Magyar Ifjúság, 1957. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)
1957-04-06 / 14. szám
----------------------1XIUS ELSEJÉN déltájban ezen a ponton ki fog emelkedni egy sziget, —mondta Bencze és az asztalra terített térképre mutatott. — Itt, ahol most nyolcszáz méter mélységű tenger van. A sziget körülbelül tíz- ■ tizenöt méter magas, mintegy nyolc kilométer átmérőjű lesz... ezt valószínűleg két-három napig tartó tengerrengés fogja megelőzni.. a sziget kiemelkedésével a földrengések nem szűnnek meg Ez a sziget legfeljebb huszonnégy órát fog élni, azután a következő rengéshullám, amelynek a góca itt lesz ... nézzék csak ezt a tengeralatti árkot... tehát a következő hullám ezt a másik pontot fogja ma°a-ba emelni, a mi újszülött szigetünket pedig ismét elnyeli az óceán. — Persze érhetnek még minket olyan meglepetések hogy itt maradhatunk még három évig és kezdhetjük elölről az egészet .. például, ha ... — Ha? — Mondjuk a tenger meggondolja magát és mégsem dob ki magából egy szigetet. — Az mit jelentene? — Csak annyit, hogy fabatkát sem érnek a számításaim, hogy egy vagy több fontos tényezőt kihagytam, hogy rosszul következtetek, szóval, sok mindent... — És ez lehetséges?— Dehogyis lehetséges, — szólt közbe izgatottan Wilkins. .. Amit a kolléga úr eddig produkált... kidolgózta hetekre előre szigetünk minden vulkánjának kitörési idejét és erejét, olyan pontosan, hogy aszerint lehetne irányítani a nemzetközi quintobusz-ménetrendet... előre megjósolta a múltheti tengerrengést. Én az ön helyében kilőném a rakétákat. — Nem. Bocsásson meg kolléga úr, ezt nem teszem meg. Lehetetlen. — Nem fog szégyent vallani. — Nem, nem kockáztathatom meg. Tamás, aki a délutáni pihenőt és a váratlanul kellemes napsütést arra használta fel, hogy a műszersátor előtt felállított nyugágyak egyikében napozott, felnyitotta a szemét. — Miről vitatkoznak, professzor urak? — Tudod, a rakéta-értesítésről. Tamás nem felelt. Szíve mélyén Wakinsnek adott igazat. Két, hete nincs rádiójuk, de rakéta-bombáik vannak és az irányítható rakétákon üzenetet lehetne küldeni a világ legfőbb tudományos intézeteihez, előre bejelenteni a július elsejei földrengést. Mert hiába tudják ők előre, ha nem tudják bebizonyítani, hogy tudták... De Bencze professzornak ő is hiába beszél. „Fütyülök az akadémiára” — mondja mérgesen. „A tudomány nem lóverseny, nem futball-mérkőzés, sőt nem is boxmeccs. Nem az a fő, hogy idejekorán bejelentsem eredményeimet, hanem az a fő, hogy jók legyenek. Micsoda dolog: előre értesíteni rakétán a világ állomásait és a végül kisül, hogy hibás számítás volt. Tamás azóta is mozog magában, ha erre a beszélgetésre gondol. Elhatározta, hogy nem szól a professzornak, de ha alkalom adódik rá, kilövi a jelzőrakétát. Július elseje barátságos, nyugodt reggellel köszöntötte őket Az égen lomha, szürkéslila felhők úsztak, a felhők peremét aranycsíkkal vonta be a mögéjük bújtan. Szél se mozdult, levél se rezdült, a levegőt virág- és gyümölcsillat töltötte meg. , Mintha koranyár volna, nem a tél közepe” — mondta Éva és kitárt karral nagyokat lélegzett. „Csodálatosan friss a levegő.” ,,A műszerek még egészen nyugodtak" — jelentette Solt Zsolt a reggelinél ülő professzor««11_Hm. Hát legfeljebb elmarad a földrengés, — mondta kedélyesen Bencze. — Úgysem illő dolog, hogy mi a katasztrófának drukkoljunk csak azért, hogy igazunk legyen. Nem? Még jó, hogy nem vertük dobra, igaz, Tamás? — ! ... igaz..., de nem értem, hogyan maradhat el a tengerrengés. — Nem marad el, ne félj. Nézze csak Zoltán, ■— fordult encze a műszerészhez, — sose figyelje a műszereket külön- ben... csak a feszültség és ellenállás egymáshoz való viszona, vagyis a tektonikus egység mértéke és tendenciája száz... mi volt ez? — Ágyúlövés, — felelte sápadtan a műszerész. — ördögöt ... megkezdődött... mindenki foglalja el a k ét... Tamás, a quintobuszhoz! Az elmúlt hetekben megszokták már a viharokat, villámmennydörgést, láttak működő gejzírt, fortyogó lávát, lelő sziklafalat, — de ami most következett, arra legrémesebb lukban sem gondoltak volna. Kirohantak az étkező-sátorból, lakoan minden mintha lábrakelt volna. Az erdő zúgott, zugtak, szálltak a levegőben a faágak, földig hajoltak a vastagörzsű, magas pálmák, és szakadatlan, ágyúdörgésszerű robaj szkettette a sziklákat. — Ezt a szigetet nem fenyegeti semmi veszély, — mondta meze. — A műszersátrat ne hagyják el, amíg vissza nem ünk. Figyeljenek jól, minden észrevételt, a műszerek műtésének minden rendellenességét jegyezzék fel. A folyón nem utazhattak, mert a folyó eltűnt. Pillanatokat kiürült a meder. A sziklapárkányról aláhulló vízesés nem lett többé, csak a magas, meredek sziklafal nézett fényerően a völgybe. Lebegve emelkedtek a sziget fölé. Alattuk elmaradtak a fák, elmaradtak a vulkánkráterek. A kráterek vöröses kúpja csöndes volt, de fölöttük szürkésfehér hamufelhő lebegett, mintha óriások szuszognának, és most tanácskoznának odalenn, kitörjenek-e, vagy se. A sziklák fölé emelkedve megpillantották a tengert. Félelmes volt. Az óceán hánykolódott, vergődött. A jól ismert hullámsorok helyett irtózatc® tölcsérek kavarogtak. Néhol dombbá, heggyé emelkedett a tenger vize, hogy azután félelmes harsogással hulljon alá. Másutt sistergett a tenger. Iszonyú gőzgomolyagok nőttek az égig, függönyt vonva a látóhatárra. A nap magasan járt, de a fény is megvadult. A jól ismert sárgás-fehér napsütés helyett szivárványok futottak ég és föld között. Lila, narancsszín és smaragd csíkok hullottak alá és a felhők közül előbukkanó napkorong hol sápadt-sárga volt, hol meg azúrkék. — Boszorkányság, — mondta Tamás. — Csodálatos, ritka optikai tünemény, utoljára 1883-bana Krakatau kitörése után jegyeztek fel ehhez hasonlót... a levegő tele van vulkanikus hamuval és gőzzel, az töri meg a fényt. — Ilyet emberi szem még nem látott előttünk, — mondta Bencze. — Irányítsd a távcsövedet a 179-es megfigyelési pontra. Tamás beállította a teleszkópot. Sűrű, több kilométer széles gőzoszlop ostromolta arra az eget. A gőzfelhő sisteregve feltört, majd kissé távolabb szakadatlan zuhatagban omlott alá. Hatalmas területen sötétzöld örvények kavarogtak és az örvények forgó kútperemein halrajok úsztak. — Ott... ott... — kiáltotta Tamás és kezével a 179-es megfigyelési pontra mutatott. — Ott... Bencze is a teleszkópba nézett. Mintha régi mesekönyvek lapjain bukkanna fel egy elátkozott vár. Benczén* gyerekes izgalom lett úrrá. Megragadta Tamás kezét. — Nézd ... nézd... a sziget! A quintobuszt most lassú repülésre állítva egyre közelebb vitték a gőzfüggönyhöz A sziget tömbje már szabad szemmel is látszott. Nőtt, nyúlt, emelkedett szakadatlanul. Tamás azt sem tudta, hová legyen türelmetlenségében. Mindenáron bele akarta vinni a quintobuszt a gőzfelhőbe, legszívesebben már partra szállt volna a szigeten, kitűzte volna a magyar zászlót fényképezett volna ...* Nem szabad megközelítenünk, — mondta Bencze. — Az iszonyú hőség, mérgesgázok percek alatt végeznének velünk. A szigeten különben sem lehet partraszállni, hiszen izzó, folyékony láva ott minden. — Fiát akkor mit csináljunk? Mindjárt beesteledik. — A quintobuszon töltjük az éjszakát. A sötétség hirtelen borult az óceánra. De a víz és a föld háborgása egy pillanatra sem csitult. A zöld színű nap helyett rubinvörös hold és ezerszínű csillagsereg ragyogott az égen. A tenger szurokszínű tajtékot hányt és a fekete víztömegből színes szökőkutakként csaptak fel a gejzírek és vulkánkráterek. Arany, lángvörös, halványlila, hideg-ezüst források törtek fel a végtelen tengeren és a két férfi lenyűgözve és meg— Nincs, nincs már körülötte gőzfelhő, — álmélkodott Tamás. — Most megkíséreljük a leszállást. —A szigeten? — kérdezte Tamás. — Ott. A földrengés első hulláma véget ért, valószínűleg néhány órás szünet következik. Használjuk, ki. Tamás szótlanul bólintott. Megcsavarta a kormánykereket és a quintobusz suhanva szállt a tenyérnyi sziget fölé. — Nevezzük Tiszavirágnak, hiszen csak egy napig fog élni, ■— mondta Bencze. A gép tisztelgő köröket írt le Tiszavirág fölött s közben a két férfi teleszkópján alaposan szemügyre vette. A sziget olyan volt, ahogy azt a műszerek megjósolták. Vagy nyolc kilométer hosszúságú, két-három kilométeres földsáv. Helyenként tíz, másutt tizenöt-húsz méter magasságra emelkedő lávatömb, fekete sziklákkal, vörösagyag fennsíkkal, a sziget legközepén két teknőalakú kráterrel, északi partján hófehér gejzírrel és a gejzír mellett sötétkéktől azúrig minden színben játszó bércekkel. A sziget fölött vízpárna lengett, — nem túl sűrű ugyan, de arra vallott, hogy a talaj még forró. Most már egészen "allskonyan, — negyven, ötven méter magasságban köröztek asziget fölött A vörös agyag fennsíkon törések, árkok futói . c, az egyikban víz buggyant. — Édesvíz, — mutatott le Bencze. — Ha ez a sziget megmaradhatna, néhány év múlva, cserjék, fák nőnének rajta. A szél és a tenger virágporral termékenyítené meg. Ő az élet hatalmas és erős. — És ha megmaradna? — El fog pusztulni, — mondta Bencze. — Néhány fénykép fog maradni róla, pár soros megemlékezés egy geológiai évkönyvben ... istenem, belőlünk talán még annyi sem marad. Tamás elgondolkozva csavargatta a teleszkópot, azután meghökkenve kapta fel a fejét. „Lehetetlen” — morogta. „Ilyen véletlenség ... tévedek !!TM* — Mi az, kísértetet látsz? — érdeklődött Bencze. — Majdnem. Mintha a preszignotekronográfunk volna azon a sziklacsúcson. — Szinte a lehetetlenséggel egyenlő, — mondta Bencze és ő is a teleszkópot nézte. GŐZFÜGGÖNY MÖGÖTT, sűrű fekete tömb bukkant fel. ILLAN ÁTOKIG HALLGATTAK. Végül Bencze kiáltott fel ismét: — Márpedig igaz ... hihetetlen, de igaz. Azok ott a mi műszereink. Legszívesebben sírnék örömömben! Erre valóban nem számíthattak. A 179-es megfigyelési ponton a tenger fenekén elhelyezett televíziós felvevőgépet és preszignotekronográfot épségben és sértetlenül dobta fel a tenger és most ott varrnak az orruk előtt, egy sziklán. — Ez azt jelenti —, kezdte Tamás.— Ez azt jelentheti, hogy ha a működését valami általunk még nem ismert tényező meg nem zavarta, akkor folyamatos méréseket és felvételeket készített a tengerrengés egész folyamatáról. — És honnan tudjuk meg ezt? A quintobusz most egészen alacsonyan megkerülte a gejzírt és megközelítette a televíziós berendezést. Bencze a quintobuszon levő televíziós berendezést a 179-es üregfizelő hullámhosszára állította, — az állomás szakadatlanul sugározta a sziget és a szigetet körülvevő óceán képét. — Működik, mondta Bencze, — ha pedig most működik, akkor működnie kellett a kiemelkedés alatt is. Most már csak egy teendőnk van, megvárni, amíg a sziget ismét elsüllyed, közölni az eredményt a tudományos világgal.. . — Sajnálom, — mondta Tamás. — Mit? — Ezt a szigetet. Mi tudtunk róla először, mi láttuk csak,, i ’a kár, hogy elsüllyed. Pedig a zászlót ki akarom tűzni rá. — Csak tűzd ki, Tamás. — De azt is elnyeli a tenger. — Elnyeli. Legalább emlékeztet minket arra, hogy nem elég ha előre tudjuk jelezni a veszélyt. Ez csak az első lépcsőfok. Az lesz az igazán nagy tudós, aki el is tudja hárítani. Aki nem csak azt tudja mondani a veszélyeztetett lakosságnak, hogy „menekülj”, hanem azt is, hogy „szállj szembe a veszéllyel.” — Mikor lesz az? — kérdezte Tamás. — Talán nagyon hamar, talán nagyon sokára. Nos, ki akarod tűzni a zászlót? A quintobuszt helikopterre állították. Tamás ejtőernyőt kötött a hátára és kiugrott a gépből. — Ne lépj le, — figyelmeztette Bencze és nézte, amint tanítványa egyik karjával a hevederbe kapaszkodva, másikkal a nemzetiszínű zászlót ölelve eléri a sziklát, közvetlenül a műszerek mellett. Tamás érezte a föld forró gőzölgését, látta, hogy a talaj puhán, viasszerűen fekszik alatta, látta az azúrszínű napfényben különös, kékeszöld fényűnek tűnő tájat, hangosan ki-, áltani szeretett volna örömében, kinyújtott karral a földbenyomta a zászló rúdját. Könnyen, ellenállás nélkül fúródott a rúd a lávába. Tamás nem bírta megállni, kissé lejjebb engedte az ejtőernyő kötelét és óvatosan, egy egész picit megérintette lábujjával a Tiszavirág-sziget talaját. Azután megrántotta a jelzőhevedert, hogy a professzor húzza vissza a helikopterbe. OOOCOOOOOOOOOCOOGCoooc«DCQCOOCCX1CXXX5COCOCXXXXXXXXXNXX:OC ocxxxxxxxxxjoooooooooocxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx: D D STEVENSON KINCSESSZIGET feldolgozta CS HORVÁTH TIBOR ! S.BÖK IMRE EDDIGI TARTALOM: TRELAWNEY LOVAG BARÁTAIVAL. HAJÓS BÉREL, HOGY FELKUTASSA A LEGENDÁS KALÓZSZIGET KINCSEIT. ALIGHOGY CÉLHOZ ÉRNEK, A LEGÉNYSÉG FELLÁZAD. A MATRÓZOK SZERETNÉK MEGKAPARINTANI A KINCS REJTEKÉRŐL KÉSZÜLT TÉRKÉPET. A LOVAG társaival a szigeten lévő régi kalóz VÁRBAN ÁLLJA A LÁZADÓK OSTROMÁT. BEN GUNN A NEVEM. HÁROM ÉVE RABOSKODOM ITT A SZIGETEN. UGYANAZOK A KALÓZOK, FLINT VOLT LEGÉNYEI TETTEK KI, AKIKET MAGUK MATRÓZNAK FOGADTAK FEL ALOM. CSAK A SESLAZBAN VERGŐDŐ kapitány nyöszörgése és az Őr LÉPTEI TÖRTÉK MEG A CSENDET jobarat ENGEDJEN BE ELŐBB NEKÜNK KELL MEGSZABADULNUNK M,Rt BEALKONYODOTT, NYOLC KALÓZ TETEM* FEKÜDT A CÖLÖPVÁR KORUL A TAMADAS WEJE MEGTÖRT. babonázva bámulta a természet csodálatos játékát. — Aludjunk felváltva egy keveset, — mondta a profeszszor. De ki tudott volna aludni ezen az éjszakán? Hajnalra, szinte varázsütésre, lecsillapult a tenger. A nap halvágy türkiszzöld színben kelt. Mintha egy elvarázsolt smaragdbirodalom lett volna a világ. Zöld színű volt az ég, a felhő, a tenger, smaragdszínű volt a látóhatár és sötétzöld tömb az újszülött sziget. HA KIADJÁK A SCKKCKCI, OILVIK. FELOLDJA AZ OSTROMZÁRAT, AKKOR ELJÖHETNEK A REJTEKHELYEMRE, OTT NAGYOBB BIZTONSÁGBAN LESZNEK. (FOLYTATJUK) TUDOM MÉRT JÖTTEK IDE CSAKHOGYA KINCS MÁR NINCS A TÉRKÉPEN MEGJELÖLT HELYEM. JÓL ELDUGTAM, DE HA MEGSZABADÍTANAK INNEN, MIND A MAGUKÉ LEHET. MAGYAR IFJÚSÁG esooocxxxxxnoooooooococxxxxsoooooocxxxxxxxxxsooooooooocooocoooooooocxxxxxxxxxxxT Késő délután értek vissza a Földrengések Szigetére. A napfény most váratlanul sötétbordára vált. Mintha piros szemüvegen át nézték volna a világot, minden vörös lett, a fák, a sziklák, a sátrak és mintha vér hullámzott volna a tenger helyén. Bencze a műszereket nézte. — Most kezdődik a második rengéshullám. Reggel hat órára a Tiszavirág-szigetet ismét elnyeli a tenger. | |l!il||lllllllllllllllllllllll!IIIIIIIIIIIIHlllllllllllllllllll|||||||||||j!ll||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||[||||||||||||||||||||||||| A „XIX. század leánya“ címére Tisztázzuk végre, mi a kommunista erkölcs! HÁT EZ LENNE ! az idők szava? Egy apa véleménye Kedves becsületes leány! Ne hidd, hogy Te a XIX. századból maradtál itt. Tulajdonképpen minden leánynak így kellene gondolkoznia napjainkban is, mint neked. S én hiszem, hogy nagyon sok leány vallja a Te elveidet. Nekem is van egy 18 éves, bájos kislányom, s én is úgy neveltem őt, mint téged az édesapád. Az én kislányom se áll szóba a jampecekkel, kalandkeresőkkel és én nem félek attól, hogy nem fog férjhez menni. Higgy egy idős ember szavának: a férfiak között szép számmal akadnak rendes, becsületes emberek, akik boldog családi életre vágynak. Szerencsétlen véletlen, hogy Te eddig mindig csak léha férfiakkal találkoztál. De jóvátehetetlen bűnt követnél el magaddal szemben, ha elkeseredettségedben feladnád elveidet. Igaz, hogy sok lány jár ezen az úton, de ezek között több a felszínes, értéktelen ember, mint az önhibáján kívül szerencsétlen. Te ne akarj ezek közé kerülni. Hidd el, akármit is mondanak az idők szaváról, a társadalom, s a férfiak is, mindig azokat a lányokat fogják értékesnek tartani, amilyen Te vagy. S végül a szülőkhöz is szólok. A XIX. század leányát édesapja helyes nevelése tette olyan emberré, amilyen. Sok fiatal éppen hiányos nevelése miatt zallik el, s ezt sohasem lehet megbocsátani a szülőknek. Serdülőkorban fokozottabban foglalkozzunk gyermekeinkkel, ne hagyjuk magukra őket nehéz problémájukban. Zsitnay Károly, Budapest A női rovatban érdekes levél ragadta meg figyelmemet, s elhatároztam, válaszolok a „XIX. század leányának”. Ez a téma minden fiatalt érdekel, foglalkoztat. A kérdés kényes, bonyolult, mégis beszélni kell róla, mert probléma. Sokat gondolkoztam már rajta, s nem tudtam eldönteni, korunk erkölcsének alakulásában kik a hibásak, a lányok-e vagy a fiúk? A „mi” (férfiak) véleményünket így foglalhatnám öszsze: bár sokat írnak udvariatlanságunkról, cinizmusunkról, mi igenis szeretnénk tisztelni, becsülni a lányokat, s főleg azt, akinek udvarolunk. Szeretnénk, ha a lányok nőiesebbek, tiszteletreméltóbbak lennének. Ám nem vagyok álszent és leírom: abban az esetben, ha az ellenkezőjét tapasztaljuk, szívesen alkalmazkodunk a „ke szelleméhez”. Alkalmat kaptunk és élünk vele. Nekem is van egy barátom, akit első, romantikusan szeretett ideálja tett léha viselkedésével mai Don Juanná. Persze ebben az esetben is nem csupán egy lány hatásáról van szó, hanem az utána következő esetek hasonló tapasztalatairól. Magam is ismerek néhány leányt, akik nem kívánnak egyelőre férjhez menni, gyermeket nevelni, életüket családjuknak áldozni, hanem szórakozni akarnak, élvezni az életet. A tapasztalatok hamarosan cinikussá teszik a fiúkat minden lánnyal szemben. Tény, hogy valami nincs rendben korunk erkölcsében. Hogy ki a hibás, nem tudom. De az okok talán oda is visszavezethetők, hogy sok elvet, például a vallást az utóbbi 12 év elvetett (amivel egyet lehet érteni), ugyanakkor nem adott mást helyette, nem tisztázta megnyugtatóan ezt a problémát. Igaz, néha itt is, ott is írtak a kommunista erkölcsről, de valójában a fiatalok nem tudják, mit értsenek ezen és sokszor teljesen helytelenül fogják fel. Helyes lenne sürgősen pótolni e téren az eddig elmulasztottakat. A lányokhoz még csak annyit, hogy sok tekintetben elmarasztalhatók. Sokuk számára az élet csupa mozi, színház, tánc, a házasság pedig üzlet, amely az egyetemi diplománál kezdődik. (Lásd a házassági hirdetéseket.) Mindez nemigen növeli a lányok iránt érzett tiszteletünket. Talán az ember is érhet valamit, nem csupán a diploma, a cím, a beosztás? A „XIX. század leányát” értékes embernek tartom, s nem hiszem, hogy pártában marad. Bár minden lány ilyen lenne napjainkban! „Egy esztergályos, aki a XX. század fia,’ V * * * * * & * * & •* * & * * & * és sok szép virágmintás anyagból készült nyári modellt mutatott be az elmúlt héten az OKISZ tervező laboratóriuma: Dicséretes, hogy külön a sor-TÖRTÉNELMÜNKANEKDOTÁKBAN Tóth Béla: A MAGYAR ANEKDIAKÍNCS Ez a páratlanul népszerű gyűjtemény megismertet múltunk „ritkaságaival”. A történelmi anekdoták Árpádtól kezdve királyokról, politikusokról, urakról, jobbágyokról, mesteremberekről, költőkről, írókról szólnak. (Gondolat Kiadó) Ara kötve 45,— Ft. dűlő és fiatal lányok számára is számos ruhát terveztek. Ezekből rajzoltunk le hármat: 1. Kötény ruha piros-fehérkockás kartonból, ferdén beállított pántdíszítéssel, alul szélesfodorral. Fehér blúzzal mutatták be. 2. Piros-fehérpettyes délutáni kartonruha, elején érdekesen átfűzött fehér masnival. A ruha piros alapon, fehér pettyekkel készült —, mi azért rajzoltuk világos alappal, hogy szép szabásvonala jobban érvényesüljön. 3. Érdekes, féloldalas gombolású, piros-fehér csíkos kartonruha. A bemutató valamennyi darabja konfekció-áron a kisipari szövetkezetek előállításában kerül a vásárlókhoz az áruházakban. Most már csak a Meteorológiai Intézetet kell megkérnünk, hogy szép nyarat „tervezzen“ hozzájuk... Maglódi Magda Ez lesz az idei nyár fürdőruha-divatja — reméli a nyugatberlini Vetrix-Bleyle cég, amely az új modelleket bemutatja. A fürdőruhák elasztikus gumianyagból készültek. ::: IJ0CK3S, «rrnpftypc ■ «■•■■■■■■■■■■■■■■■■IP*** IJU 1 ifUOa ■ ■■■■■«■■■■■■■■■■■■■■■•••a 1 J •••••••••••••••••••••••••••• • •••• ••••= csíkos