmilliárd forint utalását, akkor a főváros sem fog fizetni a gyanús szerződéseket kötő cégeknek - közölte Budapest főpolgármestere tegnap reggel a TV2 Mokka című műsorában. Tarlós István azt is elmondta, hogy utasította a BKV vezetését, készítsen kimutatást arról, hogy idén még mennyi pénzt kellene utalni a kivitelezőknek. A főpolgármester annak kapcsán, hogy a 4-es metróprojekthez az idén még 20 milliárd forintot kellene folyósítani a központi büdzséből Budapestnek, ám ennek a kifizetését felfüggesztik, úgy fogalmazott: „nincs akkora baj, túl azon, hogy kicsit kevesebb mint 20 milliárd forint ez a pénz, de [...] ha a magyar kormány felfüggeszti ennek az utalását, akkor mi sem fogunk tovább utalni, vagyis likvid problémát nem valószínű, hogy a fővárosnak fog a dolog okozni”. Tarlós István felhívta a figyelmet arra is, hogy egyelőre nincs olyan határozat, ami miatt visszafizetési kötelezettsége lenne az Európai Unió felé Budapestnek, illetve Magyarországnak. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kárenyhítés érdekében meg kell tenni mindent. Mint arról lapunkban is beszámoltunk, Lázár János a Kossuth rádió Európai idő című műsorának adott, vasárnap reggel sugárzott interjúban a kifizetés felfüggesztéséről szólva kifejtette, amíg „nincs pont” az OLAF-vizsgálat végén, és amíg nem tisztázódik a felelősség, addig az államháztartási törvény szerint „Magyarország az adófizetők pénzét nem adhatja oda”, miután az ügyben „bűncselekmények sokasága” valószínűsíthető. Hozzátette: a projekt lezárása most is folyik, a 430-450 milliárd forintos metróberuházásból eddig 380 milliárd forintot fizettek ki. Emlékeztetett: a Miniszterelnökség által indított szabálytalansági eljárás célja annak megállapítása, hogy a magyar állam által biztosított támogatásnál voltak-e csalások, szabálytalanság megállapítása esetén a pénzt vissza kell kérnie a kormánynak Budapesttől. Jelezte ugyanakkor: Orbán Viktor miniszterelnök arra utasította a kormány tagjait, hogy minden segítséget adjanak meg Budapestnek az ügy rendezéséhez.