Magyar Idők, 2018. szeptember (4. évfolyam, 204-227. szám)

2018-09-21 / 220. szám

TARTHATATLAN A HELYZET A GÖRÖG SZIGETEKEN A görög hatóságok a hónap végéig kétezer embert átszállítanak a száraz­földre a túlzsúfolt szigetekről, miután tarthatatlanná vált a helyzet az Égei­­tengeren. Jelenleg több mint 18 ezer menedékkérő tartózkodik a görög szi­geteken, a legnagyobb táborban ki­lencezren zsúfolódtak össze, három­szor annyian, mint a férőhelyek. A menedékkérők között állapotos nők és fogyatékkal élők is vannak, akik­nek nincsen hozzáférésük az alapve­tő egészségügyi ellátáshoz, az erőszak pedig elharapódzott. Az athéni kor­mány szerint nem az ő felelősségük a bevándorlók befogadása, a tagálla­mok pedig nem mutatnak hajlandó­ságot az átvételre.­­ 9. oldal KGBÉLA: A FELESÉGEM NEM DOLGOZOTT PUTYINNAK Tagadta az unió intézményei elle­ni kémkedés és az Európai Parlament kárára elkövetett költségvetési csa­lás vádját Kovács Béla korábbi jobbi­­kos, jelenleg független uniós képvi­selő, aki vádlotti kihallgatásán négy órán át nyilatkozott a Budapest Kör­nyéki Törvényszéken folyamatban lévő büntetőperben. A kémkedés kap­csán a vádlott azt állította: soha nem osztott meg érzékeny, bizalmas vagy éppen titkos információkat a magát az ipari és kereskedelmi kamara tag­jának mondó illetőnek, aki a vád sze­rint orosz katonai hírszerző volt. Ko­vács szerint erről igazolást is kapott az unió titokirodájától. A per novem­berben a bizonyítási eljárással folyta­tódik. )­ 4. oldal TÖBB MINT FÉL ÉVTIZEDE NŐ A FIZETÉSEK ÉRTÉKE Töretlenül emelkednek immár öt és fél éve a reálkeresetek Magyarorszá­gon, az év első hét hónapjában a fize­tésünk értéke 9,4 százalékkal, a brut­tó és nettó átlagkeresetek pedig 12,1 százalékkal növekedtek - hangsú­lyozta tegnap a pénzügyminiszter. A Központi Statisztikai Hivatal adataira reagálva Varga Mihály kiemelte: a bé­rek tartós és magas ütemű növekedé­se a kedvező gazdasági környezetnek, a hatéves bérmegállapodásnak, a ver­senyszféra bővülő munkaerő-keresle­tének és a közszféra béremelési prog­ramjainak köszönhető. A bruttó át­lagkereset júliusban 326 700 forint, közfoglalkoztatottak nélkül 337 100 forint volt. A 15. oldal M időjárás Forrás: OMSZ ^ 1­­ | ÁRFOLYAMOK Forrás: MNI EURO , USA-DOLLÁR 323,65 7 276,84­7 MA — — 29'C 12 "c CS­ SZOMBAT ; VASÁRNAP : HÉTFŐ /^20 /^20 /^20 15­ c—* 9­1. magyar idők Az egészségügyi ellátásokban A migránscsalád támadása Újabb remény a hazai nincs felső korhatár * eo.da: megrázta Németországot * 8.oldal devizakárosultaknak * 13. oldal konzervatív közéleti napilap www.magyaridok.hu • 2018. szeptember 21., péntek • IV. évfolyam 220. szám • 180 Ft Nem zárta ki soraiból az Európai Néppárt a Fideszt Brexit: nincs alku, de már van remény Kottász Zoltán A brexit ügyében még rengeteg komp­romisszumra van szükség a felek kö­zött, de novemberre létrejöhet a meg­állapodás. A bevándorlás kérdésében azonban közelednek az álláspontok az Európai Unió tagállamai között - derült ki a tegnap véget ért salzburgi EU-csúcs után adott nyilatkozatokból. Donald Tusk, az Európai Tanács elnö­ke, Emmanuel Macron francia állam­fő, illetve Angela Merkel német kan­cellár is ragaszkodik a személyek, az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgásához, s úgy vélik, Londonnak a jövőbeni viszonyrendszerről szóló javaslatai alapján csorbát szenvedne az egységes piac. Ami az Európába irányuló illegá­lis migráció megállítását illeti, Donald Tusk megfogalmazása szerint abban egyetértés van a tagállamok között. Nézetkülönbség csupán abban mutat­kozott, hogy az EU határőrizeti ügy­nöksége, a Frontex milyen módon vesz részt az egyes tagállamok határőrize­ti tevékenységében, hiszen nem min­denki akarja feladni szuverenitását. - Semmi szükség arra, hogy a Fron­tex védje helyettünk a magyar határt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Egy arra vonatkozó kérdésre, hogy szóba került-e Sargentini-jelentés Salz­burgban, a kormányfő azt mondta: „azon mindenki csak nevet”. Az ügyben meg­osztott Európai Néppárt a jogállami­sági eljárás lezárultáig semmiképp sem zárja ki soraiból a Fideszt - jelentette ki Joseph Daul pártelnök szerda este. Rogán Antal az MTI-nek azt nyilat­kozta, hogy a Fidesz kizárását a ma­gyar miniszterelnök távollétében Jean- Claude Juncker javasolta. * 2. és 9. oldal Háttal a realitásoknak? A salzburgi EU-csúcs résztvevői egyelőre semmiről sem döntöttek Fotó: Reuters Vita a tanítók, tanárok megbecsültségéről Csejk Miklós - A csaknem két évtizedes tapasztala­tom azt mutatja, hogy a rendszerváltás óta sokat vitatkoztunk arról, mit oktas­sunk és hogyan, de arról nem beszé­lünk, miért tanítunk, mi a cél - hang­súlyozta Aáry-Tamás Lajos, az oktatá­si jogok biztosa. Mint mondta: mind a tanárok, mind a szülők, de még a gye­rekek is gondolnak valamit arról, mi le­gyen az oktatás célja, erről viszont nincs közmegegyezés. - Ha nem állapodunk meg abban, hogy mi a közös célunk, ak­kor nagyon nehéz lesz választ adni arra a kérdésre, mennyit neveljen a család és mennyit az iskola, mit tanítsanak a gye­rekeknek, miben reménykedünk mind­annyian, amikor a diák befejezi az isko­lát, mit tudjon, mire legyen képes. Ezt meg kell vitatni - fejtegette Aáry-Ta­más Lajos, aki szerint ennek a párbe­szédnek a hiánya okozza többek között azt, hogy a tanárok alacsonyabb meg­becsültséget éreznek. A Bonusz Brigád és a GKI Digital eb­ben a tanévben is felmérte, hogy meny­nyibe kerül az iskolakezdés a szülőknek. Közlésük szerint egy alsós tanulóé átla­gosan 48 ezer forintba került, egy felső­sé pedig 61 ezerbe. A nyolc éve műkö­dő webes kereskedelmi cég online fel­mérése szerint a középiskolába és felső­­oktatási intézménybejáróknál a kiadá­sok ennél is magasabbak voltak: előb­bi esetében átlagosan 68 ezer, utóbbi­nál 84 ezer forintba került az iskolakez­dés gyerekenként. 1 5. oldal Hamarosan szabadulhat Ahmed Hamed Magyar Idők Négy hónap múlva szabadulhat a hét uniós útlevéllel a zsebében három éve elfogott az Ahmed H. néven elhíresült Ahmed Hamed. A szír férfit a röszkei zavargások egyik vezéralakjaként tegnap jogerősen öt év börtönre ítélte a Szegedi Táblabíróság. Az ítélet szerint Hamed tiltott módon lépte át a határt, és terror­­cselekményt követett el. A jogerős dön­tés a Szegedi Törvényszék ítéletét írta felül, amelynek büntetőtanácsa hét év, fegyházban letöltendő szabadságvesz­téssel sújtotta a férfit. A Cipruson élő Hamedet a tömegzavargás résztvevő­jeként tiltott határátlépésért, valamint társtettesként, állami szerv kényszerítése céljából, személy elleni erőszakos bűn­­cselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettében mondta ki bűnösnek az ítélőtábla Mezőlaki Erik vezette tanácsa. A férfit mellékbünte­tésként tíz évre kiutasították Magyar­­ország területéről, s legkorábban a sza­badságvesztés kétharmadának letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Hamedet 2015. szeptember 19-én fog­ták el, 22-én tartóztatták le, azaz szer­dán múlt három éve, hogy kényszerin­tézkedés hatálya alatt áll. A jogerős íté­let kétharmadát január 19-én fogja letöl­teni, így aznap szabadulhat. A táblabí­róság enyhítő körülményként értékelte, hogy Ahmed Hamed nem beszél ma­gyarul, a családja távol él, velük a kap­csolattartás nehézkes, és már három éve letartóztatásban van. „Más persze a jog és más az igazság, erre a legszebb példát az Amnesty Inter­national nevű Soros-szervezet szolgál­tatta, amely még a jogerős ítélet előtt te­­lekürtölte a nyilvánosságot azzal a vég­telenül jogszerű véleményével, hogy Ah­med H. már eleget ült és nagyjából le­szolgálta büntetését” - írja mai vezér­cikkében Gajdics Ottó, lapunk főszer­kesztője. 3. oldal Elhunyt Kulcsár Győző, a Nemzet Sportolója Magyar Idők Hosszú, súlyos betegség után, 77 éves korában elhunyt Kulcsár Győző, min­den idők legnagyobb párbajtőrvívó­ja, négyszeres olimpiai és háromszo­ros világbajnok, a Nemzet Sportoló­ja. Kulcsár Győző edzőként is hatal­masat alkotott, Nagy Tímeát és Szász- Kovács Emesét egyéni olimpiai arany­éremhez segítette, előzőleg pedig az olasz férfi­ párbajtőrcsapat két olim­piai aranyérmében is benne volt a keze. Attól kezdve, hogy 23 évesen a tokiói olimpián csapatban aranyérmet szer­zett, több mint fél évszázadot ívelt át a pályafutása - halálával az egyetemes sport kiemelkedő alakja távozott kö­zülünk. 11 19. oldal

Next