Magyar Ifjúság, 1966. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)
1966-10-15 / 41. szám
SIKEREK A BAJNOKSÁGBAN, SIKEREK A KUPÁBAN HAJFIA VASAS! NAGY CSAPAT A LÁTHATÁRON Újra tízezrek ülnek a lelátókon. Újra tapsol a szurkolósereg. Újra aggódnak a külföldi csapatok, ha Magyarországon kell mérkőzést játszaniok. Érdekesek a bajnoki találkozók. Jobbak, harcosabbak, eredményesebbek klubcsapataink a korábbi éveknél. Messze vagyunk még attól, hogy hozsannával köszöntsük hosszú időn át jogosan bírált labdarúgó csapatainkat. De ha kritizáltunk a gyenge napok idején, időszerű a dicséret is akkor, amikor arra együtteseink alapot adnak. Most jogos az elismerés. Büszkélkedhetünk nemzetközi sikerekkel, van gól a rangadókon és az egyéb találkozókon, úgyszintén iram, lelkesedés, harcosság, meglepetés az összecsapások nagy részén. A magyar futball múlt heti „nagy szerdájával” Európa-szerte elismerést kapott Vasas, Győr és a Ferencváros külön fejezet. S hogy ezúttal közülük csak a bajnokcsapattal foglalkozunk, annak is megvan az oka. A Vasas ugyanis túl a portugál bajnok leverésén itthoni pályán is olyan bravúrral rukkolt ki, amelyhez hasonló nagyon ritka legnépszerűbb sportágunk több mint hatévtizedes bajnoki történetében. A veretlenségről van szó. Az 1931— 32-es idény kivételével (amikor a Ferencváros minden bizonnyal örök futball-rekordnak számító százszázalékos bajnokságát nyerte, 22 mérkőzésből 22 győzelemmel, 195:18-as ragyogó gólaránnyal) eddig három alkalommal fordult elő, hogy a magyar NB I-ben egy csapat több mint húsz fordulón át nem szenvedett vereséget, így 1917—18- ban az MTK 23 mérkőzésen, 1935-36- ban a Hungária és 1952-ben a Bp. Honvéd egy a Ivánt 26 bajnoki találkozón nem talált legyőzőre. A Vasas huszonegyszer kilencven perc alatt legfeljebb döntetlennel, de 13 esetben győzelemmel hagyta el a pályát. S ha nehéz is lesz megtartania ezt a sorozatot (hátra van még a formába lendült U. Dózsa, a kitűnő Diósgyőr idegenben, többek között már bizonyság, hogy a hajdani Honvéd és a Vörös Lobogó után új nagy csapatunk vtán kialakulóban. Mi nem siettünk ezzel a megállapítással (és még most is erősen hangsúlyozzuk a kialakulóban szót), de a külföldi szakemberek véleményét helytelen lenne lelkes közönségünk előtt eltitkolni. Az elmúlt napokban jó néhány elismert labdarúgó szakértővel beszéltünk. Véleményeikből idézünk, előrebocsátva, hogy nyilatkozatát egyikük sem udvariaskodásnak szánta: — Féltem a budapesti mérkőzéstől, s már bebizonyosodott, nem hiába — mondotta Fernando Arribas, a Sporting edzője. — Ha mástól kapunk ki 5:0-ra, elkeseredek, most nincs okom erre. Olyan csapat hengerelt ellenünk, amely nálunk tapasztaltabb, jobb együttesnek is rúgott volna ennyit. — A Vasashoz hasonló olajozott gépezetet nem láttam az utóbbi öt évben — jelentette ki a „semleges” Elsner Brane, a Ljubljana edzője. — Nem tudott megállni a Vasas előtt a Sporting, nem tudják legyőzni a magyar csapatok sem. Fiatal játékosaink Budapesten egy nagy csapattól tanulhattak. — Ez a Vasas klasszis, egyáltalán nem lepődöm meg, ha a mostani Európa Kupában betör a legjobbak közé — mondotta Hermann Szóbel, a Benfica és más híres klubok mérkőzéslekötője. — Ezt a játékot igénylik a világ minden stadionjában, magyaros finomságot és ötletességet, összemixelve gyorsasággal, lendülettel, erővel és küzdőképességgel. Ottó Gloria, a portugál válogatott edzője azt mondotta, hogy Portugáliának a jövőben a magyar és a brazil futball keverékét kell játszania. Amit Budapesten láttam, igazolja Gloria meglepő kijelentéseit. Az elismerő külföldi véleményeket mi még megtoldanánk. Tényleg kitűnő csapat a Vasas, nem túlzás állítani, hogy nagy csapat van a láthatáron. A türelmes csapatépítés (másfél idényen át a Vasas nem játszott jelentősebb szerepet a bajnokságban), a fegyelem (a lendítőnek számító válogatott Mészölyt és Farkast is kihagyták döntő jelentőségű találkozókon, ha arra okot adtak) és az újra törekvés (a korszerű játékrendszerre a Vasas több mint egy évvel előbb rátért, mint riválisai) mint minden esetben, a Vasas labdarúgóinál is gyümölcsözött. A bajnokságban és az Európa Kupában még sok minden történhet, a tények azonban tények maradnak. Ma a Vasasról írtunk, a jelen vitathatatlanul legjobb, legegységesebb és legjobban akaró magyar együtteséről. Örömmel, szívesen tartjuk fenn a helyet más csapatok számára is , ha a Vasashoz hasonló „tényekkel” szolgálnak ... Vasas - Internazionale a második fordulóban Szerdai, 2:0-ás lisszaboni eredményével a Vasas méginkább alátámasztotta fejtegetésünk jogosságát. Az EK 32-es mezőnyéből ugyanis a legimponálóbb — 7:0-ás — gólaránnyal került tovább. Ennél számszerűen nagyobb eredményt csak a Belfast, a München 1860., és az Anderlecht ért el jóval gyengébb ellenfelek, M ír, a ciprusi és a dán bajnokcsapat ellen. Az európai szaksajtó is a Vasas szereplését tartja a népszerű mérkőzéssorozat első nagy meglepetésének. Még fokozottabbá teszi a piros-kékek játéka iránti érdeklődést az a tény, hogy a magyar bajnok együttes legközelebbi ellenfeléül csütörtökön délben a firenzei Excelsior hotelben, a kétszeres Világ Kupa-győztes Internazionálét húzták ki. A nemzetközi közvélemény az első forduló játékából és eredményeiből következtetve ma már egyáltalán nem tartja lehetetlennek, hogy éppen a Vasas állítja meg diadalútjában a milánóiakat. Ennek a fegyverténynek a véghezviteléhez azonban valóban nagy csapat szükséges. Mi, mindenesetre bízunk a Vasasban. Sikerrel debütált nemzetközi mérkőzésen a kapuban a fiatal Kenderesi. Nagy nyugalommal, biztonsággal állt őrt Mészölyék mögött. Lisszaboni teljesítményére elég azt mondani, a többiekével teljesen azonos értékű volt a játéka. S kell ennél nagyobb dicséret? Álló sor: (balróljobbra) Varga, Kenderesi, Bakos, Mathesz, Mészöly, Berendi, Ihász, Guggol, Molnár, Puskás, Farkas, Fister, Korsós. /♦VVWliV* w\r'S* 30 ezer adatból életkor-analízis Az újkori játékok története a részletekig ismert. De ha nem is örökítették volna meg könyvtárakat kitevő krónikákban és tanulmányokban, akkor is éreznénk az esemény közelségét, hiszen az élő tanúk, a bajnokok, a versenyek résztvevői köztünk vannak. Erich Hamper, osztrák újságíró, Olympiában tartott előadásában ezeknek a résztvevőknek a segítségével állította ki a modern játékok útlevelét. Mégpedig úgy, hogy valamennyi versenyágat és versenyzőt életkor-analízis alá vett. Mindössze 30 ezer adat tanulmányozását jelentette ez a vállalkozás ... Habár az ókori olimpián gyermekversenyeket is rendeztek, a játék nem ismert életkor szerinti besorolást. A modern olimpia eszméjében sem tartozik semmiféle értékhatár közé a győztes életkora. Mindenki egyformán esélyes, aki indul. Tizenkét olimpiai versenysorozat után a következő kép rajzolódik ki előttünk. A férfi részvevőknél az életkor 12— 73 év közötti. A legfiatalabb résztvevő mindmáig a francia Alain Giletti, aki 12 és fél éves volt első olimpiai versenyén. A legidősebb résztvevő cím Viszont Oscar Swahn svéd céllövőt illeti meg, ő 73 éves volt 1920-ban, Antwerpenben, az ezüstérem átvételekor. Ezt a rekordot egyelőre nehéz lesz megdönteni... Különösen, ha hozzátesszük, hogy a svéd céllövőmatuzsálem már 13 éves korában szerzett egy aranyérmet. Továbbá adalékként el kell még mondani, hogy 1912-ben, abban a csapatban, amely futószarvaslövésben bajnokságot nyert, vele volt 33 esztendős fia is. De nem egyetlen hét X-es versenyző. Pongrácz Artur tábornok 72 éves fővel indult a berlini olimpián, a negyedik helyen végzett osztrák lovascsapat tagjaként. A nők előbb kezdik és természetesen előbb is befejezik. A műkorcsolyázóknál például 4 kislányt is számontartanak, akik már 11 éves korukban olimpiai versenyzők voltak: a norvég Henie 1924-ben, a két angol, Colledge és Taylor 1932-ben és a dél-afrikai Matthews 1960-ban. Tisztelnünk kell az angol Brenda Williams eredményét is, aki 1960-ban Rómában 65 éves korában vett részt a díjlovaglásban és 17 induló között a 11. helyen végzett. A hölgynek odahaza több unoka szurkolt a sikerért... ! Érdemes elemezni a 30 ezer résztvevő életkorának százalékos megoszlását is. A férfiak esetében ugyanis azt látjuk, hogy a kétharmadot (66,06°, u) a 21—30 közötti korosztály adja, míg a 20, vagy ennél is fiatalabb évjáratúak 11,68 százalékot tesznek ki. Körülbelül egyötöd a 31 éven felüliek aránya (22,26%). Ezzel szemben a nőknél a résztvevőknek több mint a fele 21—30 éves korában jut el az olimpiára (32,65%), a 20 és ennél fiatalabbak pedig 39,44 százalékos arányban képviselik nemüket. Mindössze 7,91 százalékot tesz ki a 31 éven felüliek csoportja. A legnagyobb életkordifferenciát a céllövőknél találjuk. Nyilván azért, mert ez a sportág igényli a legkisebb fizikai erőkifejtést a többihez viszonyítva. Az olimpiai résztvevők átlagéletkora e sportágban a legmagasabb, 38 év. Mindjárt utána a lovaglás következik 36,4 esztendős átlagéletkorral, de ezt csak olimpiai bajnokok után számították. (A sportlövők ebben az összehasonlításban a második helyre szorulnak, mert bajnokaik átlagéletkora mindössze 34 év ...) A 16—72 év közötti lovasok névsorában is a svéd Ernst Linder a listavezető olimpiai bajnok, aki 56 éves korában szerzett aranyérmet, míg honfitársa Henri St. Cyr és a francia André Jousseaume kénytelen volt 54 éves korában elmondani ugyanezt. A legfiatalabb versenyző viszont a 21 éves Mauro Checcoli, a szakértők szerint még gyerek, és a katonai lovaglásban sokra viheti. Idővel. Az utóbbi tíz év versenyein hozzászoktunk, hogy az uszodában bébiszámba menő versenyzőké a babér. De az olimpiai részvevők átlaga még mindig 21.2 év, s a bajnokoké is 20.8. Vagyis a fiataloknak van mit törleszteni. Szinte teljesen valószínűtlennek látszik előttünk, hogy a hawaii Dahe Pata Kahanamoku a 100 méter gyorson 30 éves korában nyert bajnokságot. Persze, ez 1920-ban volt, Antwerpenben. Most a jachtversenyek következnek, a maguk 13—63 év közötti legénységével. Az olimpiai játékok történetében egyedülálló az a rekord, amelyet a Lunde-dinasztia tart, egyazon család 3 generációja 3 érmet mondhat magáénak. A sorozatot Eugen Lunde kezdte 1924-ben, amikor a 6 méteres hajóosztályban bajnokságot nyert. Fia, Peder Lunde, feleségével ■ együtt ezüstérmes volt Helsinkiben, az 5.5 méteres kategóriában. Nápolyban viszont 1960-ban már az unokát Peder Lundét hirdették ki a repülő hollandiban. Az úszással ellentétben a versenyek versenyénél, az atlétikában, a statisztika szerint egyre tart az öregedés. Persze, ez idézőjelben értendő, hiszen a sokféle versenyszám többféle részvételi lehetőséget biztosít. Figyelemre méltó, hogy a sportág legfiatalabb győztesének címét éppen az egyik legkeményebb küzdelemsorozat részeseként mondhatja magának Bob Mathias, amerikai tízpróbázó, aki 17 éves korában állt a dobogó legfelső fokán. A legidősebb győztes cím viszont az angol Thomas Greent illeti meg, miután 39 éves korában nyerte meg az 50 km-es gyaloglást Los Angelesben. A 100 méteres síkfutás olimpiai bajnokainak átlagéletkora 22,5 év, közöttük is a legfiatalabb már 19 éves volt győzelmekor, ez Reginald Walker. A vívók viszont elnyűhetetlenek. A részvevők életkora 16-tól 53-ig terjed, de általában kevesen vannak 20 alatt, a zöm 40 körüliekből adódik. Az olasz Edoardo Mangiarotti volt a legfiatalabb, hiszen már 17 éves korában elkezdte az olimpiajárást és 1936-tól 60-ig öt versenyen vett részt, igaz, hogy minden egyes alkalommal érmet is szerzett. A vívók veteránja, Gerevich Aladár, hiszen még 50 éves korában is eredményesen versenyzett. Az 1932-ben győztes magyar kardcsapatban egyébként négy 40 feletti nagyság is vívott: Rajcsányi 45, Gerevich 42, Berczelly 40, Kovács 40 éves volt, amikor a csapat diadalt aratott. Ezzel szemben egészen más a kép az ökölvívóknál, ahol a részvevők 16—38 év között léptek a szorítóba. Közöttük is a legfiatalabb Jackie Fields már 16 éves korában aranyérmet szerzett. Még 15 társa nyert bajnokságot a 20. év betöltése előtt. Harminc felett viszont lehetetlen győzni, kivéve két esetet. Az angol Richard Gumiét, aki 38 éves volt, amikor súlycsoportja bajnokaként az ő nevét hirdették ki, 1908-ban. Régen volt... A másik ember, aki egyedülálló példájával még a kivételnél is feljebb emelkedett, Papp Laci. Az egyetlen, aki háromszor egymás után győzött, utoljára 31 éves kézzel csinált rendet a gyerekek között... Az ökölvívással ellentétben, a birkózók között nem találunk 20 év alatti győztest. De más az átlag is: 17—43 év. A sportág érettséget, rutint követelő küzdelmei magyarázzák talán, hogy a győztesek is inkább a 30-hoz vannak közelebb, sőt, több esetben túl is haladták azt. Sőt, a finn Lindfors és a szovjet Mekokisvili már a negyedik X-szel a háta mögött vált éremtulajdonossá. Coubertin báró személyes kívánsága volt, hogy az öttusát vegyék fel az olimpia műsorába. A terv 1912-ben meg is valósult, de hosszú ideig kizárólag katonatisztek versenyét jelentette. A nagy változás akkor következett be, amikor megkezdődött a civilek betörése. Egyéniben a legfiatalabb győztes a svéd Thofelt és Németh Ferenc, mindketten 24 éves korukban lettek bajnokok. Van ugyan fiatalabb aranytulajdonos is, Kovácsy Aladár, de ő csak csapattagként állt a dobogó legfelső fokára. Az egyetlen harmincon felüli változatlanul a szovjet Novikov. Egyébként a 24—30 év az öttusázók legeredményesebb ideje — az átlagból legalábbis ez olvasható ki. Earnest John Cullen 15 éves volt, amikor csapatával, az angol gyeplabdaválogatottal az indiai együttes ellen játszott. Amelynek tagjai sorában viszont a legidősebb sportoló szerepelt, a 45 éves Dharam Singh. A labdajátékok átlagéletkor sorrendje a következő: kosárlabda, futball 25 év, vízilabda 26,4 és még ennél is öregebb a gyeplabda. Míg a kosárlabdában egyetlen olyan sportolót találunk, aki már elérte a 30. évét, amikor csapata olimpiai bajnokságot nyert, addig a labdarúgásban, a vízilabdában és a gyeplabdában elég szép számmal szerepeltek 30 éven felüli játékosok. A svéd futballcsapatban például hat 30 feletti ember is volt, amikor 1948-ban bajnokságot nyert. Való- Vessünk pillantást a nők olimpiai karrierjére is. A legtöbb részvevőt az atlétika, az úszás és a torna vonzza. Rekordnak tekinthető, hogy az amerikai Marjorie Gestring 13 és fél éves korában a műugrás bajnoka volt Berlinben. Az úszónők 12 évtől 35 évig vettek részt a versenyeken. Az utóbbi példát a dán Inge Sörensen szolgáltatta a berlini olimpián elért harmadik helyével a 200 méteres mellúszásban. Akkor még lehetett... S ezt alátámasztja, hogy a bajnokok átlagéletkora is magasabb, mint a részvevőké. Nyilván az utóbbi évek fiatalodása még nem elég a régebbi olimpiák kiegyensúlyozásához. A fiatalodás — férfiakkal ellentétben — a női atlétikában is lemérhető. A román Mihaela Penes 17 éves korban elért eredménye, a gerelyvetésben megszerzett aranyérem, rekordnak számít. De az igazság kedvéért el kell mondani, hogy az amerikai Elisabeth Robinson még ennél is fiatalabb volt, amikor Amszterdamban, a 100 méteres síkfutásban bajnokságot nyert. Sőt, honfitársa, Barbara Jones alig lépte át a 15. év küszöbét 1952-ben, és már a dobogó legfelső lépcsőjére szólították a 4x100- as váltó tagjaként. A legidősebb bajnoknő viszont 1948-ban szerzett aranyérmet. Az osztrák Herma Bauma 35 és fél éves volt a győztes gerelydobáskor, ami 45,57 méterre szállt. Érthető, hogy szükség van a fiatalodásra ... Bár meg kell vallani, London egyik hőse, a holland Fanny Blankers-Koen is felette volt már a harmincnak, amikor négy aranyéremre is futotta erejéből. Igaz, nem ildomos beszélni róla — lévén nőkről szó — de említsük meg a felső határt is. A női tőr tartogatja a legnagyobb korhatáreltolódást: 16—49 év. Magas az átlag is: 28,3 esztendő. A német Helene Mayer 17. Elek Ilona 41 évvel jelenti a bajnokok két végletét. Elek Ilona, mint ismeretes, először 1936-ban nyert bajnokságot, s akkor 29 éves volt. Tizenkét év múlva Londonban megismételte győzelmét, sőt, Helsinkiben is vitatható módon lett csupán ezüstérmes. Tudása és versenyzői rutinja példa nélküli a sportág történetében . Mint a legifjabbaknak, ugyanolyan dicséret jár azoknak is, akik erősen felnőttként utasítják maguk mögé a fiatalokat. Dr. Ivan Osik dán tőrvívó és Magnus Konow norvég jachtversenyzőről kell még szólni, akik először 1908-ban, utoljára pedig 1948-ban vettek részt olimpiai versenyen. S aki még rajtuk is túltesz, az magyar versenyző: Gerevich Aladár. Olimpiai szereplése példátlan: 1932-től 1960-ig 6 játékon vett részt, és minden alkalommal legalább egy aranyérmet szerzett. Király Ernő MAGYAR IFJÚSÁG is. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség központi lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Főszerkesztő: Szabó Béla. Felelős kiadó: Tóth László. Szerkesztőség: Budapest, Vill., Somogyi B. u. 6. Tel.: 130—460. Kiadja: Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, Bp. VI., Révay u. 16. Tel.: 116—660. Készült a Szikra Lapnyomdában. Kéziratot, rajzot nem őrzünk meg s nem adunk vissza. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a lakhely szerint illetékes helyi (Bp-en kerületi) postahivatalok hirlaposztályán és a hirlapkézbesítőknél. Előfizetési díj: 1 hónapra: 5,—, negyedévre 15,— forint.— Index: 25 538 A LENGYEL SPRINTER-CSODA NYOMÁBAN Klobukowska, Kirszenstein, Mániák, Badewski, Grodzinski neve az egész világon ismert. Nem csoda, hiszen valamenyynyien annak a lengyel sprintergárdának a képviselői, amely az utóbbi években világrekordokat javított, aranyérmeket szerzett — és nem talált legyőzőre a 100—400 méteres futószámokban. Valami csoda rejtőzik e nagyszerű eredmények mögött? Sűrűn felvetődik ez a kérdés a világsajtó hasábjain. A gyorslábú lengyel lányokra mindenekelőtt két nagyszerű sportoló, Ewa és Irena hívta fel a figyelmet. A KK (Klobuljowska és Kirstenstein) betűk nem olyan karriert fémjeleznek, mint a BB (Brigitte Bardot) vagy a CC (Claudia Cardinale). A két lengyel lány világrekordokat döntöget, s a budapesti Európa-bajnokságon is nagy éremvadászatot rendezett. Óriási versenyzők, de Lengyelországban nem teljesen „magányosak”. Napjainkban ugyanis vagy 200 lengyel lány futja a 100 métert 12,5 másodpercen belül. És még több a Máriák, Badewski és társai nyomában járó fiatalember. A sprinterek kimagasló eredményei mögött a lengyel futók több ezres tömege húzódik meg. S ha a lengyel vágtázok világsikereinek egyáltalán van valami titka, akkor azt éppen ezen a téren kell keresni. Egy évtizede nagy népszerűségnek örvend a Swiata Mlodych (Fiatalok Világa) című lap serlegéért rendszeresen megrendezett atlétikai vetélkedő. Évenként másfélmillió V. és VI. osztályos általános iskolás verseny, távol- és magasugrásban, labdadobásban és 60 méteres, síkfutásban. Köztudott, hogy a gyerekek vágtázó képessége leginkább 10—12 éves korban mutatkozik. Ekkor állapítható meg leginkább, hogy rendelkeznek-e született gyorsasággal. A legjobbak indulnak a 4x60 méteres váltóban, a Kusoczinski-versenyen. Így tehát iskolai bajnokságokon, iskolák válogatottjainak találkozóin, városi, járási, vajdasági döntőkön érlelődhetnek a tehetségek, végül pedig a varsói központi döntőben. Ebben a versenysorozatban az idén 150 000 váltó szerepelt. Ez az alap! A másik hasonló tehetségkutató a középiskolás sportkörök atlétáinak küzdelemsorozata. Itt már azok versengenek, akik edző irányításával készülnek. 60, 100 és 200 méteres síkfutás a versenyprogram, az az iskola a győztes, amely a három távon összesítve a legjobb eredményt éri el. A sportegyesületek edzői természetesen minden versenyt megtekintenek. A legtehetségesebbeket felkérik, lépjenek át a magasabb szintű szakosztályba. Így fedezték fel 1960-ban Kirstensteint és Klobukowskát is, négy évvel később mindketten olimpiai bajnokságot nyertek. Jelenleg nincs legyőzőjük, de a jelek szerint egyeduralmuk már nem tart sokáig. Éppen a napokban, egy Varsó melletti község általános iskolásainak versenyén krét 12 éves kislány 5,5 métert ugrott távolba, s rendkívüli futógyorsaságot árult el. A szövetség edzői nyomban a kis községbe utaztak, és miután saját szemükkel is meggyőződhettek az új tehetségekről, ajánlatot tettek a fiataloknak, hogy iratkozzanak be a központi sportiskolába. A tömegversenyek egymagukban nem elegendők. Jó edzőkre, gondoskodásra, megfelelő felszerelésre van szükség. Minden vajdaságban két olyan edző dolgozik, akik csak a sprintertehetségek felkutatásával törődnek. Központi csoportokat alkottak, amelyekbe a legtehetségesebb vágtázok kerültek. Piotrowski, Druzbiak és Mach, a három tehetséges fiatal edző érdekes módszereket alkalmaz. Például a fiatalokat kora reggel hirtelen ébresztik, nyomban rajtgyakorlatokat végeztetnek velük. Az a cél, hogy fejlesszék a reflexeket, s fokozzák a szervezet teljesítőképességét akkor, amikor a sprinter még indiszponált, álmos. Az edzők véleménye szerint lehetnek olyan napok, amikor az atléta indiszponált, inkább pihenésre hajló, jóllehet éppen egy ilyen időszakban kellene rajthoz állni például egy olimpiai éremért. A vágtázok Lengyelországban az atlétika büszkeségei. Éppen ezért a sprinterekkel szemben nagy követelményeket támasztanak. Sokat edzenek, rendszeresen tanulnak, dolgoznak. Kirszenstein a varsói közgazdasági egyetem harmadik évfolyamának hallgatója. Dudziak Poznanban orvosnak készül. Mániák Szczecinben kereskedelmi iskolába jár. Vizsgáikat egytől egyig időben leteszik, jó tanulók. Röviden ez a lengyel sprinterek titka. A sikerek mögött nincs csoda! Tadeusz Olszanski