Magyar Ifjúság, 1959. július-december (3. évfolyam, 27-53. szám)
1959-12-24 / 53. szám
♦ December elején nagyon szomorú volt Újfehértón tizenhat gyerek. A szívük riadtan vert és kétségbeesve néztek a távolodó szekerek után, melyek lassan eltűntek a hosszú utak végén, s velük együtt édesanya, édesapa is. Aztán egy ideig hallgattak és tanácstalanul figyelték egymást. A fiúk még csak türtőztették magukat, sikeresen birkóztak a hirtelen kerekedett „honvágygyal”, de a lányok nem tudtak magukon uralkodni. Tóth Juci, a göndör, feketehajú kislány kezdte: — Úgy se maradunk itt! — jelentette ki dacosan, szája sírásra görbült és az ágyra borult. S akkor elkezdődött a sírás. Bogdány Lajosné, egyik nevelőjük hiába vigasztalta, csitítgatta őket. — Ejnye, ejnye gyerekek, ne legyetek már annyira buták, hisz jó lesz itt nektek. Nyugodtan tanulhattok és a szüléitek is gyakran meglátogathatnak benneteket — mondotta többek között, de érezte, hogy nem hallgatnak szavaira. A harmadik napon Dupai Ica kendőt kötött a fejére, szorosra húzta derekán a zöld lódenkabát övét, fogta a táskáját és elindult Kismicske felé. Bármennyire is kérlelték, nem maradt, s nagy elszántan csak azt hajtogatta, hogy hazamegy, úgyis hazamegy. Hát engedték. Másnap a többiek éppen iskolába készülődtek, amikor a kollégium előtt megállt egy (Gajdár Pál felvételei) szekér és Ica ugrott le róla. Gyanús bátorsággal odaállt a tanítónéni elé és azt mondta: — Visszajöttem. Csak anyukámékat néztem meg. Jobb lesz itt tanulni — hadarta és lesütötte a fejét. A napokban lentjártunk Újfehértón és megkerestük őket. Egy kicsit restelkedtek a kezdeti pityergések miatt. Különösen Jancsár Mária pirult el, mert ő volt a sírás rekordere. — Nagyon szokatlan volt itt — mentegetőzik — de már senki se menne el közülünk. A többiek helyeselnek, közös erővel magyarázgatják, hogy mennyivel könnyebb így tanulniok. Fehér Sanyi a leghangosabb közöttük, ő már beszélt a rádióban is, s az újságból sem szeretne kimaradni. Mit is mondott a mikrofonba?— Nálunk decemberben tanyai kollégium alakult. Tizenhatan lakunk benne, Kismicskéről, Vadastanyáról és Kisszegegyházáról. A tanyán nem tudtunk rendesen tanulni, mert ott nincs szertár és nyolc osztállyal bajlódik egy tanító. Itt jól felszerelt, korszerű iskolába járunk és kollégiumban lakunk — ismétli meg a „nyilatkozatot”. Új otthonuk tiszta, rendes és a kisimított paplanokon egy gyűrődést sem lehet látni. Amikor tanítás után hazajönnek, megtelik élettel a két szoba. Kása Annuskát gondosan megfésülik, mert fáj a fél keze, s a cipőjét is felváltva tisztogatják. Átjönnek a fiúk is, paplant hoznak. Bobik Jancsi tréfál a lányokkal: — Nem tudtok varrni- Minden gomb leszakadt már, csináljátok meg újra — és ledobja a paplant az egyik ágyra. A lányok felszisszennek, amiért összegyűrte az ágyat. Valaki barátságosan végigpaskol a fiú hátán, de aztán csak hozzáfognak a varráshoz. A fiúk nézik egy ideig, majd az egyikük megunja a tétlenséget és előveszi a szájharmonikát. Szól a nóta: „Erzsike arányos, csak kicsit haragos .. Cinkosan összenevetnek és az egyik kislány elpirul. Valaki egy cetlit nyom a kezébe, melyre ezt írták: „O. Erzsi és B. Jancsi egy pár.” Az érdekelt fél elkapja a papírt, gyors mozdulatokkal széttépi és azt mondja íródnak: — Majd én is kibeszéllek nefélj! Inkább tanulnál — mondja durcásan. Elhallgatnak, mert belép a nevelő néni. Hímzett teríetőket hoz, mintának, a hímzésre akarja megtanítani a lányokat. Hisz mindenre jut idejük. Nem kell már hoszszú kilométereken keresztül a sarat dagasztani. Hankóczi Sándor A BÖLCS BAGOLY OKOS TANULMÁNYOZÓI A „VENDÉG“’ ÉS A „FODRÁSZ’' IS ELÉGEDETT A GOMBVARRÁS sem okoz nekik gondot !::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::: Az én életem? Nincsen abban semmi különös. Olyan volt mindig, mint a többi bányászasszonyé itt Pilisszentivánon. Megszültem tizenkét gyereket, felneveltem közülük négyet. Hogyan pusztultak el, magam sem tudnám megmondani. Betegség,, nyomor — mindig volt, ami elvigye valamelyiket. A kis ikerlányaim éppen karácsony estéjén születtek — 1918-ban. Új esztendőre halott volt mind a kettőt- -11 — fiatalságom. Keveset keresett akkor a bányászember. Én pedig szültem, temettem, dolgoztam. Nyáron a téglagyárban, télen Pesten, a Magyar Textilben. Mondta is mindig a portás, ha meglátott: — Elmentek a fecskék, megjött a mi fluskánk! Kellett a pénz ruhára-cipőre. A karácsony? A gyerekek mindig nagyon várták, de mi bizony csak toltuk volna odább a naptár lapját. Karácsonyfa? Tudom ,én, szégyen, bűn a lopás, de nekünk mindig borókafenyőnk volt csak, azt is úgy lopta az uram az erdőből. Volt ott igazi fenyőfa, de azt a bányászok soha nem vágták ki. Még megkérdezte volna a csendőr, miből telik lucfenyőre. A borókát ilyenkor elnézték a szegényembernek. De hát csupaszon nem fa a karácsonyfa, és bizony az angyalka megtréfálta az én gyerekeimet: szaloncukor helyett selyempapírba csomagolt apró széndarabkákat akasztott díszül a fára. Hej, pedig az én kis Imrém de szerette a cukrot! Ő a legkisebb gyerekem, a hatodik. Most tölti a soridejét. Azt kérdi , hogyan lehet a hatodik, hiszen én azt mondtam: tizenkettőt szültem, négy maradt életben közülük. Imre a fogadott fiam, Boriska a fogadott lányom. Az enyémek már nagyok voltak, furcsa volt a ház gyerek nélkül. Akkor történt, hogy itt a faluban megesett az egyik nagygazda lánya. Tizennégyéves volt, Márialány — és restelték a dolgot. Amikor a kicsi megszületett, dugdosták az emberi szem elől, éheztették, koszban hagyták hemperegni, hadd pusztuljon el minél előbb. Az uram hozzájuk járt néha napszámba. Nem bírta nézni, hogyan szenved az a kicsi lány, hogyan sorvad napról napra. Elkérte a gyereket, azok meg boldogan adták. Azóta sem kérdeztek felőle, így lett Boriska az én lányom. Az Imrét, a legkisebbet pedig úgy tette valaki a küszöbömre. Akkor úgy három hónapos lehetett. Nem kérdeztük, kié „ felneveltük. Így van nekem ma hat élő szép nagy gyerekem, nyolc aranyos kisunokám. Manapság már csak így élünk, öregesen. Az uram betegeskedik, nyugdíjat, van, de én bízom, dolgozom a háziipari szövetkezetben. Nincs szükségem segítségre, inkább én adok nekik. Csak egyet szeretnék: a kisunokákat hagynák kicsit többet nálam. Igaz, most a karácsonyi szünetben sokat vannak itt, de máskor, ha néha egy sincsen, olyan üres a ház! No, ne higgye, nem panaszkodom én a gyerekeimre. Most, nemrégiben volt a hatvanegyedik születésnapom. Az egész lakás tele volt virággal, mindegyik eljött, hogy felköszöntsön. Azután az egyik bekapcsolja a rádiót: — Hallgassa csak édesanyám! Hallgatom, s egyszercsak mondja valaki: Dimitrás Györgynét köszönti hatvanegyedikszületése napján katonafia, Imre... s én már úgy sírtam,, hogy a legkedvesebb dalomat is alig hallottam. Pedig azt játszották: . .. esküszik a cigányvajda lánya... — -----Tudja asszonyom, hogy-----ez-----az Imre, az én legkisebb fiam, ez már fél évvel ezelőtt befizette a rádióban a dalt, mert gondolta, hogy bevonul és nem lehet majd itthon a születésnapomon. Az idei karácsony? A fa már megvan. Együtt díszítjük a kisunokákkal. Látja, már mind itt nyüzsögnek. Mindig csak azt szeretnék, hogy a nagymama meséljen, meg csennék előre a szaloncukrot. No, de egyenek csak, jut a kis fácskára bőven. Mikulásra is vettem nekik — a lányoknak csokoládépapucsot, a fiúknak kiscsizmát. Hazajön karácsonyra minden gyerek. Hogy mi lesz a vacsora? Hát, ami minden esztendőben: halászlé, rántotthal, krumplisalátával, diós-mákosbejgli. Azt mondtam, itthon lesz mindenki? Látja, milyen bolond is az ilyen vénasszony. Csak beszélek, pedig a legkisebb, az Imre nem jöhet haza. Így azután én éjfélkor vonatra ülök és indulok hozzá Marcaliba. Ott szolgál, hogy mit viszek? Hát nem sokat, csak úgy szerényen. Viszek egy üveg konyakot — azt nagyon szereti az én fiam. Azután viszek egy kiló narancsot, egy kiló szőlőt, öt kiló almát. Viszek két mákos- két diósbejglit, egy fonott kalácsot, itt van ez az ételtermosz, ebbe töltött káposztát teszek. Azután viszek egy kis sonkát-kolbászt, meg valami kis édességet. Tudom, hogy a katonafiú nem maga eszi meg a csomagot, de hát nem sajnálom én más anya gyerekétől sem. Azt kérdi, nem lesz-e nehéz ekkora csomag? Egy anyának? A vasúttól csak három kilométer a gyalogút... Sárdi Mária YUTTA A CSALÁD HÉTFŐI TÖRTÉNET Iskolánk csendjét és nyugalmát hirtelen telefoncsengetés, majd gyors léptek zaja verte fel: — Második évfolyam! Lányok! Kinek van A csoportú RH+ vére? — kiabált a napos a folyosón. Egy perc alatt előrohantak a lányok: — Nekem is A-s a vérem. — Nekem is, — jelentkeznek vagy öten. — Pontosan az a vérem — folett Marik Dóri —■ hova kell mennem? Itt a véradó kiskönyvem, engem vizsgálni sem kell! A lányok gyorsan kabátot adnak Dórira, valaki egy sálat teker a nyakára, futtában egy kendőt kap, s máris robhan a kórházudvaron át, fel a műtőbe. Dórit már várták... A műtőasztalon halálosan sápadt asszony feküdt. Az orvosok két órája harcoltak az életéért. Három liter konzervált vért kapott, de friss vérre volt szükség ... Dórira gyorsan steril köpenyt adtak, fejét bekötötték, s máris a műtőasztal mellett feküdt. Gyorsan megtelt a fecskendő, s a negyediknél már látszott, hogy a sietség nem volt hiábavaló. A beteg kinyitotta a szemét, körülnézett, hálásan pillantott a kíváncsian figyelő kislányra. — Hát nem érdekes — gondolkodott Dóri, amint a kórházudvaron át ballagott vissza a kollégiumba — az én vérem adta vissza a néninek az életet! Az ajtóban a leányok csoportja várta: — Kinek kellett? Mi baja volt a betegnek? Neked fájt? Nem szédülsz? — kérdezték izgatottan. — Gyere, egyél. Ez most a legfontosabb — s tömik Dórit. I Szegény még beszélni sem tud s a nagy jótékonykodás köze- I pette. S közben csodálják, ő lett a nap hőse. Egyszerű kis történet ez a mi iskolánk életében. De én feljegyeztem, mert nagyszerű az ilyesmi. Egy családhoz — három picihez visszatérhet egy édesanya. Milyen nagy serít, ha egymás segítésére — életmentésre összefogunk. Nagy Zsuzsanna, Gyula, Ápolónőképző Intézet. A pécsi Nemzeti Színház fiatal szerző, Cserhalmi Imre újságíró „Ma van az a holnap ...” című, mai tárgyú színdarabjának januári bemutatójára készül. A fiatalok problémájáról szóló darabnak mindössze négy szereplője van, ezeknek egyike Krencsei Mariann, a többi szerepet a filmekből már ugyancsak ismert Fülöp Zsigmond, Avar István és Margittay Ági alakítják. | yfejj : vma ap jíg | Sírj ! | áP v/£\\~ | íp i xis\í | áp | íp | áSs ; | ’J&3 | íi \ jp |¡ \(0 m \'$p yá\vc Ép \m Lást VÖRÖS TINTA Írta: Szabó Magda Operatőr: TÓt János Zeneszerző: Posvár Tibor Új magyar film. — Széles változatban is —. Főszereplők: Vass Éva Pálos György Tábori Nóra Nádasi Myrtill Rendező: GERTLER VIKTOR 14 éven alul nem ajánlott Bemutató: január 7. 1 ?M ! ’jp női szemmel DCarácsomi Otthon, az együtt töltött ünnep estjére nagyszerűen megfelel egy szövetruha, amit fehér gallér, gyöngy, vagy sál élénkít. A második napon a táncesteken, legyünk szebbek, vegyük fel a kisestélyit. Azok, akiit már megvarratták, bizonyára szép fazont választottak. Nem csak szépet, hanem előnyöset is! De mit tegyenek azok, akiknek ez még nincs meg? Ma már nem gond az üzletből szép ruhát vásárolni. Mi csak egy boltot, a Ruhaipari Tervező Modellboltját kerestük fel a József körúton. Itt válogatni lehet a csillogó zajt, a selyem és a szövetruhákban. Fémszálas brokátruhát mutattak. Felsőrésze bolerószerű, szoknyája nagyon szép, divatos formájú. A masnidíszek fiatalossá teszik. Ezt a fazont első rajzunkon mutatjuk be és a vékony, karcsú termetűeknek ajánljuk. Ripszből, brokátból sötét alapszínekben az úgynevezett színházi kisestélyit mutatjuk be második rajzunkon. Ez a princess szabású ruha a teltkarcsúaknak is igen előnyös. Felső része plasztronszerű betéttel készült, s nagyon jól kihasználható, mert színházban éppen úgy elegáns, mint bálon és koncerten is. Faszteliszinű fémszálas nyávn választhatnak a 16—20 évesek. Érdekes rakott gallérral készült az egyik modell. Derékban mosni és csavart rózsadísszel. A szoknya elöl szembehajtással bővül és alsószoknyával nagyon szép. Le is rajzoltuk, ez a harmadik modellünk. S a negyedik modellen megtalálhatunk mindent együtt, ami most „divatvonal ’. A ruha anyaga fémszálas brokát. Felsőrésze mélyen kivágott. Vállra boruló gallérját elöl virágdísz fogja össze. A derékrész a divatnak megfelelően magasra felszapott, a szoknyát kétoldalt hajtások bővítik. A ruhákból csak egy-két darab készült, és 600—1000 forint az ára. A ruhákhoz alsószoknya is vásárolható. Miután a ruha megvan, az öltözködésnél ügyeljünk: ha a ruha gyöngyözött, ne tegyünk még a nyakunkba is gyöngyöt. Ha virággal díszített, inkább a hajunkba, mint a nyakunkba tűzzünk valamilyen díszt. Divatos a karkötő is, de kerüljük a túlzásokat csak fémből, csak gyöngyből, vagy csak ötvösmunkával készült ékszereket viseljünk. Lapos kisestélyi táska, magassarkú cipő — indulhatunk szórakozni. A kellemes megjelenés jó hangulatot ad, s így szép lesz az ünnep. Rusai—Kovács Asztaldíszítés A gyermekes családokban a karácsony esti vacsoraasztalt igen kedvessé tehetjük egy-két aprósággal. Egy nagyobb és egy kisebb almát tűzzünk össze gyufával. Piros kartonból készítsünk süveget, ragasszunk a szélére fehér vattát. Az almára fogvájóval tűzzünk két mazsolát. Ez lesz a szem, Sodrott vatta és szakáll kerül alá, s készen van az asztali Télapó. Fantáziánk segítségével narancsot, mandarint is felhasználhatunk ilyen „ennivaló” figurák készítésére. Havas, csillogó lesz a fenyő... ha zselatinoldattal megkenjük, s erre durva sót szórunk. Olyan lesz, mintha éppen a behavazott erdőből került volna az asztalra. Ha pedig meggyújtjuk a csillagszórót, a só szépen csillog. Hasonló hatást érünk el, ha a fát hideg helyen tartva sűrű timsóoldattal locsoljuk meg. Annál szebb a fa, minél többször öntözzük. Az ágakra rakódott timsó gyönyörű fehér, csillog és jól oda is tapad. Csiffosan csomagolt kis ajándékokkal nagyobb örömet szerezhetünk, mintha csak úgy tesszük a fa alá. A csomag bontogatása izgalmas és kedves öröm. íme a csomagoláshoz néhány ötlet. A „férfias” ajándékokat kockásmintás papírba csomagoljuk. Ha nincs, vízfestékkel fehér selyempapírt mintázzunk ki. A csomagot szalaggal kössük össze. A szalag vége vidáman kunkorodik fel, ha az asztallap szélén vagy késháton húzzuk végig. Az italos üveget öltöztessük zsebkendőbe, vagy nyakkendőbe. A dugóhoz erősítsünk almát, vagy narancsot, s készítsünk rá pamutból hajat is. Így kedves figurát kapunk. A csinos szalagcsokrot úgy kapjuk, hogy a szalagot tízszen tízszer csavarjuk a három ujjunk köré, középen erősen S végül: a szempillát kötjük, s azután rózsaszerűen széthúzzuk, sem szabad elhanyagolni. A hamvas szépség hozzátartozik az ünnepi ruhához. A szép kikészítés titkait lestük el. • A krémrétegre kevés arcrúzst teszünk. Ezt a 20 éven aluliak elhagyhatják. A szemöldök kihúzása következik. Az arcon vékonyan, egyenletesen elsimítjuk a bőrnek megfelelő krémet. Kirajzoljuk rúzzsal a szájformát. A púder is felkerül arcra.