Magyar Idők, 2017. május (3. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-27 / 122. szám
14 LUGAS PROGRAMOK A nyugati zene konfliktusa. Fogas kérdés, mit jelent megérteni a zenét. Báli János A nyugati zene négy belső konfliktusa című sorozatában Jeney Zoltánnal beszélget a megértésről. Illusztrációként két zeneszerző, Pierre Boulez és John Cage életműve szolgál: Borbély László zongorán, Ittzés Gergely fuvolán játszik. Helyszín: Budapest Music Center. Könyvtár (Budapest IX., Mátyás utca 8.). Időpont: május 27., szombat 15.30. Magyar hősök emlékünnepe. A Sárospataki Wass Albert Kör a magyar hősök emlékünnepe alkalmával koszorúzással egybekötött megemlékezést szervez. Ünnepi beszédet mond Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója. Helyszín: Sárospatak, Rákóczi utcai első világháborús emlékmű. Időpont: május 28., vasárnap 15 óra. A kezdetek utcája. A Magyar Írószövetség és a Nap Kiadó Lukács Sándor születésnapja és A kezdetek utcája című kötetének megjelenése alkalmából köszönti a művészt. Kodolányi Gyula és Gróh Gáspár ismerteti a könyvet; közreműködik Detvay M. Marcella hegedűn, Lukács Tünde csellón és Reményi Ágnes brácsán. A műsort követően kerül sor a Nap Kiadó könyvheti újdonságainak bemutatójára. Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum (Budapest V., Károlyi utca 16.). Időpont: május 30., kedd 16 óra. Folkmise a Szent Jobb ünnepén. Halmos Béla a beatmisék mintájára álmodta meg a folkmise tervét még az 1990-es években, amely most a magyar népzenei és a gregorián mozgalom összefogásával valósul meg Halmos emlékére. Helyszín: Szent István-bazilika (Budapest V., Szent István tér 1.). Időpont: május 30., kedd 18 óra. A nagyidai cigányok. A kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár rendezésében Juhász István Arany János legvitatottabb műve címmel A nagyidai cigányokról tart előadást. Helyszín: Móra Ferenc Közművelődési Egyesület (Kiskunfélegyháza, Szent János tér 9.). Időpont: június 1., csütörtök 17 óra. (Programajánlatok a programok@magyaridok.hu e-mail címre küldhetők.) 2017. május 27., szombat KIÁLLÍTÁS - A reformáció ötszáz éve a Magyar Nemzeti Múzeumban Megtalált jelentés Nagy Villő Jézusa kezében kész a kegyelem: / Egyenest oda fog folyamodni” - írja Arany János. Feltűnt-e már, hogy a költő Szondi szájába adott szavaiban, a helytállás egyik emblematikus irodalmi megfogalmazásában is a reformáció fontos alaptétele fogalmazódik meg? Az egyedül kegyelemből üdvözülés tana, Szűz Mária vagy más szent Isten és ember közti közbenjáró szerepének tagadása a hitújítók egyik legfontosabb tétele volt a XVI. században. A Nemzeti Múzeum Ige idők kiállítása nem csupán a lutheri és kálvini tanok magyarországi terjedésére mint vallásos mozgalomra reflektál, hanem kísérletet tesz a teljes hatástörténet érzékeltetésére is. Az út a reformgondolatok búvópatakszerű fel-felbukkanásától a protestáns eszmék nagypolitikai ütőkártyává válásán keresztül - erdélyi fejedelmek - egészen napjainkig vezet, és alapvetően befolyásolja európaiságunkat, irodalmunkat, befogadásunkat, alá- és fölérendeltségi viszonyainkat. Ma már sokszor szintén csak búvópatak-szerűen kimutathatóan. A hősies vállalkozás méreteit jól érzékelteti, hogy összesen nyolc kurátor, öt múzeum, illetve gyűjtemény szakértője (Kiss Erika, Gáborjáni Szabó Botond, Fogarasi Zsuzsa, Harmati Béla László, Kertész Botond, Heltai János, Zászkaliczky Márton és Zászkaliczky Zsuzsa) működött együtt a kiállítás létrehozásán. A végeredmény eltökélt múzeumlátogatót kíván, de aki hajlandó elmélyedni a magyarázó feliratokban, még a korszak jó ismerőjeként is számos meglepetésre számíthat. Nem beszélve rólunk, laikusokról, akiknek igényéről, ismeretszerzési szokásáról szintén nem feledkezett meg a kurátori elképzelés. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diákjainak ötletes számítógépes installációi segítenek a hittételek között eligazodni, elmélyedni egy-egy protestáns iskolázottságú, neveltetésű tudós vagy művész életútjában vagy a magyarországi protestáns gyülekezetek területi eloszlásában. A kiállítás első tere a késő gótika pompájával indít, bemutatva nemcsak a színek és díszítések tobzódását, hanem a vallásos és szekularizált világ problematikussá váló összemosódását, valamint a reformgondolatok korai csíráinak Luther előtti felbukkanását is. Az emlékek épp úgy tanúskodnak az elvek kezdeti kiforratlanságáról, mint az információ terjedésének esetlegességéről. A gátszakadást vitathatatlanul Mohács tragédiája jelentette, egyrészt a főpapság jelentős részének elvesztése miatt, másrészt, mert globálisan ingatta meg a hitet a szentek védelmező erejében. Ha figyelmesen olvassuk a feliratokat, a kiállításon magától értetődően helyet kapó bibliafordítások mellett olyan különlegességeknél időzünk el, mint a wittenbergi magyar diákok zászlaja. Ahogy az egyik kurátor, Zászkaliczky Márton elmondta, a kutatások szerint a kálvini reformáció erőteljesebb hazai népszerűségét részben a wittenbergi lutheránus teológus, Philipp Melanchthon hatásának köszönhetjük. Ő ugyanis nyitott volt a svájci reformáció irányában, és kifejezetten pártjukat fogta a magyaroknak. Hajlandó volt latinul prédikálni (a magyarok számára kevésbé ismert német helyett), valamint kijárta a wittenbergi magyar diákegyesület engedélyezését. A tárlat leglátványosabb elemei közé tartoznak I. Rákóczi György erdélyi fejedelem ajándékként küldött fedeles díszserlegei, amelyek mívessége finoman, ám érzékletesen árulkodott az ajándékozott politikai súlyáról. Az iszlám hitű hódítókkal való együttélésről nemcsak a török mintával hímzett úrasztali térítők vallanak, hanem a vallási kérdésekben döntőbírónak felkért török felsőbbség írásos utasításai is. Az ország harmadának keleti urai a nyugalmat és nem utolsósorban a megfelelő mértékű adó beszedését igyekeztek igazságos, mindkét fél számára megnyugtató döntésekkel is elősegíteni. A fentiekben csak felvillantottam a kiállítás néhány érdekes, fontos blokkját, és akkor még nem szóltam a reformáció radikális ágairól, az anabaptistákról és az unitáriusokról, a XVI. századi oltárképekről, amelyek hol szembetűnően, hol rejtetten tanúskodnak az új tanok megjelenéséről. És végül mindenképp szánjunk időt a kiállítás utolsó termére is, mely a reformáció bevezetőben említett, napjainkig tartó globális hatását hivatott szemléltetni. Épp ez az univerzalitás tenne kívánatossá a vendégkönyvnél érdekesebb installációt, ahol a látogatók kifejezhetnék személyes kötődésüket, reflexióikat is. A kiállítás után az évszázadok alatt szükségszerűen bekövetkező változásokról és a jövőről gondolkodva pedig akár Ravasz László sorai is eszünkbe juthatnak: „Minden egyházi alakulat jogosult, [...] és minden szakadás igazolt, amelyet az illető egyház feleslegessé nem tudott tenni.” (Ige idők. A reformáció 500 éve. A Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása megtekinthető 2017. november 5-ig) Korabeli tárgyak. A gátszakadást a mohácsi csata jelentette Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum REFORM500 - Installáció a pesti Kálvin téren Magát a látást Tóth Ida Itt állok, másként nem tehetek! - mondta az eretnekséggel vádolt Luther Márton a wormsi birodalmi gyűlés egyházi és világi hatalmasságai előtt, és szavai szállóigévé váltak. Újabban a fővárosi Kálvin tér járdaszigetén, villamosra várakozva mormolhatjuk magunk elé az eltökélt szavakat. Persze, csak ha a lábunk elé nézünk, és felfedezzük annak a kilencvenöt térkőnek az egyikét, amely a reformáció emlékévében az Ágoston-rendi szerzetes félezer éves vitairatára és a kilencvenöt tétel nyomán kibontakozó szellemi megújulásra emlékeztet. A Reformáció Emlékbizottság által meghirdetett köztéri installáció pályázat nyertes alkotása látszólag több tucat betonlap, a forgalmas közlekedési csomópont térkövei közé beágyazva. Valójában a történelmet átformáló, a társadalom, a művészet, a gazdaság minden rétegét átjáró eszme megjelenítése - pontosan azzal az eszközzel, amellyel a reformáció is hatott. Az anyanyelv válik biztos alappá a Kálvin téren. A magyar szó műalkotásként belesimul az utca kövezetébe, nem is „kell” észrevenni, annyira természetes a jelenléte. „Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs - Kálvin? Nem hiszem” - Illyés Gyula mondatai a nemzeti identitáshoz erőteljesen hozzájáruló reformáció hazai hatását rögzítik. A térkövek páros idézetei egymást is magyarázzák: Kálvin Áprily Lajost és Áprily Kálvin Jánost. Luther, Zwingli, Melanchthon mondatai mellett Sylvester János, Károli Gáspár, Apáczai Csere János gondolatai és Kazinczy-, Berzsenyi-idézetek, majd a már rájuk is reflektálok szavai: Kortársaink. Mivel a kiválasztott idézetek egyike sem haladja meg egy átlagos SMS vagy tweet hosszúságát, a Reform500 installáció eléri napjaink figyelemhiányos, rohanó befogadóját. A mondatoknak üzenetértékük van, miközben a humor is sajátjuk (Szerb Antal ironikus megjegyzésére: Luther korában a véletlen abból állt, hogy valakinek „a villám éppen az orra előtt csapott le, és mégse találta fejbe. Meg is volt az eredménye, a reformáció”, a protestáns hitújító maga felel meg: „Ha azt képzelném, hogy az Úristen nem érti a tréfát, nem is akarnék a mennybe jutni!”) A metrólejáróhoz közeli térkövön Szerb Antal hazai prédikátorokra vonatkozó méltatása olvasható: „A magyar irodalmi nyelv alapjait mégis ők vetették meg”, az érzelmekre is ható üzenetek, hitvallások mellett magával ragadó a veretes szövegek zeneisége: „Próféták által szólt régen néked az isten, / Az kit igért, ímé, végre megadta fiát.” S hogy az írás érzékszerveinkre egyformán hat, azt Luther doktor tanácsa tükrözi: „A Szentírás olyan, mint a gyógynövény, minnél többet dörzsölöd, annál jobban illatozik.” A győztes installáció értékét növelik a felfedezésre váró elemek és a felfejthető rétegek is. Mivel a helyszín vizuálisan eleve túlterhelt - a metrólejárók, közúti kereszteződések és dézsába ültetett fák közt mindig nagy a rohanás - az alkotó Szabó Levente és Polgárdi Ákos meggyőződése, hogy emlékművük minél heroikusabb kívánna lenni, annál gyengébbé és láthatatlanabbá válna. Viszont aki naponta átszeli a teret, az alkalomról alkalomra, lépésről lépésre a megértésben is egyre beljebb juthat. A villamosmegálló térkövei közé fektetett betonlapban sokan meglátják a váratlan gégét, amelyet lefotóznak, és meg is osztanak a virtuális térben. A járókelők ugyanakkor nemegyszer épp az egymás közelében csoportosuló kövek látványától kapnak kedvet, hogy kicsit elidőzzenek, és elmélyedjenek a szövegek olvasásában. Az installáció tehát úgy hat, miként az egyház belső folyamatait ösztönző reformátorok a téziseikkel, vitáikkal, apró, de határozott és fontos változtatást hajt végre a kijelölt helyszínen, így mégiscsak a Kálvin tér egésze válik - minden zsúfoltsága ellenére - az emlékezés helyszínévé. Ráadásul, mint egykor a reformáció eszméi, az idézetek is szétrajzanak szerte az országba, sőt a határokon is túlra. Az alkotók olyan közintézmények és magyar nyelvű protestáns gyülekezetek jelentkezését várják, amelyek szívesen befogadnák egy emlékkő hiteles másolatát. A kövek örökbefogadásának regisztrációjára legkésőbb a reformáció 500. évfordulónapjáig, 2017. október 31- ig van lehetőség a reform500.hu honlapon, melyen az örökbe fogadott kövek útja is követhető. A hetvenkettediken Gyökössy Endre üzeni: „Boldogok, akik észreveszik a diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.” A Kálvin téren járva boldogok, akik a járólapban észreveszik az emlékművet, ami minden bizonnyal bekövetkezik, ha Luther immár kőbe vésett szavait követjük: „Nem azt, amit nézünk, hanem magát a látást kell megváltoztatnunk.” Luther Márton szállóigévé vált szavai a villamosmegállóban Fotó: Polgárdi Ákos