Magyar Idők, 2018. november (4. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-13 / 263. szám

20 SPORT Fucsovics karriercsúcsa Fucsovics Márton egy helyet ja­vítva 37. a férfiteniszezők világ­­ranglistáján, pályafutása során még nem állt ennyire elöl. (MI) Verstappen bűnhődik Két nap közmunkára ítélték Max Verstappent, a Red Bull holland pilótáját, aki a vasárnapi Formu­la-1­ Brazil Nagydíj után szóvál­tásba keveredett Esteban Ocon­­nal (Force India), és többször meglökte a a futamon vele össze­ütköző francia versenyzőt. Vers­tappen a 44. körben az élen ha­ladt, amikor a lekörözött Ocon megpróbálta visszaelőzni, és bal­esetet okozott. A megpördülő holland pilóta a csapatrádión azonnal idiótának neveze Ocont, és a dühe azután sem csillapo­dott, hogy másodikként célba ért. (MI) Solari folytathatja A Julen Lopeteguit váltó és im­már négy győztes mérkőzést maga mögött tudó Santiago Sola­­rit a szezon végéig véglegesítették a Real Madrid labdarúgócsapatá­nak vezetőedzői posztján. (MI) Ezüst Taskent­ből Tóth Krisztián (90 kg) ezüstér­mes lett a cselgáncsozók taskenti Grand Prix-versenyén. (MI) Maccabi: Ludovika Eldőlt, hogy a Ludovika, a Nem­zeti Közszolgálati Egyetem épü­letegyüttese lesz a központi hely­színe a 2019. július 29. és augusz­tus 7. között Budapesten rende­zendő 15. Maccabi Európa Játé­koknak. Minden idők legnagyobb magyarországi felnőtt multi­sportrendezvényére 30 országból több mint 2500 sportoló érkezik, akik 29 sportágban versenyeznek. A zsidó sport-, kulturális, vallási és közösségi eseményének fővéd­nöke Áder János köztársasági el­nök lesz. (MI) Ha kezdőként játszik, akkor Dzsudzsák lesz a válogatott csapatkapitánya Szalagkérdés és elnézéskérés A magyar labdarúgó-válogatott elkezdte a felkészülését az Észt­ország és a Finnország elleni Nem­zetek Ligája-mérkőzésre. Marco Rossi szövetségi kapitány kijelen­tette: soha semmilyen nyomást nem érzett az MLSZ-től a tekintet­ben, hogy kit hívjon meg a keret­be. A soron következő két talál­kozón természetesen a győzelem a cél, másra nem is gondol a ka­pitány. Szilágyi László m­mmmmmmmmmmmmm A közelmúltbeli eredményeihez ké­pest igencsak élénk médiaérdeklő­dés mellett kezdődött a futballválo­gatott felkészülése a soron követke­ző két Nemzetek Ligája-mérkőzésre. A kezdeti helyzetjelentés (Sallai Ro­land és Fiola Attila sérülés miatt ma­radt távol, Kádár Tamás és Ugrai Ro­land a sajtótájékoztató után csatlako­zott a többiekhez a telki edzőtábor­ban) után rögvest komolyabbra for­dult a szó. A kötelező minimum után Marco Rossi a rá jellemző olasz tem­peramentummal őszinte üzemmód­ba váltott. „Sajnálom, hogy ilyen kel­lemetlenséget okoztam. Roppant mó­don sajnálom, hogy nehéz helyzetbe hoztam a csapatot” - szólt a kapitány az egy mérkőzésre szóló büntetéséről. Mint ismert, Rossi a Pireuszban tanú­sított viselkedése miatt nem ülhet le a kispadra az észtek elleni mérkőzésen, így november 15-én Cosimo Inguscio és Gera Zoltán dirigálja a válogatottat. Az olasz szakember reagált azokra a pletykákra, amely szerint komoly nyo­más nehezedett rá, amikor meghívót küldött az eddig mellőzött Dzsudzsák Balázsnak. „Hadd szögezzem le, egye­sek túlzásokba esnek, nincs és nem is volt semmilyen presszió az MLSZ ré­széről. Egyedül én és a stábom döntöm el, kiket hívok meg a válogatott keret­be” - szólt a kapitány. S ha már Dzsudzsák, akkor termé­szetesen szóba jött a csapatkapitányi tisztség is. A ballábas középpályás tá­vollétében a Rossi-korszakban eddig Szalai Ádám viselte a csapatkapitányi karszalagot. De vajon ez változik a jö­vőben? A kapitány sejtelmesen csak annyit mondott, hogy ha Dzsudzsák kezdőként lép pályára, ő lesz a „cséka”. „Szalai Ádám eddig minden szempont­ból rászolgált a bizalomra” - fogalma­zott az olasz szakember. A magyar válogatott Finnország és Görögország mögött jelenleg a har­madik helyen áll a Nemzetek Ligája­­csoportban. S ha netán gyengébben sikerül a soron következő két hazai meccs, akár ki is eshet a sorozat C osztályából. De erre nem is gondol a szakvezető. „Nem is akarok a negye­dik helyre gondolni, a következő két meccsen cél a hat pont megszerzése. Vissza akarjuk szerezni a szurkolók bizalmát” - hangsúlyozta Rossi. Csat­lakozott hozzá a Bologna középpályá­sa. Nagy Ádám kijelentette, karrierje során a Ferencvárosban fordult elő, hogy az aktuális edzője (Thomas Doll) nem volt ott a kispadnál. Nagy sze­rint ez nem jelenthet akadályt. „Csat­lakozom a Misterhez, nyernünk kell, bármi áron!” A harcias szólamokból most sincs hiány. Csütörtökön Észtor­szág, vasárnap a csoportelső Finnor­szág ellen játszik a Groupama Aréná­ban a labdarúgó-válogatott. Ha kezdő lesz, Dzsudzsák Balázst illeti a csa­patkapitányi karszalag. Persze Ros­si, aki bevallottan nem érez semmi­féle nyomást, meglepheti a közvéle­ményt azzal, hogy egymás után két­szer is a cserék közé jelöli a középpá­lyást. Gyurcsó és Sallói is tudna mesél­ni, milyen úgy hazajönni, hogy utána egyetlen percet sem játszik az ember a nemzeti csapatban. Igaz, egyikük sem volt csapatkapitány, főleg nem 96-szoros válogatott. A válogatott Telkiben elkezdte a felkészülést, és Dzsudzsák Balázs is újra csatasorba állt Fotó Bach Máté Rövid pályás gyorskorcsolyázóink három aranyat nyertek Jégvarázs Salt Lake Cityben Fábik Tibor Rövid pályás gyorskorcsolyázóink már egy hete Calgaryban is szenzációsan szerepeltek a 2018/19-es világkupa­sorozat nyitóállomásán - két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szerez­tek, és el ne feledjük férfiváltónk vi­lágcsúcsát­­, de a múlt hét végén Salt Lake Cityben még erre is rátettek egy lapáttal. Most azzal értek el egyfajta rekordot, hogy három számban győz­tek, ami válogatottunknak még soha nem sikerült, továbbá korábban nem volt olyan női versenyzőnk, akinek a nyakába vk-aranyat akasztottak - most pedig már kettő is van. Calgaryban a férfiaknál Liu Shaoang nyerte meg az 1000 métert, most Salt Lake Cityben Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang ezúttal 500 méteren harma­dikként zárt, a közép-európai idő sze­rint tegnap hajnalban véget ért viadalon a műsor végén pedig férfi- és vegyes­váltónk is a dobogó tetejére állhatott. A Calgaryban debütált vegyesvál­tó döntője elképesztő izgalmakat ho­zott, a Liu Shaolin Sándor, Liu Sha­oang, Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca összetételben futó kvartettünk a má­­sodik-harmadik-negyedik hely vala­melyikén korcsolyázott, aztán jött az utolsó váltás, és eszünkbe juthatott a calgaryi vk-viadal, ahol a férfiváltó fi­náléjában Liu Shaolin az utolsó kör­ben előzte meg a holland Sjinkie Kneg­tet. Nos, a koreográfia ugyanez volt, de Knegt számára még fájdalmasabb lett a befejezés: versenyzőnk az utolsó centiben tréfálta meg, kinyújtotta a lá­bát, és 7 ezredmásodperccel (!) előzte meg. „Nem terveztem ilyen izgalmasra a befutót - fogalmazott Liu Shaolin a magyar szövetség honlapján. - De ha már a múlt héten levadásztam Kneg­­tet, gondoltam, megpróbálom újra. A befejező emberek királya címre török!” És itt még nem volt vége! A Liu test­vérek éppen csak átvették az aranyér­meket, nekigyürkőzhettek a férfiváltó fináléjának. Az edzők változtattak a csapat összetételén: Burján Csaba ma­radt a csapatban, ám Krueger Cole he­lyett ismét Varnyú Alex kapott lehető­séget. A vetélytársak viszont semmi­féle lehetőséget nem kaptak, hiszen a magyar csapat rajt-cél győzelmet ara­tott. „Mondtam, hogy nem kényelme­­sít el minket az olimpiai arany, ezen­túl is azért küzdünk majd, hogy minél több érmet szerezzünk a versenyeken” - jegyezte meg Liu Shaoang. A Jász­apáti Petra, Bácskai Sára Luca, Szili­­czei-Német Rebeka, Knoch Márta ösz­­szetételű női váltónk az összesítésben az ötödik helyen zárt a B döntő meg­nyerésével - hogy ők is győztesen zár­ják a világkupát. Liu Shaolin Sándor (hátul) és Liu Shaoang újra remekelt Forrás: isu 2018. november 13., kedd Sallói Dániel ismét főszereplő volt Pajor-Gyulai László És megint Sallói Dániel...! Hetek óta állandó főszereplője a magyar légió­sok hétvégéjét összefoglaló írásaink­nak a Kansas City 22 éves magyar csa­tára, és ez ezúttal sem lehet másként. Az észak-amerikai profi futball-liga, az MLS a konferencia-elődöntőknél tartott az elmúlt napokban, és a nyu­gatiban alapszakaszgyőztes Kansas a Real Salt Lake-kel vívott párharcot a döntőért. Egy hete az első mérkő­zésen idegenben 1-1-et ért el, így jó esélyekkel és Sallói Dániellel a kez­dőcsapatban várhatta a visszavágót. Németh Krisztánt a cserék közé ne­vezte Vermes Péter vezetőedző, bár végül nem állt be. Sallói az odavágón nem talált be az ellenfél kapujába, ami némileg meg­lepő volt, hiszen előtte öt meccsen öt gólt szerzett sorozatban, ám hazai pá­lyán kitett magáért, hiszen duplázott. A 20. percben nehéz helyzetben remek megoldást választva lőtt a hálóba, és növelte ezzel kettőre csapata előnyét. A hajrában 3-2-re vezetett a házigazda, de a vendégek minden erejüket moz­gósították a számukra továbbjutást je­lentő egyenlítésért, a játékvezető pedig nyolc percet hosszabbított. A 97.-ben aztán minden eldőlt: egy előrevágott labdát a védő röviden adott haza, a ma­gyar futballista pedig gyorsan reagálva 4-2-re módosította az eredményt, ami megpecsételte a Real Salt Lake sorsát. A Kansas City így készülhet a konfe­rencia döntőjére, amelyben magyar idő szerint november 30-án, hajnalban a Portland Timbers lesz az ellenfele, és ha nyer, akkor az MLS bajnoki címé­ért is pályára léphet. Hétfői számunkban már írtunk a top bajnokságokban szereplő magya­rok hétvégéjéről, röviden szólni illik a többiekről is. Bese Barnabás kézsé­rülés miatt nem játszott a francia Le Havre-ban, Lang Ádám pedig kispado­­zott a román Clujban. Gyurcsó Ádám 87 percet töltött el a pályán a bajnoki­ját 3-0-ra megnyerő Hajdúk Splitben, Holman Dávid pedig hetven percet ka­pott a szlovák Slovan Bratislavában, amely az ő góljával is nyert 2-1-re Nyit­­rán. A DAC Kalmár Zsolttal a közép­pályán győzte le idegenben a Ruzom­­berokot. Nagy Dominik végigjátszot­ta a lengyel Legia Warszawa Szczecin­ben 2-1-re elveszített mérkőzését, az ukrán Dinamo Kijev pedig Kádár Ta­mással a védelemben nyert 4-0-ra. A görög Atromitosz Athénban fektette két vállra az AEK-ot, a kapuját Megye­ri Balázs védte, Ugrai Rolandot pedig a 65. percben lecserélték. Jeruzsálem­ben nyert 2-3-ra a Beitar ellen a Kor­hut Mihállyal felálló Hapoel Beer Seva Izraelben, a kazah utolsó fordulóban pedig a bajnok Asztana Kleinheisler Lászlót végig a pályán tartva búcsú­zott 4-0-s sikerrel.

Next