Magyar Idők, 2017. április (3. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-22 / 93. szám

PER A KRESZ-TÁBLÁK MIATT Sokak mindennapjait befolyásolhat­ják azok az újítások, amelyeket a ja­nuárban életbe lépő közigazgatá­si perrendtartás vezet be. A jövőben bíróság elé kerülhetnek a hazai köz­­igazgatás olyan intézkedései is, ame­lyek ellen eddig nem emelhettek kifo­gást a polgárok: per indulhat például a közlekedési táblák elhelyezése miatt vagy az egyetemi szabályzatok kap­csán. Kalas Tibor, a Kúria közigazga­tási kollégiumának vezetője lapunk­nak azt mondta: az új jogszabály ha­tékonyabbá teheti az ítélkezést, javít­va a versenyképességet. A 112. oldal INDUL AZ ELSŐ NŐK Május közepén kezdi meg a tagto­borzást a nemzeti otthonteremté­si közösséghez (nők) az első és ez idá­ig egyetlen, engedéllyel rendelkező szervező. A tulajdonos szerint az új lakások vásárlására szerveződő no­­kok piaci rést töltenek be, az ügyfe­lek pedig elég érettek ahhoz, hogy egy ilyen lehetőség is megjelenjen. A szabályok szerint azt, hogy ki mikor jut lakáshoz, sorsolással vagy licittel döntik el. 1r 14. oldal TOLONGÁS A SZÉFEKÉRT A hazai banki ügyfelek változatlanul előszeretettel tartják értékeiket szé­fekben. Pontosabban sokszor csak tartanák, mivel - a nagy kereslet mi­att - évek óta nehéz értékmegőrző­höz jutni. Piaci körképünkből kide­rül, hogy ugyan nem mindegyik cég­nél, de az igények száma növekszik. Van olyan kereskedelmi bank, amely csak idén több mint félezer szekrény­nyel növelte kínálatát. 13. oldal Mai számunkban 16 oldalon . IDŐJÁRÁS Forrás: OMSZ­Ö­R ÁRFOLYAMOK EURÓ 313,64 7 SVÁJCI FRANK 293,16 7 9 771217 550060 MA 15°C 2001 33-VASÁRNAP 16­-13 2 .11.2­0. HÉTFŐ & 16 0 KEDD S.21 1 7 0 9-3 magyar időkkonzervatív közéleti napilap www.magyaridok.hu • 2017. április 22., szombat • III. évfolyam 93. szám • 180 Ft Német-orosz kettős állampolgár Elmeszakértő vizsgálja a bőnyi Milliárdokra pályázhatnak a dortmundi merénylő * «».olda« gyilkosság gyanúsítottját * 6.oldal tavasszal a szőlősgazdák » 16.o«dal Az Iszlám Állam csütörtök este ismét lecsapott Párizsban Francia elnökválasztás a terror árnyékában Magyar Idők Az Iszlám Állam egyik katonája csütör­tök este lecsapott a francia fővárosban. A merénylő a Champs-Élysées sugárúton kezdett lövöldözésbe. A később Karim Cheurfi francia állampolgárként azono­sított iszlamista férfi célzottan a szolgá­latot teljesítő rendőröket támadta, egy egyenruhással végzett, kettőt pedig sú­lyosan megsebesített, mire a helyszínre érkező rendőrök agyonlőtték. A hatósá­gok jól ismerték a támadót, februárban már őrizetbe vették, mert rendőrök el­len tervezett merényletet. A 39 éves fér­fi korábban is összetűzésbe keveredett a hatóságokkal: 2005-ben épp rendőrök elleni gyilkossági kísérlet miatt ítélték el. Ilyen zaklatott körülmények között kerül sor vasárnap az elnökválasztás első fordulójára. Felmérések szerint tovább növelte előnyét a nacionalista Marine Le Pennel szemben a centris­ta Emmanuel Macron korábbi gazda­sági miniszter, és vasárnap várhatóan ő kapja majd a legtöbb voksot. Az ada­tok azt mutatják, hogy Macronra a vá­lasztók 24 százaléka szavaz majd, míg Le Pen a voksok 21,5 százalékára szá­míthat. Ha ők ketten jutnak be a má­jusi második fordulóba, akkor nagy va­lószínűséggel Macron lesz a követke­ző francia elnök. A 1­8. oldal Fotó: Reuters A hatóságok jól ismerték az iszlamista elkövetőt, akit 2005-ben el is ítéltek Soros Brüsszelben is szervezkedik Magyar Idők Jean-Claude Juncker, az Európai Bizott­ság elnöke jövő héten Brüsszelben meg­beszélést folytat Soros Györggyel a ma­gyarországi felsőoktatási intézményeket érintő szabályozásról - jelentette be az uniós bizottság egyik szóvivője. Az Ori­gó ezzel összfüggésben megemlítette, hogy a milliárdos alapítványának bel­ső adatbázisából kiszivárgott összesítés szerint Soros több mint kétszáz EP-kép­­viselőt képes mozgatni. Az LMP tegnap benyújtotta beadványát a lex CEU el­len az Alkotmánybírósághoz, a doku­mentumot a Jobbikból ketten nem írták alá. Közben CEU-párti tüntetők tegnap füttykoncerttel várták Orbán Viktort a grúz fővárosban. Az MTI által közzétett képek szerint azonban voltak olyanok is, akik a magyar miniszterelnök poli­tikája mellett álltak ki. A Magyar Idők megtudta: az Oktatási Hivatal idén hat, Magyarországon működő külföldi egye­tem engedélyét vonta vissza. Ennek oka a külföldi anyaintézmény megszűnése, illetve a hazai és a külföldi iskola közöt­ti szerződés felbontása volt. is 2. oldal Simicska Lajos rövid pórázán az Index Gabay Dorka Nagy Ajtony Csaba után egy másik Si­­micska-bizalmas, Tóth Marianna is fel­bukkant a szövevényes körülmények kö­zött gazdát cserélő Index.hu körül. Is­mert, a Jobbikot manapság nyíltan tá­mogató Simicska Lajosnak 2014 óta op­ciós joga volt az Index.hu Zrt.-re, amit a napokban érvényesített, majd az így megszerzett tulajdonjogot átruházta a Magyar Fejlődésért Alapítványra, ame­lyet a jelek szerint rövid pórázon tart. Nagy Ajtony, az Index.hu Zrt. egyik új igazgatója Simicska unokaöccse, ügyvéd­je és állandó üzleti partnere. Tóth Ma­rianna pedig, aki az alapítvány mögött álló cég vezérigazgatója lett, szintén Si­­micska-érdekeltségek állandó szereplője. Az Origó arra emlékeztetett: az üz­letember Indexre vonatkozó opciós jo­gáról már beszámoltak, de a balliberá­lis oldal folyamatosan hazudott a hírek­kel kapcsolatban. A 888.hu pedig közöl­te, az Index.hu Zrt. másik új igazgató­­sági tagja, Bodolai László a Soros-pén­zen gründolt 444.hu főszerkesztőjétől, Uj Pétertől bérel ingatlant. A 3. oldal ÁLLÍTSUK MEG BRÜSSZELT! Nemzeti Konzultáció 2017 Készült Magyarország Kormánya megbízásából

Next