Magyar Ifjúság, 1959. július-december (3. évfolyam, 27-53. szám)

1959-12-24 / 53. szám

♦ December elején nagyon szomorú volt Újfehért­ón ti­zenhat gyerek. A szívük riadtan vert és kétségbeesve néztek a távolodó szekerek után, melyek lassan eltűntek a hosszú utak végén, s ve­lük együtt édesanya, édes­apa is. Aztán egy ideig hall­gattak és tanácstalanul fi­gyelték egymást. A fiúk még csak türtőztették magukat, sikeresen birkóztak a hirte­len kerekedett „honvágy­­gyal”, de a lányok nem tud­tak magukon uralkodni. Tóth Juci, a göndör, fekete­­hajú kislány kezdte: — Úgy se maradunk itt! — jelentette ki dacosan, szá­ja sírásra görbült és az ágy­ra borult. S akkor elkezdődött a sí­rás. Bogdány Lajosné, egyik nevelőjük hiába vigasztalta, csitítgatta őket. — Ejnye, ejnye gyerekek, ne legyetek már annyira bu­ták, hisz jó lesz itt nektek. Nyugodtan tanulhattok és a szüléitek is gyakran meglá­togathatnak benneteket — mondotta többek között, de érezte, hogy nem hallgatnak szavaira. A harmadik napon Dupai Ica kendőt kötött a fejére, szorosra húzta derekán a zöld lódenkabát övét, fogta a táskáját és elindult Kismics­­ke felé. Bármennyire is kér­lelték, nem maradt, s nagy elszántan csak azt hajtogat­ta, hogy hazamegy, úgyis ha­zamegy. Hát engedték. Más­nap a többiek éppen iskolá­ba készülődtek, amikor a kollégium előtt megállt egy (Gajdár Pál felvételei) szekér és Ica ugrott le róla. Gyanús bátorsággal odaállt a tanítónéni elé és azt mond­ta: — Visszajöttem. Csak anyukámékat néztem meg. Jobb lesz itt tanulni — ha­darta és lesütötte a fejét. A napokban lentjártunk Újfehértón és megkerestük őket. Egy kicsit restelkedtek a kezdeti pityergések miatt. Különösen Jancsár Mária pi­rult el, mert ő volt a sírás re­kordere. — Nagyon szokatlan volt itt — mentegetőzik — de már senki se menne el kö­zülünk. A többiek helyeselnek, kö­zös erővel magyarázgatják, hogy mennyivel könnyebb így tanulniok. Fehér Sanyi a leghangosabb közöttük, ő már beszélt a rádióban is, s az újságból sem szeretne kimaradni. Mit is mondott a mikrofonba?­­— Nálunk decemberben tanyai kollégium alakult. Ti­­zenhatan lakunk benne, Kis­­micskéről, Vadastanyáról és Kisszegegy­házáról. A ta­nyán nem tudtunk rendesen tanulni, mert ott nincs szer­tár és nyolc osztállyal baj­lódik egy tanító. Itt jól fel­szerelt, korszerű iskolába já­runk és kollégiumban la­kunk — ismétli meg a „nyi­latkozatot”. Új otthonuk tiszta, rendes és a kisimított paplanokon egy gyűrődést sem lehet lát­ni. Amikor tanítás után ha­zajönnek, megtelik élettel a két szoba. Kása Annuskát gondosan megfésülik, mert fáj a fél keze, s a cipőjét is felváltva tisztogatják. Átjönnek a fiúk is, pap­lant hoznak. Bobik Jancsi tréfál a lányokkal: — Nem tudtok varrni- Minden gomb leszakadt már, csináljátok meg újra — és ledobja a paplant az egyik ágyra. A lányok felszisszen­nek, amiért összegyűrte az ágyat. Valaki barátságosan végigpaskol a fiú hátán, de aztán csak hozzáfognak a varráshoz. A fiúk nézik egy ideig, majd az egyi­kük megunja a tétlenséget és előveszi a szájharmoni­kát. Szól a nóta: „Erzsike arányos, csak kicsit hara­gos .. Cinkosan összenevetnek és az egyik kislány elpirul. Va­laki egy cetlit nyom a ke­zébe, melyre ezt írták: „O. Erzsi és B. Jancsi egy pár.” Az érdekelt fél elkapja a papírt, gyors mozdulatokkal széttépi és azt mondja íród­nak: — Majd én is kibeszéllek nefélj! Inkább tanulnál — mondja durcásan. Elhallgatnak, mert belép a nevelő néni. Hímzett terí­e­tőket hoz, mintának, a hím­zésre akarja megtanítani a lányokat. Hisz mindenre jut idejük. Nem kell már hosz­­szú kilométereken keresztül a sarat dagasztani. Hankóczi Sándor A BÖLCS BAGOLY OKOS TANULMÁNYOZÓI A „VENDÉG“’ ÉS A „FOD­RÁSZ’' IS ELÉGEDETT A GOMBVARRÁS sem okoz nekik gondot !::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::: A­z én életem? Nincsen abban semmi különös. Olyan volt mindig, mint a többi bányászasszo­nyé itt Pilisszentivánon. Megszültem tizenkét gyereket, felneveltem közülük négyet. Hogyan pusztultak el, magam sem tudnám megmon­dani. Betegség,, nyomor — mindig volt, ami elvigye valamelyiket. A kis ikerlányaim éppen karácsony estéjén születtek — 1918-ban. Új esztendőre halott volt mind a ket­­­tőt- -1­1 — fiatalságom. Keveset keresett akkor a bányászember. Én pedig szültem, temettem, dolgoztam. Nyáron a tég­lagyárban, télen Pesten, a Magyar Textilben. Mondta is mindig a por­tás, ha meglátott: — Elmentek a fecskék, megjött a mi fluskánk! Kellett a pénz ruhára-cipőre. A karácsony? A gyerekek mindig na­gyon várták, de mi bizony csak toltuk volna odább a naptár lapját. Karácsonyfa? Tudom ,én, szégyen, bűn a lopás, de nekünk mindig­ bo­rókafenyőnk volt csak, azt is úgy lopta az uram az erdőből. Volt ott igazi fenyőfa, de azt a bányászok soha nem vágták ki. Még megkér­dezte volna a csendőr, miből telik lucfenyőre. A borókát ilyenkor el­nézték a szegényembernek. De hát csupaszon nem fa a karácsonyfa, és bizony az angyalka megtréfálta az én gyerekeimet: szaloncukor he­lyett selyempapírba csomagolt apró széndarabkákat akasztott díszül a fára. Hej, pedig az én kis Imrém de szerette a cukrot! Ő a legkisebb gyerekem, a hatodik. Most tölti a soridejét. Azt kérdi , hogyan le­het a hatodik, hiszen én azt mond­tam: tizenkettőt szültem, négy ma­radt életben közülük. Imre a foga­dott fiam, Boriska a fogadott lá­nyom. Az enyémek már nagyok voltak, furcsa volt a ház gyerek nélkül. Akkor történt, hogy itt a faluban megesett az egyik nagygazda lánya. Tizennégyéves volt, Márialány — és restelték a dolgot. Amikor a kicsi megszületett, dugdosták az emberi szem elől, éheztették, koszban hagy­ták hemperegni, hadd pusztuljon el minél előbb. Az uram hozzájuk járt néha nap­számba. Nem bírta nézni, hogyan szenved az a kicsi lány, hogyan sorvad napról napra. Elkérte a gyereket, azok meg boldogan adták. Azóta sem kérdeztek felőle, így lett Boriska az én lányom. Az Imrét, a legkisebbet pedig úgy tette valaki a küszöbömre. Akkor úgy három hónapos lehetett. Nem kérdeztük, kié „ felneveltük. Így van nekem ma hat élő szép nagy gyerekem, nyolc aranyos kisunokám. Manapság már csak így élünk, öregesen. Az uram betegeskedik, nyugdíjat, van, de én bízom, dolgo­zom a háziipari szövetkezetben. Nincs szükségem segítségre, inkább én adok nekik. Csak egyet szeret­nék: a kisunokákat hagynák kicsit többet nálam. Igaz, most a kará­csonyi szünetben sokat vannak itt, de máskor, ha néha egy sincsen, olyan üres a ház! No, ne higgye, nem panaszkodom én a gyerekeim­re. Most, nemrégiben volt a hat­vanegyedik születésnapom. Az egész lakás tele volt virággal, mindegyik eljött, hogy felköszöntsön. Azután az egyik bekapcsolja a rádiót: — Hallgassa csak édesanyám! Hallgatom, s egyszercsak mondja valaki: Dimitrás Györgynét köszön­ti hatvanegyedik­­születése napján katonafia, Imre... s én már úgy sírtam,, hogy a legkedvesebb dalo­mat is alig hallottam. Pedig azt játszották: . .. esküszik a cigány­­vajda lánya... — -----Tudja asszonyom­, hogy-----ez-----az Imre, az én legkisebb fiam, ez már fél évvel ezelőtt befizette a rádióban a dalt, mert gondolta, hogy bevonul és nem lehet majd itthon a születésnapomon. Az idei karácsony? A fa már megvan. Együtt díszítjük a kisuno­­kákkal. Látja, már mind itt nyü­zsögnek. Mindig csak azt szeretnék, hogy a nagymama meséljen, meg csennék előre a szaloncukrot. No, de egyenek csak, jut a kis fácskára bőven. Mikulásra is vettem nekik — a lányoknak csokoládépapucsot, a fiúknak kiscsizmát. Hazajön ka­rácsonyra minden gyerek. Hogy mi lesz a vacsora? Hát, ami minden esztendőben: halászlé, rántotthal, krumplisalátával, diós-mákosbejgli. A­zt mondtam, itthon lesz mindenki? Látja, mi­lyen bolond is az ilyen vénasszony. Csak be­szélek, pedig a legki­sebb, az Imre nem jö­het haza. Így azután én éjfélkor vonatra ülök és indulok hozzá Mar­caliba. Ott szolgál, hogy mit viszek? Hát nem sokat, csak úgy szerényen. Viszek egy üveg konyakot — azt nagyon szereti az én fiam. Azután viszek egy kiló narancsot, egy kiló szőlőt, öt kiló almát. Viszek két mákos- két diósbejglit, egy fonott kalácsot, itt van ez az ételtermosz, ebbe töltött káposztát teszek. Az­után viszek egy kis sonkát-kolbászt, meg valami kis édességet. Tudom, hogy a katonafiú nem maga eszi meg a csomagot, de hát nem­ saj­nálom én más anya gyerekétől sem. Azt kérdi, nem lesz-e nehéz ekkora csomag? Egy anyának? A vasúttól csak három kilométer a gyalogút... Sárdi Mária YUTT­A A CSALÁD HÉTFŐI TÖRTÉNET Iskolánk csendjét és nyu­galmát hirtelen telefoncsenge­tés, majd gyors léptek zaja verte fel: — Második évfolyam! Lá­nyok! Kinek van A csoportú RH+ vére? — kiabált a napos a folyosón. Egy perc alatt előrohantak a lányok: — Nekem is A-s a vérem. — Nekem is, — jelentkeznek vagy öten. — Pontosan az a vérem — folett Marik Dóri —■ hova kell mennem? Itt a véradó kis­könyvem, engem vizsgálni sem kell! A lányok gyorsan kabátot adnak Dórira, valaki egy sá­lat teker a nyakára, futtában egy kendőt kap, s máris ro­b­han a kórházudvaron át, fel a műtőbe. Dórit már várták... A műtőasztalon halálosan sápadt asszony feküdt. Az or­vosok két órája harcoltak az életéért. Három liter konzer­vált vért kapott, de friss vér­re volt szükség ... Dórira gyorsan steril kö­penyt adtak, fejét bekötötték, s máris a műtőasztal mellett feküdt. Gyorsan megtelt a fecskendő, s a negyediknél már látszott, hogy a sietség nem volt hiábavaló. A beteg kinyitotta a szemét, körülné­zett, hálásan pillantott a kí­váncsian figyelő kislányra. — Hát nem érdekes — gon­dolkodott Dóri, amint a kór­házudvaron át ballagott vissza a kollégiumba — az én vérem adta vissza a néninek­ az éle­tet! Az ajtóban a leányok cso­portja várta: — Kinek kellett? Mi baja volt a betegnek? Neked fájt? Nem szédülsz? — kérdezték izgatottan. — Gyere, egyél. Ez most a­­ legfontosabb — s tömik Dórit. I Szegény még beszélni sem tud s a nagy jótékonykodás köze- I pette. S közben csodálják, ő­­ lett a nap hőse. Egyszerű kis történet ez a­­ mi iskolánk életében. De én­­ feljegyeztem, mert nagyszerű­­ az ilyesmi. Egy családhoz —­­ három picihez vissza­térhet­­ egy édesanya. Milyen nagy­­­ serít, ha egymás segítésére —­­ életmentésre összefogunk. Nagy Zsuzsanna, Gyula, Ápolónőképző Intézet. A pécsi Nemzeti Színház fia­tal szerző, Cserhalmi Imre újságíró „Ma van az a hol­nap ...” című, mai tárgyú színdarabjának januári bemu­tatójára készül. A fiatalok problémájáról szóló darabnak mindössze négy szereplője van, ezeknek egyike Krencsei Ma­riann, a többi szerepet a fil­mekből már ugyancsak ismert Fülöp Zsigmond, Avar István és Margittay Ági alakítják. | yfejj : vm­a ap jíg | Sírj ! | áP v/£\\~ | íp i xis\í | áp | íp | áSs ; | ’J&3 | íi \ jp |¡ \(0 m \'$p yá\vc Ép \m Lást VÖRÖS TINTA Írta: Szabó Magda Operatőr: TÓ­t János Zeneszerző: Posvár Tibor Új magyar film. — Széles változatban is —. Főszereplők: Vass Éva Pálos György Tábori Nóra Nádasi Myrtill Rendező: GERTLER VIKTOR 14 éven alul nem ajánlott Bemutató: január 7. 1 ?M ! ’jp női szemmel DCarácsomi Otthon, az együtt töltött ünnep estjére nagyszerűen megfelel egy szövetruha, amit fehér gallér, gyöngy, vagy sál élénkít. A második napon a táncesteken, legyünk szebbek, vegyük fel a kisestélyit. Azok, akiit már megvarratták, bizonyára szép fazont választottak. Nem csak szépet, hanem előnyöset is! De mit tegyenek azok, akiknek ez még nincs meg? Ma már nem gond az üzletből szép ruhát vásárolni. Mi csak egy boltot,­­ a Ruhaipari Tervező Modellboltját kerestük fel a József körúton. Itt válogatni lehet a csillogó zajt, a selyem és a szövet­­ruhákban. Fémszálas brokátruhát mutattak. Felsőrésze bolerószerű, szoknyája nagyon szép, divatos formájú. A masnidíszek fiatalossá teszik. Ezt a fazont első rajzunkon mutatjuk be és a vékony, karcsú termetűeknek ajánljuk. Ripszből, brokátból sötét alapszínekben az úgynevezett színházi kisestélyit mutatjuk be második rajzunkon. Ez a princess szabású ruha a teltkarcsúaknak is igen előnyös. Felső része plasztronszerű betéttel készült, s nagyon jól kihasználható, mert színházban éppen úgy ele­gáns, mint bálon és koncerten is. Faszteliszinű fémszálas nyá­vn választhatnak a 16—20 évesek. Érde­kes rakott gallérral készült az egyik modell. Derékban mosni és csa­vart rózsadísszel. A szoknya elöl szembehajtással bővül és alsószok­nyával nagyon szép. Le is rajzoltuk, ez a harmadik modellünk. S a negyedik modellen megtalálhatunk mindent együtt, ami most „divatvonal ’. A ruha anyaga fémszálas brokát. Felsőrésze mélyen ki­vágott. Vállra boruló gallérját elöl virágdísz fogja össze. A derékrész a divatnak megfelelően magasra felszapott, a szoknyát kétoldalt haj­tások bővítik. A ruhákból csak egy-két darab készült, és 600—1000 forint az ára. A ruhákhoz alsószoknya is vásárolható. Miután a ruha megvan, az öl­tözködésnél ügyeljünk: ha a ruha gyöngyözött, ne tegyünk még a nya­kunkba is gyöngyöt. Ha virággal díszített, inkább a hajunkba, mint a nyakunkba tűzzünk valamilyen díszt. Divatos a karkötő is, de kerül­jük a túlzásokat csak fémből, csak gyöngyből, vagy csak ötvösmunká­val készült ékszereket viseljünk. Lapos kisestélyi táska, magassarkú cipő — indulhatunk szórakozni. A kellemes megjelenés jó hangulatot ad, s így szép lesz az ünnep. Rusai—Kovács Asztaldíszítés A gyermekes családokban a karácsony esti vacsoraasz­talt igen kedvessé tehetjük egy-két aprósággal. E­gy nagyobb és egy ki­sebb almát tűzzünk össze gyufával. Piros kartonból ké­szítsünk süveget, ragasszunk a szélére fehér vattát. Az al­mára fogvájóval tűzzünk két mazsolát. Ez lesz a szem, Sodrott vatta és szakáll ke­rül alá, s készen van az asz­tali Télapó. Fantáziánk segítségével narancsot, mandarint is fel­használhatunk ilyen „enniva­ló” figurák készítésére. H­a­vas, csillogó lesz a fenyő... ha zselatinoldattal megkenjük, s erre durva sót szórunk. Olyan lesz, mintha éppen a behavazott erdőből került volna az asztalra. Ha pedig meggyújtjuk a csillagszórót, a só szépen csillog. Hasonló ha­tást érünk el, ha a fát hi­deg helyen tartva sűrű tim­sóoldattal locsoljuk meg. An­nál szebb a fa, minél többször öntözzük. Az ágakra rakódott timsó gyönyörű fehér, csillog és jól oda is tapad. Csiffosan csomagolt kis ajándékokkal nagyobb örömet szerezhetünk, mintha csak úgy tesszük a fa alá. A csomag bontogatása izgalmas és kedves öröm. íme a csomagoláshoz néhány ötlet. A „férfias” ajándékokat kockás­mintás papírba csomagoljuk. Ha nincs, vízfestékkel fehér selyempapírt mintázzunk ki. A csomagot szalaggal kössük össze. A szalag vége vidáman kunkorodik fel, ha az asztallap szélén vagy késháton húzzuk végig. Az italos üveget öltöztessük zsebkendőbe, vagy nyak­kendőbe. A dugóhoz erősítsünk almát, vagy narancsot, s ké­szítsünk rá pamutból hajat is. Így kedves figurát kapunk. A csinos szalagcsokrot úgy kapjuk, hogy a szalagot tíz­­szen tízszer csavarjuk a három ujjunk köré, középen erősen S végül: a szempillát kötjük, s azután rózsaszerűen széthúzzuk, sem szabad elhanyagolni. A hamvas szépség hozzátartozik az ünnepi ru­hához. A szép kikészítés titkait lestük el. • A krémrétegre kevés arc­rúzst teszünk. Ezt a 20 éven aluliak elhagyhatják. A szemöldök kihúzása következik. Az arcon vékonyan, egyenletesen elsimítjuk a bőrnek megfelelő krémet. Kirajzoljuk rúzzsal a szájformát. A púder is felkerül arcra.

Next