Magyar Idők, 2018. december (4. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-03 / 280. szám
2 BELFÖLD Advent a felkészülés ideje Tegnap advent első vasárnapja volt, elkezdődött a karácsonyra történő lelki felkészülés négy vasárnapon át tartó időszaka. A keresztények böjttel, bűnbánattal és jócselekedetekkel is készülnek Jézus születésének ünnepére - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia MTI-hez eljuttatott közleményében. Azt írták: az adventi koszorú négy gyertyája az adventi időszak négy vasárnapjára utal, a három lila gyertya jelzi, hogy bűnbánati időszakban vagyunk, az egy rózsaszín pedig azt, hogy van okunk az örvendezésre is, mert az Úr közel van hozzánk. Ez az időszak a keresztény embernek nem az év végi rohanásról szól, és nem is csak azt jelenti, hogy ilyenkor „többet vagyunk együtt barátainkkal, szeretteinkkel”. (MTI) Kormánypárti polgármester Szennán Újra Salamon Gyulát (Fidesz- KDNP) választották polgármesternek a Somogy megyei Szennán tartott időközi voksoláson tegnap. A Kaposvárhoz közeli, több mint 700 lakosú községben az időközi választásra azért volt szükség, mert a képviselő-testület szeptemberben feloszlatta magát, a tagok többsége ugyanis nem tudott együttműködni a polgármesterrel. A Zala megyei Nemesszentandráson is választás volt tegnap, ott az egyedüli jelöltként induló Herczeg Lászlót (független) a választók csaknem harmadának részvétele mellett választották polgármesternek, a korábbi polgármester, Szalai Tibor halála után. (MTI) Gyurcsány százmilliókért repkedett Gabay Dorka Gyurcsány Ferenc 2008-ban közel félmilliárd forint értékben utazgatott szerte a világban - írta az Origo.hu abban az összeállításban, amelyben azt vették górcső alá, hogy a volt miniszterelnök hány alkalommal utazott magánrepülőgéppel. A portál azt írja, hogy a volt kormányfő 2006-ban bérelt különgéppel utazott Luxemburgba, ez pedig ötmillió forintjába került a magyar adófizetőknek. Gyurcsány miniszterelnökségének első másfél évében (2004-2006) összesen tizenhétszer vett igénybe ilyen magángépet, mintegy 117 millió forint értékben. Az exkormányfő 2004-ben Lengyelországba és Irakba látogatott, ez 10 millió forintba került. Egy év múlva pedig tizenkét alkalommal, összesen 93 millióért utazott magángépen külföldre, 2005-ben tehát gyakorlatilag körberepkedte Európát. Gyurcsány 2008-as évre vonatkozó utazási költségei sem tűntek visszafogottnak: az egykori kormányfőnek 34 külföldi útja volt, amelyek összes költsége 318,5 millió forintot tett ki. A következő évben Gyurcsány és Bajnai összesen 264 milliót repkedett el, harmincegy út alatt. A portál kitért arra, hogy a balliberális média - amely mostanában előszeretettel támadja Orbán Viktor miniszterelnököt utazásai miatt - igen elnézően kezelte Gyurcsány Ferenc több milliós repüléseit. Legutóbb egyébként arról cikkezett az ellenzéki sajtó, hogy a kormányfő az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb magyar kulturális sikerének alkalmából Milánóba utazott, hogy részt vegyen Kurtág György operájának bemutatóján a Scalában. 2018. december 3., hétfő Brüsszel már saját szabályait is megerőszakolja a migránsok miatt Az Európai Unió vezetése a Soros-tervhez asszisztál Brüsszel a magyar kormány szerint még a saját eljárásjogi szabályait is képes felrúgni azért, hogy minél több migránst engedhessen be az Európai Unió területére. A titkosszolgálati szakértő úgy látja: Soros György stratégiai terve érvényesül kontinensünkön. Baranyai Gábor - Az EU menedzseli, nem pedig megállítja a migrációt - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Kovács Zoltán hozzátette: a migráció menedzselésére szolgál például a humanitárius vízum és a migránskártya is. - Nem világos, hogy miből finanszírozzák a migránsok bankkártyáit. Itt óriási összegek mozognak, ez óriási üzlet. Soros György és különféle kártyakibocsátó cégek emberbaráti célokkal leplezik valódi tevékenységüket - mondta az államtitkár. Megjegyezte: Magyarország évek óta mondja, hogy először a migránsáradatot kell megállítani. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy az EU már saját eljárásjogi szabályait is megerőszakolja, hogy a neki kedvező döntések megszülessenek, például ismét voksolhat az Európai Parlament (EP) az egyszer már leszavazott, migránsoknak biztosítandó, úgynevezett humanitárius vízumról. - Ez a demokrácia próbája - jegyezte meg. Arra a felvetésre, mi állhat amögött, hogy az EP felszólította Magyarországot, adja ki a hazájában jogerősen elítélt Nikola Gruevszki volt macedón kormányfőt, Kovács Zoltán úgy reagált: az EP migránspárti többsége mindent megtesz a bevándorlás elősegítése érdekében és az ezt akadályozók ellen. Az Európai Parlament migránspárti többsége nyilvánvalóan jogszerűtlen eljárással ismét napirendre veteti a migránsvízum ügyét - mondta Deutsch Tamás tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A Fidesz EP-képviselője hozzátette: a migránsvízum túlmutat az ENSZ migrációs paktumán is, ilyen őrült elképzelés szerinte még abban sem szerepel Kitért arra is, hogy a Fidesz és a KDNP EP-képviselői írásbeli kérdéssel fordultak az Európai Bizottság elnökéhez a migránskártyákkal kapcsolatban, választ azonban még nem kaptak. Soros György stratégiai tervei között szerepel, hogy át kell alakítani Európát. Az elmúlt időszakot látva elmondható, hogy a kezdeményezés valóban sikeres volt, hiszen az Európai Unió vezetésének jelentős része támogatta az elképzelést.- jelentette ki Földi László titkosszolgálati szakértő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Földi László úgy látja: a nyugati, jóléti, radikális változástól tartó társadalmak miatt az EP-választások eredményében nem lesz jelentős áttörés. Kovács Zoltán szerint a humanitárius vízumról szóló szavazás a demokrácia próbája Fotó: MTI/EPA-Oresztisz Panajotu Adventkor növekszik a terrorfenyegetettség Baranyai - Biztonsági szempontból kiemelt az adventi időszak Európában, fennáll a lehetősége egy nagyobb terrortámadásnak - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában. A szakember szerint mivel az Iszlám Állam kiszorult a Közel-Kelet jelentős részéről, ezért reális veszély, hogy Európában próbál meg olyan akciókat végrehajtani, amelyek demonstrálják erejét, lelkesítik tagjait, szimpatizánsait, anyagi támogatóit. A közelmúltban Nagy-Britanniában bombagyárat, másutt vegyi támadásra készülő csoportot számoltak fel - fűzte hozzá. A szakember szerint ebben a harcban a hátrálásnak, az önfeladásnak rossz üzenete van. Az elmúlt években a migráns hátterű személyek által elkövetett terrortámadások és rendzavarások miatt számos nagyvárosi karácsonyi vásár úgy néz ki, mint egy ostromlott katonai tábor. A 888.hu arról ír, hogy Berlinben az adventi vásár környékén hármas védvonalat alakítottak ki a hatóságok. A budapesti, Vörösmarty téri adventi vásáron is vannak betonelemek és a hétköznapokhoz képest több a rendőr is, de hazánk biztonsági helyzete a kormány migrációs politikája és intézkedései miatt jobb, mint a nyugati országoké. A karácsonyi vásárok lassan erődítményekhez hasonlítanak Fotó Teknős Miklós Választmányi ülést tartott a KDNP Megtartotta szokásos éves ülését a KDNP Országos Választmánya szombaton. A felszólaló politikusok úgy vélekedtek, hogy Magyarország és Európa keresztény gyökereinek, a nemzetállamok sajátos karakterjegyeinek megőrzése jelenleg egyedül a kereszténydemokrata politika alapjain lehetséges. Magyar Idők mmmmmmmmmmmmmmmm - Európa és Magyarország jövője szempontjából komoly tétje van a jövő évi európai parlamenti (EP) választásnak - hangoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a kisebbik kormánypárt szombati választmányi ülésén. Semjén Zsolt pártelnök beszédében kiemelte, hogy a Magyarországot kormányzó pártszövetség stabil világnézeti alapjait, a történelmi kereszténydemokrata eszmeiséghez való kötődését a KDNP hivatott biztosítani. A kisebbik kormánypárt politikusai és szakemberei fontos területeken vesznek részt a gyermekes családok megerősítését, az ország biztonságát kiemelten kezelő kormányzati munkában. Ezzel hozzájárulnak a korunk legfontosabb kihívásaira adott, Európa többi országának is példamutató megoldások kidolgozásához - mondta a pártelnök. A politikus a 2019-es év feladatairól szólva a májusi EP-választás mellett az őszi önkormányzati választásokkal összefüggésben a megyei közgyűlésekben, nagyvárosokban és kisebb településeken egyaránt szép számmal tevékenykedő KDNP-s politikusok lehetőségeiről is beszélt. Latorcai János választmányi elnök beszédében rámutatott: a keresztény világnézeti alapú politizálás sikerének egyik legfőbb záloga a személyes hitelesség. - Képesnek kell lenni mindenkit megszólítani, akinek fontos a keresztény kulturális értékek megtartása és az európai nemzetek jövője - tette hozzá. Harrach Péter frakcióvezető az ülésen bemutatta a választások után alakult parlamenti képviselőcsoport elvégzett munkáját, kitérve a felszólalásokban érintett főbb témákra. A kereszténydemokrata társadalmi kapcsolatok erősítése érdekében tett lépések mellett kiemelte a közösségi média egyre aktívabb használatát is. A választmányi ülésen, amelyen csaknem háromszázan vettek részt, Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke felhívta a figyelmet a fiatalabb nemzedék közéletbe való bevonásának fontosságára. A KDNP országgyűlési képviselője hangsúlyozta a családokkal foglalkozó nemzeti konzultáción való részvétel jelentőségét.