Magyar Idők, 2019. február (5. évfolyam, 27-30. szám)

2019-02-01 / 27. szám

FEGYHÁZBA VONULHAT BÁLLA IRMA GYILKOSA Tizenkét évvel Bálla Irma debrece­ni önkormányzati képviselő meggyil­kolása után - nem jogerősen - tizen­öt év fegyházra ítélték különös ke­gyetlenséggel elkövetett emberölés és rablás miatt D. Lajost, aki feltételesen sem helyezhető szabadlábra. A se­gédmunkás jelenleg is börtönben van egy bűncselekmény-sorozat elköve­tése miatt, és idén szabadult volna. A nyomozás során kétszer is beismerte a gyilkosságot, ám visszavonta vallo­másait. A politikus asszony meggyil­kolása miatt korábban 12 év fegyház­ra ítélték az áldozat fiát, Schönstein Sándort, akit bizonyítottság hiányá­ban végül felmentettek. 5. oldal BÖRTÖNBE MEHETNEK A TÁBORNOKOK Tizenhárom vádlottat ítélt börtön­­büntetésre a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa a tábornokper meg­ismételt elsőfokú eljárásában teg­nap. Tizenegy vádlott büntetését fel­függesztették, négyet pedig felmen­tettek. Mint ismert, a több mint tíz éve húzódó perben az ügyészség ti­zenhét ember ellen emelt vádat bűn­­szövetségben, üzletszerűen elköve­tett vesztegetés és más bűncselekmé­nyek miatt. A vádlottak között szá­mos, egykor vezető beosztásban dol­gozó honvédelmi minisztériumi al­kalmazott és magas rangú katona­tisztek is volt. A bíróság L. István At­tila dandártábornokot három év, O. János dandártábornokot pedig két év börtönre ítélte, és vagyonelkobzást rendelt el velük szemben. is 4. oldal TILTOTT PÁRTFINANSZÍROZÁS A Demokratikus Koalíció és a Jobbik Magyarországért Mozgalom tiltott támogatást használt fel kampánya fi­nanszírozására - derül ki az Állami Számvevőszék vizsgálatából. A DK a párttörvény előírását megszegve, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás­ként a piaci ár alatt vett igénybe szol­gáltatást, 430 ezer forintnyi kamatkü­lönbözetet tiltott támogatásként fo­gadott el. A Jobbik a bevételek között saját forrásként feltüntetett 171 mil­lió forintból 52,1 millióval nem tud elszámolni, továbbá a párt 84,3 millió forint összegben nem valós bevéte­leket jelölt meg, amelyek nem képez­hették a választási kampányra fordí­tott kiadásainak forrását. A 1­2. oldal I IDŐJÁRÁS Forrás: OMSZ B 5'C -2'C­­C9‘ SZOMBAT , VASÁRNAP : HÉTFŐ /6­.12 /V 11VS 5 A\ V5 Gi »fi 3 M ÁRFOLYAMOK Forrás: MNB EURO , USA-DOLLÁR 315,87 \ ! 275,03 \ magyar idők www.magyaridok.hu • 2019. február 1., péntek • V. évfolyam 27. szám • 180 Ft Mától az idei matricákkal lehet Csaknem felére apadt a hazai Nagy érdeklődés mellett folyik autózni a fizetős utakon * «.olda« közműtartozás * «.odai a diplomamentés » 6.oldai konzervatív közéleti napilap A cigányok védelmét is feláldozták a politikájuk oltárán Már a rasszizmust is elnézi az ellenzék Hiába a karlendítős videó, a cigányverős hangfelvétel, a DK szemreb­benés nélkül mentegeti a Jobbikot és elnökét, Sneider Tamást. Pedig Gyurcsány Ferenc korábban valósággal sportot űzött a párttól való el­határolódásból, nem győzött fellépni az antiszemitizmus és a rassziz­mus ellen. Sőt, miniszterelnökként a The Timesnak adott interjúban a Fideszt vádolta azzal, hogy közösséget vállal az antiszemitizmussal. Bakonyi Ádám - A kormánysajtó bármikor képes, akár a múltból, akár a jelenből előál­lítani olyan anyagokat, amivel a közös együttműködés lehetőségét próbálják megakadályozni, például hazug hírek gyártásával - így mentegette a napok­ban Varjú László, a DK alelnöke Snei­der Tamást, akiről számos olyan bizo­nyíték került elő, amelyek rasszizmu­sát támasztják alá. Többek között egy videófelvételen a Jobbik elnökének fe­lesége náci karlendítéssel pózol a saját esküvőjén, más hangfelvételeken pedig maga Sneider cigányok „agyonütéséről”, illetve arról beszél, hogy még mindig jobb, ha valaki muszlim vallásra tér át, mint ha zsidóra. A pártelnök kifejtette, hogy az Országgyűlésben másként kell fogalmaznia, mint egyébként „harcos­ként” tenné, hogy „szimpatikus legyen a Jobbik”.­­ Ettől függetlenül különö­sebben nem változott semmi az elkép­zelésünkben, sőt egyáltalán nem vál­tozott, csak a kommunikáció, arra kell figyelni, hogy hogyan - jelentette ki. Folytatás a 3. oldalon­ Fotó: Europress/AFP Gyurcsány Ferencék egy 2013-as tüntetésen. Azóta nagyot fordult velük a világ Külföldön sem hisznek Sargentininek Baranyai-Kárpáti A holland kereszténydemokraták kezde­ményezésére a hágai parlament február közepén bizottsági meghallgatáson és egy Magyarországra tervezett kétnapos látogatáson próbál utánajárni annak, hogy mi igaz a Sargentini-jelentésben és az Európai Parlament (EP) szerdai, hazánk jogállamiságáról szóló vitáján elhangzottakból. A Magyar Idők érte­sülése szerint a Judith Sargentini zöld­párti EP-képviselő neve fémjelezte jog­államisági jelentésnél sokkal részlete­sebb és főleg objektívabb lesz a mosta­ni vizsgálat, hiszen az ellenzék és a civil szervezetek képviselői mellett most a kormánypártok, a kormány, valamint a tudományos élet szereplőivel is egyez­tetni fog a küldöttség. A holland par­lament egész Kelet-Európában tervezi a jogállamiság helyzetének tényszerű vizsgálatát. Szánthó Miklós, az Alap­jogokért Központ igazgatója pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogállami­sági hiányosságokra hivatkozva elindí­tott, jelenleg a tanács előtt lévő 7-es cik­kely szerinti eljárásban az uniós szer­ződések szerint nem vehetnek részt az EP-képviselők. Amennyiben az EP te­ret adna egy ilyen kezdeményezésnek, akkor valójában az uniós parlament el­lene kellene jogállamiság-eljárást indí­tani. Legutóbb a már az említett, végül érdektelenségbe fulladt európai parla­menti vitán követelte Judith Sargentini és mások is, hogy beavatkozhassanak Magyarország ellenében az eljárásba. Az európai zöldek javaslatára összehívott vitán a balliberális képviselők az ismert bírálatokat ismételték meg Magyaror­szággal szemben: a CEU „elüldözése”, a sajtószabadság hiánya, a közigazgatá­si bíróságok felállítása miatti aggoda­lom, a korrupció és nem utolsósorban a Stop, Soros! törvénycsomag, ami vé­leményük szerint súlyosan korlátozza a menedékkérők jogait. 2. oldal Neki köszönhető, hogy a magyar film új aranykora köszöntött ránk Végső búcsút vettek Andy Vajnától Magyar Idők Családja kérésére zárt körben búcsúztat­ták Andy Vajna filmproducert, a nem­zeti filmipar fejlesztéséért felelős kor­mánybiztost tegnap délelőtt. A magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakjaként számontartott filmes szak­ember életének 75. évében, hosszú be­tegség után hunyt el. Andy Vajnát a Fiu­mei úti nemzeti sírkertben helyezték örök nyugalomra. - Andy Vajnának köszönhető, hogy a magyar film új aranykora köszöntött ránk - mondta Rogán Antal, a Minisz­terelnöki Kabinetirodát vezető minisz­ter a filmipar fejlesztéséért felelős kor­mánybiztos búcsúztatásán.­­ A haza szeretete az ő szótárában azt jelentet­te, hogy megmutassa az egész világnak ezt a magányos, sokszor meg nem ér­tett, nyelvébe és történelmébe zárkó­zott népet. És ami ennél is fontosabb: felkeltse a büszkeséget a magyar fiata­lokban a saját hazájuk iránt - hangsú­lyozta Rogán Antal. Hozzáfűzte: Andy Vajna szerelmes volt Magyarországba, és ez a szerelem egész életében arra ösz­tönözte, hogy megmaradjon magyarnak Hollywoodban is, és kivárja azt a pilla­natot, amikor visszaadhat valamit ab­ból, amit Magyarországtól kapott. Ki­emelte:­­ Amit ígért, teljesítette. Amit vállalt, megvalósította. A temetésen ott volt Orbán Viktor kormányfő, aki Arnold Schwarzeneg­­gerrel érkezett. A szertartáson részt vett számos színész és rendező is.

Next