Magyar Ifjúság, 1964. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1964-01-25 / 4. szám
A HEGYEKBEN Az Innsbruck környéki hegyek, jégstadionok nagy csaták előtt állnak. Néhány nap múúlva, január 29-én megkezdődik a IX. téli olimpia. Hazánkat huszonnyolc tagú sportküldöttség képviseli a február 9-ig tartó nagyszabású versenysorozaton: 17 jégkoronyozó, 3 gyorskorcsolyázó (2 férfi, 1 nő), 2 műkorcsolyázó, három női sífutó, egy női lesikló és 2 síugró. Ismerkedjünk meg közülük néhánnyal, és emlékezzünk az eddig megrendezett téli olimpiákra. Ivánkai György, hétszeres magyar gyorskorcsolyázó bajnok. A huszonhat éves fiatalember tizenegy éve jegyezte el magát sportágával. A Bp. Petőfi versenyzője. Az első lecke Az egyik legizgalmasabb, legérdekesebb versenyszám a jégkorongozás lesz. Ezúttal ebben a sportágban sem hiányoznak a magyarok. Korongozóink — mikor e sorokat olvassuk —, már az olimpiai faluban edzenek, készülnek a nagy világversenyre. A csapat 21-én reggel utazott Ausztriába, hogy néhány helyi edzéssel, osztrák klubcsapatok elleni mérkőzéssel, ismerkedjenek az olimpia színhelyével. Tizenhét jégkorongozó vonul fel népköztársaságunk lobogója alatt, a fanfárok hangja mellett, az olimpiai játékok megnyitóján. Vedres, Losonczi (kapusok), Koutny, Kertész, Raffa, Ziegler, Babán (hátvédek), Lőrincz, Boróczi, Rozgonyi, Bánkuti, Zsitva, Beszteri, Schwalm, Jakabházi, Bikár és Orosz (csatáik).A csapat legfiatalabbjai a 18 éves Orosz Károly (Postás) és Bikár Péter (BVSC). Mindketten csatárok. Legidősebb: Lőrincz Ferenc, az U. Dózsa csatára, aki 30 éves. Legmagasabb a hátvéd, Koutny Lajos (BVSC), egy centiméter híján 190 magas. Legkisebb? Alacsony nincs is közöttük, hiszen a legalacsonyabb Babán József, a BVSC hátvédje is 170 cm magas. Ő egyébként a válogatott csapatkapitánya. Lőrincz és Orosz szabad idejükben horgásznak, Boróczi Gábor, a Dózsa csatára, teniszezni szeret, Losonczy György kapus (V. Meteor) és Bikár, viszont táncolni. Imádják a jazzt. Rozgonyi György, a V. Meteor csatára, még főiskolai hallgató, Bikár középiskolába jár, Jakabházi László, a Fradi csatára pedig már testnevelő tanár. Még az olimpia hivatalos megnyitója előtt lejátssza a csapat első mérkőzését. Kedden, január 28-án a szovjet válogatott ellen lépünk jégre. Ahogyan mondani szokás, korongozóink egyből „kifogták”. Már első mérkőzésként a világ legjobbjai ellen, így több mint valószínű, hogy vesztesként, eleve a „B”-csoportba kerül a csapat a selejtező után és a többi selejtező mérkőzés vesztesével küzd meg a pontokért. További program: január 30-án a svéd—olasz mérkőzés vesztese ellen. (Ez valószínűleg: Olaszország.) Február 1-én a finn—osztrák mérkőzés vesztese ellen (ez valószínűleg: Ausztria), 3-án a lengyel— NSZK mérkőzés vesztese ellen (ez valószínűleg Lengyelország). Ezt a mérkőzést, tehát a feltételezett Magyarország—Lengyelország találkozót a televízió is közvetíti az olimpiai stadionból. 5-én a Svájc—Norvégia mérkőzés vesztese ellen (ez valószínűleg: Svájc), 6-án a Jugoszlávia—Kanada mérkőzés vesztese ellen (ez valószínűleg: Jugoszlávia), 8-án a Japán—Csehszlovákia mérkőzés vesztese ellen (ez valószínűleg: Japán), 9-én a Románia— USA mérkőzés vesztese ellen (ez valószínűleg: Románia). Mi a véleménye a várható eredményekről Vladimir Komíneknek, a válogatott csehszlovák edzőjének? — Jugoszlávia és Olaszország ellen győzhetünk. Esélyünk van a japán, a román és az osztrák mérkőzésen is. Csak Svájcot és Lengyelországot tartom erősebb együttesnek. Ha két győzelmet szerzünk, azzal már ott lehetünk a jövő évi helsinki világbajnokság B-csoportjában. Miért beszélek az olimpia előtt néhány nappal már a jövő évi VB-ről? Fiatal a csapatunk. Alig 22 és fél év az átlagos életkor. Kevés mérkőzés, kevés nemzetközi tapasztalat van a fiúk mögött. Ez a csapat, ha néhány évig együtt tud maradni, 2- 3 év múlva hozza meg az első eredményeket. Villámkérdés Kominekhez: Mi az olimpiai jégkorongtorna várható végeredménye? — Első a Szovjetunió, második Csehszlovákia, harmadik Svédország, negyedik Kanada . A lecke fel van adva. Korongozóink indulnak az alapvizsgára. Meglátjuk, hátha egyszer a labdarúgást fogják „nyári jégkorongnak” hívni. Chawnen ix-tól Innsbruckig Jubileumi olimpia lesz az innsbrucki, mert pontosan negyven esztendővel ezelőtt, 1924. január 29-én, a franciaországi Chamonix-ban indult el hódító útjára a jég és a hó négyévenkénti világversenye. Meglepő, hogy a téli olimpiák rendszeresítése ellen, elsősorban a legfejlettebb téli sportokkal rendelkező északi országok hadakoztak, mert féltették hagyományos nagy versenyeik népszerűségét. Már 1900 körül felmerült a téli olimpia gondolata — 1908-ban Londonban, a nyári játékok keretében négy műkorcsolyázó számot is rendeztek —, de csaknem két évtized telt el, amíg a téli olimpia szabad utat kapott. I. CHAMONIX, 1924. 16 ország, 14 szám. A pontverseny győztese: Norvégia. A premier a váratlan enyhülés miatt majdnem kudarcba fulladt. Az utolsó pillanatban kiadós fagyhullám tette lehetővé 203 sportoló versengését. Gyorskorcsolyában a finn Thunberg szolgáltatta a legnagyobb meglepetést, három számban vitte el az aranyérmet a norvégek elől. Hódított Haug, a norvég síkirály, aki három bajnokságot nyert ■futásban és harmadik lett ugrásban. Kanada jégkorongozói nagy leckét adtak a világnak, a döntőbe 85:0-ás gólaránnyal kerültek s a fináléban is — két mérkőzésen — 47 gólt ,ütöttek három ellenében. Itt tette meg kezdő lépéseit az akkor még ismeretlen Sonja i Henie. Néhány magyar is indult a síversenyeken, a megnyitón azonban nem vettekrészt. Csak a versenyre hozták át őket St. Antanttól, ahol lényegesen kisebb volt a költség... II. ST MORITZ, 1928. 25 ország 13 szám. A pontversenyt Norvégia nyerte. A nagy reklámozás mellett a sportérték kisebb figyelmet kapott. A zavart váratlan februári tavasz is tetőzte. A gyorskorcsolyázók tízezer, méteres futamát félbe kellett szakítatni az olvadás miatt s ebben a szemiben, nem is hirdettek bajnokot. Sok meglepetést hozott a latyakos hó. Thurberg ismét két bajnokságot nyert s nem akadt már legyőzője Sonja Henienek. A víztócsákban lezajlott jégkorong-tornát ismét Kanada nyerte, a hármas döntőben 38:0 volt a gólarányuk. A magyar Eötvös 1500 méteres gyorskorcsolyázásban tizedik lett. 17 ország, 14 szám. A pontverseny győztese: Egyesült Államok. Az időjárás ezúttal sem volt sokkal kegyesebb, a síversenyekre teherautókkal szállították a havat. Sonja Hemniesnek nem akadt vetélytársa. Gyorskorcsolyázásiban Sheni és Jaffee révén mind a négy aranyérmet elvitték az amerikaiak. Kanada már alaposan megizzadt, de azért győzött. Magyarország páros műkorcsolyázásban a Rotter, Szollás és az Orgonista, Szalai kettős révény aranyéremre pályázott, de lepontozták őket. Szollásék bronzérmet nyertek. IV. GARMISCH PARTENKIRCHEN. 1936. 28 országi, 17 szám. A pontversenyben első: Norvégia. Az északi sikerek mellett három első helyet otthon tartottak a nemzetek. Sonja Henié harmadik bajnokságát nyerte, megtört viszont Kanada sikersorozata jégkorongban. Nagy- Britannia előzte meg őket. Vigaszul szolgált a legyőzöttek számára, hogy a briteknél csak két angol játszott, a többi kanadai volt... A Rotters Szálláspár ismét harmadik lett. V. ST. MORITZ, 1948. 28 ország, 22 szám. Svédország bizonyult a legjobbnak. A háború utáni első olimpiát az időjárás is kegyeibe fogadta. Remekeltek a svédek, nagy szenzációt jelentett, hogy a pontversenyben megelőzték Norvégiáit. Először fordult elő, hogy minden gyorskorcsolyázó-számot más versenyző nyert. Az egyéni műkorcsolyázóbajnoki címek tengerentúlra kerültek. Nagy Ihász Sándorné Magyar Kornélia többszörös magyar bajnok és csúcstartó a gyorskorcsolyázásban, pedig mindössze öt éve versenyez. A Bp. Petőfi sportolója, izgalmaikat hozott a jégkorong-torna. A döntőben Kanada és Csehszlovákia 0:0-ra játszott. Kanada jobb gólarányával (69:5) nyerete el az aranyérmet Csehszlovákia (80:18) felől. A magyar Kékessy—Király-pár a belgák mögött ezüstérmet nyert. VI. OSLO: 1952: 130 ország, 23 szám. Norvégia győzött a f pontversenyben. Óriási közönségsiker! A síugró-versenye- t két 150 000 néző tekintette meg, a gyorskor- | csolyázótónak harmincezren tapsoltak. A ha- |zaiak hét bajnokságot nyertek, a gyorskor- | csolyázó Andersen egyedül hármat. A Nagy- testvérpár folytatta a hagyományokat és | bronzérmet szerzett. Jégkorongban Kanada | nehezen nyert az Egyesült Államok előtt. VII. CORTINA D’AMPEZZO, 1956. \ 32 ország, 24 szám. A Szovjetunió nyerte a pontversenyt. | Először jelent meg téli olimpián a Szovjet-unió és nyomban átvette az északiaktól a vezető szerepét. Káprázatos rendezés mellett a színvonal minden előzőt felülmúlt. Gyorskor-gcsolyázásban például hetvenszer javították meg az olimpiai csúcsot. Az osztrák Toni I Sailer bizonyult a játékok hősének, aki le- tarolta az alpesi számokat és három arany- érmet nyert. Jégkorongban a Szovjetunió nyert. A kis magyar küldöttség ismét érem- mel jött haza, a Nagy-testvérpár megismé-telte oslói eredményét. VIII. SQUAW VALLEY, 1960. 28 ország, 20 szám. Ismét a Szovjetunió volt a legeredményesebb. Ez az olimpia is megmutatta, hogy alaposan megváltoztak az erőviszonyok. A Szovjetunió az összesített pontversenyben csaknem alanyi pontot szerzett, mint a svédek, finnek és norvégek együttvéve (146 — 161,5). Először hódították el Európától a páros műkorcsolyázó bajnokságot, először veszítették el az északiak két hagyományos számukat, a futó és ugró összetett versenyt és a síugrást. Mindkétszer németek vitték el előlük a pálmát, Thoma és Recknaeal. Magyarország csak képviseltette magát. 28 év után nem nyertünk érmet. Jégkorongban Egyesült Államok, Kanada, Szovjetunió, Csehszlovákia sorrend alakult ki. Mi az első lépés az MTS kongresszusa után A Magyar Testnevelési és Sportszövetség kongresszusa meghatározta a következő esztendők legfontosabb tennivalóit. Ezek elsősorban az ifjúság érdekeit szolgálják. A sportolási lehetőségek szélesítése, az eredmények napról napra való növelése, a szabadidő kulturált eltöltésének biztosítása c íme, a legfontosabb feladatok. Természetes tehát, hogy a határozat végrehajtásából az ifjúságnak oroszlánrészt kell vállalnia. A KISZ-szervezetek alapvető feladata a sportmunka területén, hogy e határozat végrehajtására mozgósítsák a fiatalokat. A tél, a hideg napok a sport holtszezonja. Ez az időszak alkalmas arra, hogy a bizottságok és az alapszervezetek a fiatalokkal megismertessék a határozatot és a feladatokat. Fel lehet használni a határozat ismertetésére a KISZ- szervezet egy-egy klubdélutánját, a szakosztály-megbeszéléseket, a sportakadémiák előadássorozatait, amelyekre helyes, ha meghívják a sportvezetőket is. A határozattal, ha részleteiben tárgyalják, alaposabban meg tudnak ismerkedni. Célszerű például az alábbi felosztás: 1. A testnevelés és sport társadalmi méretekben való kiszélesítése, az egyesület ezzel kapcsolatos tennivalói. 2. A testnevelés és sport színvonalának emelése, az egyesület szakosztályaiban folyó szakmai munka az eredmények tükrében. 3. A sportoló ifjúság eszmei, politikai nevelése, az edző és a sportegyesületi KISZ-csoport munkájának tapasztalatai, a további feladatok. Az elmúlt évben megtartott sportvezetőség választó közgyűléseken 9399 KISZ-tagot választottak meg elnökségi tagnak (ez a megválasztott elnökségi tagok 29,3 százaléka) és több mint 2000 egyesületben KISZ-tagot választottak az egyesület elnökhelyettesének. A számok önmagukban is mutatják, hogy a sportegyesületi tagság bízik a fiatalokban, szükségesnek tartja, hogy a vezetés felelősségteljes munkájában is részt vegyenek. A KISZ-bizottságok és alapszervezetek fontos feladata, hogy mindent megtegyenek annak érdekében, hogy ezek a fiatalok az előlegezett bizalomnak megfeleljenek és a reájuk váró feladatokat eredményesen elvégezzék. Az 1964-es esztendőben a KISZ sportvezetőképzése mindenekelőtt azt szolgálja, hogy a sportegyesületek elnökségeiben dolgozó fiatalokat készítse fel a munkára. Szervezzenek e fiatalok részére esti tanfolyamokat. Ezeken megismerkednek majd a vezetési munka, a szakmai kérdések alapvető elemeivel, a gyakorlati tennivalókkal. Használják fel erre a sportvezetőképző tanfolyamokat, táborokat is. Az alapszervezetek nap mint nap kísérjék figyelemmel a fiatalok munkáját, lássák el őket konkrét feladatokkal, és esetenként a vezetőség számoltassa be őket a sportegyesületekben végzett munkáról, a vezetőség által meghatározott feladatok végrehajtásáról E néhány ezer fiatal részvétele a vezetésben jelentős eredmény. A testnevelési és sportmozgalomnak azonban már most és a jövőben még inkább sok ezer új aktívára — játékvezető, versenybíró, társadalmi edző stb. — lesz szüksége. A bizottságok és alapszervezetek törekedjenek arra, hogy minél több fiatal kapcsolódjon be és végezze el a sportszervek által szervezett ilyen jellegű tanfolyamokat. Segítsenek a tanfolyamot végzett fiataloknak abban is, hogy minél előbb bekapcsolódhassanak a gyakorlati munkába. A testnevelési és sportszövetség kongresszusának határozata jelentős teret szentel az „Ifjúság a szocializmusért” mozgalomnak. A határozat kimondja: „A sportszervek biztosítsák a jelvényszerzés, a Kilián Testnevelési Mozgalom, az Ifjúság a szocializmusért mozgalom követelményeinek a teljesítési feltételeit.” Az Ifjúság a szocializmusért mozgalom 1963. évi tapasztalatai mutatják, hogy bár szaporodott a sportban részt vevők száma, a növekedés nem kielégítő. Ezért ez évben szélesebb körű szervező munkát, színesebb és vonzóbb sportolási lehetőséget kell biztosítani a fiatalok számára. Ki kell használni, hogy ez az év az olimpia esztendeje, amikor a közvélemény figyelme fokozottabban fordul a testnevelési és sportmozgalom felé. Arra törekszünk, hogy ez évben a sportolók többségét bevonjuk a mozgalomba és valamennyi követelményét teljesítsék. A sportegyesül© KISZ-csoportoknak ez az alapvető feladata. Huszár Járos a KISZ X3 sportosztályának vezetője Innen—onnan SZÉP KIS „AMATŐR”! Tambelin, a kiváló jégkorongozó a tavalyi világbajnokságon még kanadai színekben kergette a korongot, erre a télre viszont az ausztriai Klagenfurtba költözött. Hixi mió napos rövid szereplése idején több mint tízezer dollárt keresett. Természetesen, mint „amatőr" jégkorongozó. Különben, ha tudása nem kopott volna kissé, talán még az olimpián résztvevő kanadai válogatottban is szerepelne. KIRABOLTÁK WRIGHTOT. — Ez igen elismerésre méltó teljesítmény volt — jegyezte meg némi iróniával Billy Wright, a híres válogatott rekorder labdarúgó, az Arsenal edzője, mikor megtudta, hogy lakásába egy szűk padlásablakon át jutott be, a kötéltáncos ügyességű betörő. Wright különben szerencsés, mert a betörőt egyáltalán nem érdekelte a sport, hozzá sem nyúlt a szinte pótolhatatlan jelvény- és zászlógyűjteményéhez, helyette néhány száz fontot zsákmányolt , amit a biztosító másnap visszafizetett. REJTÉLYES FORMAJAVULÁS. Joseph Watteka, a belga kosárlabda-válogatott 215 centiméter magas középjátékosa végre idegenben is kezdi beváltani szerepléséhez fűzött korábbi reményeket. A rejtélyes formajavulás magyarázata különben rendkívül egyszerű. A hosszú center egy idő óta függőágyat visz magával, így végre kiinyújtózva kényelmesen tud aludni, pihenten ébred, ő másnap remekül játszik. DON JACKSON UTÓDA. — Megtaláltam az utódomat, kiáltott fel Don Jackson, a műkorcsolyázás egykori világbajnoka, minden időik egyik legjobb műkorcsolyázója a legutóbbi prágai nemzetközi viadalon. A kanadai Jackson a pozsonyi, 13 éves, rendkívül tehetséges Andrej Nepala személyében vélte felfedezni utódát. Egy repülőgép nem tér vissza. Szélesvásznú szovjet film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. Csak a moziban látható, a TV nem közvetíti. Bemutató: vidéken. Az egyetlen szemtanú és a tettes találkozása. Magyarul beszélő lengyel film. 10 éven aluliaknak nem ajánljuk. . ni UTOLSÓ imi. Magyarul beszélő olasz filmszatíra. Széles változatban ist 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. Csak a moziban látható MTV nem közvetíti. JÖN! JÖN! Kosztolányi Dezső regénye magyar filmen. Széles változatban is. Főszerepben: Tolnay Klári Pager Antal Nagy Anna 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. A filmmel egy műsorban: TALÁLKOZÁS (Mohács) Magyar rövidfilm: Atalanta—Fiorentina (Döntetlen a valószínű) Bologna—Torino (Jobb a Bologna) Catania—Genoa (Otthonában győzhet a Catania) Lazio—Spal (Döntő a hazai környezet) Messina—Milan (A Milan győzelme valószínű) Sampdoria—Roma (Döntetlen a valószínű) Brescia—Varese (A Brescia gólerősebb) Cosenza—Foggia (A vendégcsapat az esélyes) Triestina—Lecco (Pályaelőnnyel győzhet a Triestina) Monaco—St. Etienne (Otthonában erős a Monaco) Nimes—Lyon (Meglepetésre tippelünk) Bordeaux—Sedan (A Bordeaux győzelme valószínű) ■rtmmnlk az első pótmérkőzés-1 X 1 X Balázs Éva, a Vasas fiatal versenyzője nemcsak a sífutást, de a zenét is nagyon kedveli. Nyolc éve versenyez és ez idő alatt többször nyert ifjúsági bajnokságot és felnőtt bajnokságot is váltóban. Is*rásf isülösét Geller László, bár még csupán tizenkilenc éves, de az egyik legbátrabb síugró. A Bp., Honvéd versenyzője, többszörös ifjúsági bajnok és csúcstartó. Legjobb eredményét éppen Innsbruckban érte el a nem régen megrendezett négysáncversenyen: 19. métert ugrott. - W # fi'&, -4-.. .'fTA * 'fi-' 11 '# . .A- -v''‘ '' A Magyar Posta a téli olimpiára 10 fontos névértékű bélyegblokkot bocsátott január 20-án százötvenezer példányban. Almássy Zsuzsa az olimpiai csapat legfiatalabb tagja, mindössze tizenhárom éves. Az általános iskola hetedik osztályát végzi, kitűnő tanuló. Hét éve versenyez és ebben az évben ő nyerte a magyar bajnokságot. Az FTC versenyzője, Kővári Károlyné, Szendrődi Ildikó, a női lesiklásban évek óta szinte egyeduralkodó. Testnevelő tanár, a Bp. Előre versenyzője. t , tö-é ■■ ■ . ....?én van a jelűlét közül. Jégkorongcsapatunk az utóbbi időben szépen fejlődik. A játékosok szorgalmasak, rengeteget edzenek. Az olimpián még nem sorolják őket a legjobbak közé, de nagy lépést tehetnek előre, ha tisztes eredményeket érnek el. MTI Fotó: Petrovits László III. LAKE PLACID. 1932. IX 1 X 1 X IX 1 X Magyar Ifjúság