Magyar Ifjúság, 1958. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-22 / 47. szám

TALÁLKOZÁS AZ ÚJJAL az ősi —A--------rt- A fenti címben az újjal való találkozást ígérem az olvasóknak, az ősi Sárospatakról szóló tudósításomat mégis a régivel kezdem. Hiszen, ahogy ott álltam a pataki vár Vöröstornyának bástyáján és néztem a késő őszi napsütés sárga és vöröses színeiben fürdő közeli hegyoldalakat — lehetetlen volt nem idézni a múltat, azt, amelyet magunkénak vallunk, amelyből Patak ma is táplálkozik, amelyről mint jó táptalajról sarjadhat ki és szökken máris felfelé az út. A közeli Gombos, Balassi Bálint emlékét, a Páncél-hegy, a Kossuth korabeli pataki diákok forradalmi mozgolódását idézi, az odébb megbújó Pogánykútról • Tompa Mihály énekelt, a Király-hegy Lórántffy Zsuzsanna diákokat istápoló szeretetének tanúja. Aztán Megyer, amelynek tövében Tokaji Ferenc kapitány kuruc vitézeinek kivégzőhelyét találom. És lent, a vár alatt, ékességeivel, a kollégiummal, a könyvtárral, az iskolakerttel, és az ezüstösen csillogó Bodroggal ott az ősi diákváros: Sárospatak. Régi, patinás gimnáziumában, híres iskolakertjében közel ezer diák tanul, okosodik, készül az életre, hogy kiművelten a haza, a nép szolgálatára váljék. Legalábbis ez a nevelési cél — ahogy a 'gimnázium' nevelői, a KISZ-vezetői itt mondják. Hősi elődökben, követendő példaképekben nincs is hiány Patakon. Itt tanult Bessenyei György, Kazinczy Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Tompa Mihály, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond és sok más nagyunk. Itt vágta szemébe Kövi Sándor professzor uram egy Észak-Magyarországból tanulni idejött lázongó diáknak: „önből, domine Kossuth, még nagy országháborító lesz.. .erdépíts a nagy elődök ? Mindezek után, ki nem kíváncsi arra, hogy Sárospatak diákjai valójában mennyire tekintik példaképüknek a nagy elődöket, és hogyan is valósul meg a „nevelési cél”: a szocialista emberréformálás. E kérdésekre a „nagy országháborítóról”, Kossuth Lajosról elnevezett középiskola közel két és félszáz tanulójának othanában — igyekeztem választ találni. Az elmúlt években az állam, de az ifjúsági szövetség is — helytelenül — a nagy anyagi áldozatvállalás ellenére elsősorban szociális intézménynek tekintették a középiskolai diákotthonokat, ahol a tanulóknak csak kosztot és kvártélyt kell nyújtani. A diákotthonnak nevelői jellege erősen háttérbe szorult. Már a felvétel is olyan természetes volt, hogy a tanulók nem is értékelték: vajon kinek a drága pénzén fenntartott diákotthonba kerültek. így kezdődött, ilyen „sültgalambvárós” szemlélettel az elsős gimnazista diákotthoni élete és ez a szemlélet — sajnos — sok esetben még romlott is a diákotthoni évek során. Sárospatakon nem ilyen „kosztot-kvártélyt” nyújtó diákotthont találtam, hanem egy új kísérletet arra, hogy a párt útmutatását a KISZ vezető szerveinek elvi döntését követve a diákotthon helyett kollégiumot teremtsenek. Nem egyszerűen az 1531-ben alapított collegium folytatását, hanem a régiből a jót, a ma is felhasználhatót átvevő, új embert nevelő szocialista diákkollégiumot Igriz, a sárospataki kollégium, az elmúlt években sem vedlett vissza egyszerű diákszállássá, menzává, a régi önkormányzat demokratikus hagyományait ezekben az esztendőkben is ápolták, de a kollégium igazi újjászületése, szocialista kollégiummá válása, valójában csak az elmúlt tanévben kezdődött meg. Mit tettek és tesznek a kollégium igazgatója, nevelői, kisziklái, hogy mindezt elmondhatom róluk? Sok mindent. Először is: a régi pataki hagyományok alapján is, de egészen új tartalommal, felépítették, a kollégium önkormányzatát, amely a 6—8 fiúból álló csoportokon, az elsődleges közösségeken alapszik. Vignek hegett - telefonkezelők Azelőtt régen, a pataki kollégiumban seniornak nevezték a diákvezetőt, most ha úgy tetszik, ő az önkormányzat titkára. A „felvigyázókból” lettek a tanulmányi felelősök, a „kapusok”-ból a naposok, a „kiszolgálók"-ból az ebédfelelősök. „Vignek", éjjeli őrök sincsenek már, de vannak helyettük telefonkezelő diákok, akik a postavezérigazgatóságtól ajándékba kapott, és a szakkör által felszerelt, hat mellékállomásos telefonközpontot kezelik. Megszűnt viszont a gazdag „orfiak” és az őket kiszolgáló „közrendnek” rendszere, amelyről Tompa Mihály, a volt pataki kis ,,szolgadiák'’, úgy emlékezett meg, hogy benn, a meleg szobában, a lámpa világánál tanultak az „úrfiak”, mint, a „közrend kinn, a kályhaajtón kivilágló láng mellett. A hiszisark, a kollégium pezsgő életének mozgatói, a legtöbb, mindenkinek tetsző program kezdeményezői. Mivel sok, jó tanuló kiszista van, sok köztük a tanulócsoportvezető, a másoknak sem+séget adó jó barát. és a kiszistákra, a tapasztaltabb palásokra hajhatnak a fiúk akkor is, amikor a hálókban, egléptánt villanyolás után megindul a beszélgetés, a jó isten tudja, mi mindenről. Az új típusú kollégium ismérve az a politikai érdeklődés is, amit tapasztalhat itt az ember. Hetenként politikai sajtóinformációkat tartanak a diákok. Az alsósok először az alapfogalmakkal ismerkednek meg, azzal, hogy mi az ENSZ, a NATO, a SEATO, a varsói szerződés, a KGST, stb. A későbbi foglalkozások gerincében a hét kül- és belpolitikai kérdései szerepelnek. Még mindig igen sok téves, helytelen nézet él Újainkban a Horthy-korszakról, amelyet ők csak hallomásból ismernek. Az ilyen vitákon az összehasonlítást mai életünkkel már ők, maguk mondják el, és igazán, ez a beszélgetés értéke. A fizikai munkára, és annak megbecsülésére való nevelésnek sokféle módja érvényesül a kollégiumban. Az épületen belüli karbantartó és takarító munkát, az épület környékének, a botanikus kertnek ápolását, ez államigazdaságban végzett betakarító munkát és sok más példát lehetne felsorolni. A kollégisták terítenek és szolgálnak fel az ebédlőben. Az elmúlt tanévet a sárospataki kollégiumban „kísérleti évnek” nevezték el. Nos, a „kísérlet” — mi is tanúsíthatjuk — sikerült! Várkonyi András A 424008-AS FEDÉLZETÉN ALATTUNK ide-oda mozognak a vaslemezek. Mintha az Elvarázsolt Kastély mozgó padlóján állnánk. Percenként, kipattan a kazán csapóajtaja, a vörösen izzó szén forróságot lehel ránk, de jobbról, balról, hátulról hideg levegő késztet didergésre A táj elsuhan mellettünk, az egyhangú zakatolás unalmas rendben hajtja hátrafelé a távíróoszlopokat. A rádióriporter ennyit mondana: „Itt állunk kedves hallgatóink a 424 008-as mozdony fefelé délzetén és Sztálinváron robogunk”. ötven, vasérccel, dolomittal, ócskavassal és szénnel púpozott tehervagon kapaszkodik belénk, de a mozdony észre sem veszi a 343 tonna túlsúlyt, amennyivel többet húz, mint rendesen. (Nem számítva a fotóriporter és az újságíró súlyát.) Ünnepi szerelvényen utazunk. A Ferencvárosi Teherpályaudvar kiszistái indították a párt 40. évfordulója tiszteletére és az öttagú legénység vállalta, hogy a 40 százalékos túlsúllyal időben befutnak. A mozdonyt vezeti: Cifra Károly, 29 éves tagbaszakadt férfi, fiki hat kiló híján egy ■mázsát nyom. Fűtők: Gazsi Ferenc és H. Szabó Ernő. kormosak, olajosak, vidámak és erősek. Vonatkísérő: Tóth 12. István. kevésszavú, de gyorsbeszédű 28 éves ember. Az utolsó vagon fékezőjében, unalmas magányában ül Földi 2. János. Az átlagsebesség 40 km/óra. Fűtőanyagunk: 4503 kalóriás szén, hazai keverék és sztálinvárosi porszén. Tíz óra öt perc. A karcsú összekötő vasúti hídon veszünk búcsút Budapesttől. A szalutáló bakter meglepetten nézi ballonkabátos alakunkat, és a fényképezőgép kíváncsi objektívjét. A műszerfalon piros betűkkel: „Szemed a pályán tartsd!" De számunkra ráost érdekesebbek lesznek az emberek, ezen a száguldó kazánon. Szemed az embereken tartsd! GYORSAN RAJTOLNI, hogy ne okozzon késést a váratlan fennakadás. Ez olyan vasutas aranyszabály, amely ezekben az időkben kezd meghonosod ./GOGGOGGOGOOOOOOCOOOOGOOGOGOOGOOOOOGOGGGOOOGOGGOOOOGOGG ni hazánkban Még balra látható a Csepelsziget vége, de a szerelvény már 50 kilométeres sebességgel száguld. — Most ráverünk, mert máskülönben nem húzunk fel a diósdi emelkedőn — magyarázza a mozdonyvezető. — Szemafor nyitott. Tovább! — pattognak a parancsszavak, amelyektől még mi is izgalomba jövünk. Cifra Károly átszól a vonatkísérőnek: — Nem állok meg Pusztaszabolcson. A víz elég lesz. — Vágányzárlat! — ordítja a másik fűtő, aki az ellenkező oldalon figyeli a szemaforokat. A kapcsolókart visszalökik, és pár pillanat múlva megállunk. A legénység szitkozódik. — Mi van? Hogy vigyük fel a dombra a szerelvényt? Háromszáznegyvenhárom, tonna pluszunk van. A diósdi állomás parancsnoka halálos nyugalommal nyújtja fel az írásbeli rendelkezést „Vigyázat! A szomszéd vágányt javítják. Szemaforok nem irányítanak. Figyelni a kézi irányítást Indulunk. Már kezdődik az emelkedő. Hét ezrelékes, vagyis kilométerenként 7 métert emelkedünk. A 424 008-as lépésben halad. A 13 PERCES KÉSÉST behozzuk és ismét 50 kilométeres sebességgel rohanunk. Közeledik Ercsi és egy 11 ezrelékes emelkedő. Elered az eső. Egyelőre csak cseppenként szitál és ez nagyon veszélyes. A sínek az esőcseppektől nyálkássá válnak, a kerekek csúsznak és csökken a tapadóképesség. Ráfutunk az emelkedőre. A mozdony kéménye mérges- fekete füstöt lövell ki. A fűtő megszakítás nélkül rakja a szenet. Most már az ingét is levetné. Belevágtunk az esőbe, a kerekek csikorognak a kanyarban. Pár perc múlva ismét lefelé megyünk. Megkönnyebbülnek, mert már megint lefelé futunk. Hiába, a vasutas szív! Ha küszködik a mozdony, egy szót sem szólnak. Szájukat összeszorítva, feszült figyelemmel vállalnak részt a gép nehéz munkájából. De ha lefelé megyünk, jöhet a tréfa, a csevegés. Persze: „Szemed a pályán tartsd!” A fák elúsznak mellettünk. Az eső erősödik. Már elhagyjuk Adonyt, amikor megremeg az egész szerelvény. A vagonok kerekei megállnak, és így csúszik mind az ötven kocsi. A fékkar oldalra repül, a gőz kicsapódik a mozdony testén és mi állunk. Egy szempillantás alatt — Leszakadtak a kocsik — kiáltja hátranézve Cifra Károly.. A vonatkísérő leugrik, és lóhalálban szalad hátra. Kezében apró fémkorongok csillognak. Már elhagyja a szerelvényt, de még mindig rohan. Eltűnik a láthatáron. — Visszaszalad egy kilométert, és rárakja a sínre a durrantyúkat. Ha jön utánunk egy vonat, rászalad a durrantyúkra, és az erős pukkanás után azonnal lefékez. A szerelvény mögött 30 méterre az utolsó kocsitól rostokol magában három leszakadt vagon. Visszatolatunk hozzájuk. Tizenöt perc alatt már bent is az új vonórúd, és várjuk vissza a vonatkísérőt. Amikor megérkezik, a kietlen tájba belenyilall a mozdony füttyszava. Az olajos sapkákon megáll a víz, csak a metsző huzat és a kazán melege szívhatja fel. — Fontos, hogy már megyünk — mondja akadozva Tóth István vonatkísérő, a hosszú szaladás után. Mindenki csurom vizes. Több mint fél órás késést kell behoznunk. Mire feltűnik a pentelei domb, az idővel egálban vagyunk. Cifra Károly lejjeb húzza az indítókart, már szinte vidáman táncol az 1133 tonna a síneken. Csak a sztálinvárosi állomás területén fékezünk. Szerelvényünk már bent áll, amikor megjelenik a piros sapkás forgalmista. Nem számított arra, hogy öt perccel előbb érkezünk ... — Jönnek velünk vissza? — Mi csak este megyünk. Lemászunk a függőleges lépcsőn és még ők kiáltják utánunk. — Jó utat elvtársak. És mi kormosan, olajosan, diadalittasan elindulunk az állomásépület felé. Komornik Ferenc A kerek stopperóra örvendetes hírt közöl: behoztuk a hétperces késést. Kifutás előtt a 424 808-as (Gajdar Pál felvételei.) — Szabad az út, indulhatunk — kiáltja Cifra Károly mozdonyvezető. December 5—6 Erősáramú takarékossági ankét A hároméves népgazdasági terv sikeres végrehajtása és az erősáramú gyártmányok régi hírnevének öregbítése érdekében a Klement Gottwald Villamossági Gyár KISZ-bizottsága mellett működő Fiatal Műszakiak Tanácsának kezdeményezésére a KISZ Budapesti Bizottsága és a KGM Erősáramú Igazgatósága december 5—6-án erősáramú takarékossági ankétot rendez. Az ankéton részt vesznek az iparághoz tartozó üzemek képviselői. Megvitatják azokat a lehetőségeket, amelyekkel tovább növelhető az erősáramú gyártmányok minősége, s hogyan érhetnek el újabb eredményeket az anyagtakarékossági mozgalomban. Az anketon a többi között előadás hangzik el az atomerőművek villamosberendezéseivel kapcsolatos újkeletű problémákról. Az előadást a hazai atomerőmű tervezésének egyik szakembere tartja. Szerdán este az Erkel Színházban a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 40. évfordulója alkalmából díszünnepséget tartottak. A megnyitó beszédet dr. Münnich Ferenc miniszterelnök tartotta. Kádár János, az MSZMP első titkára ünnepi beszédében a párt megalakulásáról, negyven esztendős dicsőséges útjáról, a magyar kommunisták feladatairól szólt. Képünkön a díszünnepség elnöksége. Karcsi bácsi köszöntése A fiatalok megőrzik az emlékeket MÁSKOR még fekszik ilyenkor délelőtt, csak délfelé kel föl, hiszen az orvos is azzal engedte haza a szanatóriumból, hogy sokat pihenjen, vigyázzon magára. De ma nem maradhatott ágyban. Nagy nap a mai, 1958. november 20- át mutat a naptár... Meg aztán a postás is jókor reggel ébresztette. Táviratot hozott. Károly bácsi csak forgatta először, azt gondolta, tán tévedés. Ugyan ki táviratozna neki Sátoraljaújhelyről, onnan, ahová már csak a negyven esztendővel ezelőtti emlékek fűzik?! Újra és újra megnézte a címzést: Csulla Károly — igen, ez neki szól. Könnyes lett aszeme, mikor elolvasta. Az állt a táviratban, hogy szerdán este összegyűltek a régi harcosok, veteránok Sátoraljaújhelyen emlékezni azokra a napokra, amikor a párt megalakult, mikor a proletárdiktatúráért harcoltak. És gondoltak reá is, sokat beszéltek őróla, aki betegsége miatt nem lehetett közöttük. Azt írták: „A KMP megalakulásának negyvenedik évfordulója alkalmából szeretettel üdvözöljük, mint a kommunista párt sátoraljaújhelyi és Zemplén megyei szervezeteinek egyik alapító tagját és harcosát. Őszintén sajnáljuk, hogy betegsége miatt az évfordulón nem tud velünk együtt ünnepelni...’’ Erre a táviratra már felkelt Károly bácsi az ágyból. De jó érzés is az, amikor nem feledkeznek megaz emberről. Hogy ezen a délelőttön még egy újabb meglepetés is éri, arra nem számított. Pedig egyszercsak ugatni kezdett a kutya az udvaron, jelezve, hogy vendég érkezik. Az jött, vendég, mégpedig nem is egy. Úttörők a budafoki Kossuth utcai iskolából és fiatalok a KISZ-bizottságról, a budafoki üzemekből , a női rulhagyárból, a tejüzemből, az állami pincészettől. És nem is üres kézzel, de kedves szóval, virággal. Úgy, ahogyan születésnapon illik köszönteni. A kis úttörő hangja nem remegett, amikor beszélt, de annál jobban Károly bácsié. Még a könnye is kicsordult. Hát nemcsak a régi harcostársak tartották meg őt emlékezetükben, de eltaláltak hozzá a fiatalok is ... A GYEREKEK körülülik Károly bácsit, s hallgatják, várják a szót. A veterán harcos pedig mesél. Meséje arról, hogyan alakították meg a pártot a sátoraljaújhelyi vasúti műhelyben, ahol akkor dolgozott, hogyan lett belőle a Tanácsköztársaság idején a Zemplén megyei direktórium elnöke, hogyan ítélték el később tíz évre, azután majdnem halálra. Az mentette meg az életét, hogy a Szovjetunió kormánya a hadifogoly-cserénél őt is kivitette a szabad emberek földjére. Záporoznak a fiatalok, a gyerekek kérdései: Hogyan éltek Károly bácsi fiatalkorában az iparostanoncok? Milyen volt a börtönben? Hogyan élt a Szovjetunióban? ... Károly bácsi pedig mesél, mesél, nem fogy ki a szóból s amikor a gyerekek már menni készülnek, meghatottan öleli át őket. — Köszönöm, hogy eljöttetek. Bizony jól elmondani ezeket a régi dolgokat, jó tudni, hogy ti megőrzitek őket, hiszen az idő halad és az emberek fogynak. Sárdi Mária Ifjúsági vécéink kitüntetése A párt megalakulásának 40. évfordulója alkalmából bensőséges ünnepséget tartottak a KISZ Központi Bizottságának székházában. Az ünnepség keretében a Kommunista Ifjúsági Szövetség Intéző Bizottsága KISZ Érdeméremmel — az ifjúsági szövetség legmagasabb fokú kitüntetésével — tüntetett ki számos olyan ifjúsági vezetőt, akik megszakítás nélkül több mint tíz esztendeje dolgoznak az ifjúsági mozgalom vezetésében. Dicsérő oklevéllel és aranykoszorús KISZ jelvénnyel tüntettek ki olyan elvtársakat, akik több mint öt éve hivatásos ifjúsági vezetőkként végzik munkájukat. E kitüntetések ismét kifejezésre juttatják az ifjúsági mozgalomban végzett munka méltó elismerését, a sok esztendőn keresztül helytálló, kommunista módon dolgozó ifjúsági vezetők megbecsülését. ' X JOOOOOOOOOOOOOO Immár mögöttünk vannak gyűlési és helyi tanácsi választások. Ország-világ tudja, hogy dolgozó népünk ezen a napon is áradó bizalommal vette körül vezetőit, egyöntetű lelkesedéssel jelent meg a választóhelyiségekben hazafias kötelességének teljesítésére. A választójogosultak 98,4 százaléka élt választójogával,é s a leadott szavazatok 99,6 százaléka a Hazafias Népfront jelöltjeire esett. Azokra, akik az elmúlt két esztendőt hazánkban élték végig, nem hatott a szavazás impozáns eredménye a meglepetés erejével. Hiszen az ellenforradalom leverése után, a szocializmus vetése új, soha eddig nem látottfejlődésnek indult nálunk. Nemcsak az új létesítmények sorával, a jelentősen megemelkedett életszínvonallal, a korábbi gazdasági és más természetű hibák kiküszöbölésével és a világos, céltudatos politikai vonalvezetés egyéb eredményeivel mérhetjük ezt az előre haladva megtett utat, hanem az ettől elválaszthatatlan gondolati, eszmei erjedéssel, a legszélesebb néptömegek politikai öntudatosulásával is. Mostanában gyakorta hangoztatjuk, hogy nálunk nemcsak a párt- és az állami vezetés tanult az ellenforradalomból, hanem nagyon sokat tanultak a tömegek is. Az ellenforradalom leverése óta népünk különböző rétegeinek, s az egyes embereknek is sok idejük és lehetőségük volt arra, hogy végiggondolják az ellenforradalom alatt átélt élményeket, történelmi távlatból szemléljék az akkori törekvéseket, rejtett, vagy nyilvánosságra hozott nézeteket. Nagyon sok olyan adattal, ténynyel is megismerkedhettek az elmúlt két év során a dolgozók, amelyeket az ellenforradalmárok gondosan eltitkoltak előttük. S ahogy az ellenforradalom belső mozgatóerőinek, valóságos szándékainak nyitjára — a türelmes magyarázatok során — ráébredtek, úgy sorakoztak fel nagyobb öntudattal, a népi hatalom fokozottabb féltésével, az ország gazdáinak valóságosabb tudatával jobban, mint bármikor korábban, a párt és a kormány mögé. bizalom és az öntudat elzása volt, a két esztendő munkás hétköznapjai után, a november 16-i általános választás is. Száz- és százezrek adták hozzá a szavazás sikeres, zavartalan lebonyolításához a maguk öntevékeny, társadalmi munkáját. Az elmúlt hetekben rengetegen vettek részt a választásaik előkészítésében, járták felvilágosító szóval a maguk körzetét, tartottak kis- és nagygyűléseket, dolgoztak a választási elnökségekben és a szavazatszedő bizottságokban. A választási munka során, nagyon sok helyütt kitűntek aktivitásukkal, fiatalos ötleteikkel, lelkes fáradozásukkal a KISZ-szervezetek. Túl az ifjú, első választók gondos felkészítésén, sokan lakóhelyük, üzemük felnőtt dolgozói körében is rendeztek vagy vezettek beszélgetéseket, készítettek meggyőző erejű faliújságokat Szinte általános, hogy a KISZ- szervezetek és vezetőik mindenütt megerősítették ezekben a napokban tömegkapcsolataikat, jobban megismerték a velük együtt dolgozó fiatalokat, gondjaikat, életüket, és sikeresebben, mint eddig, valóra váltották az I. országos értekezlet határozatát, az Együtt az ifjúság tömegeivel” jelszót. Ha a választások tapasztalatairól is szólni kívánunk, feltétlenül ezt a tényt kell alapul vennünk. A most kialakult tömegkapcsolatokat meg kell tartanunk és erősítenünk is kell. Azok a fiatalok, akikkel ezekben a hetekben kezdtünk el alaposabban politikai kérdésekről beszélgetni, akiknek először keltettük fel az érdeklődését a „nagy államügyek"’ iránt, azok joggal elvárják, hogy felvilágosító, baráti szavunkkal a jövőben is hozzájuk forduljunk, s ezzel tovább szilárdítsuk a párt és az ifjúsági tömegek kapcsolatát. Különösen nagy azoknak a fiataloknak a felelőssége, akik népünk bizalmából elfoglalják helyeiket az országgyűlés és a helyi tanácsok padsoraiban. Legyenek mindenkor méltók a kitüntető megtiszteltetésre, vegyenek részt tevékenyen, okos megfontoltsággal és fiatalos lelkesedéssel e nagyon fontos államhatalmi szervek mindennapi munkájában, kezdeményezzenek, javasoljanak bátran, következetesen képviseljék választóik, s benne a fiatalok jogos igényeit. Dolgozó népünk áradó bizalmát és támogatását nyilvánította november 16-án a párt és a kormány iránt. Nem kétséges, hogy ez a bizalom és a közös munka egész országunk számára kimagasló, új eredményeket hoz. A nép áradó bizalmával Először szavazott életében Markó Ilona Klinger Vilmos bányatechnikus leadja szavazatát LEVELÜNK NYOMÁBAN : „A Váci Észak-Pest megyei Tanács Építési Tatarozó Vállalatnál dolgozom, mint szerződött ipari tanuló” — írja levelében Janek Tibor. Azután elpanaszolja, hogy a szerződés megkötésekor nem kapta meg a szerződés másodpéldányát, nyolc óra helyett, sokszor napi kilenc és fél órát is dolgozik, s amikor a jog szerint járó munkaruhát és bakancsot kérte, durván elutasították. Kérésünkre a Pest megyei Tanács v. b. építési és közlekedési osztálya utasította a vállalat igazgatóját, hogy a fiatal szakmunkásoknak — Janek Tibornak — biztosítsa a törvényadta juttatásokat.