Magyar Ifjúság, 1963. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1963-07-06 / 27. szám

TÁBOR Soós Zoltán! A MINDENES Enyhén kacsázva, arcán jó ötnapos szakállal itt él hat éve már; rögvest, ha nyit a tábor megérkezik a nyárral mint költöző madár. Megtelik vele minden; két fűzetlen csukája mindenhol ott terem: több sódert... itt a konyha, s a latrinák iránya — utasít — ez legyen! Ha megvadul az ég, és hánykolódik a tábor ez erdei hajó, lelkes kapaszkodók közt, — mert röpülne a sátor — ő fő­ kapaszkodó. Ha bámész kiküldöttek vészes sikolya jelzi: a tenger­ mély latyakban autójuk elakadt, ő stratéga az élen, s kocog már kiemelni a csatakos csapat. — És persze gyógyít: lázat, vagy csizma­ törte lábat, (rossz villanyvezetéket) a tábor lelke lett; gyógyít náthát, törést------és zseblámpával szerelmet... mindenre van recept. Számára mások arcán tükröződnek az évek, és ennyi az egész. Megmaradt fiatalnak, itt mindenes — civilben: „csak“ hírneves sebész. Paprikaszüret A Somogy megyei önkéntes ifjúsági táborok is bené­pesültek. A somogyi fiatalok megyeszerte hozzáfogtak a mezőgazdasági munkák segítéséhez. Balatonbogláron há­romszáz diáklány dolgozik az állami gazdaság szőlőjében és gyümölcsösében. Balatonújhelyen, a tábor lányaira csaknem másfélmillió kilogramm paprika, paradicsom és 30—40 vagon őszibarack leszedése vár. Kutason gyü­­mölcsszüretelésben segítenek a táborlakók. Az út születésnapja Az ismeretlen hatszázak Autóbuszon megyünk a táborba, melyről semmi előzetes nincs, csak any­­nyi, hogy Tárnokon található, s, hogy hétfőn reggel hatszáz diák itt kezdi a balatoni autóút építését. Az útitársak sohasem hallottak sem­miféle tárnoki táborról. A kalauznő szerint tábort kizárólag a Balaton-parton lehet elképzelni, eb­ben a pokoli időben. Majd a sofőr. Az út nem lehet a szá­mára közömbös. Nem is volt közömbös, mert a­ má­sodik mondatban azt kérdezte: „Na, és mikor lesz kész az az út?” Az elsőben ugyanis csak a fejét rázta: „Erre nin­csenek semmiféle diákok”. Beérünk a faluba, mely látszik, kezd magához térni a kánikulai kábulatból. Néhány ház előtt üldögélnek, a tikkadt akácok alatt Most merre menjünk?'^’ Egy motorkerékpáros áll meg mellet­tem. A csomagtartóra szíjazva a hol­mija. A fehér bukósisak alól izzik az arc napégette vörös színe. — Érthetetlen — mondja —, ezek nem tudják, hogy a falu mellett épül Magyarország legmodernebb útja. Feaszálaó mögé. Szegedi diák, utol­sóéves orvostanhallgató. Még egyszer körüljárjuk a falut, melyre lassan rá­telepszik az alkony. Néhány perc múl­va előbukkannak a sátrak, pasztell­­foltok egy gyümölcsöskert haragos­­zöldjében, s a két felvont zászló a dák tetején.. Pörköltillat kíván jó estét. Megkezdődött. Az ismeretlenségből is méterenként vez­et az út kifelé. A „préri“ Ébresztő után a főmérnök egy utolsó eligazítást tartott. A színpadon még ott a megnyitó dekorációja és egy félig el­takart jelszó: „Munkával, tanulással”. Alatta gombostűvel felszegezett faliké­pek, az út írmetszete, egy térkép az épí­tendő autósztrádáról és a tárnoki két tábor munkaprogramja. A főmérnök úgy magyaráz, mint az idegenvezető. „Az első ütemben 56 kilométer hosz­­szúságban készül el az út, 1966-ig. Egyelőre tizennégy és fél méter széles­ségben épül. Az egészhez 2,3 millió köb­méter földet kell megmozgatni, ebből ötvenezer köbméter az önök munkája, az útszakaszból mindössze három kilo­méter hosszúságban. Ez az út lesz Magyarország első autó­­sztrádája, modern út, sövénnyel elvá­lasztott kétirányú forgalommal”. Az első moraj ekkor hangzott el A második odakint a prériiir a ket­tes brigád hallatta, akik elsőként ér­tek a színhelyre. A látóhatár széléig az enyhe emelkedésű dombokiig tart a kaszáló, benne fűzfák és lucernatáblék jelzik a változatosságot. Az elején bo­káig érő víz lapul a sás alatt, a túlsó végén zörgésre száradt a fű. A diák, aki először jött a táborba, megállt és azt mondta: — Te jó ég, hol lesz itt az út?! A többség nem mond­ semmit, mert egyszer már valahol elmondta ugyan­ezt a szöveget: a Hanságban, a Bodrogs­zugban, a DCM-nél, vagy Kazincbarci­kán. .. A negyedik nyárra, minden követke­ző tá­borra sok mindent megtanul az ember. Legfeljebb a szerszámot szidja eleinte, a műszert, mert még szokatlan. A rét tele van emberrel, nem a jel­zőkarok, ők maguk mutatják merre ha­lad majd az út. «Mint a földet már fel­­sebezték Tárnok alatt, 1963. július 1-én. Vagyis az út születésnapján, K. É. KOTROCZÓ ISTVÁN FELVÉTELEI Szemtől-szembe — a talicskákkal Egy korty a hűs vízből — kitűnő élvezet Cigarettaszünet cigaretta nélkül. Egy jó vicc pótolja. INNEN - mm Megkezdődött a munka a Hanságban Hétfőn a Hanságban háromszáz Győr megyei középiskolás átvette a csatornaépítéshez szükséges szerszá­mokat és megkezdték a munkát. BARANYAI NYITÁS Ünnepélyes keretek között nyitották meg Bolyban az önkéntes ifjúsági tábor Sziebert-pusztai leányaltábo­­rát. A négyszáz lakosú táborban megkezdődött a munka, a vidám élet. Benépesült a Károly-majori al­­tábor is, ahol ötszáz fiút helyeznek el a kukoricacímerezés idejére. Csü­törtökön megnyitotta kapuit a ká­roly-majori II-es altábor, amelynek háromszáz fiúlakója van. AZ ELSŐ NAP Vasárnap nyitották meg a hatvani járásban Hegymegpusztán a KISZ önkéntes ifjúsági tábort. 146 lány — a budapesti közgazdaságtudományi, a műszaki, és az orvostudományi egyetem hallgatói — foglalták el két hétre a tábort. A tábornyitást köve­tő napon kukoricát kapáltak és sző­lőt kötözttek. A 80 holdas málnában A Zalaszentgróti Állami Gazdaság gógánfai üzemegységében levő tábor jól biztosítja a lehetőségeket a mun­kához, szórakozáshoz, a vidám tábori élethez. Az első négyszázas turnus tagjai, budapesti, veszprémi, vasi kö­zépiskolás lányok, akik a gazdaság 80 holdas málnáskertjében szüretelik a termést. SZENTESI GIMNAZISTÁK A Szentesi Horváth Mihály Gim­názium diákjai hasznosan töltik a nyarat, sokan közülük vállalatoknál, tsz-eknél vállaltak egyhónapos mun­kát, mások a KISZ nyári táboraiba jelentkeztek. Harminchat fiú a Hód­mezővásárhelyi Állami Gazdaság kútvölgyi üzemegységében vesz részt építőtáborban. A lányok — harmin­can — a balatonboglári KISZ-tábor­­ban zöldség- és gyümölcskertészet­ben dolgoznak. ÉRDEKESEBBEN VENZÚBBAN UBORKASZEZON? A KISZ-élet nyári kényszerszünete, vagy ahogy az általános szóhasználat nevezi: az „uborkaszezon”, a Má­jus 1. Ruhagyár fiataljai állítása szerint kihalóban van. Legalábbis azt mondják, hogy ők megtalálták az ellen­szerét, sőt, a nyár egyenesen virágzásba hozta náluk az eddig sorvadozó sportéletet. Itt van például július első vasárnapja. Más években a gyáriak közül ki-ki rohant a maga kis strandbelépője után, sorbaállít a Palatínuson, és örült egy talpalatnyi helynek a medencében. És most? Most a Kossuth Akadé­mia árnyas lombsátorai alatt, a társadalmi munkában lét­rehozott Asztalos János parkban töltik a gyáriak a vasár­napjukat. A park sportlétesítményei, a különféle pályák, a 60 méter hosszú medence, a puha fű és üde pázsit nagy vonzóerőt jelentenek. Ráadásul gazdag program is adó­dik, reggel nyolctól kezdetét veszi az atlétikai vetélkedő: távolugrásban, síkfutásban, magasugrásban, gránátdo­básban indulhatnak a versenyzéshez kedvet érzők. Dél­után úszóverseny, kézilabda, és röplabda, villámtornák, a kispályás futball-bajnokság kupadöntői zajlanak le. Az olcsó ebédről, az es­ti táncról és az egész napos csónakázási­ lehetőségről már ne is beszéljünk. Kér ennél több? Nem mond ez eleget? Van az országban olyan vendéglátóipari intézmény, amely együtt és ennyi mindent kínálna hét végére a fiataloknak és méghozzá belépődíj nélkül? Nem a KISZ a főrendezője ennek a júliusi vasárnap­nak, a sportnapot a Ruhaipari Szakszervezet szervezi, de a lehetőséget kihasználják a KISZ-szervezetek. Hárosi Zsuzsa a Május 1. Ruhagyár KISZ-titkára azt mondja erről: — Hogy ki a rendező, az nem lényeges, nálunk, be­szállunk mi a szakszervezet sétahajójába is, csak legyen hely a számunkra. És ez a helyes nézőpont, a helyenként még meglevő rivalizálás helyett sokkal célravezetőbb az összefogás. Hisz sportpályáikhoz jutni — ezt minde­n KISZ-sz­ervezet naponta tapasztalja — nagyon nehéz s a házi sakk- és ping-pong-bajnokságok egyformaságából enélkül nehezen lehet kitörni. A Május 1. Ruhagyárban négyszázötvenen vállalták az Ifjúság a szocializmusért mozgalom követelményeinek teljesítését. A legtöbb gond az eddigi években a sporto­lással volt. Most viszont az eddig üresjáratnak elkönyvelt nyár meghozta a változást. A nemrég lezajlott Farkas­hegyi ifjúsági túrán már sokan részt vettek, a gyár hat alapszervezetéből egyenként 15-1­20 fős csoportok jelen­­keztek a vasárnapi sporttalálkozóra is, és már sokan ké­szülnek az első augusztusi vasárnapra, a KISZ és MHS alsógödi találkozójára* K. E. Etem világjelenség Valahogy talán így történ­hetett: a Rádió pagodájában egy kis asztal mellé leültek beszélgetni a magyar táncze­néről. Egyfelől Bágya András — aki az egyik legkulturál­tabb magyar táncdalszerző, és a Magyar Rádió egykori tánc­zenekarának művészeti veze­tője, másfelől a Hétfői Hírek munkatársa — aki eléggé gya­nútlan. Kár, hogy nem ült mellettünk egy valamivel tájé­kozottabb kolléga és nem szólt közbe. De most sem késő. Talán pergessük le még egy­­­­szer a H. H.-ban megjelent in­terjút és szóljunk közbe. A té­ma: átszervezik a Rádió tánc­zenekarát. Bágya: „— Bonyolult, itt nem részletezhető körülmények hatására a Rádió táncze­nekarának fejlődése az utóbbi évek során bizo­nyos­fajta zsákutcába ju­tott. Többféle lehetőség nyílott előttünk...” — és itt már másról beszél. — Hámozzuk ki e közlését a füstburokból. Jó? Azok a kö­rülmények, melyek hatására a Rádió tánczenekara nem „bi­zonyos fajta”, hanem egysze­rűen a zenei unalom és köz­helyek zsákutcájába jutott, nem bonyolultak és ezért igen­is részletezhetek. Mindenek­előtt: a zenekar vezetése vagy nem akarta, vagy képtelen volt a produkciókat a korsze­rű igényekhez és a modern táncmuzsika eredményeihez igazítani. Ellenkezőleg: az RTZ játékát körülbelül az 1930-as évek tánczenei kultú­rájához, előadói módhoz kö­zelítették, mesterséges műsor­­arányokat alakítottak ki a magyar és külföldi számok kö­zött, minek következtében gyenge magyar slágerek gar­madájával is „szórakoztattak”. „­ ...A magyar közön­ségtől pedig azért nem kaptunk döntő indítéko­kat, tanácsokat, javas­latokat, mert nagy általá­nosságban közönségünk csak a szöveges táncszá­mokat tekinti „igazi” tánczenének és a zene­kart nagy egészében a táncdalénekesek kísérőesz­közének tartja.” — Stop! Hogy mire képes ez a magyar közönség! Ezek sze­rint évekig visszahúzta az RTZ fejlődését, sőt, — köztünk le­gyen mondva — ahelyett, hogy­­ zenei tanácsokat adott volna, felelőtlenül, ismétlem: felelőt­lenül szapulta a zenekart és gyakran elzárta a készüléket, ha az RTZ játszott. De közbeszól a kolléga: A nagyzenekari táncze­ne ... világjelenségként vál­ságjeleket mutat”... Bágya: „— Az én tapasztalataim ugyanezt igazolják.” — Állítsuk­ meg a temetési menetet! Nem egészen így van. Amelyik nagyzenekar válsággal küzd, az nem a mű­vészi produkció milyensége miatt vegetál, hanem fenntar­tása költségessége miatt. De már a népi demokráciák nagy­zenekarai, Vlach, Brom, Kraut­gärtner, Ludvikovszkij, Oleg Lundsztrem zenekara virul és világviszonylatban közkedvelt. Ray Conniffék is köszönik, jól vannak, csak a magyar Rádió havonta körülbelül harminc­szor sugározza őket... De to­vább figyelek, mert a kolléga az újonnan alakított kis zene­kar terv érdekessége felől ér­deklődik. Bágya: „— Gondos figyelemmel kísérjük az új külföldi tánczenei stílusokat, emel­lett megpróbálkozunk azoknak a magyar sláge­reknek újra feldolgozásá­val, amelyek dallamukkal, harmóniájukkal a közel­múltban meghódították a magyar közönséget. — Ez a terv számomra néz­ve szívdobogtató, lelkesítő. E lelkesedést bennem még az is erősíti, hogy a zsákutcába került Rádió tánczenekar egy­kori művészeti vezetője, most magasabb beosztásban, mint a Magyar Rádió tánczenei mű­vészeti vezetője javíthatja ki az általa is elkövetett hibákat. (komomik) IZZADÁSGÁTLÓ SZAGTALANÍTÓ KRÉM

Next