Magyar Ifjúság, 1964. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1964-09-12 / 37. szám

MI VAN A „KICSIT JOBBAN" MÖGÖTT? — Hogyan dolgozzunk, Ká­dár elvtárs, mit tanácsal? — kérdezte elfogulatlanul egy fiatal lány az ország vezető­jét a szocialista brigádveze­­tők országos tanácskozásán. — Úgy, mint eddig, csak­ egy kicsit jobban — írta ak­kor Kádár János elvtárs a lelkes ifjú brigádnaplójába. Évek teltek el azóta, s ez a mondat most, a KISZ-kong­­resszusi készülődésnek szelle­mét jellemezve bukkant fel. — Hogyan dolgoztak? — kérdeztük Kiss Kálmántól, a Martfűi Cipőgyár KISZ-titká­­rától, így válaszolt: — Úgy, mint eddig, csak egy kicsit jobban ... A kívánságlista A KISZ-bizottság év elején négyszáz fiataltól kért és ka­pott nyílt választ a munkájá­ról. Közvéleménykutató kér­dőíveket adtak ki, őszinte vé­leményt, egyben kívánságlis­tát kérve. A válaszok befutot­tak, ez képezte a „valamivel jobban” alapját. Vegyük sok­ba ezelíd­ Április elején ifjúsági klu­bot nyitottak a gyárban. Mag­netofon, folyóiratok, kénye­lem, lehetőség műszak után egy kis beszélgetésre — ez volt az első meglepetés. Azóta is telt ház van minden este. Közben kiderült — evés köz­ben jön meg az étvágy —, hogy programra is van igény. Az üzemi lap szerkesztője anekdotákból és humoresz­kekből irodalmi műsort állít össze, „Ez Anglia” címmel a gyár egyik fiatal mérnöke tart a közeljövőben előadást, a Szigligeti Színház művészeit most készülnek meghívni egy baráti találkozóra, „Hazánk a világ gazdasági térképén” címmel pedig közgazdasági csemegére éhezve igényelnek egy képzett előadót. ötven cipőgyári fiatal cseh­szlovákiai csereüdültetése is a „jobban” idei tétele. A KISZ figyelme eddig nem terjedt odáig: hogyan is töltik a fiata­lok a szabadságukat? Ez va­lahogy kiesett az érdeklődés­ből. Most pedig a csereüdülte­tés nagy sikere után szervezet­tebben kívánnak gondoskodni a fiatalok szabadság alatti pihenéséről. Nagyszabású rendezvénye­ket, nívós társasösszejövete­­leket, kirándulásokat, közér­dekű témákból színvonalas előadásokat jegyeztek még elő a KISZ-tagok. Ez a kritiká­nak is bátran nevezhető igény is a közvéleménykutatásból derült ki, s most mindezek sorban megvalósulóban van­nak. A KISZ „Ne add tovább” termelési mozgalma népszerű a fiatalok között. A Martfűi Cipőgyár termékeinek hetven százaléka exportra kerül, nem mindegy tehát, hogy a citák elkészültekor, vagy az első műveleteknél derül ki, hogy hiba történt, valaki hanyag munkát végzett. A gyár fiataljai éppen a mi­nőségjavítás, az exportfelada­­tok teljesítése érdekében azt kérték a KISZ-től, hogy le­gyen szakmai továbbképzésük szervezője, segítse elő, hogy a betanított munkások szak­munkássá lehessenek, nyújt­son alkalmat mindenkinek a »^r'7^«r©. A KISZ-től érdekeik foko­zottabb képviseletét várják a cipőgyári fiatalok. Képtelen­ségnek tartják — derült ki ez is —, hogy egy olyan üzem­ben, ahol a dolgozók egyhar­­mada fiatal, ahol több, mint nyolcszázötven KISZ-tag van, ott az üzem vezetői nem avat­ják be az ifjúsági szervezetet a gyár problémáiba, nem hív­ják meg képviselőiket, mikor bérezési, lakáselosztási, mű­szakbeosztási és számtalan más termelési, szociális és kulturális kérdésben dönte­nek. A háromszög négyszögesítése így az üzemi háromszöget négyszögesíteni kellett. Az eredmény: a KISZ meg­bízottja már jelen van a la­káselosztást előkészítő bizott­ságban és másutt, ahol embe­rekről döntenek. Az eredmény: a megüresedő pénzügyi osztályvezetői állás­ra egy tehetségével kitűnt, huszonöt éves fiatal közgaz­dászt neveztek ki a KISZ ja­vaslatára. Az ipari tanulók közötti ne­velőmunka ma a KISZ-bizott­­ság egyik legfőbb ügye. Há­romszáz cipőipari szakmunkás tanul a gyárban, s a KISZ te­vékenysége nehezen bontako­zik ki közöttük. Egy órával tovább maradnak ott a tanu­lók, s szinte „muszájprogra­­mokban” fulladozik a KISZ. Most vannak ebből kitörőben, a merevebb „iskolai kerete­ket” felváltják az életkori igé­nyeiknek jobban megfelelő kirándulások, ■ uszodalátogatá­sok, érdekes összejövetelek, rendezvények. Ilyen és ehhez hasonló kér­dések foglalják el a vezetőség­választás előtt a martfűi KISZ-eseket. Reméljük, a na­pokban lezajló választások után is biztosítják vonzó programjukat: úgy dolgoznak, mint eddig, csak egy kicsit jobban. Szívesen segít tanácsaival az aki alapító tag és „utódoknak” J. Nagy Mihály, KISZ-titkár volt. Csík Zoltánt újból titkárrá választották Gregor Éva tűzőnő vállalta, hogy 10 párral csökkenti a meg­engedett leértékelt cipők számát MÁGIKÉNAK VALLJÁK Ez a múltból jelenbe, jelen­ből jövőbe rapszodikusan csa­pongó beszámoló arról szeret­ne tájékoztatni, mi történik ma falun. A helyszín Tiszaföldvár, a Nagykunság egy darabja, a Körös és a Tisza ölelkezésé­nél. A határ nyolcezer hold jó fekete föld, de mégis több­ről van itt szó, többet árul el ez a bukdácsoló történet egyetlen falu sorsának alaku­lásában. Aki szóval tart bennünket, aki elmondja, mi ment végbe a tiszaföldvári Leninben a kö­zelmúlt rohanó évei alatt, az Bódi Imre, a tsz elnöke. * Évtizedes mérleghiány — Tiszaföldváron a Lenin negyvennyolcban alakult. Mit mondjak az első tíz esztendő­ről? Ötvennyolcban még mér­leghiányos volt, és ötvenki­lencben is. Akkor, a nagy szervezés idején tanácselnök­­voltam a faluban. Az embe­rekben, valljuk be őszintén,­­kevés bizakodást keltettek ná­­­­lunk a­ szövetkezet első évei. Egész álló nap telve volt a ta­nácsházán az a szo­ba, ahol a­­munkakönyveket állítottuk ki. Jöttek vég nélkül, öregek és fiatalok, mindenki menni akart, minél messzebb kerül­ni a földtől. Tőlünk öt kilo­méterre van Martfű, a mo­dern nagyüzem. Az igazgató jó barátom, azt mondta nekem , akkoriban: — Te, Imre, mi lesz ennek a vége? Százával állnak a gyárkapuban, mind felvételre várnak. Ki marad falun, ki műveli meg a földet? — Én akkor azt mondtam neki: bíz­ni kell pajtás, bízni abban, hogy ez így nem maradhat. Lehet, meg fogjuk érni, ami­kor visszafelé fordul ez a me­net ... Az újrakezdés első évében, 1960-ban szűnt meg a Lenin­ben a mérleghiány. Nem fi­gyelt oda erre senki, pedig nagy erőfeszítések szülték ezt is. Végül egy viharos köz­gyűlésen a tagság elfogadta, s mind a mai napig törvényé­nek is tartja, hogy a mérleg­hiány oka nem volt más, mint az, hogy mindenki azt csinált, amit akart. Éppen ezért ezen­túl reggel hatkor kezdődik a téeszben a munkaidő, igazo­latlan elmaradás esetén pedig két munkaegység levonandó. Csikorogva, kevés reménnyel így kezdtünk munkához. Kap­tunk négy diplomás fiatal szakembert, azok húztak, mint a jó motor, és hatvanegyben, alig hittünk a szemünknek, a föld megfizetett verejtékes munkánkért. Évek óta nyolc­­kilenc mázsa volt a hol­minként­i búzatermés a Leninben, s akkor tizen­öt mázsa, huszonhat kilót mértünk. Hogy ez milyen erőt ad az embereknek, az el­mondhatatlan. De mégis ... Idén már kétezer hold átla­gában 17 mázsa 8 dekánál tar­tunk! Akkor ment el ösztön­díjjal Kiss F. Jóska az agrár­egyetemre. És esténként már az került szóba a családi asz­taloknál, hogy a Leninben egyre-másra említésre méltó, jó dolgok történnek. Azt hihetik, hogy én most ezzel mellébeszélek. Vagy leg­alábbis nem arról szólok, ami­re vállalkoztam — a fiatalok­ról. Tévednek. Azt, hogy jól dolgozik-e az ifjúság, szerin­tem azon lehet, és azon kell elsősorban lemérni, hogy mennyi egy téeszben a búza­termés. Mit ér a jó KISZ- gyűlés, ha csak tíz mázsa ga­bonájuk terem holdanként ?! Mi először előleget adtunk, azután prémiumot. Kimond­tuk, hogy aki száz munka­egységen felül dolgozik, az minden egység után kap két kiló kukoricát. Kimondtuk, hogy a többlettermés tíz szá­zaléka a tagot illeti meg. Em­lékszem, cukorrépából száz­hatvan mázsa volt tervezve, amikor Boda József, meg Varga Eszter ifjúsági munka­csapata háromszáz mázsás termést ért el. Így volt miért dolgozni, értelmet nyert a munka, hozzánk pártoltak a fiatalok is. Gyorsan híre ment, hogy Nagy Ica közel ötezer forint prémiumot kapott há­rom hold répája után! A ti­zenhét éves Gonda Erzsikének pedig tavaly ötszáznegyven munkaegysége volt. Igaz is, tavaly, 1963-ban, már har­minckilenc forintot fizettünk munkaegységenként. Huszon­hét, harminchárom, harminc­kilenc — így alakultak ná­lunk a forintok. Nevet a falu Az ifjúsági szervezetben ti­zenöt-húsz tanyasi gyerek volt csak, mikor új élethez kezd­tünk. Kinek volt akkor gond­ja az ifjúság szervezésére?! Nagy nehezen felvettünk egy­két tanulót, a lányoknak ba­romfinevelőt létesítettünk, és keservesen, mintha a fogun­kat húzták volna, megszavaz­tunk nekik egy kevéske pénzt a táncruhákra. Amikor elő­ször léptek fel a falu előtt, akkor döbbentünk rá, hogy ez így nem mehet tovább. A színpadi fényben ott álltak egyszerű kis ruháikban, ne­vette őket egész Tiszaföldvár, a csizma helyett nevetségesen lifegő papucsaikban. Ágról­­szakadtak voltak a mi lá­nyaink, a tsz táncosai. Pedig már munkacsapataik voltak, silóztak éjjel-nappal, az ál­lattenyésztésben is szép szám­mal voltak. Ezt a „szereplést" követően azután huszonnyolc ezerért új táncruhákat vettünk, és piros csizmát hozzá, hadd lássák, telik nekünk erre is. Harmó­­nikát kaptak, magnetofont, és futballfelszerelést a fiúk. Hat­vankettőben a magas termés­átlagokért kormánykitüntetést kapott a Lenin. Kerékvágásba kerültünk. Takács Pista zuhanyozója A hat téeszből összeházasí­tott tiszaföldvári Lenin így tért lassan négy év alatt arra az útra, hogy szocialista me­zőgazdasági nagyüzemmé vál­jon. A rendet, a fegyelmet megszokták az emberek, a sokfelé ágazó céltudatos mun­kát megszerették, és ami a fontos, kedvvel dolgoznak. Ezen a nyáron Kapitanov Vil­mos egymaga kilencvennyolc is fél vagon gabonát csépelt el! Tizenkétezer forintot kere­sett egyetlen fiatalemberünk ezen a munkán a harminc mázsánkénti egy munkaegy­séggel.­­A KISZ-szervezet mégse tette ki a fényképét a falitáblára, pedig közülük való fiatalról van szó. Elég hiba az, hogy ilyen hamar napirendre térünk afölött, hogy valaki így tud dolgozni közülünk.) Ma nincs munkaerőhiá­nyunk, s ezért megfelelően tudunk gazdálkodni. És mindez minek köszönhető? Annak is, hogy tagságunk alaposan megfiatalodott — Tiszaföldváron harminchat év a téesztagok átlag életkora — annak is, hogy száztíz tagú KISZ-szervezetünk van, annak is, hogy öt ifjúsági munkacsa­patban százötvennél is több fiatal vesz részt különböző növénytermesztési és állatte­nyésztési versenyekben. Pár évvel ez­előtt még min­denki hozzánk járt a járásból kapáini. Úgy beszéltek rólunk az emberek, hogy tessék, itt a „virágzó” gazdaság, ezek akarnak életet adni, mikor a földjeiket felveri a gaz. És most? Nem szorulunk senki­re, elvégezzük mi a magunk dolgát tisztességgel. Messze vagyunk már azoktól az ín­séges időktől. Persze, ahhoz, hogy igazi nagyüzemmé váljunk, még egyet-mást meg kell valósíta­nunk. Takács Pista esete a zuhanyozóval is erre figyel­meztet bennünket. Ez a fiatal­ember a tejüzemben a saját jószántából elkerített egy öl­­tözőfélét, s oda bevezette a zuhanyt. Igénye van arra, hogy munka után megfüröd­­jön, átöltözzön, s úgy menjen haza. Nekünk ezt az előbb­­utóbb tömegessé váló kívánsá­got észre kell vennünk, és ki kell elégítenünk. Ez is vele­járója a falu és a város közti különbség eltüntetésének. Nyugtalanabb KISZ-t Pár évi munkával ilyenné vált a Lenin. Megkérdezhet­jük, mit szeretne, mit vár tő­lünk az ifjúság, és végre adni is tudunk a gyerekeinknek. De mindezért cserébe több kezdeményezést, a lehetőségek nagyobb felhasználását, kicsit több nyugtalanságot várunk ifjúsági szervezetünktől. Sze­retnénk, ha még jobban is­mernék a fiatalok a tsz szer­teágazó problémáit, ha még jobban készülnének a munká­ra, a korszerű, gépesített gaz­dálkodásra. Ma negyvenkilenc tanulónk van, köztük kettő növényvédelmis. Azt szeret­nénk, ha minden fiatal keres­né a helyét, ha a tanulás le­hetőségét két kézzel ragadnák meg. Jobb közösségi életet, nagyobb összeforrottságot a közös célokért. Ezt is szeret­nénk megvalósulva látni KISZ-szervezetünkben. Ez igé­nyünk azért támadhatott, mert észre kellett vennünk, hogy Tiszaföldváron végképp meg­változott a világ. Idén ta­vasszal kilencvennégy jelent­kezőből csak negyvenhat fel­vételét fogadta el a tsz köz­gyűlése. Szinte naponta jön­nek az emberek, és az a gon­dunk, hogy helyesen döntsünk, helyesen bíráljuk el, kinek a munkájára tartunk igényt. Mostanában egyre sűrűbben akad dolgom régi cipőgyári igazgató barátommal is. Rend­szerint vitatkozunk azon, hogy hazaenged, vagy nem enged a Leninbe egy-egy újabb visz­­szakérezkedőt. Eljutottunk idáig is... Arra a régi, ki­csit kétségbeesett beszélgeté­sünkre alig emlékszünk. A mában élünk, nem a tegnap­ban, és eltöltött bennünket az öröm, mert Tiszaföldváron nap mint nap érezzük, hogy az emberek — köztük elsők között a fiatalok — meggyő­ződéssel vallják magukénak a termelőszövetkezetet. ÍRTA: KOCSIS ÉVA FOTÓ: GAJDÁR PÁL Embermagasságig jutott a Juliska-bab, a kertészek örömmel szedik. Pillanatkép a Lenin termelőszövetkezet házatásáról Békési híradás A békéscsabai állomásról a városba igyekvőt szokatlan­­ ki­rakati tábla állítja meg: „Kedves vásárlónk! Az udvarias ki­szolgálás, az üzlet tisztasága és rendje felett a KISZ VI. kong­resszusára készülő fiatalok vállaltak védnökséget.” Ez az első — igaz, csak külsőséges — jele annak a sajátos „kongresszusi láznak”, amely a békési fiatalokat jellemzi. A külsőségek azonban távol állnak tőlünk: tudniillik az már nincs kiírva a kirakatban, hogy az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat KISZ- istái a leltár készítésénél is száz társadalmi munkaórával se­gédkeznek — valamennyi hozzájuk tartozó üzletben! Már több mint százezer Nem akarnak a mind jobban kibontakozó kongresszusi munkaversenyben lemaradni a Tégla- és Cserépipari Tröszt ifjúmunkásai sem: a felajánlott egymillió, terven felüli téglá­ból már több mint százezer elhagyta a kemencéket — pedig alig pár hete kapcsolódtak a versenybe. Másik vállalásuk: ezer mázsa hulladékvas összegyűjtése. A MÁV békéscsabai fiataljainak kongresszusi felajánlása jótékonyan érezteti majd hatását az országhatárokon túl is: ők ugyanis a rakodás meggyorsítása révén a KGST-vagonok állásidejét csökkentik 20-ról 18 órára. Kongresszusi meglepetés Szűkszavú hír érkezett a Gyulai Kötőipari Vállalattól: 7,5 százalékos tervtúlteljesítés a kongresszus tiszteletére. Ez a szám 1214 párral több kesztyűt jelent a vásárlók számára, s ezen kívül — mivel export vállalást is tettek — 32 ezer 228 forintot a népgazdaságnak. Elgondolkoztató az országos hírű gyomai Kner Nyomda KISZ-szervezetének felajánlása: harminc fiatal iratkozik be a nyomdaipari technikumba, hogy a jövőben alaposabb szak­­képzettséggel vehessék ki részüket azoknak a lelkesítő célok­nak a valóra váltásából, amelyekért a Központi Bizottság felhívása munkába-harcba hívta az egész magyar ifjúságot. S a könyvbarátok talán nem is gondolnak arra, hogy a gyomai fiatalok érdeme lesz: a karácsonyi könyvvásárra megjelenő debreceni mártír költő, Gyóni Géza verseskötetét szép kiállí­tásban — társadalmi munka eredményeként —­­kezükbe vette­tik. Mennyit ér ezer takarékoskodó? Az egész megyére kiterjedő verseny során eddig 21 újítást nyújtottak be, amelyek közül 14 máris megvalósult. A megta­­karítás összege 260 ezer forint.­­ Különösen az építőipar jár élen: a 334 ezer forintos megtakarítás túlnyomó része ésszerű­sítés eredménye. A fiatal műszakiak nagyon sokat tettek a gé­pi vakolás meghonosításáért, s bár e téren sok a probléma, a kongresszusig — a tények ezt bizonyítják — megoldják vala­mennyit. A megyei takarékossági mozgalom eddigi eredménye: több mint ezer résztvevő és 166 ezer forint haszon. De mindez csak a kezdet: a mind jobban terjedő anyagtakarékossági őrjáratok eredményeként joggal remélik a fenti összeg alapos növelő­t. Hiszen a kongresszusig még közel három hónapjuk van a máris „kongresszusi versenylázban” égő békési KISZ-fiata­­loknak... V. A Bajnok-klubtól a Egy ifjúsági vezető arcképéhez Hosszú megállt a bejáratnál, hogy megvegye a jegyet. Nyúlt a zsebébe, de érezte, hogy va­laki végignéz rajta, pontosab­ban a blúzán, amit a húgától kölcsönzött. A „valaki” meg is szólalt: — Ebben a blúzban a­karsz bejönni? — Laci bácsi? — Bent van. Hosszú a kislányhoz for­dult: — Itt várj, amíg visszajö­vök. Belebújok valami szalon­képesbe .. Lehet, hogy most végesza­kad a több mint évtizedes ba­rátságnak, mert „Laci bácsi” — Rajnák László, a b­u­da­pesti KISZ Ifjúsági Park igazgatója — megszokta, hogy újságcik­keket írnak a „gyerekekről”, de hogy őróla ... Ha az „ifjúsági vezető” szob­rát kellene megmintázni, ez a szobor cseppet sem hasonlíta­na rá. Mert kinek jutna eszé­be, hogy agyagba formáljon egy zömök, sőt, zömöknél már néhány kilóval súlyosabb ala­kot, jókora pápaszemmel, agyongyúrt balfüllel?! Mert a kép ez, s az agyongyúrt bal fülnél kezdődött el valami, amiért ez a 36 éves „fiú" ma is ifivezető. Remélhetően az lesz húsz év múlva is... Régi képek, de hozzátartoz­nak a mai portréhoz. 1953. Óbudai Hajógyár. A fiú kőmű­ves volt, havi kétezer körüli fizetéssel. „Kiemelik” az ifjú­sági mozgalom szervezőtitká­rának, havi 975-tel. Nem sokat törődik vele, inkább a birkózó­­szőnyeg érdekli, de a két ed­zőjétől nemcsak mesterfogá­sokat tanul. Zombori Ödöntől ezt: „minden fiatallal a maga nyelvén kell és lehet is szót érteni." Ez volt az iskola. Nem sza­bályos „KISZ-vezetőképző tá­bor”, de hasznos. 1954. Egyszer megszólítja az egyik fiú: — Nincs hol szórakozzunk, de van a Mókus utcában egy üres raktárhelyiség ... Téglarakodás, törmelékhor­dás és a hajógyári fiatalok megcsinálják Budapesten az első kerületi ifjúsági klubot. Hivatalosan Óbuda a gazda, de a gyerekek így beszélik meg az esti randevút: „Este, a Bajnák-klubban”. Birkózni tanítja a fiúkat, es­te a klubban táncolni, kultú­ráltan viselkedni. 1957 nyarán találkoztunk új­ra. Nagyobb társasággal ültem a szigeti Casino teraszán. Ez volt az az időszak, amikor még nem szilárdult meg teljesen a közbiztonság, huligánbandák garázdálkodtak a Szigeten. Vagy tíz markás fiú jött be a Casinóba, élükön Rajnák. Nem is ültek asztalhoz, csak figyel­ték a táncot. Gyorsan észre­vették: az egyik galeri tagjai percenként lekérnek egy kis­lányt, megpróbálják — sport­ból — halálra fárasztani. Raj­­nákék nem szóltak egy szót sem, csak figyelték a galeri asztalát, azok is észrevették őket, azután csendben abba­hagyták ezt a „sportot?’. Ha most, évek múltán valaki megkérdezi Rajnáktól, volt-e érdekesebb ügy a szigeti „sé­ták” alkalmával, megvonja a vállát: — Érdekes, de nem volt. Szép szóval mindenütt boldo­gultunk. Szép szóval, őszinte szóval — ez hozzátartozik az ifjúsági park íratlan törvényéhez is. Az igazgató szerint legalább olyan fontos, mint hogy me­lyik zenekar játszik. „Hosszú” visszaérkezett, szolid iigkabátban, így már más. „Kopasz” is elégedetten néz végig rajta „Kopasz” törzstag itt. Gale­rivezér — ahogy mondják —, de ragaszkodik ahhoz, hogy a galeriből mindenki dolgozzék, ne csináljon „zűröket”, s ne öltözzék úgy, mint a majom. Kompetens a véleménye. — Milyen ember a Laci bácsi? Ily­en (hüvelykujját a mutató­hoz szorítja). Ha ő valakit rendreutasít, az tudja, hogy iga­za van. És ha nem boldogul a sráccal, akkor behivatja a szü­lőt, de akkor is igaza van. És rábeszél, hogy tanuljunk, meg hogy olvassunk. Képzelje el, ő most, özeg fejjel készül az érettségire! Az igazgatóinak rendszeresen segítenek a KISZ-aktivisták, egyetemisták, munkásfiatalok, középiskolások. Az egyik diák odalép „Kopasz” mellé: — Én is így szeretném csi­nálni, mint a Rajnák. Gyakor­lati tanfolyamra kellene hoz­­záküldeni a KISZ-vezetőket. Kész a portré? Egy vonás még hiányzik. Vasárnap dél­utánonként megjelenik egy csinos fiatal diáklány az ifjú­sági parkban — a nagymama kíséretében. A fiúk összesúg­nak: — A Laci bácsi lánya... Igen, három lánya van. Tíz esztendeje, hogy meghalt a nő­vére, s ő neveli árván maradt három kislányát. Azok szépen felcseperedtek — ugye, az egyik már idejár az Ifjúsági Parkba — s belőle pedig Laci bácsi lett. Agglegény? Nem, azok — úgy mondják — magánosok. Rajnák László vi­szont még so­ha nem érezte magát egyedül. Sárdi Mária

Next