Magyar Ifjúság, 1963. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1963-07-06 / 27. szám
TÁBOR Soós Zoltán! A MINDENES Enyhén kacsázva, arcán jó ötnapos szakállal itt él hat éve már; rögvest, ha nyit a tábor megérkezik a nyárral mint költöző madár. Megtelik vele minden; két fűzetlen csukája mindenhol ott terem: több sódert... itt a konyha, s a latrinák iránya — utasít — ez legyen! Ha megvadul az ég, és hánykolódik a tábor ez erdei hajó, lelkes kapaszkodók közt, — mert röpülne a sátor — ő fő kapaszkodó. Ha bámész kiküldöttek vészes sikolya jelzi: a tenger mély latyakban autójuk elakadt, ő stratéga az élen, s kocog már kiemelni a csatakos csapat. — És persze gyógyít: lázat, vagy csizma törte lábat, (rossz villanyvezetéket) a tábor lelke lett; gyógyít náthát, törést------és zseblámpával szerelmet... mindenre van recept. Számára mások arcán tükröződnek az évek, és ennyi az egész. Megmaradt fiatalnak, itt mindenes — civilben: „csak“ hírneves sebész. Paprikaszüret A Somogy megyei önkéntes ifjúsági táborok is benépesültek. A somogyi fiatalok megyeszerte hozzáfogtak a mezőgazdasági munkák segítéséhez. Balatonbogláron háromszáz diáklány dolgozik az állami gazdaság szőlőjében és gyümölcsösében. Balatonújhelyen, a tábor lányaira csaknem másfélmillió kilogramm paprika, paradicsom és 30—40 vagon őszibarack leszedése vár. Kutason gyümölcsszüretelésben segítenek a táborlakók. Az út születésnapja Az ismeretlen hatszázak Autóbuszon megyünk a táborba, melyről semmi előzetes nincs, csak anynyi, hogy Tárnokon található, s, hogy hétfőn reggel hatszáz diák itt kezdi a balatoni autóút építését. Az útitársak sohasem hallottak semmiféle tárnoki táborról. A kalauznő szerint tábort kizárólag a Balaton-parton lehet elképzelni, ebben a pokoli időben. Majd a sofőr. Az út nem lehet a számára közömbös. Nem is volt közömbös, mert a második mondatban azt kérdezte: „Na, és mikor lesz kész az az út?” Az elsőben ugyanis csak a fejét rázta: „Erre nincsenek semmiféle diákok”. Beérünk a faluba, mely látszik, kezd magához térni a kánikulai kábulatból. Néhány ház előtt üldögélnek, a tikkadt akácok alatt Most merre menjünk?'^’ Egy motorkerékpáros áll meg mellettem. A csomagtartóra szíjazva a holmija. A fehér bukósisak alól izzik az arc napégette vörös színe. — Érthetetlen — mondja —, ezek nem tudják, hogy a falu mellett épül Magyarország legmodernebb útja. Feaszálaó mögé. Szegedi diák, utolsóéves orvostanhallgató. Még egyszer körüljárjuk a falut, melyre lassan rátelepszik az alkony. Néhány perc múlva előbukkannak a sátrak, pasztellfoltok egy gyümölcsöskert haragoszöldjében, s a két felvont zászló a dák tetején.. Pörköltillat kíván jó estét. Megkezdődött. Az ismeretlenségből is méterenként vezet az út kifelé. A „préri“ Ébresztő után a főmérnök egy utolsó eligazítást tartott. A színpadon még ott a megnyitó dekorációja és egy félig eltakart jelszó: „Munkával, tanulással”. Alatta gombostűvel felszegezett faliképek, az út írmetszete, egy térkép az építendő autósztrádáról és a tárnoki két tábor munkaprogramja. A főmérnök úgy magyaráz, mint az idegenvezető. „Az első ütemben 56 kilométer hoszszúságban készül el az út, 1966-ig. Egyelőre tizennégy és fél méter szélességben épül. Az egészhez 2,3 millió köbméter földet kell megmozgatni, ebből ötvenezer köbméter az önök munkája, az útszakaszból mindössze három kilométer hosszúságban. Ez az út lesz Magyarország első autósztrádája, modern út, sövénnyel elválasztott kétirányú forgalommal”. Az első moraj ekkor hangzott el A második odakint a prériiir a kettes brigád hallatta, akik elsőként értek a színhelyre. A látóhatár széléig az enyhe emelkedésű dombokiig tart a kaszáló, benne fűzfák és lucernatáblék jelzik a változatosságot. Az elején bokáig érő víz lapul a sás alatt, a túlsó végén zörgésre száradt a fű. A diák, aki először jött a táborba, megállt és azt mondta: — Te jó ég, hol lesz itt az út?! A többség nem mond semmit, mert egyszer már valahol elmondta ugyanezt a szöveget: a Hanságban, a Bodrogszugban, a DCM-nél, vagy Kazincbarcikán. .. A negyedik nyárra, minden következő táborra sok mindent megtanul az ember. Legfeljebb a szerszámot szidja eleinte, a műszert, mert még szokatlan. A rét tele van emberrel, nem a jelzőkarok, ők maguk mutatják merre halad majd az út. «Mint a földet már felsebezték Tárnok alatt, 1963. július 1-én. Vagyis az út születésnapján, K. É. KOTROCZÓ ISTVÁN FELVÉTELEI Szemtől-szembe — a talicskákkal Egy korty a hűs vízből — kitűnő élvezet Cigarettaszünet cigaretta nélkül. Egy jó vicc pótolja. INNEN - mm Megkezdődött a munka a Hanságban Hétfőn a Hanságban háromszáz Győr megyei középiskolás átvette a csatornaépítéshez szükséges szerszámokat és megkezdték a munkát. BARANYAI NYITÁS Ünnepélyes keretek között nyitották meg Bolyban az önkéntes ifjúsági tábor Sziebert-pusztai leányaltáborát. A négyszáz lakosú táborban megkezdődött a munka, a vidám élet. Benépesült a Károly-majori altábor is, ahol ötszáz fiút helyeznek el a kukoricacímerezés idejére. Csütörtökön megnyitotta kapuit a károly-majori II-es altábor, amelynek háromszáz fiúlakója van. AZ ELSŐ NAP Vasárnap nyitották meg a hatvani járásban Hegymegpusztán a KISZ önkéntes ifjúsági tábort. 146 lány — a budapesti közgazdaságtudományi, a műszaki, és az orvostudományi egyetem hallgatói — foglalták el két hétre a tábort. A tábornyitást követő napon kukoricát kapáltak és szőlőt kötözttek. A 80 holdas málnában A Zalaszentgróti Állami Gazdaság gógánfai üzemegységében levő tábor jól biztosítja a lehetőségeket a munkához, szórakozáshoz, a vidám tábori élethez. Az első négyszázas turnus tagjai, budapesti, veszprémi, vasi középiskolás lányok, akik a gazdaság 80 holdas málnáskertjében szüretelik a termést. SZENTESI GIMNAZISTÁK A Szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákjai hasznosan töltik a nyarat, sokan közülük vállalatoknál, tsz-eknél vállaltak egyhónapos munkát, mások a KISZ nyári táboraiba jelentkeztek. Harminchat fiú a Hódmezővásárhelyi Állami Gazdaság kútvölgyi üzemegységében vesz részt építőtáborban. A lányok — harmincan — a balatonboglári KISZ-táborban zöldség- és gyümölcskertészetben dolgoznak. ÉRDEKESEBBEN VENZÚBBAN UBORKASZEZON? A KISZ-élet nyári kényszerszünete, vagy ahogy az általános szóhasználat nevezi: az „uborkaszezon”, a Május 1. Ruhagyár fiataljai állítása szerint kihalóban van. Legalábbis azt mondják, hogy ők megtalálták az ellenszerét, sőt, a nyár egyenesen virágzásba hozta náluk az eddig sorvadozó sportéletet. Itt van például július első vasárnapja. Más években a gyáriak közül ki-ki rohant a maga kis strandbelépője után, sorbaállít a Palatínuson, és örült egy talpalatnyi helynek a medencében. És most? Most a Kossuth Akadémia árnyas lombsátorai alatt, a társadalmi munkában létrehozott Asztalos János parkban töltik a gyáriak a vasárnapjukat. A park sportlétesítményei, a különféle pályák, a 60 méter hosszú medence, a puha fű és üde pázsit nagy vonzóerőt jelentenek. Ráadásul gazdag program is adódik, reggel nyolctól kezdetét veszi az atlétikai vetélkedő: távolugrásban, síkfutásban, magasugrásban, gránátdobásban indulhatnak a versenyzéshez kedvet érzők. Délután úszóverseny, kézilabda, és röplabda, villámtornák, a kispályás futball-bajnokság kupadöntői zajlanak le. Az olcsó ebédről, az esti táncról és az egész napos csónakázási lehetőségről már ne is beszéljünk. Kér ennél több? Nem mond ez eleget? Van az országban olyan vendéglátóipari intézmény, amely együtt és ennyi mindent kínálna hét végére a fiataloknak és méghozzá belépődíj nélkül? Nem a KISZ a főrendezője ennek a júliusi vasárnapnak, a sportnapot a Ruhaipari Szakszervezet szervezi, de a lehetőséget kihasználják a KISZ-szervezetek. Hárosi Zsuzsa a Május 1. Ruhagyár KISZ-titkára azt mondja erről: — Hogy ki a rendező, az nem lényeges, nálunk, beszállunk mi a szakszervezet sétahajójába is, csak legyen hely a számunkra. És ez a helyes nézőpont, a helyenként még meglevő rivalizálás helyett sokkal célravezetőbb az összefogás. Hisz sportpályáikhoz jutni — ezt minden KISZ-szervezet naponta tapasztalja — nagyon nehéz s a házi sakk- és ping-pong-bajnokságok egyformaságából enélkül nehezen lehet kitörni. A Május 1. Ruhagyárban négyszázötvenen vállalták az Ifjúság a szocializmusért mozgalom követelményeinek teljesítését. A legtöbb gond az eddigi években a sportolással volt. Most viszont az eddig üresjáratnak elkönyvelt nyár meghozta a változást. A nemrég lezajlott Farkashegyi ifjúsági túrán már sokan részt vettek, a gyár hat alapszervezetéből egyenként 15-120 fős csoportok jelenkeztek a vasárnapi sporttalálkozóra is, és már sokan készülnek az első augusztusi vasárnapra, a KISZ és MHS alsógödi találkozójára* K. E. Etem világjelenség Valahogy talán így történhetett: a Rádió pagodájában egy kis asztal mellé leültek beszélgetni a magyar tánczenéről. Egyfelől Bágya András — aki az egyik legkulturáltabb magyar táncdalszerző, és a Magyar Rádió egykori tánczenekarának művészeti vezetője, másfelől a Hétfői Hírek munkatársa — aki eléggé gyanútlan. Kár, hogy nem ült mellettünk egy valamivel tájékozottabb kolléga és nem szólt közbe. De most sem késő. Talán pergessük le még egyszer a H. H.-ban megjelent interjút és szóljunk közbe. A téma: átszervezik a Rádió tánczenekarát. Bágya: „— Bonyolult, itt nem részletezhető körülmények hatására a Rádió tánczenekarának fejlődése az utóbbi évek során bizonyosfajta zsákutcába jutott. Többféle lehetőség nyílott előttünk...” — és itt már másról beszél. — Hámozzuk ki e közlését a füstburokból. Jó? Azok a körülmények, melyek hatására a Rádió tánczenekara nem „bizonyos fajta”, hanem egyszerűen a zenei unalom és közhelyek zsákutcájába jutott, nem bonyolultak és ezért igenis részletezhetek. Mindenekelőtt: a zenekar vezetése vagy nem akarta, vagy képtelen volt a produkciókat a korszerű igényekhez és a modern táncmuzsika eredményeihez igazítani. Ellenkezőleg: az RTZ játékát körülbelül az 1930-as évek tánczenei kultúrájához, előadói módhoz közelítették, mesterséges műsorarányokat alakítottak ki a magyar és külföldi számok között, minek következtében gyenge magyar slágerek garmadájával is „szórakoztattak”. „ ...A magyar közönségtől pedig azért nem kaptunk döntő indítékokat, tanácsokat, javaslatokat, mert nagy általánosságban közönségünk csak a szöveges táncszámokat tekinti „igazi” tánczenének és a zenekart nagy egészében a táncdalénekesek kísérőeszközének tartja.” — Stop! Hogy mire képes ez a magyar közönség! Ezek szerint évekig visszahúzta az RTZ fejlődését, sőt, — köztünk legyen mondva — ahelyett, hogy zenei tanácsokat adott volna, felelőtlenül, ismétlem: felelőtlenül szapulta a zenekart és gyakran elzárta a készüléket, ha az RTZ játszott. De közbeszól a kolléga: A nagyzenekari tánczene ... világjelenségként válságjeleket mutat”... Bágya: „— Az én tapasztalataim ugyanezt igazolják.” — Állítsuk meg a temetési menetet! Nem egészen így van. Amelyik nagyzenekar válsággal küzd, az nem a művészi produkció milyensége miatt vegetál, hanem fenntartása költségessége miatt. De már a népi demokráciák nagyzenekarai, Vlach, Brom, Krautgärtner, Ludvikovszkij, Oleg Lundsztrem zenekara virul és világviszonylatban közkedvelt. Ray Conniffék is köszönik, jól vannak, csak a magyar Rádió havonta körülbelül harmincszor sugározza őket... De tovább figyelek, mert a kolléga az újonnan alakított kis zenekar terv érdekessége felől érdeklődik. Bágya: „— Gondos figyelemmel kísérjük az új külföldi tánczenei stílusokat, emellett megpróbálkozunk azoknak a magyar slágereknek újra feldolgozásával, amelyek dallamukkal, harmóniájukkal a közelmúltban meghódították a magyar közönséget. — Ez a terv számomra nézve szívdobogtató, lelkesítő. E lelkesedést bennem még az is erősíti, hogy a zsákutcába került Rádió tánczenekar egykori művészeti vezetője, most magasabb beosztásban, mint a Magyar Rádió tánczenei művészeti vezetője javíthatja ki az általa is elkövetett hibákat. (komomik) IZZADÁSGÁTLÓ SZAGTALANÍTÓ KRÉM