Magyar Ifjúság, 1960. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)

1960-07-02 / 27. szám

„Ott túl a rácson“... Érdekes képsorozatot készített Mikó László, az MTI fotóripor­tere arról, mit lát a versenyző a vívósisak mögül. Kamuti Jenő és Cvikovszky viaskodik, a „rács” mögött Kamuti látható. KK,­­K­­VK Rajt a Középeurópai Kupában — A „négy nagy“ Párizsban — Harc a Világ Kupáért (Folytatás az első oldalról) A KK-mérkőzések egyébként nemcsak a közönségnek nyújtanak kellemes nyári sportcsemegét, ha­nem három ország totó-program­jának is nagy segítséget adnak. Nem véletlen, hogy az idei KK egyik „apja” az olasz Toto-Calcio. A KK keretében a híres közép­európai labdarúgás márkás csapa­tai lépnek pályára. Magyarország­ról a bajnok II. Dózsa, a Ferenc­város, Vasas, MTK, Diósgyőr és Tatabánya indul, ezenkívül ott lesz a mezőnyben többek között az olasz Fiorentina, Bologna, Ro­ma, Udinese, Palermo, az osztrák Vienna, Wiener SC, Simmering, a jugoszláv Vojvodina, Hajdúk, Sa­rajevo és csehszlovák részről a két bratiszlavai együttes, valamint a prágai Dukla is. A budapesti szurkolók különö­sért szerencsés helyzetben vannak, mert a harminc mérkőzésből né­gyet láthatnak a Népstadionban. Vasárnap ismét a stadion vendége lesz az olasz Fiorentina, a világ egyik legjobb klubcsapata, a dél­­amerikai Montuorival, Lojaconó­­val és a svéd Hamrinnal az élen. A Budapestre utazó olasz játéko­sok között tizenegy található, akik már szerepeltek az azzuri válo­gatottban. Az első fordulóban a Ferencváros is a Népstadionban játszik, az osztrák Simmering el­len. Otthonában szerepel még a Tatabánya, Bécsben a Vasas, Sara­­jevóban az MTK és Palermóban a Diósgyőr. A Ferencváros—Sim­mering mérkőzés 18.30, az U. Dó­zsa—Fiorentina találkozó pedig 20.15 órakor kezdődik a Népsta­dionban. Szovjetunió ? Franciaország ? Július első napjaiban zajlik le Franciaországban a Nemzetek Ku­pája döntő küzdelemsorozata is. Négy csapat küzd majd a végső győzelemért: a Szovjetunió, Cseh­szlovákia, Franciaország és Jugo­szlávia válogatottja. Ez a döntő a nemzetközi labdarúgás idei euró­pai eseményeinek középpontjában áll. Július 6-án játsszák a négyes döntő első két mérkőzését. Mar­­seilleben a Szovjetunió Csehszlo­vákiával, Párizsban pedig Francia­­ország Jugoszláviával küzd majd a döntőbe jutásért. Három nap múlva a vesztesek a harmadik —, július 10-én pedig a győztesek az első helyért játszanak Párizsban. A nemzetközi labdarúgó világban szovjet—francia döntőt várnak. A világ legjobb klubcsapata címért A napokban Bernben végleges döntés született, hogy Európa és Amerika bajnokcsapata ezentúl minden esztendőben megmérkőzik egymással, a világ legjobb klub­csapata címért. A Real Madrid és az amerikai győztes Penarol veze­tői már meg is állapodtak az „Interkontinentális Kupa”-mérkő­­zések időpontjában. Eszerint jú­lius 3-án Montevideóban, szeptem­ber 3-án pedig Madridban mérkő­zik a két együttes. A kupa­bizottság megállapodott abban is, hogy gólarány nem dönt az elsőség kérdésében. Ha két mérkőzésből egyformán szereztek pontot, akkor a második mérkőzés színhelyén harmadszor is össze­csapnak. Ezek szerint — ha erre sor kerül — az idén Madridban lenne a harmadik mérkőzés, még­pedig szeptember 6-án. A követ­kező esztendőtől kezdve Amerika és Európa bajnokcsapata mindig júniusban játssza a döntőt. Páros években Európa, páratlan eszten­dőkben pedig Amerika lesz az első mérkőzés színhelye. Boskovics Jenő Montuori, a Fiorentina „dél­­amerikás” csillaga. Tornászok­­ szerény reményekkel Nem szükséges sokat lapozgat­ni a magyar sport történetének feljegyzéseit ahhoz, hogy meg­tudjuk: a magyar tornászok csak­nem minden olimpián jó ered­ményekkel foglaltak helyet a nemzetek sorában. Los Angeles, Berlin, London Helsinki, Mel­bourne mind egy-egy eredményes állomás volt a magyar torna­­sport sikereiben. Olimpiai baj­nokságok és értékes helyezé­sek ... A múlt tehát dicsőséges, s eredményekben gazdag ... És a jelen? ... . _ A szorgalom és a lelkese­dés éppen olyan nagy, mint bár­melyik korábbi olimpia előtt — vallja egyöntetűen a férfi és női válogatott keret edzője. Csakhogy ez még nem min­den .... Aki egy kicsit is járatos a tornasportban, tudja, hogy a melbourne-i olimpia után szinte teljesen át kellett szervezni a női és férfi tornászválogatottat , és ez nem ment minden zökkenő nél­kül. A tornában hosszú idő — sokszor négy-öt év — szükséges a komoly eredmények eléréséhez, s így mind a női, mind a férfi válogatott tulajdonképpen most áll a „beérés” alatt. Mégis, mi­lyen reményekkel tekinthetünk Róma elé? Tisztán kell látni: ezúttal nem indulhatunk olyan esélyekkel sem a női, sem a fér­fi bajnokságon, mint a korábbi olimpiákon. — Egy-két kivételtől eltekintve fiatal a csapatunk — mondja Bartha Lászlóné, a női válogatott keret egyik edzője. — A ver­senyzők nagy része nem elég ta­pasztalt ahhoz, hogy forró lég­körű, nagy nemzetközi esemé­nyen kellő higgadtsággal küzd­jön. Ez bebizonyosodott legutóbb Constantában, a román—magyar találkozón is. A tapasztalathiány arra is visszavezethető, hogy az utóbbi esztendőben kevés alkal­muk volt tornásznőinknek nem­zetközi tapasztalat szerzésre. Persze, mindez nem befolyásol­ja a tornásznők szorgalmát és lelkesedését. Az edzéseken látot­tak azt igazolják, hogy egyre jobb formába lendülnek. Ebben kétségtelenül nagy szerepe van a sok és kitartó munkának. Egy­­egy válogatott kerettag hetenként mintegy tizenhat órát tölt ed­zéssel, s ez — nem kevés . .. — Mind a szabadon választott, mind a kötelező gyakorlatok most már teljesen kialakultak — tá­jékoztat még Bartháné —, így most a fő feladat a gyakorlatok csiszolása, biztonságos végrehaj­tása. Ez tölti ki az edzésidő leg-­­­nagyobb részét. Esélyek? Erről bizony nehéz beszélni. A csapatversenyben a Szovjetunió, Románia, Németor­szág, Japán minden bizonnyal elénk kerül. Bár­­ a sportban minden lehetséges. S egyéniben Tass, Ducza és Füle közül bár­melyikük „elcsíphet” jobb helye­zést — ha kijön a lépés ... Nem kevésbé szorgalmasak a férfiak. A versenyzők húsz órát is edzenek egy héten, pedig az edzésadag az utóbbi időben csökkent... — Csökkenhetett, mert most már teljesen kialakultak a gya-­­­korlatok — mondja Aradi Gyula­­ vezető edző —, s így a csiszolás,­­ a kellő biztonság megszerzése az X elsőrendű feladat. Idegileg és fi-­­­zikailag egyaránt jó a verseny- X­zők állóképessége, ezt bebizonyí­ A tották a legutóbbi román—magyar A találkozón is. Csak hot nagyobb A versenyrutin nem ártana. Kevés A volt a nemzetközi találkozó. Még A jó, hogy az olimpia előtt a bol- A gárokkal is találkozunk. Remél- A jók, a formaidőzítés jól sikerül A Rómára.­­ Bizony nem volt könnyű dolog A férfi válogatottunkat ennyire is A „felhozni”. Szinte a semmiből A kellett Aradi Gyulának a fiatal A tehetségekből válogatott együttest A összekovácsolni, s a sikerhez­­ X idő kell. Aradi is azt vallja,­­ hogy ez a válogatott igazán ütő- X képes csak két év múlva lesz,­­ addig csak legfeljebb részsikerek- X re számíthatunk. A Szovjetunió, A Japán, Németország, Svájc, Finn- X ország, Csehszlovákia egyelőre A legyőzhetetlen ellenfélnek látszik. A Mindez azonban nem zárja ki né- A hány jó helyezés elérését az egyé- A miben — Varga, Csányi, Koszt- A helyi vagy Békési részéről ... A Kiemelkedő eredményekre tehát A a római olimpián nem számítha-­­ tunk. Ha azonban tekintetbe A vesszük tornászaink nagy szer- A galmát és akaraterejét, egy-egy­et egészen szerény helyezésben bíz- A hatunk.­­ S a jelen helyzetben ez sem A megvetendő... A Geresdy László A 1 pécsi marton­c sárfalvi béla MAGYARORSZÁG FÖLDRAJZA Díszes kivitelben 42 Ft. Kapható a könyvesboltokban és az üzemi könyv­­terjesztőknél XKMCOOOOOOOOOOOOC g IDŐ A SAKKBAN. Különösen fontos a tempónye- yj rés — vagy tempóvesztés — a yy végjátékokban. Ebből a szem- yj pontból igen tanulságos alábbi y végjátékunk, J. Behting műve, JX ahol a kézenfekvő J. Ke4? nem is vezetne világos győzelmére. Vég- JX játékok megfejtéséért 4 pontot is adunk. ^ Világos indul és nyer. Megfejtések. A 19. feladvány (L. Kubbel) megfejtése: 1. e4, Kd6 2. e7-i­, Kc7 3. e6, Kd6 4. e7, Kc7 5. e8H! matt.. A 20. feladvány (L. Kubbel) megfejtése: 1. Hf6! Megfejtési versenyünk május havi nyertesei: Róth Ernő, Csur­gó 37 pont, Fábián Gábor, Gyula 36, Sturm Gyula, Bp. 32, Kemény Gyula, Miskolc 30, Böröcz Sán­dor, Szil és Radnai András, Gyön­gyös 27, André Gyula, Bp., Illés Béla, Bp., Molnár Gyula, Bp., K. Tóth József, Bp. és Turóczy László, Román­ Népköztársaság 25 pont. Nevezettek sakkműveket kapnak jutalmul, pontjaikat el­vesztik, a versenyt újra kezdhe­tik. sorshúzás útján buzdításul egy-egy sakkművet nyertek (pont­jaik megtartása mellett): Gáspár Ferenc, Várpalota, Káposztás Mik­lós, Bp. és Szakács László, Sze­ged, r­ü*i i / Wb . A hagyományos Színészek—Új­ságírók labdarúgó-mérkőzésen nagy sikere volt a kispályás elő­játéknak. Dávid és Góliát harca, azaz Kazal László gyengéd szere­lése.­­ ÚJPESTEN A BAJNOKI CÍM A részese, Gó­l­a * * fiatalok­nál zöld gyepről a bajnokcsapat tagjait. Képünkön Göröcs János, a válogatott jobbösszekötő állán­­ yj örömmámorban úsztak vasárnap délután az újpesti szurkolók. V. A Megyeri úti stadionban az V. Dózsa—MTK mérkőzés befejezése után A’AA.VAM AATAWA a lila-fehér színek barátai elözönlötték a pályát, s vállukon vitték le siker egyik fő­­,pihent a boldog A prágai strahovi stadiont napról napra zsúfolásig megtöltő sport­barátok vörösre tapsolják a tenyerüket. A második csehszlovák spar­­takiád ezernyi mesét varázsolt a negyedmillió nézőt befogadó aréna gyepszőnyegére. íme, egy nagyszerű szám: 13 980 fiú és lány ipari tanuló mesés forgataga. Vidéki sikerek a középiskolás­ bajnokságon Az elmúlt héten Budapestre se­reglettek az ország minden részé­ből a legjobb középiskolás spor­­­­tolóik, öt sportágban — atlétika,­­ kosárlabda, torna, sakk és lab­­darúgás — rendezték meg az X 1­956/60. évi középiskolás bajnok­ A Gág országos döntőit, mintegy X ezerkétszáz fiú és leány részvé­­­­telével. A Az idei bajnokságokon nem a­­ kiváló eredmények elérése volt a cél. Az elmúlt évek hibás irány­ít­­atával szemben a rendezők in­­­­kább arra törekedtek, hogy minél A nagyobb tömegeket vonjanak a A sportolásba. Éppen ezért ebben az A esztendőben az iskolákat képvi- X selő csapatokban nem kaphattak A helyet a már leigazolt verseny­­e­­zők. A Az országos döntőt izgalmas, X előcsatározáso­k előzték meg, s a A korábbi iskolai, területi versenyek új legjobbjai jöhettek az országos A döntőre. A legtöbb versenyzőt az atléti­ka vonultatta fel. Számszerűnt kétszázan álltak rajthoz az or­szágos döntőben, s az eredmé­nyek érdekesen alakultak. Feltű­nő volt a vidékiek fölénye a fő­városiakkal szemben. A fiúk csa­patversenyében szinte kivétel nél­kül a vidékiek végeztek az első helyen. Az összetett atlétikai csa­patversenyt a lányoknál a pécsi Leöwey Klára gimnázium nyerte, míg, a fiúknál a szegedi Radnóti gimnázium együttese volt a leg­jobb. A huszonöt atlétikai első­ségből tizenhat lett a vidék­ és kilenc a fővárosiak zsákmánya. Labdarúgásban is vidékiek mér­kőztek az elsőségért. A döntőt az újpesti stadionban az V. Dózsa— MTK NB I. osztályú bajnoki mér­­­­kőzés előtt a kisvárdai Bessenyei gimnázium és a Székesfehérvári Gépipari Technikum tizenegye játszotta. A kisvárdaiak 4:1 arány-­­­ban győztek, s így Baróti Lajos szövetségi kapitánytól ők vehet­ték át az első helyezettnek járó díjakat. A Lórántffy utcai Diákotthon­ban a sakkversenyeket, a Testne­velési Főiskolán pedig a kosár­labda mérkőzéseket és a tornász­­bajnokságot kísérte nagy figye­lem. A legjobb középiskolás sporto­lók is pihenőre tértek. Befejeződ­tek az idei sportversenyeik, s megállapíthatjuk, a hónapokon keresztül tartott versengések bíz­tató képet adtak. Most egy kis szü­net következik, aztán ahogy be­indul az új tanítási év, ugyan­úgy beindulnak az új bajnokság ta­gok versenyei is. A középiskolás sport vezetői már dolgoznak a jövő tanítási év versenynaptárán, amely sok érdekességet tartogat a sportot kedvelő tanulók számá­ra. Pásztor Pál ................ DÖNTÉS az „aranykerekeseknél 7/ A A Budapesti Ifjúsági Sport Bi­­­­zottság és a Budapesti Kerékpá-­­­ros Szövetség tavasszal „Arany­os kerék” kerékpáros versenyt írt­at ki­ 12 és 26 év közötti fiatalok­­ számára. Csak azok indulhattak, ki akik nem tartoznak egyesület­ü­­hez. A Eddig két fordulót rendeztek­­ meg, s szombaton délután 15 órai­g kezdettel bonyolítják le a Nép­it stadiont szegélyező aszfaltpályán­­ a harmadik fordulót, s akkor A majd végleg­­eldől, a különböző A kategóriákban kik végeztek az A első helyen. A győztesek jutalma A egy kerékpár lesz. A felnőttek A közötti első például Bicskey A Richárd válogatott versenyző ke­­­­rékpárját nyeri el. A második, A harmadik és negyedik helyezet- Ír­tek oklevelet és emlékveretet­­ kapnak. A többi részvevő jutal­ X ma az erre a célra készített A „Aranykerék” jelvény lesz. Az ünnepélyes eredményhirde­tést a döntő futam után a hely­színen tartják meg. V­illáminterjú a világcsúcstartóval női magasugrásban, immár száz­nyolcvanöt centiméterrel tartja a világrekordot. Olyan eredmény­nyel,­­ amely nem is olyan régen jó férfi eredménynek is beillett. Rövid beszélgetést folytattunk a világhírű sportolóval, íme a vil­láminterjú: . — Beszéljen pályafutásáról. —­­1936. december 12-én szület­tem, a bukaresti CCA verseny­zője vagyok. Tizenkét évvel ez­előtt, a londoni olimpia idején 1,28 méter volt a legjobb ered­ményem. Fokozatosan javultam. 1951-ben túl­jutottam a másfél méteren, öt esztendeje pedig a százhetven centin. Eddig még minden esztendőben javult az eredményem. Első világrekordo­mat 1958. június 7-én állítottam­­fel Bukarestben, 178 centiméter­rel. Azóta még hat alkalommal sikerült a csúcsjavítás, legutóbb június 5-én, Bukarestben. Jelen­leg száznyolcvanöt centiméternél tartok, természetesen szeretném ezt is tovább javítani. A cél azonban most az, hogy állandó­sítsam a 180—182 centimétert, er­re Rómában nagy szükség lesz. ~ Hogy látja olimpiai esélyeit? — Nem jó esélyesnek lenni, ez idegesítő a számomra s egyúttal ösztönzés az ellenfeleknek. A mel­­bourne-i olimpián már alaposan megjártam, nem titkolom, Rómá­ban pótolni szeretném, amit ak­kor elmulasztottam. Nagy ver­seny lesz, minden idegszálammal az olimpiára készülök, s jó len­ne aranyéremmel hazatérni. A szombat-vasárnapi nemzet­közi atlétikai versenyen szerepelt a román­­rulanda -Balas is. Kü­lönös vendéget üdvözölhettünk benne: a világ összes férfi és női­ atlétája közül egyedül ő lát­szik biztos esélyesnek a római olimpiára. Egyeduralkodó lett a NEM SZABAD A VÁSÁR Szinte már megszokott dolog volt, hogy a labdarúgó-idény befejezése után ismét szabad a vásár, következhet az át­igazolás. „Annak rendje és módja szerint, ezúttal is így lesz” — mondogatták a klubvezetők, s már papírra is vetették a július 31-én kezdődő új bajnokságban rajtoló csapatukat. S az is természetes volt, hogy még az izgalmas bajnoki hajrá idején akcióba kezdtek. Csak éppen nem annak rendje és módja szerint. Tárgyaltak, ígértek, előleget adtak, aláírat­tak ... A korábban megkötött jónéhány „alkut" keresztülhúzta az MTST szombaton nyilvánosságra hozott rendelkezése. A magyar sport vezetői a visszásságok ismeretében úgy döntöt­tek, hogy az idén nem engedélyeznek semmiféle kedvezmé­nyes átigazolást. A szakmai előny ellenében a sporterkölcs javára döntöttek, gátat szabtak a sportszerűtlenségeknek, já­tékosvándorlásoknak. Meglepő volt ez a határozat, néhány he­lyen riadalmat is keltett. A sport sok tízezer barátja viszont megnyugvással, egyetértéssel fogadta. Az MTST hivatalos nyilatkozata többek között így hang­zik: ... az átigazolás lehetőséget adott több egyesületi veze­tőnek arra, a­mint az elmúlt napok rossz tapasztalatai is bi­zonyították —, hogy rosszul értelmezett klubszeretettől ve­zettetve, súlyos szabálytalanságokat kövessen el. Mik voltak ezek a súlyos szabálytalanságok? Nehéz len­ne valamennyit felsorolni, a szálak hetekre visszanyúlnak, a részletes vizsgálat még folyik. Magasodnak a sporthatóságok illetékesei előtt a különböző bejelentések, s nap mint nap ér­keznek az újabb panaszok, észrevételek. Egy-két héttel ezelőtt elég volt csak néhány szót váltani a kiesésre álló csapat ve­zetőivel, kisregénynek elegendő történetet meséltek. Nem tudtak nyugodt edzéseket tartani. Mint a hiénák, egymás után jöttek a különböző megbízottak, s tárgyalásokat kezdtek olyan játékosokkal, akiknek igazság szerint minden figyelmü­ket, erejüket, a csapat kiesés elleni harcának kellett volna szentelni. S e beszélgetések következtében kiesésre állt csa­patok játékosai „lelazsálták” az utolsó mérkőzéseket, mond­ván: ha kiesnek ebből vagy abból az osztályból, könnyebben igazolhatók. Így beszéltek többek között Szombathelyen, s az NB II-ből kipottyant Pécsi VSK berkeiben is. A különböző ígérgetések alapján jóképességű labdarúgók hagyták ott állásukat, lakásukat, s aztán feltűntek egy má­sik városban, ahol már lakás, állás, és természetesen új klub is várta őket. A különböző jelentések szerint a Borsodi Bá­nyász Csetfalvija már Tatabányára költözött, s csomagolt Komlón a jobbszélső Grozdics is. S aztán sokat beszéltek — nem is alaptalanul — a szombathelyi Nováknak ígért Moszk­vics gépkocsiról, a Debrecenben az új játékosokra váró össz­komfortos lakásokról, az orosházi szöktetésről és egyéb „csa­paterősítési akciókról". Bizony, sokan az átigazolást embervásárral tévesztették össze. S e vétkes emberek lelkiismeretén szárad, hogy miat­tuk nem jutott képességeinek megfelelő osztályba sok tehet­séges fiatal. Így nemcsak a játékosok, hanem a magyar lab­darúgás is vesztett. A bűnösök ilyenformán a fejlődés útjába álltak, s ez elgondolkoztató a jövőre nézve. Mert azzal, hogy nem lesz rendkívüli átigazolás, nincs minden elintézve. Kemény vizsgálat, s szigorú büntetés szük­séges, hogy azok, akik az idén megsértették a sporterkölcsöt, egy év múlva ne tehessék ugyanezt. A versenyek a Balatonnál A héten ismét külföldi sporto­lókat láthatnak az üdülők. Bala­­tonfüreden szombaton és vasárnap rendezik meg a Magyarországi NSZK válogatott kajak-kenu via­­dalt, ugyanakkor Siófokon nagy­szabású motorcsónak verseny lesz, amelyen huszonöt külföldi spor­toló indul, közöttük a világbajnok olasz Stefano is. A gondosan összeállított balato­ni sportprogram ezzel még nem nyerül ki. Balatonfüreden július 17 és 24 között kerül sor a nem­zetközi vitorlás bajnokságra. A hagyományos „Anna-bál” székhe­lyén lesz még kosárlabda Balaton Kupa,nagyszabású úszóverseny, s innen rajtol majd a Wesselényi távúszó-bajnokság mezőnye is. Siófok sem marad esemény nél­kül. A gimnázium új tornatermé­ben rendezik meg a Duronelly emlékversenyt, július végén a ma­gyar—lengyel akrobatikus torna­viadalt s ezenkívül csaknem min­den hétre jut valamilyen sport­csemege. Sok sportvetélkedés színhelye lesz Keszthely is. Július második hetében kézilabda Balaton Kupát rendeznek, a hónap végén pedig birkózó Balaton-bajnokságot, s ha­sonló versengés lesz teniszben is. Július 10-én ide érkeznek a Buda­pestről rajtoló motoros rejtvény­­túraverseny részvevői is. Keszt­hely közelében rendezik meg au­gusztus közepén a hagyományos lovasversenyt is. Csak három híres üdülőhely sporteseményeiből adtunk ízelítőt. De hasonlókból jut majd Almádi­ba, Boglárra, Fonyódra, Fűzfőre, Révfülöpre, Szigligetre és Tihany­ba is. Néhány napja hivatalosan is megkezdődött a nyár s ezzel együtt megkezdődött az úgynevezett „ba­latoni főszezon” is. Tízezrével ér­keznek a vendégek a magyar ten­ger partjára, pihenésre, szórako­zásra vágyva. A balatoni intéző bizottság — megfelelő kulturális program mel­lett — gondoskodott érdekes sport­­eseményekről is. Az elmúlt időben nemzetközi sakkverseny volt Ba­­latonfüreden, Siófokon pedig nem­zetközi vívóbajnokság. Rajna Károly tippel A július 10-én érvé­nyes, 28. heti totószelvé­nyen ismét Eb-mérkő­­zéseket találnak a fo­gadók. Rajna Károly, az U. Dózsa kitűnő hátvédje adja ezúttal a tanácsokat: — Vasas—Vienna 1. MTK—Szarajevó 1, x. Diósgyőr—Palermo 1, 2. Fiorentina—U. Dózsa 1.­­ Simmering—Ferenc­város 1, 2. CH Bratis­­lava—Tatabánya 1, x. Hajdúk—Bologna 1. Slovan Bratislava—Par­tizán 1, 2. Vojvodina- Wiener AC 1, x. Dukla Prága—Wiener SC 1, x. Alessandria—Velezs 1. Austria Wien—Udinese 1 1 x 12 X 12 1 X 1 1 2 1 X 1 X 1 X 2 MAGYAR IFJÚSÁG A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség központi lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság. A szerkesztő bizottság vezetője: Szabó Béla. Szerkesztőség: Budapest, Rökk Szilárd u. 6. Telefon: 130—460. Kiadja: Ifjúsági Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Tóth László. Budapest vill., Blaha Lujza tér 3. Szikra Lapnyomda. Kéziratot, rajzot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi (Budapesten a kerületi) kézbesítő postahivataloknál. Előfizetési díj 1 hónapra 4.30 Ft, negyedévre 12.90 Ft.

Next