Magyar Idők, 2017. május (3. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-27 / 122. szám

14 LUGAS PROGRAMOK A nyugati zene konfliktusa. Fogas kérdés, mit jelent megérteni a zenét. Báli János A nyu­gati zene négy belső konfliktusa című soroza­tában Jeney Zoltánnal beszélget a megértésről. Illusztrációként két zeneszerző, Pierre Boulez és John Cage életműve szolgál: Borbély László zongorán, Ittzés Gergely fuvolán játszik. Hely­szín: Budapest Music Center. Könyvtár (Buda­pest IX., Mátyás utca 8.). Időpont: május 27., szombat 15.30. Magyar hősök emlékünnepe. A Sárospataki Wass Albert Kör a magyar hősök emlékünnepe alkalmával koszorúzással egybekötött megem­lékezést szervez. Ünnepi beszédet mond Sza­­kály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója. Helyszín: Sárospatak, Rákóczi ut­cai első világháborús emlékmű. Időpont: május 28., vasárnap 15 óra. A kezdetek utcája. A Magyar Írószövetség és a Nap Kiadó Lukács Sándor születésnapja és A kezdetek utcája című kötetének megje­lenése alkalmából köszönti a művészt. Kodo­­lányi Gyula és Gróh Gáspár ismerteti a köny­vet; közreműködik Detvay M. Marcella hege­dűn, Lukács Tünde csellón és Reményi Ágnes brácsán. A műsort követően kerül sor a Nap Kiadó könyvheti újdonságainak bemutatójára. Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum (Budapest V., Károlyi utca 16.). Időpont: május 30., kedd 16 óra. Folkmise a Szent Jobb ünnepén. Halmos Béla a beatmisék mintájára álmodta meg a folkmi­se tervét még az 1990-es években, amely most a magyar népzenei és a gregorián mozgalom össze­fogásával valósul meg Halmos emlékére. Hely­szín: Szent István-bazilika (Budapest V., Szent István tér 1.). Időpont: május 30., kedd 18 óra. A nagyidai cigányok. A kiskunfélegyházi Pe­tőfi Sándor Városi Könyvtár rendezésében Juhász István Arany János legvitatottabb műve címmel A nagyidai cigányokról tart előadást. Helyszín: Móra Ferenc Közművelődési Egyesület (Kiskun­félegyháza, Szent János tér 9.). Időpont: június 1., csütörtök 17 óra. (Programajánlatok a programok@magyaridok.hu e-mail címre küldhetők.) 2017. május 27., szombat KIÁLLÍTÁS - A reformáció ötszáz éve a Magyar Nemzeti Múzeumban Megtalált jelentés Nagy Villő J­ézusa kezében kész a kegyelem: / Egyenest oda fog folyamodni” - írja Arany János. Feltűnt-e már, hogy a költő Szondi szájá­ba adott szavaiban, a helytállás egyik emblema­­tikus irodalmi megfogalmazásában is a refor­máció fontos alaptétele fogalmazódik meg? Az egyedül kegyelemből üdvözülés tana, Szűz Má­ria vagy más szent Isten és ember közti közben­járó szerepének tagadása a hitújítók egyik leg­fontosabb tétele volt a XVI. században. A Nemzeti Múzeum Ige­ idők kiállítása nem csupán a lutheri és kálvini tanok magyarországi terjedésére mint vallásos mozgalomra reflektál, hanem kísérletet tesz a teljes hatástörténet ér­zékeltetésére is. Az út a reformgondolatok bú­vópatakszerű fel-felbukkanásától a protestáns eszmék nagypolitikai ütőkártyává válásán ke­resztül - erdélyi fejedelmek - egészen napjain­kig vezet, és alapvetően befolyásolja európaisá­gunkat, irodalmunkat, befogadásunkat, alá- és fölérendeltségi viszonyainkat. Ma már sokszor szintén csak búvópatak-szerűen kimutathatóan. A hősies vállalkozás méreteit jól érzékelteti, hogy összesen nyolc kurátor, öt múzeum, illet­ve gyűjtemény szakértője (Kiss Erika, Gáborjáni Szabó Botond, Fogarasi Zsuzsa, Harmati Béla László, Kertész Botond, Heltai János, Zászka­­liczky Márton és Zászkaliczky Zsuzsa) műkö­dött együtt a kiállítás létrehozásán. A végered­mény eltökélt múzeumlátogatót kíván, de aki hajlandó elmélyedni a magyarázó feliratokban, még a korszak jó ismerőjeként is számos megle­petésre számíthat. Nem beszélve rólunk, laiku­sokról, akiknek igényéről, ismeretszerzési szo­kásáról szintén nem feledkezett meg a kuráto­­ri elképzelés. A Moholy-Nagy Művészeti Egye­tem diákjainak ötletes számítógépes installációi segítenek a hittételek között eligazodni, elmé­lyedni egy-egy protestáns iskolázottságú, ne­­veltetésű tudós vagy művész életútjában vagy a magyarországi protestáns gyülekezetek terü­leti eloszlásában. A kiállítás első tere a késő gótika pompájával indít, bemutatva nemcsak a színek és díszítések tobzódását, hanem a vallásos és szekularizált világ problematikussá váló összemosódását, valamint a reformgondolatok korai csíráinak Luther előtti felbukkanását is. Az emlékek épp úgy tanúskod­nak az elvek kezdeti kiforratlanságáról, mint az információ terjedésének esetlegességéről. A gát­szakadást vitathatatlanul Mohács tragédiája je­lentette, egyrészt a főpapság jelentős részének el­vesztése miatt, másrészt, mert globálisan ingatta meg a hitet a szentek védelmező erejében. Ha figyelmesen olvassuk a feliratokat, a ki­állításon magától értetődően helyet kapó bib­liafordítások mellett olyan különlegességeknél időzünk el, mint a wittenbergi magyar diákok zászlaja. Ahogy az egyik kurátor, Zászkaliczky Márton elmondta, a kutatások szerint a kálvi­ni reformáció erőteljesebb hazai népszerűsé­gét részben a wittenbergi lutheránus teológus, Philipp Melanchthon hatásának köszönhetjük. Ő ugyanis nyitott volt a svájci reformáció irányá­ban, és kifejezetten pártjukat fogta a magyarok­nak. Hajlandó volt latinul prédikálni (a magya­rok számára kevésbé ismert német helyett), va­lamint kijárta a wittenbergi magyar diákegye­sület engedélyezését. A tárlat leglátványosabb elemei közé tartoznak I. Rákóczi György erdélyi fejedelem ajándékként küldött fedeles díszserlegei, amelyek mívessége finoman, ám érzékletesen árulkodott az ajándé­kozott politikai súlyáról. Az iszlám hitű hódí­tókkal való együttélésről nemcsak a török min­tával hímzett úrasztali térítők vallanak, hanem a vallási kérdésekben döntőbírónak felkért török felsőbbség írásos utasításai is. Az ország harma­dának keleti urai a nyugalmat és nem utolsósor­ban a megfelelő mértékű adó beszedését igyekez­tek igazságos, mindkét fél számára megnyugta­tó döntésekkel is elősegíteni. A fentiekben csak felvillantottam a kiállítás néhány érdekes, fontos blokkját, és akkor még nem szóltam a reformáció radikális ágairól, az anabaptistákról és az unitáriusokról, a XVI. szá­zadi oltárképekről, amelyek hol szembetűnően, hol rejtetten tanúskodnak az új tanok megje­lenéséről. És végül mindenképp szánjunk időt a kiállítás utolsó termére is, mely a reformáció bevezetőben említett, napjainkig tartó globális hatását hivatott szemléltetni. Épp ez az univerzalitás tenne kívánatossá a vendégkönyvnél érdekesebb installációt, ahol a látogatók kifejezhetnék személyes kötődésüket, reflexióikat is. A kiállítás után az évszázadok alatt szükségszerűen bekövetkező változásokról és a jövőről gondolkodva pedig akár Ravasz László sorai is eszünkbe juthatnak: „Minden egyházi alakulat jogosult, [...] és minden szakadás iga­zolt, amelyet az illető egyház feleslegessé nem tudott tenni.” (Ige­ idők. A reformáció 500 éve. A Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása megtekinthető 2017. november 5-ig) Korabeli tárgyak. A gátszakadást a mohácsi csa­ta jelentette Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum REFORM500 - Installáció a pesti Kálvin téren Magát a látást Tóth Ida I­tt állok, másként nem tehetek! - mondta az eretnekséggel vádolt Luther Márton a wormsi birodalmi gyűlés egyházi és vilá­gi hatalmasságai előtt, és szavai szállóigévé vál­tak. Újabban a fővárosi Kálvin tér járdaszigetén, villamosra várakozva mormolhatjuk magunk elé az eltökélt szavakat. Persze, csak ha a lábunk elé nézünk, és felfedezzük annak a kilencvenöt tér­kőnek az egyikét, amely a reformáció emlékévé­ben az Ágoston-rendi szerzetes félezer éves vi­tairatára és a kilencvenöt tétel nyomán kibon­takozó szellemi megújulásra emlékeztet. A Reformáció Emlékbizottság által meghirde­tett köztéri installáció pályázat nyertes alkotása látszólag több tucat betonlap, a forgalmas közle­kedési csomópont térkövei közé beágyazva. Va­lójában a történelmet átformáló, a társadalom, a művészet, a gazdaság minden rétegét átjáró esz­me megjelenítése - pontosan azzal az eszközzel, amellyel a reformáció is hatott. Az anyanyelv vá­lik biztos alappá a Kálvin téren. A magyar szó mű­alkotásként belesimul az utca kövezetébe, nem is „kell” észrevenni, annyira természetes a jelenléte. „Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs - Kálvin? Nem hiszem” - Illyés Gyula mon­datai a nemzeti identitáshoz erőteljesen hozzájá­ruló reformáció hazai hatását rögzítik. A térkö­vek páros idézetei egymást is magyarázzák: Kál­vin Áprily Lajost és Áprily Kálvin Jánost. Luther, Zwingli, Melanchthon mondatai mellett Sylvester János, Károli Gáspár, Apáczai Csere János gon­dolatai és Kazinczy-, Berzsenyi-idézetek, majd a már rájuk is reflektálok szavai: Kortársaink. Mivel a kiválasztott idézetek egyike sem haladja meg egy átlagos SMS vagy tweet hosszúságát, a Reform500 installáció el­éri napjaink figyelemhiányos, rohanó befoga­dóját. A mondatoknak üzenetértékük van, mi­közben a humor is sajátjuk (Szerb Antal ironi­kus megjegyzésére: Luther korában a véletlen abból állt, hogy valakinek „a villám éppen az orra előtt csapott le, és mégse találta fejbe. Meg is volt az eredménye, a reformáció”, a protes­táns hitújító maga felel meg: „Ha azt képzelném, hogy az Úristen nem érti a tréfát, nem is akar­nék a mennybe jutni!”) A metrólejáróhoz közeli térkövön Szerb Antal hazai prédikátorokra vo­natkozó méltatása olvasható: „A magyar irodal­mi nyelv alapjait mégis ők vetették meg”, az ér­zelmekre is ható üzenetek, hitvallások mellett magával ragadó a veretes szövegek zeneisége: „Próféták által szólt régen néked az isten, / Az kit igért, ímé, végre megadta fiát.” S hogy az írás ér­zékszerveinkre egyformán hat, azt Luther dok­tor tanácsa tükrözi: „A Szentírás olyan, mint a gyógynövény, minnél többet dörzsölöd, annál jobban illatozik.” A győztes installáció értékét növelik a felfede­zésre váró elemek és a felfejthető rétegek is. Mi­vel a helyszín vizuálisan eleve túlterhelt - a met­rólejárók, közúti kereszteződések és dézsába ül­tetett fák közt mindig nagy a rohanás - az alko­tó Szabó Levente és Polgárdi Ákos meggyőződé­se, hogy emlékművük minél heroikusabb kíván­na lenni, annál gyengébbé és láthatatlanabbá vál­na. Viszont aki naponta átszeli a teret, az alkalom­ról alkalomra, lépésről lépésre a megértésben is egyre beljebb juthat. A villamosmegálló térkövei közé fektetett betonlapban sokan meglátják a vá­ratlan gégét, amelyet lefotóznak, és meg is oszta­nak a virtuális térben. A járókelők ugyanakkor nemegyszer épp az egymás közelében csoporto­suló kövek látványától kapnak kedvet, hogy ki­csit elidőzzenek, és elmélyedjenek a szövegek ol­vasásában. Az installáció tehát úgy hat, miként az egyház belső folyamatait ösztönző reformáto­rok a téziseikkel, vitáikkal, apró, de határozott és fontos változtatást hajt végre a kijelölt helyszínen, így mégiscsak a Kálvin tér egésze válik - minden zsúfoltsága ellenére - az emlékezés helyszínévé. Ráadásul, mint egykor a reformáció eszméi, az idézetek is szétrajzanak szerte az országba, sőt a határokon is túlra. Az alkotók olyan közintézmé­nyek és magyar nyelvű protestáns gyülekezetek jelentkezését várják, amelyek szívesen befogad­nák egy emlékkő hiteles másolatát. A kövek örök­­befogadásának regisztrációjára legkésőbb a refor­máció 500. évfordulónapjáig, 2017. október 31- ig van lehetőség a reform500.hu honlapon, me­lyen az örökbe fogadott kövek útja is követhető. A hetvenkettediken Gyökössy Endre üzeni: „Boldogok, akik észreveszik a diófában a böl­csőt, az asztalt és a koporsót és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.” A Kálvin téren járva boldogok, akik a járó­lapban észreveszik az emlékművet, ami minden bizonnyal bekövetkezik, ha Luther immár kőbe vésett szavait követjük: „Nem azt, amit nézünk, hanem magát a látást kell megváltoztatnunk.” Luther Márton szállóigévé vált szavai a villamosmegállóban Fotó: Polgárdi Ákos

Next