Magyar Ifjúság, 1965. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1965-04-17 / 16. szám

­ Kalózhajó Szingapúrból - Gyilkosság Las Vegasban „Utcai harcok" Tokióban — és ami még egy filmből kimaradt... Előre kell bocsátanunk, hogy semmi­vel sem akarjuk rontani a filmszínhá­zainkban nagy sikerrel műsoron sze­replő filmet, amely ennek az írásnak nemcsak a címét, hanem bizonyos mér­tékig témáját is adta. A film rendezői és operatőrei Tokió, London, Párizs, Las Vegas, Nairobi, Szingapúr és más váro­sok éjszakai szórakozóhelyeinek bemu­tatására vállalkoztak, de ez az életnek csak a látványosabb oldala. A rulettka­szinók, az éjszakai gengsztertámadások, a kalózok és lányrablók megörökítése nem volt célju­k. Pedig a kapitalista nagyvárosok életében ilyenek is akad­nak. Ezeket természetesen nehezebb lett volna celluloid-szalagon rögzíteni, mert például a gengszterek és a kaló­zok egyáltalán nem szeretik, ha fény­képezni akarják őket. Mégis érdekes le­het betekinteni Las Vegas rulett ter­meibe, a filmben is szereplő Tropicana titkaiba, a szingapúri kalózközpont „hétköznapjaiba’’ — a látványos színfa­lak mögé... SZINGAPÚRI Kifut a Gloria Egy újsághír: A legutóbbi tíz eszten­dő során csupán a japánok 120 keres­kedelmi és utasszállító hajót veszítettek a Dél-Kínai tengeren kalóztámadások következtében. De angol, libériai, ma­­laysiai, indonéz, norvég és Fülöp-szigeti hajók is szerepeltek a kalóztámadások listáján. Egy esztendővel ezelőtt pél­dául a Hella nevű angol gőzös tűnt el Szingapúr és Manila között. Egy motor­ral is felszerelt vitorlás segélykérő jel­zésekkel közeledett a Hellához, hogy ve­gye fedélzetére a bárkán levő három súlyos beteget”. Amikor azután a kaló­zok és betegséget szimuláló társaik a Hella kapitánya elé kerültek, leteperték a tiszteket, a közben odaérkező kalóz­naszád pedig, ponyváktól megszabadí­tott ágyúiból, leadta az első lövéseket... és társai Az első detektívregény első hulláját egy kandalló kémé­nyébe gyömöszölték, természe­tesen egészen brutálisan, és természetellenesen fejjel le­felé. Az ész megáll... a rend­őrség tehetetlen ... mindenki gyanús, aki él... És ekkor­a színre lép egy romantikus gon­dolkodású és sorsüldözött fia­talember, aki jön, lát, gondol­kodik és győz... Kié a gyilkos borotva? A rejtély látszólag megold­hatatlan. A zárt szobát senki sem hagyhatta el. Többeknek is lehetett oka Mademoiselle Camille L’Espanaye nyakát borotvával elvágni. S a gyil­kos olyan bűnjeleket hagyott csak hátra, melyekből szinte reménytelen bármire is követ­keztetni. Monsieur Dupint ezek az apróságok azonban cseppet sem zavarják. Amíg a rend­őrök fűhöz-fához kapkodnak, megtalálja az ablak rejtett ön­záró rugóját, a villámhárító­­vezetéket, vagyis a gyilkos tá­vozásának útját, s a tett elkö­vetésének brutális jeleiből (a fojtogatás módja, kitépett haj­csomó stb.) s a fültanúk egy­másnak ellentmondó vallomá­saiból (egyik olasz, másik an­gol, de mindegyik más nyelvet vélt hallani, valamennyien fel­ismertek azonban egy francia mondatot: „Mon dieu”), kikö­vetkezteti, hogy a gyilkos egy elszabadult orangután volt, a tulajdonosa, aki látta, de meg­akadályozni nem tudta a tör­ténteket, kiáltott fel, hogy „is­tenem”. Dupin véleménye be is iga­zolódik. Hirdetést tesz közzé, amelyben egy megtalált oran­gután elveszett gazdáját ke­resi. A hirdetés nyomán je­lentkező matróz néhány ke­resztkérdés után be is vall mindent. Edgar Poe írásának, az első detektívregénynek, hatalmas sikere volt. Ezért a szorzó hő­sét még kétszer harcba indí­totta, s Dupin természetesen soha nem is vallott kudarcot. A koronázatlan király Mégsem Monsieur Dupin lett a világszerte felkapott és olvasott detektívregények ko­ronázatlan királya. Ezt a ran­got egy pipázó, örökké kockás ruhát viselő, flegmatikus an­gol úriember hódította el ma­gának­­, a híres Sherlock Holmes. Minthogy Conan Doyle hőséről tucatnyi köny­vet összeírtak csodálói és kri­tikusai, pontosan tudjuk, hogy Sherlock Holmes létét a szer­ző vékony pénztárcájának kö­szönheti. Sir Conan Doyle, mi­után történelmi regényei ke­vés pénzt hoztak a konyhára, elhatározta ugyanis, hogy de­tektívregényeket ír, mégpedig egyetlen mesterdetektív ka­landjairól. Az is ismert, hogy először Sherringford Holmes néven akarta hősét szerepel­tetni a szerző, és csak később rövidített rajta. Így szüle­tett meg Sherlock Holmes, a hat láb magas, szikár, szúrós­szemű, szögletes állú detektív, aki Londonban, a Baker Street 221/b szám alatt lakik, barát­jával, dr. Watsonnal egyetem­ben, s aki vaslogikájával és zseniális intuícióival minden rejtély minden rozsdás és vé­res zárát képes felpattintani. Sherlock Holmes sétál pél­dául az utcán. Egy férfi jön vele szemben. A mesterdetek­tív ránéz és már sorolja is, amit a férfiről mondani tud: Húsz éve tengerész volt a Pa­­namatta nevű hajón ... félórá­ja összeveszett asszonyával, aki szőke, ír és második fele­sége a matróznak. Természetesen nem a leve­gőbe beszél. Amit mond, azt bizonyítani is tudja. És aki ilyen rövid idő, egy kurta szempillantás alatt ennyi tényt el tud mondani egy előt­te teljesen ismeretlen ember­ről, az előtt, ha nekiáll gon­dolkodni — s ezt Holmes mester legszívesebben hegedü­­léssel egybekötve teszi —, nincs titok: a mesterdetektív a legfurfangosabban kiagyalt bűntényeket is képes megol­dani, s a leghatásosabban fel­épített alibiket is képes meg­­dönteni. Sherlock Holmes népszerű­ségét minden bizonnyal ennek köszönheti, vagyis, hogy soha sem vallott kudarcot. Angliá­ban a mai értelemben vett modern élet kialakulásával párhuzamosan, rohamos atta­kok érték a közrendet, a kis- és nagypolgárok személyének és vagyonának biztonságát. Az elszaporodó gyilkosságok és betörések légkörében a Scot­land Yard mesterségesen élesztett híre sem tudta teljes egészében megteremteni a biztonság érzetét. A Bobbyk sok bűnözőt nem tudtak utol­érni, Sherlock Holmes kezéből azonban egyetlen gyilkos sem csúszott ki. A tévedhetetlen, a biztoskezű, a félrevezethetet­­len mesterdetektív ezért nő­hetett nemzeti hőssé. Sokan azt is tartották róla, hogy élő személy. A feltámasztott mesterdetektív Amikor Doyle megunta hő­sét, s megunta azt is, hogy ál­landóan újabb kalandokat ta­láljon ki, „belefullasztotta” örök ellenfelével, Moriarty professzorral együtt egy víz­esésbe. A tiltakozó levelek ez­rei érkeztek a világ minden részéből. Még az író édes­anyja is táviratot adott fel fia címére, rövid, de velős szö­veggel: „Te kíméletlen!” A kiadó csekklapra írt nagyösz­­szegű font­ érvei végül is meg­győzték Conan Doyle-t, s két évi ellenkezés után „feltá­masztotta” hősét. Kiderült ek­kor, hogy Sherlock Holmes csak színlelte a halált. Előbb Firenzében, majd Tibetben élt, s azért vonult el a nyilvá­nosság elől, hogy a professzor bandájának tagjait sikereseb­ben tehesse ártalmatlanná­ vonul. „A vörös szoba”, „A sussexi vámpír”, „A Thor­­hír problémái” és oly sok más könyv hőse, hátralevő napjait aztán méhtenyésztéssel vidé­ki birtokán töltötte. Sherlock Holmes példája természetesen iskolát csinált. Egyre-másra születtek a mes­­terdetektívek. Egyik ilyen fi­gura volt az Evening Stan­dard jeles munkatársa, Pully Burton is, aki kávéházban, je­lentéktelen fickóknak mesélte el saját szakállára végzett nyomozásai hátborzongató tör­ténetét. A sok regényfigura közül Burton alakja csak azért érdekes nekünk, mert szellemi Amikor azonban Sherlock Holmes 60. kalandját is győ­zelemmel végezte, s az évek is eljártak felette, az olvasó­­közönség végre belenyugodott, hogy kedvence nyugalomba Twrniwnmm nimm.......hím >11111 iwiwpp wlimllüh jumjiii—uji Sir Arthur Conan Doyle Jan Fleming A londoni Sherlock Holmes múzeum Ballada a poétáról @ IRTA CS. HORVATH TIBOR RAJZOLTA SEBOK IMRE Előzmények: A Loir menti Meung város­kában két coquillard, amolyan bujdosó sze­­génylegény, erdei haramia kivégzésére ké­szülnek. A halálraítéltek egyik Francois Vil­lon, a csavargó poéta. Párizs felé utaztában a városban időzik XI. Lajos király, őfelsé­gét legszebb álmából riasztja fel a borzon­gatóan izgalmas látványosságra összesereg­­lett népsokaság zsiva­j­gása. Úgy tölti ki mérgét a lármás csőcseléken, hogy kegyel­met ad az elítélteknek: az akasztás elmarad. A HINTŐ NYAKTÖRŐ IRAMBAN SZÁGULD MEUNG FELE. UTA­SA Kuguere DU HAMEL.A POURRASI ZÁRD A SZÉP FE­JEDELEMASSZONYA, AKIRŐL AZT TARTJA A SZÓBESZÉD, HOGY MAGASZTOS N­VATA­SÁVAL ELLENTÉTBEN NEM VE­TI MEG A FÖLDI ÖRÖMÖKET. AZ APATNO­TH/BAULT d’Aussigny püspök úrhoz. Meung pallosjoggal BÍRÓ HŰBÉRURÁHOZ IGYEKSZIK. \ C , \ I gJAl ŐEMINENC/AJA ELAMUL, AMIKOR MEGHALLJA, HO(\V MINEK KÖSZÖNHETI A VA­S­RATLAN LATOGATA­ST.Az á AZT KÍVÁNJA. MADAME. HOGY NE HAGYJAM EUTN! ■FRANCOIS, VILLONT? _ SAJNA­ LOM ! a f/CKÓ MAR A'RKON- BOKRON TÚL VAN. »MI LELTE EZT A NŐT? ALIGHANEM BELESZERE­TETT ABBA A SZÉLTOLÓ POÉTÁBA.«— VÉLEKEDIK MAGÁ­BAN A PÜSPÖK. » KÉ­REM, MONDJON EL.MINDENT ÖSZÖN­­ETEN. TALÁN ELÉG SEGÍTHETÜNK . A DOLGON. A FEJEDELEM ASSZONY NÉMÁN MAGA ELÉ MERED.» MAJD BOLOND NI­­VÉN KECSKE­«- GONDOLJA. S LELKI SZEMEI ELŐTT FELRÉMLIK, HOGY MI TÖRTÉNT NÉHÁ­NY HÉTEL ELŐBB POURRASBAN., A kalózok, két angol nő kivételével, mindenkit lemészároltak, s a két ladyt is csak váltságdíj reményében hurcol­ták a Sulu-szigetek egyik lakatlan ko­­rall­zátonyára... Ugyancsak tavaly történt, hogy a szingapúri öbölben zsúfolódó uzsonkák és cölöpházak között éjszaka cirkáló ki­kötő-őrség rádiósa morsejelekre lett fi­gyelmes. Készülékét felerősítette, de nem sikerült pontosan betájolnia az is­meretlen leadó helyét. Heteken keresz­tül rendszeresen, legtöbbször áruszállí­tó csónakosnak álcázva magukat, felke­resték a vidéket és magnetofonszalagra vették a morse-jeleket. Amikor már csak a rajtaütés volt hátra, a titkos adó eltűnt fülük elől... Nemsokára azon­ban egy másik rádióra lettek figyelme­sek, amelyen ilyen üzenetek mentek az éterbe: ABDUL JÓL ÉRZI MAGÁT, REG­GEL INDUL HALÁSZNI...” „MA­MA­MA SAIGONBA UTAZIK, BORO VÁRJON RÁ ESTE HATKOR...’? Ezeket is magnetofonszalagra vették, s egyeztetni próbálták a Saigonba in­duló hajók listájával. Reggel azonban nem indult hajó Saigon felé... Néhány héttel később azután sikerült megfejte­niük egy titkos üzenetet. A Gloria ne­vű tehergőzös libériai zászló alatt a ja­­páni Yokohamába indult. Másnap haj­nali négykor csapott volna le rá egy kalóz­dzsunka a nyílt tengeren. A Glo­ria legénységét rendőrökkel, géppus­kákkal erősítették meg, s a parti őrség két naszádja is elindult a gőzös nyo­mában. Ezúttal jól számítottak, a dzsunka — rági trükk szerint — ivóvizet kért a Gloria kapitányától. Éjszaka volt, még látszottak a csillagok, de kelet felől a nap már megvilágította az égboltot. A kalózok azt hitték, alszik az egész hajó. Csónakot bocsátottak le, s automata fegyverekkel felszerelve öten kapasz­kodtak a Gloria fedélzetére, azzal az ürüggyel, hogy egyiküknek csúnya sebe van, s amíg a vizeshordóba gumicsövön vizet engednek, kötözzék be a sebesült karját. De amikor a fedélzetre értek, elfogták őket. A kalózdzsunka természe­tesen nem volt egyedül, egy motoros naszád is feltűnt a közelben, s ágyúval lőtt a Glóriára. Félórás tűzharc kere­kedett, amelyben már a szingapúri parti őrség naszádjai is részt vettek. A Gloria és matrózai megmenekültek, de a szingapúri hatóságok becslése sze­rint havonta általában 2—3 hajó — csaknem mindig ezer tonnán aluliak — egyszerűen eltűnik Szingapúr és a Dél- Kínai tenger kikötői (többnyire Saigon és Manila) között. Szingapúr nemcsak a tiltott, fegyver- és ópiumkereskede­lem, a háremeket és mulatókat leányok­kal ellátó titkos leánykereskedelem egyik leghirhedtebb bázisa, hanem a 18. században letűnt kalózkodás ma­radványainak központja. A Dél-Viet­­namban feketepiacra dobott amerikai fegyverek egy része Szingapúrban ke­rül a kalózok kezébe. Az éjszaka világa című filmben a nézők megis­merkedhettek egy rejtélyes maláj mu­latóval, ahol a tulajdonosnő „sajátke­zűig” veszi ki az oda látogató amerikai zsebéből a „belépődíjat”, s a páciens vetkőztetésében szájukban tőrt tartó malájok vesznek részt... Néhányszáz méterrel távolabb, a titkos kalóztanyá­kon, nem játékból csillan a tőr! LAS VEGAS: A Tropicana részvényesei Évente tízmillió turista, aki 250 mil­lió dollárt költ (egész Nevada állam költségvetése 1962-ben 106 millió dol­lár volt!); a leghosszabb lábú és legcsi­­nosabb görlök, egyszerre 168 ezer dol­lár a rulettasztalokon, gengszterek és rendőrök együttműködése — ez a siva­tagos Nevada államban lévő Las Vegas, az Egyesült Államok legnagyobb „já­tékkaszinója”. Nevada volt az USA egyik legszegé­nyebb állama, sivatag néhány oázissal. S hogy valamit javítsanak a helyzeten, 1931-ben egyedülálló törvényt hoztak: itt engedélyezték az USA többi államá­ban továbbra is tiltott szerencsejátéko­kat. De a nyolcezer lakosú páros Las Vegason ez sem segített, egészen, amíg Benjamin (Bugsy) Siegal ottjártakor fel nem fedezte a kisvárosban rejlő le­hetőségeket. Lucky Luciano, Frank Cos­tello és már híres gengsztervezérek cinkostársa, aki kezdetben vakokat fosztogatott, majd nagy sztárok zsaro­lására specializálta magát, a krupiék kifosztására érkezett Las Vegasba. Ha­marosan felismerte, milyen ideális hely a gengsztereknek a sivatagos Nevada, ahol elnézőek a gyilkosokkal szemben, s ahol a más államokban elkövetett rablások, gyilkosságok nem ejtenek fol­tot a „büntetlen előéleten”. A gengszte­rek „nagytanácsa” parancsot adott alá­rendeltjeinek, hogy ezt meghálálva, Ne­­vadában ők ne gyilkoljanak. Ha valakit „el kell tenni láb alól”, vigyék át egy másik államba, például Arizonába. Benjamin Siegal először társával, Big Greene-nel végzett, aki vele együtt fe­dezte fel Las Vegast, öt golyót engedett bele, s amikor a rendőrök ezért letar­tóztatták, a „nagytanács” gondoskodott gyors szabadonbocsátásáról... Benja­min Siegal ezután elhatározta, hogy ho­telt és játékkaszinót nyit Las Vegasban. A „nagytanácstól” engedélyt kapott a Flamingo hotel és kaszinó felépítésére. Ehhez kétmillió dollárt is küldtek neki New Yorkból, de megtiltották, hogy más vállalkozásba is kezdjen. 1943-tól 1947-ig tartott Siegal királysága, amikor a „nagytanács” megelégelte önállósko­­dását. Nem hittek a gengszternek, aki óriási költséggel termőföldet hozatott (!) a homoksivatagba, hogy a Flamingo kö­rül datolyapálmákat és virágokat ültes­sen, de ehhez éppen úgy kevés volt a pénze, mint nagyvonalú költekezésé­hez ... összeült a „nagytanács”, ame­lyen titokban részt vett az egy évvel korábban, 1946-ban, Olaszországba to­­loncolt Luciano is. Elhatározták, hogy végeznek Benjamin Siegal-lel, de ezút­tal is tartották magukat a játékszabá­lyokhoz: nem Las Vegasban ölik meg őt. Néhány nap múlva kaliforniai lakásá­ban holtan találták Siegalt, s ugyanab­ban az órában a nagytanács megbízot­tai Las Vegasban átvették a Flamingo hotel és kaszinó vezetését. Néhány esz­tendővel később Siegal utódját, Green­­hamot arizoniai lakásán találták hol­tan, mert nem engedelmeskedett a „nagytanácsnak”. STÚDIÓ—5 K 1 A vendégek mit sem sejtenek arról, hogy Las Vegas legtöbb mulatója és ka­szinója a gengszterek kezén van, hogy egyetlen éjszakai lokál heti 40 ezer dol­lárt jövedelmez, hogy az este 8-kor nyi­tó és hajnali 4-kor záró bárok, játékka­szinók, a hotelek és revüszínházak fan­tasztikus jövedelméből mindössze 12 millió dollár jut évente Nevada állam­nak. A rendőrség és az adóhivatal leg­többször tehetetlen. A tényleges jöve­delmet senki sem vallja be. Amikor Az éjszaka világá­ban ugyancsak szereplő Tropicana já­tékkaszinójának pénztárosa összeveszett munkaadóival és az adóhivatal szolgála­tába lépett, megdöbbentő adatokat szol­gáltatott a bevételekről: a be nem je­lentett dollármilliók nagy része a chi­cagói, detroiti, New York-i, Los Ange­­les-i gengszterbandák páncélszekrényei­be vándorol. 1957 elején Frank Costel­­lót, a nagy bandavezért New Yorkban egy rivális gengszterbanda bérgyilkosa csaknem megölte, de Costello kiheverte a lövést. A kórházban a detektívek át­kutatták zsebeit, s egyikben rábuk­kantak a Tropicana napi forgalmának mérlegére. Kiderült, hogy a Tropicana igazi tulajdonosai New York-i gengsz­terek, élükön Costellóval... TOKIÓ: Viszonylag csendes éjszaka Szingapúrtól úgyszólván csak egy „.ugrásnyira” van Tokió, a több mint tízmilliós japán főváros (a vele össze­nőtt Yokohamával együtt 16 millió la­kosa van!). A japánok híres udvarias­ságára, a gésák és a teaházi kiszolgálók kedvességére gondolva­ az idegen azt hinné, Tokió alighanem a világ leg­csendesebb fővárosa. Ha a közlekedés zaját figyelmen kívül hagynánk, talán így is lenne. Éjfél után azonban a ja­pán főváros néhány negyedében keve­sen merészkednek az utcára: tavaly ilyenkor a város szívében, a káprázatos fényben tündöklő Ginza közelében sza­bályos utcai harcokra került sor egy gépfegyveres gengszterbanda és a rend­őrség között. Mindkét fél halottakat ve­szített ... De a japán főváros három­ezer bárja, négyezer éjszakai kávéháza (teaház) és 68 ezer (!) vendéglője —leg­többje olyan kicsiny, hogy egyszerre legfeljebb tíz vendég tartózkodhat ben­ne — ugyancsak a bűnözés melegágya.» Nem ritka az emberrablás sem. 1962- ben 222, 1963-ban 334, tavaly pedig 238 emberrablás történt Japánban, s ezek­nek több mint a fele Tokióban. Ezért lépnek ki a Nicsigeki színház revüelőadásának nézői némi izgalommal a viszonylag csendes tokiói éjszakába, taxit keresni — hazafelé... A közbiz­tonság ma is a tokiói városi kormány­zat és a rendőrfőnök legnagyobb gond­ja: naponta 641 bűntényt követnek el, s ehhez járul naponta átlag 25 tűzeset — nagyrészt éjszaka, amikor a tokióiak már nem szeretnek az utcára menni... ★ Csak három „éjszakai városba” vezet­tük az olvasót, de Párizs és London, s a többiek is szolgálnának meglepetés­sel. A gengsztereket és a kalózokat azonban nem könnyű lencsevégre kap­ni... Sebes Tibor

Next