Magyar Idők, 2018. június (4. évfolyam, 126-150. szám)

2018-06-27 / 147. szám

6 BELFÖLD Jóval több hínár növekszik a Balatonban Idén a korai meleg és a jó vízmi­nőség miatt ugrásszerűen nőtt a hínár mennyisége a Balaton­ban, ami a korábbiaknál jóval nagyobb feladatot jelent a balato­ni strand- és kikötőüzemeltetők­nek, de kedvez a tó ökológiájának - mondta Tóth Viktor limnoló­­gus, az MTA Balatoni Limnoló­­giai Intézetének tudományos fő­munkatársa. A gyors hínároso­­dás oka a csökkenő algaszám, az egyre tisztább, áttetszőbb víz és a rendkívül meleg tavaszi időjá­rás. Megerősítette, hogy a híná­­rosodás a tó ökológiai állapotá­nak stabilabbá válását is jelen­ti. A jövevényfajokkal együtt 22- 25 hínárfaj él a Balatonban, ame­lyek közül négy terjedt el legin­kább, ezek adják a tó hínártöme­gének 80 százalékát. (MTI) Kilenc lövedék egy hortobágyi gólyában Vélhetően a fészkében lőttek meg ismeretlenek egy gólyát négy különböző kaliberű fegy­verrel Mezőnagymihály térségé­ben - tájékoztatta Déri János, a hortobágyi madárkórház ve­zető főorvosa az MTI-t. Az or­vosok megdöbbentek, amikor a röntgenképen meglátták a ma­dár testében a különféle méretű szoknyás légpuskalövedékeket, illetve az egyelőre felismerhetet­­len kaliberű, gömb alakú, vélhe­tően légpisztolyból származó go­lyókat. Az eset kapcsán bűnszö­vetkezetben elkövetett állatkín­zás, orvvadászat és természet­­károsítás bűncselekmény miatt tett feljelentést ismeretlen tette­sek ellen a Madárkórház Alapít­vány (MI) Börtönbe vonulhat a macedón csempész Jogerősen nyolc és fél év bör­tönbüntetéssel sújtott a Szege­di Ítélőtábla kedden egy hazájá­ban már kábítószer-csempészés miatt elítélt macedón férfit, aki csaknem két kilogramm heroint próbált Magyarországon keresz­tül Ausztriába vinni tavaly nyá­ron. A korábban hazájában ká­bítószer-kereskedelem bűntette miatt négy év szabadságvesztés­re elítélt vádlott Szkopjéban álla­podott meg megbízójával abban, hogy háromezer euró fejében au­tójában elrejtve, heroint szál­lít Magyarországon át Ausztriá­ba. A négy csomagot saját maga dugta el a gépkocsiban, majd 2017. július 16-án délelőtt jelent­kezett belépésre a röszkei határ­­átkelőhelyen. A járművet a pénz­ügyőrök kábítószerkereső ku­tyával ellenőrizték, és megtalál­ták az elrejtett drogszállítmányt, amely hatóanyag-tartalma leg­alább a különösen jelentős,meny­­nyiség alsó határának 4,4-szere­­se volt. (MTI) 2018. június 27., szerda Hazánkban tavaly mintegy 6500 kábítószeres ügyben indult büntetőeljárás Évente kétszázezren halnak meg a világon drogtól Az Európai Unióban élő felnőttek nagyjából egy százaléka szinte minden nap használ cannabist, tavaly pedig körülbelül 2,3 millió fiatal felnőtt fogyasztott kokaint. Az ENSZ szerint az első lépés a fiatalok meghallgatása, az egész­séges és biztonságos fejlődésük érdekében. Tar Hajnalka Először hallgasd meg! - erre szólít fel idén az Egyesült Nemzetek Szerveze­te (ENSZ) a drogellenes világnapon. A világszervezet szerint az első lépés a gyermekek és az ifjúság meghallgatása, egészséges és biztonságos fejlődésük érdekében. Mint fogalmaztak: a kam­pány célja a tudományos alapok men­tén megvalósított kábítószer-haszná­lat megelőzésének támogatása, amely hatékony befektetésként jelenik meg a gyerekek, a fiatalok, családjaik és kö­zösségeik jólétében. Az ENSZ Kábító­szer és Szervezett Bűnözés Elleni Hi­vatalának statisztikái szerint ugyan­is a 15-64 év közötti droghasználók száma még mindig növekszik; körül­belül 230 millió ember fogyaszt ká­bítószereket világszerte, amely éven­te kétszázezer ember halálát okozza. Hazánkban 1997 óta tartják hiva­talosan a kábítószer-ellenes napot: a KHS adatai szerint ebben az évben 8500 kábítószer-fogyasztót kezeltek egész­ségügyi ellátás keretében. A regisztrált kábítószer-bűncselekmények száma az elmúlt években enyhén emelkedő tren­det mutat, hazánkban tavaly mintegy 6500 droggal kapcsolatos ügyben indult büntetőeljárás. A legtöbb esetben can­nabis, szintetikus szereket és kokaint foglaltak le a hatóságok - olvasható a Nemzeti Drog Fókuszpont kutatásá­ban, amely rámutat arra is, hogy a fi­atal felnőttek több mint 13 százaléka próbálta már a marihuánát, sőt, csak Budapesten átlagosan tíz fiatal közül négyen kipróbáltak már valamilyen il­legális szert, amely sokszor tragédiá­hoz vezet. Évente mintegy húsz-har­minc ember hal meg közvetlen túl­adagolás miatt. Erre figyelmeztet az Európai Unió drogügynöksége is. Adataik szerint már negyedik egymást követő éve nő a kábítószer-túladagolás okozta halá­lozások száma Európában, s az esetek többsége a heroinhoz vagy vegyüle­­teihez köthető. Az értékelés alapján két évvel ezelőtt több mint kilencez­ren vesztették életüket túladagolás miatt, és az áldozatok több mint há­romnegyede 40 év alatti férfi volt. A cannabis-származékok mellett je­lentősen megugrott a különböző szin­tetikus szerek használata és az új pszi­­choaktív anyagok piaca is. Tavaly át­lagosan hetente egy új drogról érke­zett bejelentés az EU-ban, de az újon­nan felismert anyagok száma mintegy felére csökkent a 2015-ös tetőzéshez képest. Ez részben annak köszönhető, hogy az európai kormányok a krízis­re gyorsan reagáltak: a 2013-tól ha­tályos büntető törvénykönyv Euró­pa egyik legszigorúbb szabályozását vezette be a kábítószereknél, és be­zárt több kiskaput is a drogkereske­dők előtt. A kormány az utóbbi évek­ben a dizájner-drogokkal szemben is felvette a harcot, amelynek jegyzéke, tiltólistája folyamatosan bővül. Az Or­szágos Rendőr-főkapitányság közlése szerint ezen szerek használata csök­kenést mutat. Az ENSZ statisztikái 230 millió fogyasztót regisztráltak világszerte Fotó: Reuters Tarlós István: A repülőversennyel kapcsolatban is csúsztat a DK Baranyai Gábor­ ­ A hatályos rendelet szerint a Red Bull Air Race és más rendezvények közterü­let-használati kérelmével kapcsolatos döntés a főváros Tulajdonosi, Gazda­sági és Közterület-hasznosítási Bizott­sága hatáskörébe tartozik, nem pedig a Fővárosi Közgyűlésébe, ahogy Gy. Né­meth Erzsébet állította - mondta el a Magyar Időknek Tarlós István. Buda­pest főpolgármestere kiemelte, a DK-s képviselő által hivatkozott, június 13-i rendkívüli ülés előtt a bizottság már április 24-én egyhangú döntést hozott 9 igen szavazattal - közte Hajdú László XV. kerületi DK-s polgármesterével -, és kiadta jogerős határozatát a közterü­let-foglalási engedélyről.­­ A közgyű­lés már nem tudott volna semmit ten­ni június 13-án, jogerős engedélyt nem vonhatott vissza. Ráadásul az a Fővá­rosi Közgyűlés, amire Gy. Németh Er­zsébet hivatkozik, rendkívüli ülés volt, ahol a versennyel kapcsolatos lezárások kérdése ugyan szóba került, de a DK képviselőjének nem lehetett és nem is volt semmilyen konkrét előterjeszté­se az ügy kapcsán, és nem is kért sza­vazást erről a témáról - fogalmazott Tarlós István. A június 13-i rendkívüli ülés jegy­zőkönyvéből az is kiderül, hogy a jö­vőben a Red Bull Air Race-hez hason­ló nagy rendezvények területfoglalási kérelmét a Fővárosi Közgyűlés elé vi­szik, hogy elkerülhető legyen a mos­tanihoz hasonló helyzet. Az iratok­ban az is olvasható, hogy a repülő­versenyt sorozatban hatodik éve ren­dezik meg, sőt Demszky Gábor és a Gyurcsány-Bajnai-kormányok alatt is sorozatosan megtartották azt. Azon­ban van egy különbség: míg a szo­­ciálliberális városvezetés és kormá­nyok alatt ingyen biztosítottak közte­rületet a rendezvényhez, addig most 13 millió forintot kellett befizetniük a szervezőknek a főváros kasszájába. Tarlós István hétfőn jelentette be: amíg ő Budapest főpolgármestere, nem lesz többé a Red Bull Air Race­­hez hasonló verseny a belvárosban a hétvégén tapasztalt feltételekkel, egyben elnézést kért a fővárosi la­kosoktól a műrepülőverseny okozta kellemetlenségekért. A főpolgármes­ter mindenekelőtt az engedélyezés és a forgalomszervezés körül érzékel­hető zűrzavar miatt vonja magához a kérdést, mivel az illetékes bizott­ság jogszerűen kiadott engedélyéről ő maga is csak utólag értesült. Azt sem zárta ki, hogy a jövőben nem a Parlament szomszédságában rende­zik meg a versenyt. A területzárások miatt a párt nem állt elő javaslattal Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Next