Magyar Idők, 2018. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-02 / 178. szám
NÖVELNI KELL A MAGYAROK VÁRHATÓ ÉLETTARTAMÁT Átfogó népegészségügyi program készül, amely öt alprogramból, a daganatos, a keringési, a mozgásszervi, a gyermekkori, valamint a mentális betegségek megelőzését és kezelését szolgáló nemzeti egészségprogramból áll - jelentette be tegnap az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Közleményük szerint a program célja, hogy megelőzze a leggyakoribb népbetegségeket, csökkentse az azok miatti halálozást és javítsa a magyar lakosság egészségi állapotát, várható élettartamát. 4. oldal EGYSÉGES KÖZLEKEDÉSI JEGYRENDSZER ÉRKEZIK Országos közlekedési tarifaközösség létrehozásán dolgozik a kormány, a távolsági autóbuszokon, vonatokon, városi járműveken egyetlen jeggyel lehet majd utazni - tudta meg a Magyar Idők. Mosóczi László, az innovációs tárca államtitkára a lapunknak adott interjúban azt mondta, első körben nem szükséges egyetlen cégcsoportba összevonni az állami közlekedési vállalatokat. Elmondta: a ciklus végéig felszerelik a vasúti fővonalakat GSM-R és ETCS2 elektronikával, aminek köszönhetően számos szakaszon 160 kilométeres sebességgel haladhatnak majd a vonatok. 2022-re minden nagyvárost és határátkelőt elérnek a sztrádák, előkészítik a Debrecen-Szeged-Pécs gyorsforgalmi gyűrű építését is. 1t 13. oldal FORDULAT A MEGGYILKOLT FUTÓNŐ ÜGYÉBEN A rendőrségen jelentkezett egy nő, akinek a vallomása döntő lehet a soroksári gyilkosság megoldásában. Azt állítja: volt párja végzett Kardosné Gyurik Krisztinával, aki 2013. szeptember 25-én kora este futni indult, de sosem tért haza. A 36 éves nő lemeztelenített holttestét még aznap éjszaka megtalálták. Krisztina egy akkor 11 éves kisfiút hagyott maga után. A rendőrségen vallomást tevő nő szerint élettársa a szeptemberi estét követően bedagadt kézzel és összekarmolt arccal került elő. Ráadásul ugyanolyan szürke Renault Megane-ja volt, amilyet a nyomozók kerestek. Az ügy kiderítése nem lesz egyszerű: a férfi a gyilkosság után több mint egy évvel végzett magával. 11 6. oldal M IDŐJÁRÁS Forrás: OMSZ % - 1 31 °C 21 °c g.?' PÉNTEK SZOMBAT : VASÁRNAP 'JL' 3? \JL' 22 vl' 33 21 '8' 18 '<&’ 19 B ÁRFOLYAMOK ___Forrás: MNB EURO | SVÁJCI FRANK 321,21 ^ ! 277,09 ^ magyar árlás "ÉJT konzervatív JV közéleti napilap www.magyaridok.hu • 2018. augusztus 2., csütörtök • IV. évfolyam 178. szám • 180 Ft Hétszázmillióba kerülnek A BMW-beruházás fellendíti Vlagyimir Putyin motorosaitól a MÁV-nak a menekültek * 4.oldal a debreceni lakáspiacot * 3.owat tartanak Szlovákiában * hdidal Kálmán Olga és Csintalan Sándor már nem dolgozik a televíziónak Visszafoglalta a jobboldal az elbitorolt Hír TV-t Baranyai Gábor-Kárpáti András Tegnap délelőtt rendkívüli, mindöszsze néhány perces szerkesztőségi gyűlésen jelentette be Nyerges Zsolt tulajdonos a Hír TV régi-új vezetését. Az új vezérigazgató Répásy Bálint, az általános vezérigazgató-helyettes Korda Judit, a tartalomfejlesztési vezérigazgatóhelyettes a Magyar Időktől érkező Szikszai Péter lesz; ő egyébként a G-napig, 2015. február 6-ig ebben a pozícióban működött közre a Hír TV-ben, majd az Echo TV vezérigazgató-helyetteseként tevékenykedett. A csatorna új hírigazgatója Mentes Katalin lesz, ő is lényegében visszatér erre a posztra. Pósa Árpádot internetes főszerkesztővé nevezték ki. Liszkay Gábor - aki Simicska Lajos pálfordulásáig a Hír TV elnöke volt, most lapunk, a Magyar Idők ügyvezetője, többségi tulajdonosa médiatanácsadóként segíti a munkát az újrahangolt televíziónál. A Magyarország élőben című műsort tegnap este már a televízió volt munkatársa, Földi-Kovács Andrea vezette. A tegnapi visszavételt, a „V-napot” követően a csatornától többen távoztak az elmúlt három és fél évben érkezettek közül. Az ATV-től átcsábított Kálmán Olgát azonnal elbocsátották, jelenleg már a felmondási idejét tölti. Távozott az exszocialista politikusként is ismert, többször oldalt váltó Csintalan Sándor is. A távozók között van a csatorna G-nap előtt is ott lévő műsorvezetője, Bodacz Balázs, illetve Zimon András felelős szerkesztő is. Szintén fel kell állnia Nagy Zoltán hírigazgatónak, György Zsombor szerkesztőnek, Lampé Ágnes műsorvezetőnek. Megszűnik az Egyenesen, az Egyenesen plusz, a Szamizdat, illetve a Szabadfogás című műsor. A változást jelzi az is, hogy Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője tegnap a stúdió vendége volt, és ezzel véget ért a kormánypárt bojkottja. A Simicska-médiabirodalom zászlóshajója júliusban került Nyerges Zsolt tulajdonába. A médiaportfólió mára felbomlott, a Magyar Nemzet és az Mno.hu megszűnt, a Lánchíd Rádió helyén nonstop zene szól, a Heti Válasz pedig az internet világába lett száműzve. * 2., 3. oldal Az új tulajdonos, Nyerges Zsolt távozik az épületből Fotó: Éberling András Egymillió nélkülözőt emelt fel a kormány Nagy Kristóf Korábban soha nem volt ilyen alacsony a súlyos anyagi nehézségekkel küzdők száma Magyarországon, mint 2016-ban. Az Európai Unió adatsorai egyértelműen igazolják a nélkülözők számának csökkenését. 2012 óta több mint 1,3 millió embernek már nem jelent súlyos gondot egy váratlan kiadás, a rendszeres húsfogyasztás vagy a rezsi-, hitel- és lakbérszámlák fizetése. A 2013-tól kezdődő kormányzati intézkedéseket egyértelműen igazolják a számok: a devizahitelek rendezése, a rezsicsökkentés, az ingyenes üdültetés vagy az áfacsökkentés mellett a gazdasági növekedés jelentősen javított a legszegényebbek életszínvonalán is. A kedvező tendenciákra a reálbérek emelkedése is hatást gyakorol, és a megtakarítások is nőttek. Az intézkedések hatására vélhetően hamarabb teljesül az a 2010-ben - még a Bajnai-kormány által vállalt, a többi uniós tagországhoz képest is irreálisan magas ígéret, hogy a szegények számát 450 ezer fővel csökkentik 2007-hez képest. Ezzel szemben a nélkülözési mutatók emelkedése 2004 és 2012 között folyamatos volt, ezután kezdett drasztikusan csökkenni a súlyos nehézségekkel küzdők száma. A 11. oldal Emberkereskedelem és áldozatvédelem Tar Hajnalka Megállíthatatlannak tűnik a világ egyik legnagyobb és legjövedelmezőbb bűnözői iparága, az emberkereskedelem, hazánk pedig kibocsátó országnak számít ebből a szempontból. Ugyanakkor a köztudatban gyakran összekeveredik az embercsempészet és az emberkereskedelem fogalma, miközben a kettőben mindössze az ember a közös. Amíg embercsempészéskor határrendészeti szabályokat, addig emberkereskedelem esetén alapvető jogokat sértenek. Az emberkereskedelem magyar áldozatainak száma jelentősen megnőtt az Európai Unión belül, miután a rendszerváltozást követően megnyíltak a nyugati világ kapui. A célországokban különböző diaszpórák alakultak ki: az emberkereskedelem logisztikájában rokonok, családtagok és régi bizalmasok segítik az elkövetőket. A nőket Hollandiába, Svájcba, Németországba vagy az Egyesült Királyságba viszik. Az áldozatok gyakran párjuk - aki valójában a futtatójuk - kérésére indulnak útnak - nyilatkozta lapunknak Szabó Szonja címzetes rendőr alezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberkereskedelem elleni alosztály kiemelt főnyomozója. 5. oldal