Magyar Ifjúság, 1962. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1962-09-29 / 39. szám
WOLFGANG SCHREYER, cs. Képregény-változat: HORVATH TIBOR—SEBOK IMRE a nények: Willy Hübsch, a német hatású amerikai, Antonio Morena néjó zsoldért elszegődik harcirepülőa népi rendszer ellen fegyveres falst intéző guatemalai emigránsok erejébe. Később megismerkedik lelkával. A haladó gondolkodásúnak lassan sikerül jobb belátásra bírnii alapjában jóindulatú fiatalembert, is átszöknek a kormánycsapatok alla. Az áruló katonai klikk időközben adásra kényszerítette Arbent elnök és lepaktálni készül a United Fruit Bany, a „Zöld szörny” által pénzelt támadókkal. ChABEUTÁNAK A SZEME IS FENNAKAD IJEDTÉBEN. A PARANCSNOK PILLANATNYI HABOZÁS. %TA*WcSNH%Z«SROK*A WU» HAJMaíR£S2T#£2' ZALA LATTANA, ------VEREGETNÉ « Új&AN GUATEMALA CITY FELE VAN IDEJE ARRÓL ELMÉLKEDNI, HOGY MILYEN ÚJABB HAZUGSÁGGAL VARJA KI MAGÁT. HA N£ ADJ' ISTEN ELNÖKI -------------~ KÖLNÉ A SOR, MERT MEGUGRAN, RETOR ŐRIZETNEK IS BEILLIK. K LM AMT. HA NE ADJ'ISTEN ELNÖK! AUDENCIÁRA 'KÉ- FŐHADNAGY« KÜLD ÉTÉ, MERT MEGUGRAN! ALIGHA TUDNAK.K/S£- ------- ~ ' ' SZENYOR CRUSEER* ITI HATATLAN FONTOSSÁGÁT. SZENYOR CRUSEER, A CABINET - IRODA FŐNÖKE NYOMBAN ATERZ! » MORÉNA ÉNEK HALASZT Filmkritikusok osztályzatai a hét filmújdonságairól HETI KRITIKUSAINK: I. Pesold Ferenc (Esti Hírlap). — II. Sas György (Film Színház Muzsika). — III. Soós János (Emergé). — IV. Szenthe Varga Mária (Autóbusz). — V. Vajk Vera (Népszava) — Vicray László (Magyar Nemzet). ^... .j.... .‰ .‰... .j....† ❖ *† *:• ‰ •:* *:* *:• *:* •:* •:* *!• *** *:* *:‘ *:' *:* *• T.% w.W VMlÁtlag BEKERÍTVE4 4 4 4 4 5 4,1 PIROSBETŰS HÉTKÖZNAPOK3 3 4 2 3 3 REVtjPARÁDÉ3 2 2 2 2 3 2,3 • ••••† • • • • • • • • • • Mit tudunk Marikáról? Pontosan: erről van szó. Mit tudunk Marikáról? Ehhez a kérdéshez azonban hozzátartozik egy másik kérdés is. Hol lakik Sophia Loren? Pontosabban: szó van erről is. Vagyis .. . Levelet kaptunk, gondosan, szépen írott, gyöngy betűs sorokat. Fussuk csak át... „Kedves Magyar Ifjúság, bocsáss meg a zavarásért... tizenhat éves múltam ... van egy szenvedélyem... az autogramgyűjtés... van nekem már Jean Marais ... Bondarcsuk, Raf Vallone ... aztán Audrey Hepburn, Tatjana Szamojlova... magyarok is... gyűjtök, cserélek, kutatok ... ne haragudj... Sophia Loren pontos címét kérném!”... És az aláírás: „N. Marika”... Miért haragudnánk? ...Csak szokás szerint, mint máskor, ha ilyen levelet hozott a posta, felsóhajtottunk most is: — Milyen butaság! — mondtuk egyszuszra. — Milyen butaság, az autogramgyűjtés, mint szenvedély, elvesz feleslegesen sok időt más, hasznosabb szórakozások elől, milyen butaság!... Na de, szóra sem érdemes! Vagyis az írógép már kötelességtudóan kopogta a gyors választ. Olvassunk csak bele, itt-ott, diszkréten ... „Kedves Olvasónk... felhívjuk figyelmét a sokkal értékesebb szórakozásokra, hasznosabb, épületesebb... az irodalom, színház, zene, képzőművészet... maga a filmművészet is, igen, ha ezekkel kapcsolatban merülnek fel egyéni problémái... írja meg ... dehogy zavarna bennünket... válaszolunk, szívesen, behatóan... kedves Olvasónk...’’ Teltek-múltak a hetek, új problémákat hoztak, másokat, fontosabbakat, Marikát pedig rég el is felejtettük. Marika egy lezárt ügy volt már, amit annak rendje-módja szerint, elintéztünk, mielőtt még valami közelebbit és érdemlegest legalább próbáltunk volna megtudni felőle. Nem is tudtunk semmit Marikáról, és ő sem tudta meg tőlünk Sophia Loren címét. Egészen egy délutánig... Azon a délutánon együtt volt néhány lelkes fiatalember, vezetőségi ülést tartott egy KISZ-alapszervezet. A titkár éppen befejezte a zárószót, amikor egyikük feltartotta a kezét. A kultúrfelelős: — Megálljatok, elvtársak! — mondta, keresve a szavakat, és megküzdve némi zavarral. — Nem értünk még a kérdés végére. Hogyan tudnánk minél több fiatalnak megadni a lehetőséget, hogy ki-ki megtalálja azt a KISZ- szervezetek kulturális tevékenységében, ami őt érdekli? Annyi lehetőséget kell teremtenünk, ahány érdeklődési kör él a fiatalokban. Egyáltalán van-e vége ennek a kérdésnek? Nézzünk körül alaposan, mert a feladataink kimeríthetetlenek. Van egy húgom, ismeritek, a Julika. Szervezetileg hozzánk tartozik. Mit tudunk róla? Tegnap nem volt itt a filmankéton, mert a barátnőjével otthon a színészképeket rakosgatta és a színészaláírásokat csereberélte. Én húztam, szidtam és szégyelltem őket eddig, hogy butaságot csinálnak, de kinevettek, és tovább csinálják holnap is. összehozza Julikat Ilivel a szenvedély. Filmsztárok az érdekesek őnekik, és nem a filmek értelme. Nekünk is ki kellene találni az érdekükben valamit, elvtársak, álljunk meg egy pillanatra... Mégiscsak szóba került, ha másokról is beszéltek, az a levélíró kislány megint? Kicsoda ő tulajdonképpen? Hátha neki nem adtunk érdemleges választ a hivatalos levélpapíron, legalább most próbáljunk meg válaszolni önmagunknak. Mit is kell tudnunk Marikáról? Tudjuk, fiatal, tudjuk, autogramot gyűjt, szereti Sophia Lorent, és azt is tudjuk, hogy ilyen Marika sok ezer van közöttünk. Lám, az első pillanatban már milyen sokat tudunk róla. Ha aztán , még kicsit gondolkodunk is, ami soha nem árt, akkor jóval többet megláthatunk belőle. Mert, ugye, ha Marika ennyire szereti például Sophia Lorent, már az is bizonyos, hogy nemcsak a fényképeit nézegeti jószántából, hanem a filmjeit is. Marika szeret moziba járni, és őneki bár csak egy ici-pici kapcsolata van a mozivászonnal, de végeredményben az is kapcsolat. Nézi és csodálja a sztárt. Hogy egyelőre többet nem lát a mozivásznon, arról ő tehet legkevésbé. Mi ugyan tettünk-e valamit? Mindenki csak legyintett és magára hagyta , „mert oktalanul színészképeket és színészaláírásokat gyűjt”. És ez valóban olyan nagyon, de nagyon nagy oktalanság? Inkább a kezdete valaminek, legalább is az lehet, ha kézen fogjuk Marikáit, és elvezetjük, a sok-sok Marikával együtt, a filmművészet igazi rejtelmei közé. Ez a feladat is vár a filmankétokra. Ott mindenkiben meg kell keresni, ami érdekli őt máris a filmművészetben, és úgy érdemes építeni tovább, hogy ezen az alapon alakítsuk ki az ifjú filmnézők egészséges, vagyis minden szépre és jóra fogékony szemléletét. Tiszta lapot tettünk magunk elé, és megírtuk a legújabb választ azon a délutánon. Címzett: „N, Marika”... Javaslom, olvassunk bele valamennyien... „Kedves Marika! Kedves ismerősünk ... előbbi levelünket, nyugodt szívvel, dobja a papírkosárba ... eddig félreértettünk valamit, bocsánat... most nagyon örülünk, higgye el... szeresse a jó filmszínészeket... gyűjtse szorgalmasan továbbra is a sztárok autogramjait... csak átgondoltan, Marika... gondolt-e már arra, hogy miért szereti?... Sophia Lorent... a szépségéért, a világhíréért?... inkább a nagyságáért érdemes szeretni___ szerepeiért... úgy szól a mozivászonról... bennük lett igazán nagy, szép és világhíres ... ez a titka Sophia Lorennek, és értelme a filmművészetnek... kíváncsi rá?... vannak filmankétok, várják... menjen... közös útjaik vannak... minden út.. hogy is mondják csak? ... Rómába vezet... itt küldjük a kért címet is ... vagyis... Sophia Loren, Via della Vasca Navale 58 — Róma...” Simon Gy. Ferenc Jókai: „A fehér rózsa" „A janicsárok végnapjai" A Jókai-sorozat legújabb kötete két regényt tartalmaz. Különösen az utóbbi volt az a téma, ami megragadta a dús fantáziájú írót. Jókai e regényének tárgyát a török történelem egyik legizgalmasabb szakaszából merítette. Az 1733-as janicsárlázadások idejétől az 1820-as évek görög szabadságmozgalmáig terjednek az események. Mindezekhez bőven talált anyagot az író német és francia forrásokban, a napilapok hasábjain. A mű levegőjét megadó forrásul azonban magyar munka szolgált: Decsy Sámuelnek a XVIII. század végén megjelent híres könyve, az „Osmanographia”. A tárgy érdekességén túl a könyv sikeréhez hozzájárult az is, hogy keletkezése idején, az 1850-es években török kérdés Európa izgató problémái közé tartozott. Törökországot „beteg embernek” tartották, s egyes hatalmak igyekeztek is halálát siettetni. Hazánkban ez időben a törökök iránt rokonszenv uralkodott, ami abból fakadt, hogy ők is befogadták szabadságharcos menekültjeinket. Mindkét regénynek jelentős sikere volt az évszázadnyi idő alatt, de a mai kor olvasói számára is sokat mond „A fehér rózsa” Halil Patronájának és feleségének bátor embersége, vagy „A janicsárok végnapjaidban az anarchián végül is győzedelmeskedő rend megnyugtató békéje. (Akadémiai Könyvkiadó.) A 139. évadját Jókai híres „Aranyember”-ével nyitotta meg a Miskolci Nemzeti Színház. A színművet Léner Péter rendezte. A főbb szerepeket Polgár Géza, Lóránd Hanna, Farkas Endre, Kun Magda és Sztankay István játszszák. Az előadást októberben és novemberben kiviszik a megye nagyobb ipari és bányásztelepüléseire is. A Kamaraszínház első bemutatóját csütörtökön este tartották. Színre került Gádor Béla „Lyuk az életrajzon” című komédiája. Rendező: Nyilassy Judit. Caragiale halálának' 58. évfordulójáról a nagy román drámaíró, „Zűrzavaros éjszaka” címűj műve zenés változatának bemutatásával emlékezik meg a színház. ... . Az átdolgozást két fiatal végzi: Tóth Bálint költő és Herédy Éva zeneszerző. A közeljövőben két operett kerül a közönség elé: Strauss „Denevér”-je és Ábrahám Páltól a „Bál a Savoyban”. Fent: jelenet az „Aranyember"-ből (Kun Magda mint Noémi és Polgár Géza mint Tímár Mihály). Lent: jelenet a „Lyuk az életrajzon" című komédiából (Takács Lajos mint Csordás, Fehér Tibor mint igazgató és Verebély Iván, mint Kondek) Ha kísérletről van szó, az eredmény még nem teljesen biztos: lehet siker, ám, bukás is. A televízió két fiatal operatőrje, Zsombolyai János és Kenyeres Gábor vállalták ezt a kockázatot, amikor tavasszal egy spontán ötlet kibontakozásaként neki kezdtek „Az utcán” című riportfilmjük elkészítéséhez. Zsombolyai János teli lelkesedéssel beszél erről, hiszen mindketten csupán egy éve hagyták el a főiskolát, s most ezt a filmjüket nagy elismerésként kiküldik a lipcsei nemzetközi kisfilm-fesztiválra. — Tavasz volt, amikor forgatni kezdtünk. Az életöröm csak úgy áradt az utcán. Kezünkbe vettük az Arriflexet és elindultunk, neki a vakvilágnak. Autóból, kirakatüveg mögül, oszlopok árnyékából forgattunk, rejtett kamerával, s az emberek vagy észre sem vettek bennünket, vagy nem érdekelte őket a felvevőgép, s élték tovább természetes, hétköznapi életüket. Az volt a célunk, hogy egy olyan pesti ember szemével mutassuk be az utcát, aki ráér nézelődni, s szemével végigkísérni az apró epizódokat. Néha órák teltek el hiábavaló várakozással, toporgással, s nem történt semmi. Néha pedig alig tudtuk követni az események sodrát. Nekünk nem volt időnk a megbeszélésre, ki kellett találnunk egymás gondo- ARRIFLEX-szel rrAz utcán lalait, hiszen mindig két oldalról, két szemszögből forgattuk a jelenetet. Fényképeztünk titokban cigarettázó diáklányokat. Dunaparti szerelmeseket, férfit a tilosban, azaz a fehér, csíkos sávon, fényképeztük a találkozás örömeit, s a hiába várakozó bánatát. Az életet... Ebben a filmben voltaképpen nincs semmi, s mégis minden benne van! Nem alkalmaztunk filmtrükköket, különleges vágásokat, s csak azt adtuk, amit az élet maga mutat az utcán. Száznegyven órát vágtuk a filmet, s körülbelül hatszorosát forgattuk annak, mint amit a nézők csütörtökön láttak a képernyőn. De ezek a percek, órák sem voltak „üresjáratok”. Fiatalok vagyunk, s ez a film, minden nehézségével, izgalmával, életadta fordulataival, jó tanulmány volt részünkre. „Az utcán” — kísérlet. Kiváló kísérlet! Olyan ami szinte követeli a folytatást. Somos Ágnes :-Ammm A hévíziek az idei nyáron, hazafelé menet strandtáskásan, frottírköpenyükben, úszógumijukra támaszkodva, kénytelenek voltak megállni a kórházpark „zenélő doboza” előtt. Sárga, műanyag pavilonban muzsikáltak. Bartók, Kodály, Weiner Leó, Bach, Mozart, Beethoven melódiái köszöntötték az alkonycsendet. A közönség — nyaralók, fürdővendégek, zalai parasztasszonyok, idős bácsik, és soksok fiatal. Az évszázados fék gyökerein üldögélve önfeledten hallgattak. — Az első hegedűs.. . — A kürtös... —* A zongorista... — És a zenekar vezetője... ők akkor mutatkoztak be. A vaságyak a régi iskola nagytermében sorakoztak, ők ébredeztek. A zenészeknek hajnal volt — délelőtt fél tizenegy. Az interjú nem volt megszokott. A riporter egy hokedlin ült az ágysor végében, a kérdezettek pedig sorban felültek az ágyakon. Mit tudott meg a riporter az első kérdés után? Győriek. A Zeneművészeti Szakiskola növendékei. Tanárok lesznek. Legtöbbjük szakma után került az iskolába. Közös tulajdonságuk: szeretek a zenét. A legfiatalabb tizenkilenc éves: Kovács Kálmán — trombitál. A legöregebb: Khell Zoltán — ő irányítja a zenekart. A Bartók Béni Állami Zeneiskola igazgatója. A második válasz: — Itt minden nagyon kellemes volt, csak fürödni kellett a Balatonban, megérte, annyi az élmény ... Keszthelyen német diákok voltak a campingben. Táncolni pedig mindenütt jó. A harmadik: — örültünk a sikernek. Először a kórház teraszán játszottunk. Hallgatták a muzsikánkat, és társadalmi munkával megépítették a pavilont. Este öttől hétig zenéltünk, néha tovább is... — Főpatrónusunk, a fogorvos. Az egész zenekar húzatott már vele. Nagyon csinos kislány az asszisztense... — Szabad? És a riporter táncolt. Táncosa a kürtös volt. Felcserélődött a szerep. A kürtös kérdezett, a riporter válaszolt Augusztus volt Langyos éjszaka. Sok csillag. A parkett beton volt, a csillárok a fák koronáiból villogtak,, a ventillátor a szél... Nyárieste egy nyaralóhelyen ... — Az életemet el sem tudom képzelni zene nélkül. Ugye, ez nem nagyképűség? A legnagyobb siker az volt, amikor egy néni odajött hozzánk. — „Ez is munka, fiam, nemcsak a kapálás!” — Ugye, érthető? — Aztán a zenekar, otthon. Én szökevény vagyok, debreceni. Amikor ott a színháznál először fújtam a Traviatát... Utánam jött... mindenki... Én diktáltam... Ő, te, a zene... — És a versek! Juhász, meg Kosztolányi... — Ady... Radnóti... a park, a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz, hol áfonya ... — A színháznál, Debrecenben számítanak rám. Várnak. Ezért érdemes, tudod... — Köszönöm... — Nagyon örültem. Viszontlátásra! Dolecskó Kornélia és ősz KIÁLLÍTÁS. «• „Építjük, védjük szép hazánkat” címmel kiállítás nyílt az Ernst Múzeumban a fegyveres erők napja alkalmából. PÁLYÁZAT. — A „József Attila olvasómozgalom”nak az eddigieknél még eredményesebbé tétele érdekében a KISZ és a Művelődésügyi Minisztérium közös pályázatot hirdet. Feladat: Milyen eszközökkel, milyen formában, milyen feltételekkel lehetne egy-egy könyv, vagy azonos tematikájú művek mondanivalóját az olvasómozgalomban részt vevőkkel vonzóan, élményszerűen elemezni; mindezt oly módon, hogy az ottlevők saját véleményükkel belekapcsolódjanak rendezvényeinkbe, kerülve minden vizsgáztató beszámoltatást, s különös gondot fordítva a községi könyvtárak olvasóira. (Pályázni lehet: módszertani útmutatóval; Irodalmi szakkörök, olvasókörök, Irodalmi fejtörők, Irodalmi fotó, ünnepélyes jelvénykiosztások műsora, játékos, színes Irodalmi beszélgetések, író—olvasó találkozók, irodalmi klubnapok stb. mintaszerű szervezésének, megtartásának leírásával.) A pályázók vegyék figyelembe a különböző helyi lehetőségeket (helyiség, felszerelés, színjátszók stb.). Díjak: I. díj: 3000 Ft, II. díj: 2000 Ft, III. díj: 1000 Ft, IV—V. díj: 500 Ft-os könyvutalvány. Határidő: 1963. január 30. A pályázat jeligés. Beküldés helye: KISZ KB kulturális osztálya, Bp. ,„ Balassi Bálint utca. A borítékra . ráírasidó: V.József Attila olvasómozgalmi pályázat”. II (Fotó: Kotroczti)