Magyar Idők, 2017. szeptember (3. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-12 / 213. szám
www.magyaridok.hu • 2017. szeptember 12., kedd • III. évfolyam 213. szám • 180 Ft . NÉPSZAVAZÁS LEHET A RÓMAI-PARTI GÁTRÓL A főpolgármester kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén, hogy budapesti szintű ügydöntő népszavazást tartsanak a rómaiparti védműről. Tarlós István az Mien tegnap este elmondta: felveti a referendum lehetőségét a testület előtt, mert már nem szakmai vita folyik az ügyben, ami már nem kezelhető. Megjegyezte, a népszavazás kiírásáról szóló esetleges közgyűlési döntést a Kúria még felülírhatja. (MTI) HATOTT A TESCO-SZTRÁJK Engedni látszik a Tesco áruházlánc a munkavállalóknak: továbbra is napirenden van a bérek összesen 25 százalékos idei emelése, és a cég már nem zárkózik el a létszámhiány megoldásától sem. A láncnál jellemző 176 ezer forintos bruttó bérek még idén megemelkedhetnek 180 ezer forintra, ami megközelíti a jövő évi szakmunkásbérminimum összegét. Szeptemberben felmérik az egyes üzletek állományát, és boltonként egyeztetnek arról, hogy szükséges-e további munkaerő felvétele. A 111. oldal GYÁRFÁS NEMET MONDOTT A napokban menesztett Bienerth Gusztáv elődjét, Gyárfás Tamást is jelölték a Magyar Úszószövetség elnökének, de a FINA végrehajtó bizottsági tagja nem kíván ringbe szállni a posztért. Lapunk információi szerint az úszószövetség illetékes bizottságához eljutott a Gyárfás Tamás személyét érintő jelölés. Ehhez azonban szükség lett volna a jelölt személy elfogadónyilatkozatára. Gyárfás azonban nem kívánt élni a lehetőséggel, nem küldött be elfogadónyilatkozatot. * 19. oldal KOALA PROGRAM EZERÖTSZÁZ ISKOLÁBAN A kormány megfogadta a szakszervezetek javaslatát, és lehetőséget teremtett arra, hogy a szeptemberi pedagógusbéremelés differenciálható legyen - mondta a lapunknak adott interjúban Palkovics László. Az oktatási államtitkár jelezte: a két fő cél a mindenki számára hozzáférhető minőségi oktatás feltételeinek megteremtése és a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentése. Ez utóbbit támogatja a Koala program, amelyet 1500 iskolában vezetnének be a hátrányok leküzdése érdekében. 5. oldal B IDŐJÁRÁS Forrás: OMSZ % JF | MA " 21 °C i6°c Wi SZERDA : CSÜTÖRTÖK :PÉNTEK ^ 22^27^ 21 ^ 101 ]2\V:?' 1: I ÁRFOLYAMOK Forrás: MNI EURO : SVÁJCI FRANK 306.45 ^ 268.72 IA madyar idők konzervatív közéleti napilap Bőnyi gyilkosság: három szakértő közös nevezőn A hurrikán miatt Saint Martinról Rekordnyarat zárt a hazai » 1.««dal evakuálják a magyarokat *8 ^1 turizmus * 12. oldal Ötpárti felszólítás az oktatási törvény hatálybalépése ellen Nemzeti egység Ukrajnával szemben Magyar Idők Elfogadhatatlannak tartják a magyar parlamenti pártok az új ukrán oktatási törvényt, amely ellehetetleníti a kisebbségi nyelveken történő oktatást, így a magyar nyelven folyó nevelőmunkát is. A pártok ezért közösen felszólították Petro Porosenko ukrán elnököt: ne írja alá a jogszabályt, hanem küldje viszsza a törvényhozásnak. Orbán Viktor miniszterelnök szerint különösen méltánytalan a magyar kisebbséget is sújtó ukrán döntés, a kijevi parlament által elfogadott új törvény ellentétes mind az ukrán alkotmánnyal, mind Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásaival, és nagyon hátrányosan érinti az ukrán-magyar kapcsolatokat. Az a kötelességünk, hogy megvédjük a magyar embereket, éljenek akár Magyarországon, a határon túl vagy több ezer kilométerre - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárca vezetője a helyzetet ismertető és intézkedést sürgető levélben fordult az EBESZ főtitkárához, nemzeti kisebbségi főbiztosához és soros elnökéhez. A külügyminisztériumba bekéretett ukrán ügyvivő továbbra sem tudott elfogadható magyarázattal szolgálni a törvényre. Elfogadhatatlan, hogy a magyarság jogait brutálisan visszanyesik, felszámolják a magyar iskolarendszert és veszélyeztetik a magyarok jövőjét. A magyar kormány számos gesztust tett már Ukrajnának, ezért is meglepő, hogy a kijevi parlament ilyen lépést tett - mondta lapunknak Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, aki előzőleg Orbán Viktorral és Szijjártó Péterrel is konzultált. Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter a bírálatokra reagálva tegnap este közölte, Kijev továbbra is biztosítja a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználati jogait. A miniszter ugyanakkor nem tett említést az oktatási törvény visszavonásáról. A 3. és 8. oldal Magyar zászlót lengető kárpátaljai gyerekek. Nehéz sors vár rájuk Fotó MTI/Nemes János Vírusfertőzés veszélye: aki Bécsben járt nem adhat vért Bizonyos vírusok fokozott kockázata miatt átmenetileg nem adhatnak vért azok, akik akár csak egy napot is eltöltöttek bizonyos francia, osztrák vagy román városokban. Ezek között van Bécs is. Haiman Éva A Magyar Idők véradóktól úgy értesült, hogy átmeneti időre, 30 napra kiszűrik a véradásból azokat, akik - akár csak egy napig - a franciaországi Toulon-ban jártak. A városban ugyanis fokozott kockázatot jelent a chikungunyavírus-fertőzés, amelyet ugyan alapvetően szúnyogok terjesztenek, de vérrel továbbadható. Egy másik, ugyancsak szúnyogok által közvetített fertőzés, a nyugat-nílusi láz kockázata miatt ugyanez a korlátozás érvényes azokra a potenciális véradókra, akik szintén akár csak egy napot töltöttek Burgerlandban, Alsó-Ausztriában vagy az osztrák fővárosban, Bécsben, illetve a romániai Brailában, Vranceában vagy Vanatoriban jártak. A véradás előtti kikérdezés része, hogy a jelentkező járt-e az említett települések bármelyikében. Lapunk információt az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) is megerősítette. Eszerint az OVSZ három országból kapott jelzést fertőzésveszélyről: Franciaországból a chikungunya-, míg Romániából és Ausztriából a nyugat-nílusi láz miatt. „A nevezett országok adott területén tartózkodott egyéneket átmenetileg kiszűrjük a véradásból.” Folytatás a 4. oldalon Vizsgálhatják a hamis szír útlevelek ügyét Nagy Áron -atwa— Nemzetbiztonsági bizottsági vizsgálatot kezdeményez a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez köthetően hamis szír útlevelekkel Európába érkezettek ügyében Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke. A politikus lapunk megkeresésére kiemelte: a vizsgálatot különösen indokolttá teszi az Európai Bíróság múlt heti döntése, amelyben Magyarország ellen ítélt a kvótaperben. Felidézte továbbá, hogy a terroristák a tömeges migrációt felhasználva érkeznek Európába, miközben Brüsszel változatlanul azon dolgozik, hogy a migránsokat kvóták alapján elosszák az uniós tagállamok között. Utóbbi, azaz Európa etnikai és kulturális arculatának megváltoztatása Soros György tervei között is szerepel. ^12. oldal Alkotmánysértő a kvótaítélet? Kárpáti András Kovács Zoltán kormányszóvivő cáfolta azt a német lapértesülést, miszerint új, súlyos uniós pénzelvonásokkal szankcionáló kvótatervet dolgoznak ki magyar diplomaták közreműködésével. Rámutatott: német választási fogás az írás, egy szó sem igaz belőle. Szijjártó Péter külügyminiszter is megerősítette, nem változtat migránspolitikáján a kormány. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója pedig az Alkotmánybíróság egy küszöbönálló döntésével kapcsolatban hívta fel a figyelmet: ha a testület szerint a migránskvóta végrehajtása a tömeges kitoloncolás alkotmányos tilalmába ütközik, a kormány az Alkotmánybíróságnál is megtámadhatja a kvótákat. 2. és 10. oldal Migránsstop két német városban Szőcs László Salzgitter után újabb, de ezúttal már szociáldemokrata vezetésű alsó-szászországi középváros, Delmenhorst kíván felhagyni új menekültek befogadásával, és kérelmezte ennek lehetőségét a belügyminisztériumnál, írta a tegnapi helyi sajtó. A nyolcmilliós német tartományban ez a két település, valamint Wilhelmshaven fogadta a legtöbb menedékkérőt. Népességarányosan Alsó-Szászországnak mintegy 150 ezer menekültet kell fogadnia a német „belső kvóta” szerint, de a fejleményeket a helyi kampány részeként is értelmezni kell, október 15-én ugyanis előre hozott tartományi választásokat tartanak. 8. oldal