Magyar Idők, 2017. május (3. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-27 / 122. szám

16 LUGAS LABDARÚGÓ-UTÁNPÓTLÁS - Tíz ügyes gyerekből hármat a szülők,­ hármat a menedzserek, hármat az edzők tesznek tönkre Biológiai óra Labdarúgó-válogatottunk tavaly nyári Európa-bajnoki szereplése után az U17-es korosztály má­jusban a kontinens legjobb nyolc csapata közé jutott, s csupán sóhajtásnyira volt a még szebb ered­ménytől. A felszín után tehát valami a mélyben is megmozdult. Ez persze nem jelenti azt, hogy a hátországban végérvényesen sikerült rendezni a sorokat. Novák Miklós S­zoboszlai Dominik (Salzburg), Schön Sza­bolcs (Ajax), Szerető Krisztofer (Stoke City), Csoboth Kevin (Benfica), Bencze Márk (Vitesse) - a ferencvárosi Csonka András és az angyalföldi Torvund Alexander mellett az U17-es gárda legtöbbet emlegetett játékosait so­roljuk. Azon már régóta senki sem lepődik meg, hogy a legjobb magyar futballisták külföldi klu­bokban szerepelnek, másfelől a hazai csapatok szívesen alkalmaznak légiósokat, ám az új jelen­ség, hogy már 16 évesek is előszeretettel próbál­nak szerencsét nyugaton. Két következtetés kí­nálja magát. Az egyik, hogy a magyar utánpót­lásképzés színvonalának javulásáról árulkodik, hogy a tehetős külföldi klubok is látnak fantázi­át magyar ifjak foglalkoztatásában, a másik pe­dig, hogy aki nemcsak beszél róla, hanem való­ban karriert akar építeni, annak már kamasz­ként ki kell lépnie a magyar futball közegéből. Magyarországon a fellengzősen akadémiai­nak mondott rendszer jól működik, mindeneset­re semmivel sem rosszabbul, mint a nálunk va­lamivel fejlettebb futballkultúrájú országokban. Évtizede az MTK még hatalmas előnyt élvezett a többi első osztályú klubbal szemben, mert az ország minden pontjáról összegyűjtötte a 14-15 éves gyerekeket, s a Sándor Károly-akadémián képezte őket három-négy évig. Aztán ébredtek a többiek is, belátva, hogy mondjuk önmagában a zöld-fehér mez, a Fradi-címer nem hat meg min­denkit, versenyezni kell a fiatalokért. Ma már a fővárosban a Honvéd és a Vasas, aztán vidéken a Haladás, a Győr, a Debrecen, a Diósgyőr, a Pus­kás-akadémia is bentlakásos, oktatási feltétele­ket is biztosító intézményt működtet - ugyan­ez elmondható több alsóbb osztályú klubról -, de természetesen a Ferencvárosnál és az Újpest­nél is tudnak kollégiumi szolgáltatást nyújtani, csak éppen e kluboknál nem kötelező úgymond akadémistának állni. E korosztályoknál az az ellentmondás terheli a képzést, hogy elméletileg egyik klub egyik csa­pata sem akar helyezésben mérhető eredményt elérni, azt hangoztatva, a munkájukat az minő­síti, a felnőttegyüttesnek hány futballistát adnak fel. A gyakorlatban az edzők azonban - egzisz­­­­tenciális félelemtől vezérelve - mégis minden­hol minél jobb helyezésre törekszenek. A tréne­rek ugyanis nem csak az NB I-ben adják sűrűn egymásnak a kilincset, az utánpótlásban is ha­talmas a fluktuáció. Felsorolni is sok lenne, hány szakmai igazgató dolgozott már Felcsúton, a Fe­rencvárosnál pedig tavaly nyáron váltották le a teljes edzői kart U14-től U17-ig. Az eredménykényszer érthető, ám bizonyos játékosoknak már azelőtt derékba töri a pálya­futását, mielőtt az elkezdődhetett volna. Az aka­démiák sikerességét alapvetően befolyásolja, kik nyernek felvételt oda, azaz a sokat emlegetett ki­választás. Márpedig az első, U15-ös évfolyam­ba sokkal kevesebb esélyük van bekerülni azok­nak, akiknek lassabban ketyeg a biológiai órájuk, csúnya szakszóval élve, akik retardáltak. Farkas­törvények uralkodnak, intézhetnénk el ennyivel a dolgot. Ám ennél könyörtelenebb a rendszer. E sorok írója személyesen ismer olyan, ebben az idényben U14-es korosztályú, tehát akadémi­ai felvételi előtt álló, általánosan tehetségesnek tartott futballistapalántát, aki viszont későn érő. Két évet húzott le az egyik fővárosi első osztályú klubnál, ahol a szezon végéhez közeledve közöl­ték a szüleivel, a jövőben nem számítanak rá. Van ilyen, máshol kell szerencsét próbálni. Ám a Ma­gyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) tavaly nyáron életbe léptetett szabályzata alapján egy NB I-es játékos értéke 12 éves kortól évente hárommillió forinttal emelkedik. A szóban forgó csemete ára, amennyiben másik első osztályú klubban szeret­né folytatni, hatmillió forint, s ezt az összeget ért­hetően senki sem akarja kifizetni. Alsóbb osztály­ba igazolás esetén ugyan csökken a tarifa, de ter­mészetesen a klubok költségvetése, anyagi lehe­tősége is. A legényke, könnyen lehet, magas szin­ten kénytelen felhagyni a labdarúgással, mert ad­dig senki sem hajlandó előre tekinteni, hogy két­­három év múlva fizikálisan utolérhetné a társait. Az MLSZ ezen szabályozása elősegíti az alul­ról felfelé áramlást, védi a kis klubokat a kisem­­mizéstől, de jelen példa a bizonyíték arra, hogy nem teljesen átgondolt. A klubok egy része arra is fittyet hány, hogy a szövetség premizálja a húsz éven aluli játékosok szerepeltetését. Az MLSZ felkérésére elvégzett felmérés azt hozta ki, hogy a Debrecené az ország legjobb akadémiája, csak­hogy az ősszel tinédzserkorú játékos egyetlen percet sem játszott a DVSC felnőttcsapatában. Lényegében ugyanez a helyzet a két legtehető­sebb klubnál, a Videotonnál és a Ferencváros­nál. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a magyar te­hetségek már 15-16 évesen külföldre vágynak, miközben szakmai és üzleti szempontok alap­ján is indokoltabb lenne, ha akkor állnának lé­giósnak, amikor kinövik az NB I-et. Addig azonban valahogyan el kell jutni. Kezdődik a tréning a Vasas edzőcentrumában. Külföldre vágynak „KAPTAM EGY LISTÁT...” a labdarúgó-utánpótlásnak van egy speciális bázisa: a külhoni magyarság. A sportág szereplői későn, de legalább ráeszméltek arra, hogy nemcsak küldetés, hanem nemzet­stratégiai érdek a sporton keresztül is ápolni a nemzettársi kapcsola­tot. Más-más felállásban, de magyar támogatással működik akadémia Csíkszeredában és Dunaszerdahelyen. Az éppen csallóközi születésű, éveken át Győrben nevelkedett, ám Mönchengladbachba, a Bundes­­ligába mégis zsolnai kitérővel (az ötmilliós transzferdíjat is a szlovák klubnál hagyva) szerződött Bénes László - lapunkban részletesen fel­dolgozott - esete arra indította az MLSZ-t, hogy felmérje a „dél-szlo­vákiai” fiatalokat. A végeredmény egybecseng az élet más területei­ről ismert helyzettel. „Kaptam egy listát, de ezen olyan futballisták is szerepeltek, akiknek magyaros hangzású nevük ellenére semmi közük nincs a magyar nemzethez” - jegyezte meg a felmérést végző Darázs Tamás. Aki mégis összeírt húsz olyan tehetséget, aki idővel akár ma­gyar válogatottságig is viheti. Fotó: MTI 2017. május 27., szombat ISKOLAI JÁTÉK Fehér Csaba labda­rúgásunk azon kivételezett szereplői közé tartozik, akik a külföldön megszerzett tu­dást idehaza igyekeznek kamatoztatni. A Pécs, az Újpest, az MTK, valamint több németalföldi klub, köztük a BEK-győztes PSV Eindhoven korábbi, 41-szeres váloga­tott játékosa ráadásul nem feltétlenül vá­gyik rivaldafényre valamelyik NB I-es klub kispadján. Éveken át a Vasas Kubala Aka­démián dolgozott, jelenleg pedig Siófokon sportigazgatóként az az elsődleges felada­ta, hogy segítse a fiatal labdarúgók beépí­tését a felnőttcsapatba. Úgy van vélemé­nye és tapasztalata, hogy szakmai függet­lensége kétségbevonhatatlan. „Magyarországon úgy általában, a fut­ballban pedig különösen hajlamosak va­gyunk végletesen megélni egy-egy sikert és kudarcot. A helyén kell kezelni az U17- es válogatott eredményét is. Játszottunk négy értékmérő mérkőzést, a feröeriek el­lenit nem sorolnám ide, ezek közül egyet megnyertünk, kettőt elvesztettünk, egy pedig döntetlenre végződött. Különösen az első meccsen a franciák elleni győze­lem szép teljesítmény, de ebből hiba lenne azt a következtetést levonni, hogy a ma­gyar utánpótlásképzés szintje máris elér­te a franciáét. Jó volt látni, hogy a mieink viszonylag kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, mert ebben a korban még nagy az ingadozás. De ne gondoljuk azt, hogy néhány év múlva ezt a csapatot láthatjuk viszont a felnőttek között.” Fehér Csaba is úgy látja, az már jó ered­mény, ha az Eb-t megjárt U17-esek közül két-három játékos eléri a felnőttválogatot­tat. „Örömteli, hogy négyen is olyan kül­földi klubnál játszanak, az Ajaxnál, a Stoke Citynél, a Benficánál, illetve a Salzburgnál, amelyek az utánpótlásukról híresek, idén például utóbbi nyerte meg az U19-es Baj­nokok Ligáját. Ám a csapat minden játé­kosából biztosan nem lesz profi labdarúgó, s idővel olyanok is betörhetnek a legjob­bak közé, akik most még a keretnek sem voltak tagjai - folytatta, s véleményét ér­zékletes példával támasztotta alá. - Kleisz Márk 17 évesen a Vízművekben, a BLSZ- ben játszott, onnan igazolta le a Vasas, ta­valy nyáron profi szerződést kötöttek vele, s immár nemcsak a Vasasnak, hanem az U19-es válogatottnak is alapembere. Sze­rintem ez is azt mutatja, a felnőttfutball­­ba való átmenet az utánpótlásképzés leg­érzékenyebb területe. A legtöbb tehetség ott vész el. Paradox módon részben éppen a túl jól szervezett rendszer miatt. Ha egy játékosnak hattól 18 éves koráig edzésen, meccsen mindig megmondják, mit csinál­jon, akkor nem fejlődik megfelelően a sze­mélyisége, a döntéshozó képessége, már­pedig a való világot, a társadalmat nem egy baráti közösségként felfogható után­pótlás­, hanem egy felnőttcsapat öltözője képezi le, ahol vannak jó és rossz embe­rek s olyanok, akik az illetőt segítik, párt­fogásukba veszik, vagy vetélytársként te­kintenek rá.” Fehér Csaba nem sírja vissza a grun­­dokat, ahol maga is felnőtt, tudja, hogy megváltozott a világ, de azt igenis vallja, hogy praktikusan iskolai keretek között biztosítani kellene annak a lehetőségét, hogy a gyerekek, bár felügyelet alatt, még­is önfeledten játszhassanak. „Nem aka­rom az edzők felelősségét elvitatni, de az is igazságtalan, hogy minden gondot az ő nyakukba varrnak. Az én tapasztala­tom szerint tíz ügyes gyerekből hármat a szülők tesznek tönkre a túlzott elvá­rásaikkal, hármat a menedzserek a tel­­hetetlenségükkel, és szintén hármat az edzők. Erős személyiség és szerencse is kell ahhoz, hogy valaki a kivételezett ti­zedik lehessen.”

Next