Magyar Ifjúság, 1958. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1958-07-05 / 27. szám

SPORT SPORT­ SPORT IN­ SPORT · JOZEF KLINAN, A MAGYAR IFJÚSÁG TUDÓSÍTÓJA ÍRJA: Miként készülnek a szovjet atléták az USA elleni versenyre — Pjotr Szobeljev a szovjet nők és az amerikai férfiak győzelmét tippeli — Minden a stockholmi EB-re készülődést szolgálja AZ ATLÉTIKA HÍVEINEK KÖRÉBEN AZ EURÓPA-BAJNOKSÁGON kívül kétségtelenül legtöbbet a szovjetuniókus a fér­fi ÉS női atlétikai versenyről beszélnek, a nagy via­dalt, AMELY JÚLIUS 27—28-ÁN A MOSZKVAI LENIN-STADIONBAN KERÜL SORRA, AZ ÚJSÁGÍRÓK SZÍVESEN NEVEZIK AZ ÉVSZÁZAD ATLÉTIKAI VERENYÉNEK. S HA EGY KICSIT GONDOLKOZUNK EZEN, NINCS IS BENNE SOK TÚLZÁS. HISZEN A KÉT ORSZÁG ATLÉTÁI A LEGJOBBAK AZ EGÉSZ FÖLDTEREN. Nemrégen Csehszlovákiában járt a szovjet atlétika egyik vezetője, Pjotr Szoboljev, akivel a nagy ver­seny és az Európa-bajnokság elő­készületeiről beszélgettünk. _ A múlt évi és­ az idei tevé­kenységünk csupán egyetlen fő­célt szolgál – mondotta Szobol­jev. — Ez pedig az, hogy ver­senyzőink minél jobb formát ér­jenek el a stockholmi Európa­­bajnokság idejére. A Tallinban megrendezésre kerülő szovjet baj­nokság is az előkészületek jegyé­ben­ zajlik le. Ezután jelölik ki azt a szűkebb keretet, amelyből az amerikaiak elleni csapatot ös­s­­zeálltják. Ezután arról beszélt a szovjet sportvezető, hogy versenyzőik kö­zül jónéhányan máris kitűnő for­mában vannak. Sőt egyik-másik atléta már a téli fedettpálya ver­senyeken remek eredményeket ért el Ennek ellenére csak a szovj­et atlétanők szereplésétől vár győzelmet. - Szerintem a férfi számodban feltétlenül az amerikaiak győznek - mondotta. - Itt számunkra az lesz a feladat, hogy győzelmüket a lehetőséghez képest minél ki­sebb arányúra csökkentsük. A női versenyzők küzdelmében azonban biztos szovjet győzelmet várok. Az sincs kizárva, hogy a nagyje­lentőségű versenyen számos fiatal szovjet atléta szerepel majd, akik először húzzák magukra a váloga­tott mezt. A következő kérdésünk arról szólt, hogy a szovjet szakember szerint mikor kell kezdeni a spe­­cializálást? - A Szovjetszkij Szport című lapban erről a kérdésről nagyon élénk vita folyt. Nem a kor, ha­nem a testi felépítés dönti el el­sősorban, hogy mikor kell speci­alizálni egy versenyzőt az atléti­kában. Erre körülbelül tizennégy­től a tizenhét éves korig tartó idő­szak a legalkalmasabb. Ennél a kornál fiatalabbak versenyprog­­­ramjában valamennyi atlétikai szám szerepelhet és kiegészítő sportként télen a sízés, nyáron pedig az úszás látszik legalkal­masabbnak. Tizenhárom éves kor­tól a legtöbb esetben megkezdő­dik a versenyszerű sportolás, de ekkor is az a lényeges, hogy ezek a versenyek játékosak legyenek. A szószerinti, ,,igazi” versenyzés­re csak később kerülhet sor, ami­kor már kategorizálják a fiatalo­kat eredményeik és koruk, vala­mint nemük szerint. Pjotr Szoboljev a következők­ben arról beszélt, hogy a fiatal atléták fejlődésében miven­n­eg jelentősége van a sportiskolák­nak. Ezek a nagyobb sportegye­­sület­ek védnöksége alatt állnak. A sportiskolákban az egyesületek fiatal versenyzői, valamint a kör­nyékbeli iskolák tanulói ismer­kednek az atlétikával. Ha a je­lentkezők száma nagyon megnö­vekedik, újabb iskolákat hoznak létre. Nagyszerű eredményeket ért el már egyik-másik ilyen sportiskola, különösen a lenin­­grádi. Ezt az iskolát Alekszejev edző vezeti és a foglalkozásokon rendszeresen hatvan-hetven fiatal vesz részt. Munkájában természe­tesen segítenek az iskola egykori növendékei , ma már híres spor­tolók, olimpiai bajnokok - Zibi­­na, Tiskevics, Mihajlov, Matyve­­jev és még sokan mások. Lehet, hogy a Szovjetunió_USA atlétikai versenyen valamelyik iskola nö­vendéke máris kellemes meglepe­tést okoz. TTTTTTTTTTTTTTT TTTTTTTTTT Építkeznek AZ„ÉPÍ Fantomok-e a brazilok?­­ Méltó csapat nyerte a világbajnokságot . A döntő­­ professzorok és iskolás gyerekek játékához hasonlított ! Mutatott-e újat a dél-amerikai csodacsapat ? Az újságírók szeretik a hang­zatos jelzőket. A brazilokat is mindennek nevezték, csak éppen játékosoknak, labdarúgóknak nem. „Ez ellen az öt fantom ellen egy­szerűen nincs ellenszer.” „Akro­baták csodálatos tűzijáték bemu­tatója a Rasunda-stadionban”, „Földreszállt labdarúgóistenek röpködtek a megdermedt svédek között” – ilyen és ehhez hasonló vélemények tömkelege jelent meg a világbajnoki döntő után a kü­lönböző nyugati lapokban. Te­gyük fel néhány pillanatra a tár­gyilagosság szemüvegét s vizsgál­juk meg: vajon fantomok-e a bra­zil labdarúgók? Amikor hazaérkeztünk a világ­­bajnokságról, számos barátom, is­merősöm tett fel hasonló kérdést. Egyik-másik még olyasmit is kérdezgetett, hogy a jelenlegi vi­lágbajnokok vajon tudnak-e any­­nyit, mint hajdanán a magyar „nagy­csapat.” A brazilok — ha nem is fantomok — nagyon szép és eredményes labdarúgást játsza­nak. Csapatuk kiegyensúlyozott,, nincsen egyetlen gyenge pontja sem. Ez azt jelenti, hogy vala­mennyi játékosuk egyforma ké­pességekkel rendelkezik? Egyálta­lán nem. A különbség talán az a régi magyar csapattal szemben, hogy abban játszottak klasszisok és megbízható, rendszeresen egyenletes formát mutató játéko­sok. A brazil csapatban pedig ját­szanak klasszisok és szuperklasz­­szisok. Nálunk, ha egy-egy kulcs­ember kiesett, megsérült — vall­juk meg őszintén — gondot oko­zott helyettesítése. A braziloknál az ilyesmi semmiféle fejtörésre nem adott okot, mert a tizenegy tartalék, akiket a világbajnokság­ra neveztek, ugyanolyan képessé­gekkel rendelkezik, mint akik rendszeresen szerepeltek. Csupán a szerencséjük volt kevesebb, hogy az összeállításnál nem vették számításba őket. S ezt nem árt nekünk sem megszívlelni. Ha megkezdjük az új magyar válo­gatott csapat kialakítását, ne csu­pán tizenegy játékosra gondol­junk, hanem sokkal többre, a megfelelő tartalékokra, az után­pótlásra is. Egy héttel ezelőtt lapunkban ezt írtuk: „Ha ebben az évben nem a brazilok nyernék a világ­­bajnokságot óriási igazságtalan­ság lenne.” Ők nyerték­­ igazsá­gosan. Ha visszaemlékezünk a svédek elleni döntőre, önkéntele­nül is egy hasonlat jut eszünkbe: a mérkőzés valahogy úgy festett, mintha a professzorok vitatkoz­tak volna valamiyen művészeti, tudományos problémáról az isko­lás gyerekekkel. Meg kell hagyni, a svédek nagyon szépen, sport­szerűen vesztettek. Ez az egyet­len momentum, ami csökkentette a vereség nagyságát. Mert az igaz­ság az, hogy a kezdeti néhány perc kivételével a játék nívójában nem tudtak felnőni ellenfelükhöz. Mi­ben különbözött a két csapat? A svédek ellenfeleikhez képest ólomlábakon jártak, mereven, sablonosan játszottak. Labdakeze­lésük passzaik sok kívánnivalót hagyott maga után. Ahogy a mér­kőzés kezdetén felálltak, ugyan­abban a csatarendben küzdöttek végig — csak néha-néha változtat­ták helyüket. A brazilok? Ennél a csapatnak nem voltak szélsői, összekötői, centere, fedezete és így tovább. Mindegyik játékos minden volt. Garincha nemcsak a jobboldali partvonal mentén ro­bogott viharsebesen, de gyakran tűnt fel középütt is. Egy-egy tá­madásnál a csatárok nem egy sor­ban álltak, mint azt a mi csapa­tunknál láthatjuk, hanem mély­ségben is tagozódtak, így állan­dóan megvolt a kontaktus a csa­pat többi részével. Amikor a své­dek szerelték a brazil csatárokat a labda rendszerint az oldal- vagy az alapvonalon kívülre került. A brazilok úgy védekeztek, hogy abból villámgyorsan újabb roha­mot készítettek elő. A svédek pil­lanatok alatt elfáradtak, a brazi atléták még a mérkőzés utolsó perceiben is frissen száguldoztak. Mégis, hogyan lehetne legyőzn a brazilokat? Ha a világbajnokság tapasztalataiból indulunk ki akkor feltétlenül úgy, hogy saját fegyverükkel veszik fel ellenük a harcot. Mit jelent ez? Mint az eredmények mutatják, Didiék a kemény angolok, szovjetek walesiek ellen sokkal mérsékel­tebb teljesítményt nyújtottak mint az osztrákok, a franciák és a svédek ellen. Tehát annak a csapatnak, amely méltó ellenfele akar lenni a dél-amerikaiaknak, e kell sajátítania az angol és a szovjet labdarúgás fair keménysé­gét és megtanulnia a technika leg­magasabb fokát is. A keménység — nem tévesztendő össze a durva­sággal — láthatóan nem ízlett­­ brazil csatároknak, viszont a tech­nika zavarba tudta hozni a brazil védelmet is (lásd: a franciáktó és a svédektől kapott gólokat). A világbajnokságon látottak azt mutatták, hogy a brazilok óriási előnyt szereztek az európai lab­darúgással szemben, 1954-hez ké­pest mérföldekkel megelőzték azt. De vajon ez az előny olyan nagy-e, hogy belátható időn belü nem lehet behozni? Egyáltalán nem, de az bizonyos, hogy alapot reformok nélkül nem lehet őket utolérni. Sajnos, a magyar szak­emberek többsége csak akkor lát­ta a brazilokat játszani, amikor még nem érték el formájuk csúcs­pontját, így nem is tudták telje­sen megismerni őket. A Flamen­­go képességeit ugyan nem ismer­jük, de valószínű, hogy budapesti vendégszereplésük segít pótolni a mulasztottakat. Valamikor, nem is olyan régen mi tanítottuk a vi­lágot a korszerű labdarúgásra, most nem szabad szégyenkez­nünk, ha nekünk is tanulnunk kell egyet és mást a tanítványok­tól. Csak az az ember nem mer ér­deklődni olyasmi után, amit nem tud, aki el akarta hitetni a világ­gal, hogy ő okos ember, ha en­nek az ellenkezője igaz, is. Bécs István A GYŐZTESEK AZ „AFTONBLADET* című lapban Jelent meg Skoblandról e karikatúra Didiről és Angyalföldön, az Építők Fáy utcai sporttelepén nagyarányú építkezés folyik. Mintegy egymil­lió forintos beruházással korszerű­sítik, továbbfejlesztik a szép sport­telepet. Aki ezen a környéken jár, már kora reggel fiatal fiúkat, lá­nyokat láthat az építkezések mel­lett, akik szorgalmasan húzzák a falakat, keverik a betont. Saját otthonukat építik. A „munkások” ugyanis az Ybl Miklós Építőipari Technikum tanulói, az Építők sportolói, akik nyári kötelező gya­korlati munkájukat itt, a sport­telepen végzik. Ezzel az ügyes megoldással mintegy félmillió fo­rintot takarít meg a sportegyesü­­let. Akik itt dolgoznak, valameny­­nyien jól is tanulnak. Faragó Re­zső tanár, aki a tanulók munká­jára felügyel, elmondotta, hogy míg az iskola átlaga 3,14, addig az atléták átlaga 4,05. Felső képünkön az egyik diák­­brigádot láthatjuk, középüti sap­kában Müller István, egyik atléta reménységünk, aki nem is olyan régen 11,3 másodne»*^«t ért el száz méteren. Az alsó képen Koppány Jánost látjuk, amint éppen gödröt ás. Ő az atléta ifjúsági válogatott tagja, 110 méteres gátfutó. Nagyszerűen töltik a fiatalok nyarukat itt kint a pályán, hiszen munka után nem kell messzire menniök edzésre, minden helyben van. Az Építők Sportegyesület ve­zetősége a diákokat külön jutal­mazza, aszerint, ki milyen tanul­mányi eredményt ért el, milyen a sportbeli teljesítménye, s milyen munkát végzett a szünidő alatt. Bizony nehéz lesz majd a bizott­ságnak eldönteni, ki kapja az első díjat, mert valamennyien szívvel­­lélekkel építik második otthonu­kat, a sporttelepet. (CSUZI ZSUZSA FELVÉTELEI) ROMÁN-MAGYAR IFJÚSÁGI ÖKÖLVÍVÓ MÉRKŐZÉS Szombaton este a Sportcsarnok­ban hosszú idő után országok kö­zötti ifjúsági válogatott ökölvívó mérkőzést láthat a sportág népes szurkolótábora. Magyarország és Románia jövő ökölvívó remény­ségei lépnek majd szorítóba, hogy összemérjék erejüket. A két ország ifjúsági váloga­tottja még nem találkozott egy­mással. A magyar fiatalok az utóbbi években nemzetközi mér­kőzéseken több bíztató eredményt értek el. Ugyanilyen hírek érkez­tek a román fiatalokról is. Mind­két válogatottban több nagytehet­ségű versenyző bontogatja szár­nyait. Hogy csak példát említ­sünk: a magyar csapatban sze­replő Baranyai és Papp a felnőtt válogatott összeállításánál is szóba­­került már. E két ökölvívón kí­vül még akadnak néhányan a magyar csapatban, akik szorgal­mas munkával rövidesen a fel­nőttek között is a legelső vonalba tartozhatnak. Ilyenek: a salgótar­jáni Vanó, a kaposvári Dunajecz, továbbá Edőcs (Vasas), Szénási (MTK) és Kalmár (Kaposvár). A magyar-román ifjúsági­ válo­gatott ökölvívó mérkőzéssel ismét megindul a vetélkedés a két or­szág .­kesztyűs emberei” között, az ifjúságiak találkozóját majd október 1-én a magyar és román felnőtt csapatok mérkőzése követi a Sportcsarnokban. BIKAEMBEREK a feneketlen tóban Az ismeretlen mindig izgató. S mivel ezen a hűvös, szeles napon egyszerre két ismeretlenhez indul­tam randevúra, érthetően nagy lámpalázam volt. Az egyik a lágymányosi feneket­len tó. Sok legendát hallottam már róla. Mindenekelőtt talán azt, hogy nagyon mély, még soha sen­ki nem érte el a fenekét. Meg olyasmit, hogy itt valamikor ház volt, s az egyik napról a másik­ra elsüllyedt. A másik ismeretlen a béka­emberek furcsanevű társasága. Kis fantáziával valami különleges lé­nyekre gondolhatnánk, akik béka­öltözékben fejest ugrálnak a tó partjáról, rémisztgetve hatalmas testükkel a békés halandókat. Nos, a randevú megtörtént és elmondhatom, hogy mindkettőben csalódtam. A tó nem feneketlen, és a „békák” hús-vér, kedves fiatal emberek. De kívánok min­denkinek ilyen kellemes csalódást, mert míg e két ismeretlenhez kö­zelebb kerültem, sok izgalomban volt részem. Ott kezdődött, hogy a béka­emberek rövid haditanács után két-három rozoga csónakkal meg­szállták a vizet. Volt, aki teljesen gumiruhába öltözött, felszerelte magát oxigénpalackkal, s minden egyéb kellékkel, volt aki csak a béka uszonyt és az oxigénpalackot szerelte magára. Kisérjük el előbb a „nehéz” békaembert, Miller Ti­bort. Az ő feladata, hogy a tó fe­nekén végezzen felderítést. ... Az előbbi Miller Tiborból már csak apró buborékok adnak élet­hírt a víz színén. Telnek a per­cek, s mi ott körözünk a csónak­kal a buborékok mentén, hogy kellő időben segítséget nyújtsunk. Izgalmas, idegfeszítő pillanatok, társai mégis nyugodtak. Török Imre, a legjobb vízalatti úszó ke­ring Miller körül, gyakran feljön a víz színére, m­int, minden rend­ben. Megjelenik a víz felett az első zsákmány is: egy golyószóró, amely valószínű, még a világ­háborúban került a tó fenekére. Aztán felbukkan hol egyik, hol másik, kezében rozsdás puskával, sisakkal, sőt, általános derültség közepette, egy bánatosan rugda­­lózó rákkal. Hirtelen elmaradnak a buboré­kok. Izgatottan figyeljük a vizet. A csónaktól négy-öt méterre elő­tűnik Miller Tibor, és integet, hogy menjünk közelebb. Hangját persze nem lehet hallani, gyorsan lefejtjük arcáról a védőüveget. Kiderül, hogy kifogyott az oxigén a palackból.­­— Hű, de rossz levegő nélkül élni — mondja nevetve —, aztán bemászik a csónakba. Nem veszélytelen sport ez. Ismét csónakok indulnak a tó másik sarkába, ahol feltehetően sok rák van. Telik is gyorsan a vödör, a legmerészebb rákvadász Hódos Jutka, aki a dermesztő hi­deg vízben olyan otthonosan mo­zog, mint talán otthon, a fürdő­kádban. Alig lehet kicsalni a partra. A környék járókelői gyorsan összegyülekeznek a békaemberek láttán. Izgalmas látvány is a csap­kodó békauszonyban végződő láb, a fura légzőszerkezet, s persze a bátor fiatalok rossz időt, félelmet nem ismerő akciói. Amíg mások nézelődnek, mond­junk el most már végre valamit az ismeretlenekről. A békaembe­rekről a nagyközönség, ha keve­set is, de már hallott, sőt látha­tott filmen is. Valamennyien fia­talok, úttörői egy leendő sport­ágnak, amelynek világviszonylat­ban már nagy tábora van. Szabad­időből, szórakozásból vállalják e meglehetősen izgalmas és nagy tudást igénylő sportot. Jártak már a tihanyi kútban, a tatai tóban, és most ide jöttek el, hogy nagyon fontos felderítő munkát végezze­nek. Mi ez? — Mindenekelőtt: a tó nem fene­ketlen _ mondja két merülés kö­zött Keir Lajos szakosztályvezető. __ Átlag négy méter mélységet ta­pasztaltunk, igaz ugyan, hogy van olyan része is a tónak, ahol eléri a 12—14 métert. Sajnos, nagyon rosszak a látásviszonyok, így ne­héz eleget tenni terveinknek. A békaemberek ugyanis többek között olyan megbízatást vállaltak, hogy az 1920-as években a tóba telepített amerikai ragadozóhalak fészkét felderítik, segítve ezzel a horgászokat. Ezt még most nem találták meg. — Közben szedünk rákot is —» mondják mosolyogva a többiek __ mert kell a pénz. S rövid biztatás után elhangzik az S. O. S. Nem kell megijedni, nincs semmi baj, már valameny­­nyien kijöttek a vízből, épségben, egészségben. Máshová szól a se­gélykiáltás. A HSE új Sportszak­­osztályának a maroknyi úttörője sok szép tervet forgat a fejében, amelyek nem öncélúak, segítenék a tudományos kutatást, a film­technika fejlődését, s nem utolsó sorban e sportág erősödését. De .. . Több és jobb felszerelésre lenne szükségük. Az üzemek sokat se­gíthetnének a felszerelések elő­állításában. A légzőkészülék im­portáru, de itthon is elő lehetne állítani, hiszen a szakosztály egyik tagja, Kádár Imre tervező techni­kus már elkészítette a magyar készülék tervét. Sokkal szélesebb alapokra lehetne helyezni ezt a sportot. Kezdeti eredmények van­nak, már folyik egy tanfolyam, ahol e sportág kedvelői megismer­kedhetnek a békaemberek életé­vel. Aztán szeretnének engedélyt kapni arra, hogy szigonnyal ha­lászhassanak. Apró dolog ez, nem veszélyeztetnék a halállományt, de számukra egy esetleges nemzet­közi versenyhez komoly segítséget adna. És még sok-sok apróbb-nagyobb gond, amellyel az úttörőknek se­gítség nélkül nagyon nehéz meg­birkózni. De aki egyszer eltölt egy fél napot velük, látja merészségü­ket, sportszeretetüket, örömmel segít. Ezért írtunk szívesen mi is ked­ves új ismerőseinkről, a béka­­emberekről. Kovács György Egy kis csevegés a merülés előtt. Kádár Imre és Hódos Jutka Milyen más itt a világ. (Fotó: Csuzi.) A KŐBÁNYAIAK segítik egymást A kőbányai Testnevelési és Sporttanács szorosan együtt­működik az Ifjúsági Sportbi­zottsággal. Közösen rendezik a kerületi sporteseményeket, segítenek egymásnak. Nagy­részt ennek köszönhető, hogy ma ellen.: 'rradalom pusztítá­sait hamar kiheverték. E nagy munkáskerület sportéletéről beszélgetünk Kovács Gyula TST elnökkel. — Még távolról sem értük utol magunkat. De ha figye­lembe vesszük, hogy kerüle­tünkben teljesen szétzüllött a sportélet, a szertárakat kifosz­tották, amihez még hozzájá­rult az elmúlt évi „törvényen kívüli” állapot , komoly eredményeket értünk el. Je­lenleg huszonnégy sportkör­ben 3200 igazolt versenyzőnk sportol. Ez évben labdarúgás­ban, röplabdában, asztalite­niszben és sakkban megalakí­tottuk a kerületi alszövetsége­­ket. A Pataki István Kupa küzdelmeiben labdarúgásban 12, röplabdában 16 férfi, 8 női asztaliteniszben 18 férfi, 8 női és sakkban 24 csapat vesz részt. — Mi a célja a Pataki Ist­ván Kupa küzdelmeinek? — vetjük közbe. — Ez év őszén az említett négy sportágban és tekében (a kerületi alszövetség jelenleg alakul) megindítjuk ismét a kerületi bajnokságot. A Pataki­­ István Kupa célja az volt, hogy a csapatokat felkészítsük a kerületi bajnokságokra. Azért, hogy a kupa küzdel­mei egyáltalán létrejöhettek, elsősorban az ifjúsági sportbi­zottság tagjait illeti dicséret, akik a csapatok szervezésé­ben, a létesítmények biztosí­tásában nagy segítséget nyúj­tottak. Külön elismerés az al­­szövetségi aktíváknak, mert biztosították, hogy a kupa­küzdelmeiben csak harminc éven aluli és eddig nem iga­zolt sportolók vehetnek részt. Ezzel elértük, hogy a kerületi bajnokság magasabb szinten mozogjon, mint a szakszerve­zeti bajnokság. TOTÓ: KALAUZ 28. hét (július 13.): MTK— 1. 27 pont Bp. Honvéd 3. 26 pont Vasas— 7. 20 pont Diósgyőr 8. 20 pont Csepel— 11. 18 pont Szeged 12. 13 pont Komló— 14. 13 pont Salgótarján 5. 23 pont Oroszlány— 9. 37 pont Bp. Előre 4. 43 pont Sz.­fehérvár— 11. 34 pont Vác— 9. 34 pont 15* 14-10* 1957.­ber 1 0:3 lxl 16* 10— 1:2 1x2 Tatabánya— 4. 26 pont Újpesti Dózsa 6. 22 pont Dorog— 10. 19 pont Ferencváros 2. 27 pont 9* 13-A pótmérkőzések: lx, lx, 1, 1. • … otthon szerzett pontok. — — Idegenben szerzett pontok. 11* 7- Szombathely— 9. 20 pont Pécs 13. 12 pont K. Lombik 14. 31 pont Bp. Petőfi­ 13. 33 pont VKSE 7. 41 pont Délb. Spartacus 18. 28 pont Traktorgyár— 3: 43 pont BRSC 2: 41 pont 9-1:31 10* 2:6 lx 0:01 4— 0:11 8* 16— 1:2 X2 27* 17-­lx 26* 12-1:11 27* 14-0:1 lx 17* 14-1:1 lx 30* 21-- 1­3 al3k Világos indul és a 2. lépésben mattot ad. Mai feladványunk Schneider Vilmos fiatal magyar feladvány­­­szerző műve. Sajtóhibaigazítás. Múlt heti fel­adványunkban d4 mezőn nem sö­tét, hanem világos gyalog, a6-on viszont világos huszár áll. Megfejtések. A 24. számban kö­zölt feladvány (Kubbel) megfej­tése: 1. Hc8-e7! Hat önkötésbe ütés ' az e4 mezőn, hat különböző mat-­­ tál. Kitűnő halmozás! (Halmozás­­ a szaknyelvben: azonos motívu-­­­mok ismétlődése.)­­ Ritka Jubileumot ül a legjobb magyar távúszónő. Pontosan húsz esztendeje, hogy Molnár Mag­da megkezdte fantasztikus pálya­futását, páratlan győzelemsoro­zatát. S még ma is, ugyanolyan frissen szeli a habokat, mint an­nak idején, 1938-ban, a kezdet kezdetén. A kezdő évben öt táv­­versenyen indult és valamennyit megnyerte, ami természetesen nagy szenzációszámba ment. Utá­na győzelmet győzelemre halmo­zott. Amikor ezekről beszélget­tünk, egyszer csak vaskos cso­magot kezdett bontogatni. — Nézze, elhoztam versenyzői pályafutásom történelemkönyvét — mondotta, s ezzel a csomag tartalmát, egy barna albumot tett az asztalra. Belelapozgattunk. Megsárgult újságcikkek, fényképek sora­koznak egymás mellett történel­mi sorrendben. „Az úszás női Nurmijának” egy-egy sikerét áb­rázolták. — Ragyogóan szórakozom, vala­hányszor az albumot nézegetem - mosolygott a bajnoknő. - El sem tudja képzelni, mennyi fá­radtság, küzdelem van e la­pok mögött. De megérte. A rengeteg bajnoki címmel, a győzelmekkel Molnár Magda a trófeák egész múzeumát gyűj­tötte össze. Ezek legféltettebb kincsei. Más már talán meg­nyugodott volna, csak nézegetné a szebbnél-szebb díjakat, ő azon­ban újabb cél felé tör. Hiába tartja a 100 kilométeres dunai rekordot, hiába nyerte meg a Capri—Nápoly közötti versenyt, még ennél is nagyobb sikert akar. Dramapontosságú napirendje van, eszerint él. Szinte már hajnal­ban edz, aztán siet munkahelyé­re, a Nemzeti Bank budafoki fiókjába. Komoly, önálló munka­körű pénzügyi szakember. A mun­­ka, két gyermeke és a sport töl­ti ki egész életét... Most újabb nagy csatára készül. — A távúszok egyik vágyálma, hogy átússzák a La Manche csa­tornát — mondotta. — Én még ez évben szeretném megkísérelni. A szakemberek szerint Molnár Magda ezen a nagyszabású ver­senyen is megállná a helyét. Ta­lán az első magyar nő lehetne, aki megbirkózik ezzel a cseppet sem könnyű feladattal. A tava­lyi első tengeri versenye után most már szinte sorozatban kap­ja a meghívásokat a különböző távúszóversenyekre. Az idén is szeretne indulni a Caprio Nápo­lyi versenyen, jövőre pedig Ar­gentínába van meghívása. Remél­jük, hogy valamennyi versenyen rajthoz állhat, és újabb sike­rekkel gazdagíthatja a magyar sportot. ^ __ 1 A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség központi lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3 Telefon: 343-102, 142—220 Kiadja: Ifjúsági Lapkiadó Vállalat Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3 Szikra Lapnyomda. F. v.: Kulcsár Mihály Kéziratot, rajzot nem örlünk meg­ és nem adunk vissza

Next