Magyar Ifjúság, 1957. július-december (1. évfolyam, 27-55. szám)

1957-07-06 / 27. szám

film, színház színház­művészet „MARI PICKFORD csókja“ és a karneváli vereség Borisz Andrejev kedvenc önéletrajzi szellemessége így hangzik: „mindenki azt veti a szememre, hogy mindig közkatonákat játszom. Mikor léptetnek már elő? — kérde­zik ezek“. Nos, Iljinszkij filmszerep­­pályafutása másmilyen. Az ő „karrierjének“ állomásai: ügyefogyott szerelmes mozi­­jegyszedő, majd ügyes és nő­­gyűlölő kistolvaj, azután ön­állósított szabó és amire meg­­deresedik a fe­je, már egy klub igazgatói székében terpeszke­dik és rég elfelejtette, hogy ő is­ volt valamikor szerelmes, vidám. (A fent leírt képsorról fogalmam se lenne, ha nem lett volna alkalmam az elmúlt évben végignézni a moszkvai filmmúzeumban Iljinszkij ösz­­szes filmjét, 1924-től egészen a „Karneváli éjszakáig.““) Fiatal, 23 éves színész, ami­kor Komisszarzsevszkij, az orosz némafilmek egyik leg­jobb rendezője, a felvevőgép elé csalja. Grimaszain, kis, pocakos termetén nevet az operatőr, világosító, majd utána a közönség. Filmjeiben kisembereket alakít, akik hu­moros és furcsa körülmények között „befutnak“, híresek lesznek vagy gazdagok, de vé­gül is a kisemberi nyugalmat választják. Legnagyobb filmje: a „Mary Pickford csókja“. Érdekes módon készült ez a film. 1927-ben a szovjet film­ügyi szervek meghívták Moszkvába Garry Coopert és egyik partnernőjét, Mary Pick­­fordot. A látogatásig pár hét volt hátra, ez alatt megírták a „Mary Pickford csókja“ cí­mű film forgatókönyvét Iljin­­szkij, Garry Cooper és Mary Pickford számára. Iljinszkij egy kedves, szerelmes mozi­jegyszedőt alakít, akinek a hölgy csak akkor viszonozza szerelmét, ha híres emberré válik. Garryval akar ekkor konkurálni, bekerül a film­gyárba, amelyet éppen akkor látogat meg a két külföldi színész (híradófelvételek). Mary Pickford meglátja az ügyefogyott újonc­ színészt, je­lenetet kíván vele eljátszani, amelynek végén megcsókolja. A mozijegyszedőből sztár lesz, mert ott piroslik arcán Mary Pickford csókja. De a népsze­rűség fárasztó valami! Meg­unva az állandó autogram­kérést, hűhót, a tömeg szeme­­láttára letörli arcáról a rúzs­nyomot és nemsokára újra ott áll a mozi bejáratánál és a potyajeggyel kedvesét várja. A „Hárommilliós perben’“ egy kezdeti módszerekkel dolgozó kistolvajt alakít, akinek pár rubel ellopásából nagyobb kel­lemetlenségei származnak, mint az eleganciával felfegy­verzett, frakkba öltözött világ­tolvajnak. Itt Iljinszkij már más, mint a „Mary Pickford csókjában“.­ De ami közös az összes filmben (és ez Iljinszkij jellemző krimikai játékmodo­ra), chaplini gyorsaságú tipi­kusan némafilmes, gépies moz­dulatok — és ami sajátja —, hihetetlen gazdag, arcmimikai játék, huncut szemek, billegő járás. Iljinszkij nem „fapofá­val“ nevettet, mindig normális embert alakít, csak egy kicsit furcsábbat, esetlenebbet a töb­binél. A harmincas, negyvenes években komikai művészete változik. Nem helyzetkomi­kum, hanem szatirikusan meg­formált embertípusok a ked­vencei. Klesztakov és a pol­gármester, Gogol ..Revizor­ában. A két különböző figu­rát gogoli mélységgel és hu­morral eleveníti meg. Ő játssza a színpadon Sibajev matrózt, a „Feledhetetlen 1919- ben“. Itt már népi humorral matrózravasszággal egészítő­­dik ki a már úgyis gazdag, nevettető művészete. Hosszú szünet után a múlt évben állt ismét felvevőgép elé Iljinszkij. Utolsó filmje a éjszaka“. Ez a film új szín­folt a szovjet filmművészet­ben. A „Volga-Volga“ óta ez az első olyan szatirikus vígjá­ték, amelyben ennyire csontig dőf a kés a bürokrácia, a kor­látoltság húsába. Nem kell félni, a vidámságtól, revümű­­soroktól és a saxofonoktól­­— ez a film végső kicsengése — és egyúttal a fiatalok kívánsá­ga is. Iljinszkij (Ogurcov igazgató) itt is éppoly mélyen szatiriku­san formálja meg hősét, mint Gogol vígjátékaiban. Mérték­tartó komikum, gazdag, embe­rien humoros arcjáték, sze­rénység jellemzi. Nem akar a film főhősévé válni — szí­vesen átengedné a vászont a fiataloknak, de sajnos, azok sokszor csupán statisztálnak. Iljinszkij nem a szokványos, tehetségekben kételkedő, ösz­­sze-vissza futkározó színház­­igazgató. Jó revüfilmekben ritkán láthatunk ennyire em­berien megformált szatirikus alakot. Magabiztos. Hiszi, hogy a karneváli mulatságot csilla­gászati referátummal kell be­vezetni és hogy a Szaltikov— Scsedrin-féle állatmesék nél­kül el sem jön az új esztendő. Az ő Ogurcovja („uborka“ szó­ból képzett vezetéknév) kul­­túrhivatalnok, akinek az eszén csak a zenét, táncot nagyon szerető fiúk és lányok járhat­nak túl. , Kíváncsian várjuk Ilimnszkij filmszerep pályafutásainak to­vábbi állomásait, de már így is befogadhatjuk őt szí­vünkbe Fernandel, a cseh Marvan („Angyal“) és a „Pil­lanat embere“, Norman Wis­dom mellé. Komornik Ferenc „Volga-Volga'’ 1938-ban ké­szült. Azóta nem született for­gatókönyv Iljinszkij számára. Végre elkészült a „Karneváli Pesti beszélgetés a párizsi győzelemről A Fürst Sándor utcai la­kásban beszélgetünk Frankl Péter édesanyjával, aki k­ior­solyogva mesél fiáról. Meg­tudjuk, hogy Péter még Pe­tiké volt, és még alig beszélt, de már a János vitézt éne­kelte. Négyéves korában már hallás után zongorázott és amikor ötéves lett, bár még óvodába járt, de már zene­­akadémista — a gyakorló ta­gozaton tanul. Igényes és­­ nagyszerű pedagógusok fog­lalkoztak vele, mint Liechter­­­né, Eisner Vilma, Infeld Ka­tó és Szegedi Ernő. Ezután Hernádi Lajos a tanára, aki egyben apa is tud lenni, a második világháborúban el­vesztett édesapa helyett. A rövidnadrágos Péter ez­alatt már gyakorlott koncer­tező, rádióban szerepel. Az 1949 évi emlékhangversenyen III. és IV. akadémisták elől aratja le a babért, ő mutatja be 1950-ben Farkas Ferenc Concertinoját kéziratból — közben, mint ahogy a mama elárulja, Péter futballozik, egyik színházból ki, másokba be, és mindezt együtt elvá­laszthatatlan jóbarátjával és koncertpartnerével, Paudk Görggyel. AZUTÁN jönnek a külföl­di vendégszereplések. Buka­resti VIT, a varsói Chopin­­verseny, az 1955. évi Margue­­rita Long-verseny, ahol a pá­rizsiak majdnem tüntetéssel követelik neki az első díjat. És végül Ezsébet belga ki­rálynő versenye Brüsszelben. Ez év tavaszán Párizsban koncertezett és egy francia impresszárió t­izen­négy­ orszá­gos turnéra hívta meg a nem­zetközi versenyeken sok díjat nyert Frankl Pétert. Amikor Párizsból tavasszal hazajött, máris készülhetett az idei pá­rizsi versenyre. Sajnos, eb­ben az évben nem sikerült legalább két hetet gyakorolni a sárospataki csendes alkotó­házban, ahová Hernádi Lajos is gyakran elkísérte. Talán ezért volt a mama nyugtala­nabb, mint máskor. VÉGRE SZOMBATON este fél tízkor jött a telefon Pé­tertől. — „Képzeld, anyukám! Megnyertem az első díjat!” Franklné nem akart hinni a füleinek, hiszen az eddigi Marguerita Long versenye­ken első díjat ritkán, de ak­kor is megosztottan adtak ki. És most­ a fia egyedül nyerte meg. PÁR ÉVVEL EZELŐTT Molnár Antal Frankl Péter já­tékát, ízes gyümölcshöz ha­sonlította, amely még nev it érett be. illatos virághoz, amely még nem nyílt ki telje­sen. És már akkor feltűnő volt univerzális tehetsége, amely­­lyel egyforma mélységgel, át­éléssel szólaltatta meg Bachot, Chopint, Debussyt, Kodályt, Bartókot. Mintha több nyel­ven beszélne — írták róla. Édesanyja most egy pá­rizsi prospektust mutat Péter tavaszi koncertjeiről. A cím­lapon a most lezajlott verseny névadójának nyilatkozata: ,,Frankl Péter kiváló fiatal zongoraművész, aki előtt ra­gyogó jövő áll". K. F. Fekete­- fehér igen - igen A néger jazz varázsát hozta el Pestre Elisabeth Charles. Néger dalokat, Gershwint és modern táncszámokat énekel igazi átéléssel és jazz-kolorit­­tal, a kitűnő Hot-zenekar se­gítségével. Fellépése előtt a Fasor Színpadon kértünk nyi­latkozatot a néger énekesnő­től: — Nem csalódtam Magyar­­országban. Ami sok szépet hallottam róla­, azt mind meg­láthattam. Tetszenek az embe­rek, akik jólöltözöttek és sze­retik a jazzt. Legalábbis szá­maink meleg fogadtatásából erre lehet következtetni. A budapesti vendégszereplésről sok kedves emléket vihetek majd haza. A könnyűzene kedvelőinek vendége ezekben a napokban René Glaneau. Kedves francia sanzonjait szeretettel és sok tapssal fogadja a Fasor Szín­pad közönsége. Szünetben kér­tünk tőle rövid nyilatkozatot. — Nap mint nap Budapest újabb színeit fedezem fel. Tet­szik a város, csinosak a pesti nők, a közönség igen lelkes, látszik, tetszenek a francia dalok. Szeretnék minél tovább itt maradni. Sokba kerül • EGY TELEVÍZIÓS? k­észülék: Sf/f/ ember ^ (frakkban Lengyel filmvígjáték. Főszereplő: ADOLF DYMSZA Bemutató: július 11. „Pipo 7éjszakája" Egy okos kutya esetei az emberekkel A módszer nem új, tucatnyi francia film használta már jól­bevált megoldásként: adva van egy keret­­történet, egy pári­zsi ház, vagy egy fa­­lu, esetleg más szín­hely, mindmegannyi kisebb-nagyobb drámát hordozó lakójával. Azután eltűnik a keret és a drámák megelevenednek. Ez­úttal egy kedvespofájú fehér ku­tya rövid „élettörténete” adja a keretet. E kóbor kutya, igazi ku­tyasorshoz méltó tragédiával éppen egy sintérhez (igaz, egy embersé­ges, nem is sintérnek való fickó­hoz) köti sorsát, s míg a sintér­­telep zordon főnökének parancsá­ra ketrecben várja a kikerülhetet­len végzetet, vagy az esetleges sza­badulást, éjszakákon át „elmesé­li” kutyatársainak életét, eseteit, négy hajdani gazdájával. De ez a mesterkéltség, mondhat­ni együgyűség csak a kerettörté­net sajátja, a továbbiakban a ku­tya már nem kényszerül „kutya­­jellemével” ellentétes emberi cse­lekedetekre, s a maga kutyamód­ján jó részese a cselekményeknek. E cselekménysorozatban (Pipo és négy gazdája történetében) szerel­mi tragédia váltakozik egy papucs­férj szatírájával, humorral kevert bűnügyi történet egy komikus vo­násokkal átszőtt drámával, míg végül befejeződik az emberséges kis sintér mosolyt keltő históriájá­val. Mindegyik külön-külön törté­net (van, amelyik lapos, nem si­került eléggé, mint például az első, a szerelmes bohócé), mind­egyik a maga önálló műfaji tör­vényei szerint bonyolódik, de az egészet átfogja az életszeretet, az élet szépségeibe és igazába vetett hit és valami kedves humor. A film alkotói (rendezője: Marc Al­­legret) olyan szereplőgárdát ruk­koltatak ki, amely még sokkal gyengébb alkotásból is csodát va­rázsolt volna. Raimun, Jules Ber­­ryn át Carette-ig vagy egy tucat nagy francia művész vonul fel a filmben, amely hibái ellenére is szórakoztató és bizonyára sikere­­s lesz. Cs. I. K VIT-díjas­ jelöltek hangversenyei Eléggé elcsépelt hasonlathoz tartjuk magunkat ezúttal is: a hét első két napján a Zene­­művészeti Főiskola nagytermé­ben a válogatott keret edző­mérkőzéseit — hallgattuk. Fia­tal zongoristáink, hegedűseink, énekeseink, fúvósaink edződ­tek a közönség előtt való­ fel­lépéshez, a moszkvai VIT nemzetközi zenei versenyein való minél eredményesebb szereplés légköréhez. Zsűri ugyan sem hazai, sem nemzet­közi nem volt, a közönség sem volt idegen: nagyrészt roko­nokból, barátokból, ismerő­sökből álló pesti publikum hallgatta végig, tapsolta meg, ismételtette a számokat, mégis szükség volt erre a két hang­versenyre, hogy versenyzőink idejében hozzászokjanak a „nagy pódiumon” való szerep­lés izgalmaihoz. Nincs itt elegendő helyünk ahhoz, hogy valamennyi mű­vész játékáról írjunk. Elöljá­róban és általánosságban csak annyit jegyzünk meg, hogy valamennyien tudásuk javát adták, önmagukhoz mérve fi­gyelemre méltót produkált minden egyes versenyző. Si­­mor András hegedűjátékáról azonban mégis külön kell megjegyeznünk, hogy ezt a kiváló képességű fiatal hege­dűst — a nemzetközi mezőny ismeretének hiányában is — komoly esélyesnek tartjuk a moszkvai versenyeken. Szyma­nowski „Nocturne és Taran­­tellá”-jának előadása után nem ok nélkül csattant fel a taps s nem is maradt abba egészen addig, amíg hirtelené­­ben egy ráadást nem játszott. Kedvező benyomást tett Geszti Szilvia fellépése is egy Rach­maninov-dal s a „Bűvös va­dász” egyik áriájának előadá­sával. Zongoristáink közül Szendrey Imre remekelt külö­nösen Verdi—Liszt „Rigo­letto-parafrázis” virtuóz tech­nikájú megszólaltatásával. Az elbizakodottságra azon­ban mégsincs oka sem a ver­senyre induló művészeknek, sem a közönségnek. A művé­szeknek minden erejüket meg kell feszíteniük a versenyekig s a versenyeken is. Egyébként kár, hogy sok első vonalbeli fiatal művészünk hiányzik* a versenyre benevezettek közül: Kiss Lajos //ALKANIA -val EGERBEN A készülő film plakátján ez áll majd: Írta: Vadász Imre, Rendezte: Fejér Tamás, Operatőr: Magyar József. Főszereplők: . . . nos, a főszereplők Eger, Eger és újra csak Eger. A vár és a strand, a lyceum és a minarett, az egri lányok és a szépasszonyvölgyi borospincék. Három héten keresztül készíti Fejér Tamás filmrendező, és tízta­gú filmes stábja az Askania cine­­maskóp-felvevőgéppel az első ma­gyar keretes, szélesvásznú város­filmet. A keret a következő: Zsiga, az ifjú férj Egerbe hozza Verát, az újdonsült asszonykát, hogy vé­gignézze, végigsétálja vele szülő­városa történelmi és más neveze­tességeit. A két fiatal szemével nézve ismerkedhet meg a néző a nagymúltú emlékek és a bikavér városával. Már az első forgatási napon ked­ves eset történt a filmesekkel. A strand­jelenet felvétele után a Népkert felé vették útjukat, ahol a forgatókönyv szerint a két fia­tal — az egri Gárdonyi Géza Szín­ház művészei — andalogva gyö­nyörködnek az évszázados fákban. Node, mi legyen az andalgásból, amikor egy szakasz katona trap­polt el az utón, s a felvevőgéptől cseppet sem zavartatva, leállt szép sorban a főiskolai diákszálló ab­lakai alá!? A tizedes vezényelt, ,1 diákkislány ... Egy-kettő-három­­négy!” S a nóta már szállt is az egyre tágabbra nyíló ablakok felé. A rendező egy pillanat alatt át­látta a helyzetet, s mire a katonák még csak meg is értették, hogy miről van szó, máris megörökítet­te a filmszalag modern, nappali szerenádjukat, így bővül, így lesz valóban egri az ,,Eger”. A városban már építik a vidék első, 560 ember befogadó­­képességű cinemaskóp-moziját, hogy először a legjobb, s legszigo­rúbb kritikusok — az egriek — elé kerüljön a film. (somos) ■ií, " i fl“­V« így látta az operatőr a modern Szerenádot. A cinemascope felvevő ob­­jektívje összenyomja a képet, amelyet csak a vetítő lencséje torzít vissza . TERSÁNSZKY J. JENŐ: n)tág,d­..!­ Egyik legnagyobb termékeny­ségű s legolvasottabb írónk tíz kis­regényét olvashatjuk ebben a kötetben. Nem valószínű, hogy sokáig fognak porosodni az üzletek polcain, kötésüket sem fogja görbére szívni a kirakat üvegén behatoló napsugár. Műveinek kelendősége és népszerűsége accuban távolról sem azonos a — ma még sokak által kedvelt — szirupos históriák és hátborzongató rémregények népszerű­ségével. Komoly irodalmi igénnyel, izgalmas, fordulatos meseszövés, érdekes emberi sorsok, csattanós történetek következnek itt egymás után. Az író kimeríthetetlennek látszó fantáziája szerencsésen páro­sult egy, élményekben ritka gazdagságú élettel. Ez a tíz kisregény tíz különböző világot tár fel, rengeteg szerep­lővel, kik a maguk módján küzködnek az élettel, némelyik sikerrel s nem egy közülük bizony sikertelenül. Megismerkedünk „Hitter Lajos heted­ gimnazistá”-val, amint éppen a gyermekkorból a férfi kor fele igyekszik és kiábrándultan hagyja el első csókjának színterét. Látjuk a „A gyilkos” Vojnyik Jakabot, kiből halála óráján bukik ki lelke mélyén rejtező bűne: meggyilkolta és kirabolta szeretőjét. Szerencsére, találkozunk ebben a kötetben a „Viszontlátásra, drága.. .** című írással is, amelyet Ady Endre „első igazi háborús regénynek” nevezett. Nem a háború külsődleges borzalmainak sorakoztatásával, hanem egy női lélek züllésbe indulásának remek rajzával támaszt bennünk tiltakozást az író. „A Sámsonokéban egy család anyagi tönkremenését követő lelki széthullását látjuk, „Céda és a szűz”-ben egy testben, lélekben kielégítetlen nő visszaemlékezésein keresztül a polgári erkölcs látszat­ volta rajzolódik ki előttünk. „Mike Pál emlé­kezéseiéből pedig egy mujácska erdészgyakornok öngúnnyal teli emlékezéseit és elmélkedéseit ismerhetjük meg. „A havasi selyem­­film’-ban egy, társ és szeretet nélkül élő öregasszony későn fellobbanó .Szerelmét mondja el egy kistermetű, de annál nagyobb testi, lelki erejű pakulár iránt. Szintén háborús témájú a „Hát el fog jönni mégis” és „A halott bakancsa”, melyekben a monarchia embertelen és esztelen hadigépezetében őrlődő emberek nyomorúságán, vergődő kibújni­ akarásán, tragikomikus ügyetlenkedésein keresztül tárja fel négy rettenetes esztendő kínözönét. Végül „Az átok”-ban egy cigány­asszony és a falu bírája közti furcsa párharccal serkent bennünket nevetésre az emberi butaságok felett. Tersánszky hősei, szenvedjék el bár a világ minden nyomorát, nem forradalmárok, nem is mindig lázongok, hanem sokszor saját pecsenyéjüket csendesen sütögető, esendő emberek. Tersánszky nem fogalmazta meg nyílt támadó szavakban az úri rend ellen érzett mélységes ellenszenvét, ahogy azonban úriember szereplőit ábrázolja, világosabban beszél minden szólamnál. Milyen tehetetlen, hasznavehetetlen fajankókká válnak az élet első nehéz percében! Milyen velejükig romlottak, erkölcstelenek tudnak lenni! Ezekkel szemben a maguk dolgait ügyesen eligazító Pongó cigányok és Kakuk Marcik toronymagasan állanak. Ügyesek, elevenek, életrevalók, s nyíltan erkölcstelen életük legalább őszinte, szemben a fenti világ álszenteskedésével. Erkölcstelenségük mellett felvillantja bennük a lent szunnyadó tisztaság lehetőségeit is. A maró gúnyú bírálat azonban nem egyszer félresiklik Ter­­sánszkynál. A polgári nézőpontok kritikáját, viszonylagosságát sok­szor cseréli fel egy meglehetőse esetleges, véletlen sorozattal. Nem baj, hogy ezekből az írásokból is találhatunk ebben a kötetben. De helyettük talán jobb lett volna „A margarétás dal”, vagy a „Legenda a nyúlpaprikásról” és számos más kitűnő Tersánszky-műből válasz­tani. Utólag, persze, könnyű okosnak lenni s a válogatás — egy-két eset kivételével — szerencsésnek mondható. Bessenyei György Szegény pesti boszorkány! Mert még a svéd boszorkány, a szép Marina Vady valahogy csak az erdőbe, állatok közé­ menekült az emberek butasága elől. De csak­­ ANGLIÁBAN kísérleti film készült „Együtt” címmel, amely­nek az az érdekessége, hogy han­gosfilm ugyan, de nem hallani benne sem a dialógust, sem a zenét, sem pedig az egyéb zöreje­ket, eltekintve két-három mon­dattól. a ^cre?ia**‘ ki a megvan a LOTTÓ, s 2 elv év­ye • lllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllliiiiiiiiiimiiiiiimi»"">"......... A KÉT Szereplők:LOTTI NYUGATNÉMET FILM ANTJE WEISGERBER. PETER MOSBACHER. ISA ES JUTTA GUNTHER BEMUTATÓ: JULIUS II. + mill KÉSZÜL A VIT-FILM Különös alakú kis házikó tűnik fel mostanában Budapest utcáin, a Belvárosban, a Nagykörúton, sé­tatereken, szabadtéri szórakozóhe­lyeken. A házikó látszólag üres, csak valami sajátos, halk zúgás hallatszik belőle. Az emberek ezt észre sem veszik, zavartalanul el­sétálnak előtte.. . Pedig, ha tudnák! ... De ne vágjunk az események elébe. A Budapesti Filmstúdió fiatal munkatársaiból alakult forgatócso­port — Mölich László rendező és Szabó Árpád operatőr vezetésével — 450 méteres, színes riportfilmet készít a moszkvai filmfesztiválra Mi érdekli ma Budapesten az embereket? — kérdezi a film és máris válaszol: a politika és a kul­turális élet. Mindenütt politizálnak az emberek, utcán, társaságban, szórakozóhelyeken. Hosszú sorok állnak az újságárusok bódéi előtt. "Soha ennyi újság nem fogyott, mint napjainkban. De sorbaállnak a színházak, mozik pénztárainál, a strandkabinok előtt, a fagylalto­­zókban, még az utcai könyvárus sátra előtt is.­ Mi érdekli ma a budapesti fiata­lokat? Ezt is megtudhatják majd a moszkvai filmfesztivál nézői. A XIII. kerületi fiatalok, a Ganz Va­gon ifjúmunkásai már készítik azokat a gépmodelleket, dísztár­gyakat, amelyeket moszkvai ven­déglátóiknak visznek ajándékba. A Habselyemgyár fiataljai a hulladék és maradék ny­onanyagokat dol­gozzák fel és az ezért kapott ösz­­szeggel járulnak hozzá a VIT költ­ségeihez. Az utolsó jelenetek egy gyer­mekotthonban játszódnak, ahol disszidált szülők elhagyott gyer­mekeit gondozzák. Végül pedig megható pillanatok szemtanúi le­hetünk: egy megtévesztett buda­pesti diák, aki az ausztriai láge­rekben ismerkedett meg a „sza­bad világgal”, két hónapos, de egy életre emlékezetes nyugati „felfe­dező körút” után hazaérkezik síró­nevelő szülei karjá­ba. Végül úgy illik, hogy megma­gyarázzuk cikkünk titokzatosnak tűnő bevezetését: a kis bódé a filmeseket rejti, akik észrevétle­nül dolgoznak a városban, hogy valóban ellessék a mai Budapest életének jellemző pillanatait. G. T.

Next