Magyar Idők, 2018. október (4. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-20 / 245. szám

NEM ELŐSZÖR FUTOTT LYUKRA DEMETER MÁRTA Nem az első súlyos tévedése volt De­meter Mártának, hogy a honvédség egyik repülőgépén utazó tiszt gyer­mekét összetévesztette Orbán Viktor lányával a névazonosság miatt. Az LMP-s politikus arról is érdeklődött, hogy miért utazott óriási költségen az egyik kormánybiztos katonai re­pülőgéppel, ám az iratbetekintéskor nem vette észre, hogy az illető nem volt a gépen. A Fidesz-frakció közöl­te: Demeter ügyében több bűncselek­mény gyanúja is felmerülhet, ezért az ügyészséghez fordulnak. 11 2. oldal TOVÁBBÍTOTTÁK A JOBBIK ELLENI FELJELENTÉST A Fővárosi Főügyészséghez továbbí­tották a Szabó Balázs volt jobbikos politikus által tett feljelentést, ame­lyet a párton belüli gyanús pénzmoz­gások miatt tett. A Legfőbb Ügyész­ség a feljelentés elbírálásáért továbbí­totta a dokumentumokat. Eközben a Jobbik szóvivője az N1TV volt főszer­kesztőjének azon állítását, miszerint a párt ismeretlen eredetű készpénzeket folyatott át a médiumon, azzal igye­kezett cáfolni, hogy bár az adott idő­szakban a párt vagy a pártalapítvány működését az ÁSZ nem ellenőrizte, de a könyvvizsgáló igen. A 3. oldal ERŐSEN APAD MERKELÉK TÁMOGATOTTSÁGA Megállíthatatlanul folytatódik a né­met nagykoalíciós pártok népsze­rűségvesztése. Egy tegnapi felmé­rés szerint már negyven százalék alá apadt a támogatottságuk. Egy hét múlva Hessenben a Merkel kancellár vezette CDU várhatóan két számje­gyű veszteséget könyvelhet el. A vál­tozás hullámait a Zöldek lovagolják meg: a felmérések szerint már ők a német baloldal vezető pártja, hesse­­ni emberüket, a félig jemeni Tarek al- Wazirt pedig kormányfőesélyesként is emlegetik. A 8. oldal MEGSZÓLAL AZ ÚJJÁÉPÍTETT LEGENDÁS ORGONA Az intézményalapító Liszt Ferenc születésnapján, október 22-én szó­lal meg újra a Zeneakadémia Nagy­termében az európai örökség védel­me szempontjából is kiemelkedő je­lentőségű, felújított Volt-orgona. A rekonstrukció nyolcszázmillió forin­tos állami támogatással valósulhatott meg. X 18. oldal ■ IDŐJÁRÁS Forrás: OMSZ | 200 8'c¡C9‘ VASÁRNAP , HÉTFŐ |KEDD 71 CJs 4\\?' 5 B ÁRFOLYAMOK Forrás: MNB EURO­­ USA-DOLLÁR 323,51 7­­ 282,52 A magyar időkkonzervatív közéleti napilap www.magyaridok.hu • 2018. október 20., szombat • IV. évfolyam 245. szám • 180 Ft Otthon melege: kétmilliárdra pályázhat a lakosság Fórumsorozatot indít a kormány Mai számunkban * 13. oldal a kontinens jövőjéről * 2. oldal 16 oldalas hétvégi melléklet „Ami akkoriban történt, az nem igazságszolgáltatás volt, hanem gonoszság" Újabb 1956-os megtorló ítéletekről döntött a Kúria Kulcsár Anna Újabb 1956-os bosszúálló bírói ítéle­tek semmisségét igazolta az elmúlt na­pokban a Kúria büntető tanácsa. Há­rom ügyben állapították meg, hogy az azokban érintett 25 személy elítélése a megtorlás része volt. Az elmúlt két év­ben egyébként a Kúria - az ügyész ja­vaslatára - összesen 22 hajdani bűnper­ben 93 résztvevő ítéletének a semmis­ségét igazolta már. A Kúrián megtud­tuk azt is: korábban 45 hasonló sem­misségi ügy szerepelt magánkezdemé­nyezésre a legfőbb ítélkező fórum előtt. A megtorló, súlyos ítéletek meg­hozataluk időpontjától eleve sem­misek, ha azokat rögtönítélő bíróság vagy népbírósági tanács hozta meg, esetleg gyorsított eljárásban hirdet­ték ki - így rendelkezett a 2000-ben elfogadott negyedik semmisségi tör­vény, ismertebb nevén a lex Tóth Ilo­na. A jogszabályt 2016-ban kiegészí­tették azzal, hogy a törvénnyel meg­állapított semmisségről a Kúria adhat ki igazolást a védők és a hozzátarto­zók vagy a legfőbb ügyész kérelmére. Ezt követően, elsőként 2016. október 13-án Nagy Imre egykori miniszter­elnök és mártírtársai ügyében igazol­ták az 1958-as bírói döntés semmis­ségét. Később két, ugyancsak ismert eset, a nyíregyházi forradalmárok és a mecseki láthatatlanok ügye került a Kúria elé, de a megmozdulásokban, a harci cselekményekben, az ellenállás­ban egykor részt vevő diákok és mun­kások elítélését több más alkalommal is megszüntették. A mostani eljárások hozzájárulhatnak a hatvan évvel ez­előtt meghurcolt és ártatlanul kivég­zett emberek jó hírnevének helyreál­lításához, s a hozzátartozók kegyeleti jogának hangsúlyosabb védelméhez. Az ügyek kapcsán Kónya István büntetőbíró, a Kúria elnökhelyette­se a Magyar Idők kérdésére elmond­ta: a semmisségről kiállított igazolá­sok az utókor számára is bizonyítják, hogy a hajdan kihirdetett bírói dön­tések valójában nem ítéletek, az egy­kori eljárásokat nem is lett volna sza­bad megindítani. - Ami akkoriban tör­tént, az nem igazságszolgáltatás volt, hanem gonoszság, a hatalom bosszú­ja - fogalmazott Kónya István, majd hozzátette: a mai bíráskodás elhatá­rolja magát ettől, és fejet hajt az áldo­zatok emléke előtt. Szovjet zászlót égetnek a pesti srácok. Többükön bírósági eljárással állt bosszút a hajdani hatalom Fotó: MTI/Erich Lessing Ukrajnában is káosz marad Sorosék után Magyar Idők A jövő évi ukrán elnök- és parlamenti választá­sok közeledtével, a túlfűtött nacionalista hangu­latban folytatódik a kárpátaljai magyarok vegzá­­lása a kijevi hatóságok részéről. Négy hónappal azt követően, hogy Kárpátalja válogatottja meg­nyerte a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség által el nem ismert labdarúgó-szövetségek világbajnok­ságát, a tornán részt vevő kárpátaljai magyar já­tékosokat életre szóló eltiltással sújtotta az uk­rán futballszövetség, de még ennél súlyosabb in­tézkedésként Ukrajna területére sem léphetnek be.­­ A csapat részvétele negatív hatással volt az ukrán labdarúgó-szövetségre, és rontotta annak hírnevét - idézte a Nemzeti Sport az ukrán szö­vetség alelnökét. Folytatás a 7., vezércikk a 3. oldalon Blokkoló kisebbség alakulhat az EP-ben Kottász Zoltán mmmmmm­mmmmmmmmimmmmmmtm Jelentősen növekedni fog a bevándorlásellenes politi­kai pártok és képviselők aránya a jövő májusban ese­dékes európai parlamenti választások után. A Ma­gyar Idők számításai szerint a jelenlegi 22 százalékról 31 százalékra növekszik azon EP-képviselők aránya, akik egyértelműen állást foglalnak a tömeges beván­dorlás megállítása mellett. A migrációs válság lesz minden bizonnyal a választások fő kampánytémája. Ahogy Orbán Viktor nemrég fogalmazott: a beván­dorláspárti és a bevándorlásellenes európai képvise­lők csatáját meg kell vívni. - Ha többséget nem is sze­reznek, a bevándorlásellenes erők arányának növe­kedése jelentős fejlemény, hiszen blokkoló kisebbsé­get alakíthatnak ki a föderális EU-ra vágyó nagyobb pártcsaládokkal szemben - mondta lapunknak Ki­­szelly Zoltán politológus. * 9. oldal A nyugdíjjal együtt érkezik a prémium Jakubász Tamás A következő hónapban prémiumot fizet az állam a nyugdíjasoknak, az extra összegek kifizetésére a gaz­daság jó teljesítménye adja meg a pénzügyi alapot - erről beszélt a Magyar Időknek a pénzügyminiszter helyettese, majd tájékoztatást adott arról, mikor és mekkora összegre számíthatnak a jogosultak. - A prémiumot a novemberi ellátásokkal együtt folyó­sítja az államkincstár - mondta Tállai András, majd kifejtette: először azokhoz jut el a prémium, akik át­utalással kapják meg a nyugdíjukat, az ő számlájukra november 12-én érkezik meg az extra pénz. A postai kézbesítés ezt követően, november 15-én veszi kezde­tét. - Pluszjuttatást nagyjából 2,5 millió nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személynek fo­lyósít az állam - jegyezte meg a miniszterhelyettes. Folytatás a 12. oldalon

Next